A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 1. szám - A bizonyítékok szabad mérlegeléséről

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a -Jog) 1. számához. Budapest, 1897. január hó 3. Köztörvényi ügyekben. A győri kir. ítélőtábla 16. számú polgári határozata. A győri kir. ítélőtábla Z. Józsefné.M. Magdolna részéről, Cs. Katalin, Sz. Mihályné ellen tulajdonjog haszonélvezeti joo- és zálogjog előjegyzése iránt az esztergomi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett telekkönyvi ügynek 2,803. 1896. kir. it. táblai szám alatt történt eldöntése alkalmából kimondotta a határozattárba felveendő következő Határozatot. Ha azt a bírósági határozatot, a melynek alapján a jogosított ügyfel a telekkönyvi rendelet 92. §-a értelmében előjegyzést eszközölt ki, a felebbviteli bíróság póteljárás elrendelése mellett megsemmisítette vagy feloldotta, akieszközölt előjegyzés törlése a megsemmisítés vagy feloldás kimutatása alapján el nem rendelhető, hanem az előjegyzés az ügynek ujabb határozattal valójogerejü eldöntéséig hatályban marad. Indokok: A telekkönyvi rendelet 101. §-a szerint a 92. §. esetében kieszközölt előjegyzést az annak alapjául szolgált bírósági határozat jogerőre emelkedésének vagy annak kimutatásával kell igazolni, hogy a felsőbb bíróság jogerős határozat által ugyancsak az előjegyzés alapjául szolgált határozatot helybenhagyta, A telekkönyvi rendelet 101. §-ának szószerinti értelmezése annak a felfogásnak adna tápot, hogy a póteljárás elrendelése mellett megsemmisített vagy feloldott birói határozat alapján kieszközölt előjegyzés is hatályvesztetté és az ellenfél kérelmére törülhetővé válik, mivel a megsemmisített vagy feloldott birói határozat többé jogerőre nem emelkedhetik, sem a felebbviteli bíróság azt többé helyben nem hagyhatja; a megsemmisített vagy feloldott határozat helyébe uj határozatot kell hozni, a mely határozat pedig az előjegyzésnek alapjául nem szolgált. Hogy azonban a szószerinti magyarázás a felvetett esetben nem felel meg a törvény célzatának, kitűnik már annak figyelembevételéből, hogy az aisóbbfoku bíróság határozatainak változatait, a melyeket ezek a határozatok a per vagy az eljárás folyamán szenvednek, a telekkönyvi rendelet 101. §-a is tekinteten kívül hagyandónak nyilvánítja s a súlyt arra fekteti, hogy az ügy végérvényesen az előjegyzést kieszközlő fél javára vagy ellenére dőlt-e el? Megtörténhetik ugyanis, hogy az elsőfokú bíróságnak határozását a második fokú biróság felebbvitellel még megtámadható határozat által megváltoztatja vagy megsemmisíti, vagy az 1893. X\HI. t.-c. 165., 166. §-aira tekintettel feloldja, de az első fokú biróság határozatát a harmad fokú biróság határozata vagy határozatai hatályába ismét visszaállítják; ily esetekben pedig a telekkönyvi rendelet 101. §-a sem hagy fenn kételyt arra nézve, hogy az előjegyzés a másodfokú biróság határozata dacára is mindaddig hatályba marad, a mig nem válik bizonyossá, hogy az előjegyzés alapját képező elsőbirósági határozat többé egyáltalában nem emelkedhetik jogerőre. A törvényhozói gondolat tehát, mely a telekkönyvi rendeletek 92. és 101. §-ának intézkedésein uralkodik, egyrészt az, hogy a birónak egyik fél javára szóló, az igénybe vett jogok odaítélő határozata már a jogerő bekövetkezte előtt is annyira valószinüsiti a fél jogát, hogy már a valószínűség alapján a félnek igénye ha nem is kielégítést, de biztosítást érdemel; másrészt az, hogy e valószinüsitő erőt még nem rontja le a magasabb fokú bíróságnak még nem jogérvényes ellenkező határozata, hanem csak a felek viszonyát jogerejüleg és végérvényesen rendező utolsó határozat. Ezekből következik, hogy ha a biztosítás fenntartására vonatkozó jogot le nem rontja a felebbviteli bíróságnak még nem jogerős megváltoztató határozata, a mely pedig egyenesen tagadja a biztosított jog fennállását: még kevésbé ronthatja le a valószinüsitő erőt olyan határozat, mely az alsófoku biróság által odaítélt jognak sem fennállása mellett, sem ellene nem nyilatkozik, hanem csak az eljárásnak folytatását, a homályos ténykörülmények alaposabb felderítését, formahibáknak kijavítását rendeli el, ami mellett nincs kizárva, hogy a felek viszonya mégis a megsemmisített vagy feloldott határozat értelmében fog végérvényes eldöntést nyerni. Más szavakkal a tkvi rendelet 101. §-ának helyes értelme az, hogy az előjegyzés mindaddig hatályban marad, a míg nem bizonyos, hogy az előjegyzett jog az azt igénylőt nem illeti meg. A telekkönyvi rendelet 101. §-ának ilyen érteimezeset igényeli az is, hogy a telekkönyvi rendelet alapján kieszközölt biztosításra vonatkozó jogszabályoknak összhangban kell államok a törvényhozó által, vitás igényeknek végérvényes eldöntésükig való biztosítása tekintetében az ujabb törvényekben, nevezetesen az 1881.LIX. t.