A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - A bűnügyekben való körözés kérdéséhez

A JOG 07 dijjazás kikötése tekintetében tett kereseti állításait tagadásba vették, azt vitatván, hogy felperesnek a vételár bizonyos százalákában kifejezett közbenjárási dij még nem jár, mert ugy az árverésnél alperes személyesen járt el, felperes az ügylet körül csakis mint alperesnek tolmácsa nyert alkalmazást. Alperesek eme tagadásával szemben az I. r. alperestől nyert megbízatás tényére vonatkozóan W. Mihály tanú hit alatt tanúsította, hogy I. r. alperes felperest a csokonyai tölgyfa vétel dolgában 1888. évben, a mikor az üzlet tényleg létre is jött, megbízta, mely alkalommal felperes mint közbenjáró szerepelt, sőt az egész faüzlet lebonyolítását a községi megbízottakkal felperes eszközölte, felperes hozta rendbe. Ennek a tanúnak a vallomását kiegészíti alperesnek ama beismerése, hogy a vételnél felperes mint az ő alkalmazottja tényleg befolyt és jelen volt. Ugyancsak D. Gyula az adásvételi szerződés kötésénél jelen volt tanú hit alatt tanúsította, miszerint a szerződés szövegezésénél a vevők érdekeit egyedül felperes képviselte, mely fényéből kétségtelenül következik, hogy nem mint tolmács, hanem mint megbízott járt el, mert M. Albert alperes csak a szerződés aláírásakor, csak akkor jelent meg, a midőn az eladók felperessel a szerződés minden pontjára nézve megállapodtak, addig jelen nem volt. Tanúnak a szerződés szövegezése és megírásáért 25 frt tiszteletdijat felperes fizette ki. Ezen tanúnak vallomását kiegészítik a per során bebizonyult ama tények, hogy felperes a vételi okmányokat aláírásával látta el, M. István tanú vallomása szerint pedig a csokonyai erdő faállományát — ezt megelőzően — megtekintette, a területet bejárta. A tanuknak egymást kiegészítő és öszhangzásban álló vallomásai és a per adatai által tehát a kir. törvényszék bebizonyitottnak találta, miszerint felperesnek a vevő alperesek érdekében kifejtett tevékenysége nem csupán [. r. alperes tolmácsolására, hanem a tényleg létrejött favétel-ügylet sikeres közvetítésére is kiterjedt. Ezek alapján felperest a kereskedelmi szokás szerint megjáró díjazás joggal megilleti. E részben a kir. törvényszék a szakértők többségének véleményét fogadta el Ítélete alapjául, mely szerint hasonló faügyletek közvetítésénél azon a vidéken a 20,000 frtot meghaladó vételárnak l°o-a szokott provisióként fizettetni. Minthogy pedig a felek egyező előadásából kétségtelen, hogy a vételár 37,050 frt volt, felperes részére szokásos díjazás címén ezen összeg l°,o-a, vagyis 370 frt 50 kr. és törvényes kamatai voltak megítélendők. Alperesek végül egyaránt és egyetemleg voltak marasztalandók a fennti összeg és kamatainak megfizetésében, mert nem tagadták, hogy I. r. alperes mint megbízott (és felperes megbízója i a vételt II. és III. r. alperesek részére kötötte stb. A pécsi kir. Ítélőtábla (1896. ápr. 7-én 701. sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva és azért is helybenhagyja, mert felperes keresetében világosan állította, hogy I. rendű alperes a szokásos dijat igérte neki, minélfogva alaptalan felperesnek fellebbezésében felhozott az az állítása, hogy I. rendű alperes 2° 0-ban kialkudott alkuszdiját kötelezte neki. Mert továbbá a nyilvános árverés, mint jelen eset is mutatja más kereskedő díjazandó eljárását nem zárja ki stb. A m. kir. Curia (1897. évi március hó 16-án 813. sz. a.). Alperest marasztaló felebbezett részében mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik s felperes keresetével egészben elutasittatik stb. Indokok: Felperes keresetében az alperesek trészére teljesített közvetítési tevékenységért alkuszdijat követel egy oly ügylet után, mely a perhez csatolt, valódiságára s tartalmára nem kifogásolt árverési jegyzőkönyv tartalma szerint nyilvános árverésen eszközölt árlejtés íolytán jött létre. Minthogy pedig az alkuszdij követelhetésére való jogosultságot a közvetítőnek habár előkészitő, de csakis olyan tevékenysége állapithatja meg, mely az ügylet létrejöttével oly szoros okozati összefüggésben áll, hogy