A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 19. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [12. r.]

A JOü 149 v II. E cim alatt a *Jog' f. é. 17. számában clr. Csapi a ky 1 ipót albiró ur egy kérdést vet fel és kéri a jogászközönséget, hogy ahhoz hozzászóljon. Az én nézetem a t. biró úréval ellenkezik. Azt tartom ugyanis, hogy az adott esetben A. haszonbérlő C. haszonbérbeadótóla birtokot a hozzátartozó lakóház és gazdasági épületekkel együtt bérelvén anélkül, hogy a lakóház bérösszege külön lett volna meghatározva, a lakóház bérlete a haszonbérlethez tartozik, annak tartozékát, részét képezi és a haszonbérbeadónak a lakóház területén található ingóságokra épen ugy megvan a törvényes zálogjoga, mint megvan az ugyancsak a haszonbérlet tartozékát képező, magtárakban, istállókban stb. épületekben található bármely más, bármi néven megnevezendő ingóságokra. A haszonbéri szerződés megkötése és ezen ingóknak a bérlemény területére történt bevitele után mint «invecta et illataira a haszonbérbeadó ipso iure megszerezte ezekre a törvényes zálogjogot. A mikor e nézetemnek kifejezést adok, nem veszem tekintetbe C. haszonbérbeadónak azon érvelését, hogy a lakóház bérlete mint kisebb, a haszonbérletben, mint nagyobban benfoglaUatik, hanem azon, talán kissé merev álláspontra kell helyezkednem, hogy tekintettel arra, hogy a haszonbérlethez a jelen esetben a lakás is tartozott, a haszonbérlemény területén található összes • invecta és illataira vonatkozó törvényes zálogjog a haszonbérbeadót megilleti Ily vitás esetben, szerény véleményem szerint, miután a haszonbérlethez lakás is tartozik, a zálogjog kiterjed mindennemű ingóságokra, melyek a kibérelt területen találtatnak, még pedig félévi bér erejéig, ha a lakás szerződés szerint meghatározott összeg iránti külön bérlet tárgyát vagy a bérlet főtárgyát képezné; ellenben egy egész évi haszonbér erejéig, ha a lakás a haszonbérbe adott ingatlannak csak tartozéka és a felek az azért járó bérösszeg iránt szerződésileg külön megállapodást nem létesítettek. iL. dr. Imling K. cA végrehajtási törvény magyarázata*.) Ezzel egyszersmind meg volna oldva azon kérdés, hogy a bérbeadó csak félévi, a haszonbérbeadó pedig egy évi bérösszeg erejéig bir törvényes zálogjoggal. Practicus szempontból pedig nem tartom mellékesnek azt a kérdést, hogy vájjon a haszonbérlethez lakóház tartozik-e, vagy sem, sőt kisebb bérleteknél egyenesen essentialis dolognak, a hol gyakran adhatja elő magát az az eset, hogy a haszonbérbeadónak a törvény adta zálogjogát nagy részben csakis a lakóház berendezése biztosítja, mely biztosítéktól, ha a törvényt stricte akarjuk magyarázni, egyenesen elüttetnék. Ugy gondolom, hogy a törvény hézaga onnan magyarázható, hogy nem taxatíve, hanem csak exemplificative sorolja fel azokat az ingókat, melyekre a haszonbérbeadó törvényes zálogjoga kiterjed, mert nem tételezhető fel, hogy a törvényhozó ez esetben nem akart volna intézkedni, holott, mint mondám, kisebb bérleteknél a bérösszeg garantiájának nagyobb részét képezheti épen a lakóház berendezése. Én tehát azt hiszem, hogy éppen azon körülményből, hogy a haszonbérelt ingatlanon lévő lakóház bére külön, számszerűleg, szerződésileg megállapítva nincs, az következik, hogy a lakóház mint a haszonbérelt ingatlannak tartozéka tekintendő, és igy az abban található bútorokra, mint bármely más a bérlemény területén találhatókra, C. haszonbérheadót B. végrehajtatóval szemben a törvényes zálogjog elsőbbsége illeti meg. Dr. Aczél Béla, budapesti ügyvéd. ' III. Ily cim alatt dr. Csaplaky Lipót ur tollából egy közlemény jelent meg e lap f. évi 16. számában, a melyhez cikkíró ur engedelmével hozzászólok. A kérdéses közlemény oda concludál, hogy «ott, hol a haszonbérlethez lakóház is tartozik és a lakóház bére külön, számszerűleg is meg van állapítva, a lakóház félévi bérösszegének erejéig' a haszonbérbeadó, vagy helyesen bérbeadó a lakóházban lévő ingókra tekintet nélkül azok miségére, törvényes zálogjoggal és ebből folyólag foglalások esetén elsőbséggel bir, ellenkező esetben nem.» Az 1881. évi LX. t.