-c. IV. címében megállapított jogelvekkel. Az 18 81. évi LX. t. c. 234. §-ának első és 2 Í3. §-ának utolsó kikezdése értelmében eddig a kieszközölt biztosítási végrehajtás és zárlat, még ha azt a telekkönyvbe bejegyzés alakjában foganatosítják is, hatályban marad s nem oldandó fel ha azt a határozatot, a melynek alapján a bíró a biztosítási végrehajtást vagy a zárlatot elrendelte, a felsőbbfoku biróság feloldja vagy póteljárás elrendelése mellett megsemmisíti; s fel nem tehető, hogy a törvényhozó azt akarta volna, hogy ugyanazonos körülmények közt a biztosítási végrehajtás vagy zárlat ujtán ingatlanokra kieszközölt biztosítási intézkedés hatályban maradjon, a telekkönyvi rendeletek 92. §-a alapján kieszközlött lényegben hasonló alapú és célzatú bisztositás pedig csak a kieszközlés alakjának különbözőségénél fogva feloldandó legyen, s hogy ennélfogva a két rokon biztosítási jogintézmény föelvei egymással merev ellentétben álljanak. Ha tehát magának a telekkönyvi rendeleteknek értelmezése nem vezetne arra az eredményre, hogy a telekkönyvi rendelet 101. §-a is, a nyert biztosítás fennmaradásának és feloldásának feltételei tekintetében ugyanakként intézkedik, mint a miként az 1881. évi LX. t.-c. 234. és 243. §§-ai intézkednek ugyanannál a jogelvnél fogva, hogy a későbbi törvénynek intézkedései eltörlik a korábbi törvénynek ugyanarra a joganyagra vonatkozó ellentétes intézkedéseit az eltörlés világos kifejezése nélkül is, a telekkönyvi rendelet 101. §-a már ezért csak a kifejtett értelemben és alakban alkalmazható. Kelt Győrött, 1896. november hó 24-ik napján. Hitelesítve 1896. évi november hó 28-ik napján. Vági Mór Kiss Gábor elnök. előadó. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Alperes azért, mert az engedményen levő és annak valódiságát bizonyító feljegyzés az engedményi okirat kelte után 12 év múlva történt, az okiratot aggályosnak tekinti ugyan, ez a körülmény azonban egymagában véve nz egyébként nem kifogásolt okiratot aggályossá nem teszi. Az ügyvédi dij és költség mint minden más követelés bárkire is engedményezhető lévén, az engedmény alapján azt az engedményes követelni és igy nem fizetés esetén perelni jogosítva van. A képviseletről való le nem mondás az ügyvédet nem fosztja meg attól, hogy a perköltséget a megbizásadótól követelhesse. A budapesti keresk. és váltótvszék, mint váltóbiróság (1895. május 10-én 9,421. sz. a.) Dr. Szüts Zsigmond ügyvéd által képviselt B. Lajos, mint H. Gyula engedményese felperesnek, dr. Klein Sándor ügyvéd által képviselt E. Simon ellen 57 írt 15 kr és járulékai iránti perében következőleg itélt: Felperest keresetével elutasítja s kötelezi, hogy a perköltséget végrehajtás terhe mellett megfizesse alperesnek, stb. Indokok: Alperes tagadásával szemben azt, hogy alperes a G. Pál elleni per vitelével felperes jogelődjét H. Gyulát bízta meg, felperes tartozván bizonyítani, felperes erre bizonyítékot nem szolgáltatott, mert a kérdéses perre vonatkozó iratok közt a meghatalmazás nem fekszik, az a körülmény pedig, hogy az iratok szerint felperes jogelőde alperest tényleg képviselte, még nem bizonyítja, hogy alperes őt erre meg is hatalmazta, mert a biróság a keresethez csatolt meghatalmazások valódiságát nem vizsgálja. Felperes egyébiránt beismerte, hogy alperes kitöltetlen meghatalmazást adott át felperesnek, a melybe H. Gyula neve beirva nem volt s azt adta elő, hogy más meghagyás hiányában jogosítva volt a meghatalmazásba jogelőde nevét beírni. Tekintve pedig, hogy a megbízás, mint a megbízott iránti személyes bizalomra alapított képviseleti jog, a képviseletre csak azt jogosítja fel, a ki részére az adatott, a mennyiben pedig a megbízást tartalmazó okirat kitöltetlenül adatott át, az ellenkező bizonyításáig az vélelmezendő, hogy a megbízó az okirat átvevőjét, tehát felperest kívánta megbízni, — tekintve továbbá, hogy felperes azt, hogy a meghatalmazást H. Gyula nevére állithassa ki, egyenes és kifejezett utasítást kapott volna, határozottan nem is állítja, sőt ellenkezőleg a kitöltés jogát csupán következtetésképen, abból a körülményből származtatja, hogy alperes kitöltetlen meghatalmazást adott át felperesnek, ennélfogva a felperes által a válasziratban kínált, de tekintettel az általa előadottakra maga felperes