-c. 72. §-a második bekezdésének ezen szövegéből «törvényes zálogjog illeti a bérbeadót, akibérelt helyiségben lévő ingóságokra félévi bérösszeg erejéig, a h a s z o n bé rb ea d ó t pedig a haszonbérelt jószágon lévő vagy ahhoz tartozó terményekre, gazdasági felszerelvényekre és lábas jószágokra egy évi haszonbér-öszeg erejéig,» a fenti conclusio helytelenül lett megállapítva; mert a bérlet, jogi meghatározása szerint azon szerződés, melynél fogva valamely elhasználhatlan dolog vagy valamely jog használata másnak bizonyos időre, bizonyos meghatározott bér mellett engedtetik át, ha a használatul átadott dolog nem gyümölcsöző s igy további munkáltatás nélkül használható; "haszonbérlet pedig azon szerződés, melylyel gyümölcsöző dolog adatik át oly végből, hogy annak átvevője a kikötött időn át a bizonyos meghatározott fizetés mellett annak gyümölcseit szedje. És igy nem-e egyszersmind bérbeadó is az, aki lakóházát és földbirtokát, bár egy szerződésben s csak egy összegben meghatározott évenkinti bérért haszonbérbe (helyesebben bér- és haszonbérbe) adja ? és azon egyedüli körülmény, hogy a bér csakis egy összegben lett meghatározva, miért szolgáljon éppen a bérbe- s egyszersmind haszonbérbeadónak joghátrányul, a bérlő- s egyszersmind haszonbérlőnek pedig előnyére ? Hát ily esetben sérelmes az a bérlőre s egyszersmind haszonbérlőre nézve, hogy a bérbe- s egyszersmind haszonbérbeadó a lakházban lefoglalt s elárverezett bútorok vételárából törvényes elsőbbségi zálogjogánál fogva a félévi bérösszeg erejéig kielégítést nyer s a még fedezetlen évi bér többi részére nézve pedig a haszonbérbe adott földeken levő vagy azokhoz tartozó szintén lefoglalt s elárvezett termények stb. vételárából kapja hason cimen kielégittetését ? no, és sérelmes az ilyetén való kielégittetés a bérlő s egyszersmind haszonbérlő ellen végrehajtást vezetett harmadik személyre nézve ? továbbá jogos és méltányos lenne-e az, hogy ezen harmadik személy foglalás által szerzett zálogjogának a bérbe- s egyszersmind haszonbérbeadónak törvényadta elsőbbségi zálogjogot engedni legyen kénytelen csak azon egyedüli okból, hogy a szerződő felek által az évi bér nem külön-külön összegekben, de csak egy összegben lett meghatározva és kikötve? végül kérdem, lehet-e azt meghatározni, hogy ily esetben mi a fő dolog, a bérlet-e vagy a haszonbérlet? hiszen sokszor talán csak azért vesz valaki haszonbérbe földbirtokot és jó drágán, mert azzal együtt a talán igen csekély értékű, de nagyon kies fekvésű lakóház használatába is belejut, a mi fő érdeke s talán egyedüli inditó oka volt a haszonbérbevevésnek. Ezzel, azt hiszem, hogy több nincs belemagyarázva a törvénybe, mint a mennyit az magában foglal, t. i. hogy «törvényes zálogjog illeti a bérbeadót, a kibérelt helyiségben lévő ingóságokra félévi bérösszeg erejéig, a haszonbérbeadót pedigahaszonbérelt jószágon levő vagy ahhoz tartozó terményekre és lábas jószágokra egy évi haszonbérösszeg erejéig.' Stépán László kir. albiró Munkácson. Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.*) Irta: POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. 436. §. Az 1868 : LIV. t. c. 251. §-ának azon rendelkezését, hogy a biróság belátásától függ a per körülményeihez képest a perköltségeket kölcsönösen megszüntetni, vagy csak bizonyos arányban itélni meg, a tervezet mellőzi, és ezen szabályt csakis azon esetben rendeli alkalmazhatónak, ha a fél részben nyertes, részben vesztes. Indokolja pedig ezt azzal, hogy az 1868 : LIV. t.-c. hivatkozott szakasza alapján kifejlődött gyakorlat méltánytalan a joggal perlekedőkre és az alaptalan perek megszaporodásának egyik oka. Tökéletesen helyes és teljesen egyetértünk ezzel az indokolással, de a helytelen gyakorlat kifejlődésének okát nem abban találjuk, hogy a törvény a perköltségek kölcsönös megszüntetésére módot nyújt, hanem inkább abban, hogy a bíróságnak e részben teljesen szabad kezet adott, mert azt, hogy a biróság a per körülményeihez képest legyen jogosítva a költségeket kölcsönösen megszüntetni, elégséges directivának nem tekinthetjük. Az igazságszolgáltatás terén a törvények gyakorlati alkalmazásánál a biróság az 1893 : XVIII. t.-c. életbeléptetése óta, mely szintén hasonló intézkedést tartalmaz, számtalan esetben jutott azon helyzetbe, hogy a perköltségben való marasztalást méltánytalannak, hogy ne mondjuk igazságtalannak találta. Mert helyes azon alapgondolat, hogy a ki a perre okot szolgáltatott, annak költségeit viselni tartozik. De váljon szolgáltatott-e perre okot azon örökös, a kit az örökhagyó állítólagos hitelezője — a nélkül, hogy követelésének valódisága és fennállását a per folyamatba tételét megelőzőleg még csak valószínűvé is tette volna, — beperel? Avagy minden fél, a ki nem saját személyében lenne perbe vonandó, tartozik minden követelést mint valódit elfogadni csak azért, hogy a perre okot ne szolgáltasson ? Ha arra az álláspontra helyezkedünk és nem azt vitatjuk, váljon a fél jóhiszemüleg járt-e el a per indításánál, hanem inkább azt, hogy arra nem-e az egyik- vagy másik fél rosszhiszemű eljárása szolgáltatott okot; ha továbbá nem azt keressük, hogy az anyagi jog bizonytalansága szolgált-e okul a perre, hanem a felek ténykedését bíráljuk és annak alapjin állapítjuk meg, hogy nem-e azok mulasztása és nagymérvű indokolatlan késedelmessége nyújtott alapot és alkalmat a perre: *) Előző cikkek 1897. évi 1., 3., 4., 5 , 6., 8., 9., 11,12., 15., 18. sz.