maga az ügylet és ennek a tevékenységnek eredményeként jelentkezik. Minthogy továbbá a fennforgó esetben a nyilvános árverésen megtartott árlejtés már fogalmilag is kizárja azt, hogy annak eredménye bármily részben is valamely közbenjáró tevékenységének lehessen a következménye. És minthogy ebből folyóan felperes abban az esetben, ha a kérdéses árverésnél mint alperes megbízottja járt el, és az árverés eredményéből folyóan a további szükséges intézkedéseket az alperesek megbízásából teljesítette, csakis arra tarthat jogosan igényt, hogy fáradozásaiért és kiadásaiért megfelelő díjazást és kárpótlást nyerjen az alperesektől, és minthogy felperes keresetében az e cimen érvényesíthető követelését sem fel nem számította, sem keresetbe nem vette, mindezeknél fogva felperest mindkét alsóbiróság Ítéletének e részben megváltoztatása mellett, keresetével elutsitania kellett, stb. Azokat az eseteket, a melyekben a kereskedelmi üzletnek főnöke segédjét felmondás nélkül azonnal elbocsáthatja, az ipartörvényről szóló 1884: 17. t.-cikknek a kereskedelmi törvény 59. §-a helyébe lépett 94. §-a sorolja fel. A törvényben felsorolt eseteken kivül más okból a szolgálati szerződés csak ennek külö- | nös kikötése esetén bontható fel. A segéd által szolgálati tevékenysége körében a főnöke érdekében kimutatott üzleti eredmény csekélysége egymagában véve a szolgálati szerződésnek azonnal való felbonthatása okául a törvényben nincs megjelölve. Az ipartörvény 97. §-ának rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy a segédnek a felmondási időre járó illetménye a segédet a törvény alapján végkielégítésül feltétlenül megilletvén, az az elbocsátás tényével azonnal esedékessé válik. (A m. kir. Curia mint felülvizsgálati tanácsa 1897. jan. 7. Ig. 346. sz. a.) Bűnügyekben. Több törvénysértés esetében a btk.-nek az a rendelkezése alkalmazandó, mely a legsúlyosabb büntetést, illetőleg büntetési nemet állapitja meg (btk. 95. §.) A debreceni kir. törvényszék (1895 nov. 6. 7,456. sz. a.) K Árpád és ifj. M. Lajos vádlottakat az ellenük a btk 401. §-ába ütköző s a 403. §. 2 pontja szerint minősülő öt, illetőleg négy rendbeli magánokirathamisitás büntette miatt emelt vád és következményei terhe alól felmenti, stb. Indokok: A viszgálat adatai szerint a p. ládányi takarékpénztár részvény-társaság igazgatója V. György 1892. évben észrevette, hogy a debreceni «Alföldi takarékpénztár -tói érkezett, az igazgató által átvett és a pénztárnoknak, ifj. M. Lajosnak' átadott 8 frt 30 kr. a pénzintézet könyvébe szabályszerűen el nem könyveltetett; miért is a pénztárnok és könyvvezető magatartását gyanúsnak találván, az igazgatóság beleegyezésével a pénzintézet könyveit szakértők által megvizsgáltatta, a mikor is nagymérvű hiány és a könyvek szabálytalan vezetése, esetleg meghamisítása állapitatott meg; — a 7. n. sz. a. csatolt, 1892. szept. 21-én felvett jegyzőkönyv szerint pedig a pénzintézet könyvvezetője K. Árpád és pénztárnoka ifj. M. Lajos az e napont ártott igazgatósági ülésen beismerték hogy K. Árpád 2,050 frttal, ifj. M. Lajos pedig 2,545 frttal az által károsították meg a pénzintézetet, hogy megszavazás nélkül egymásnak pénzt utalványoztak, egyszersmind ugyanakkor összes vagyonukat felajánlották, hogy ezzel a pénzintézetet kártalanítsák. Minthogy pedig a könyvvizsgálat azt derítette ki. miszer nt a pénzintézetnél tetemesebb, és pedig a 46. n. sz. a fekvő kimutatás szerint 15,016 frt 83 kr. — a 40 n. sz. a. csatolt vélemény szerint pedig 16,031 frt 23 kr. kár van, a p. ládányi takarékpénztár, a már megnevezett két tisztviselője ellen a feljelentést sikkasztás büntette miatt 1892. év; október 3-án megtette. Az ez alapon elrendelt vizsgálat folyamán azonban a pénzintézet az 53. n. sz. a. csatolt igazgatósági ülési jegyzőkönyvben foglaltakhoz képest a feljelentést a 36. n. sz. a. csatolt kérvényben 1892. évi november 18-án visszavonta. Minthogy azonban a sikkasztás mellett hivatalból üldözendő más büntetendő cselekmények ismérvei is mutatkoztak, a vizsgálat tovább folytattatott E vizsgálat és a végtárgyalás folyamán 1. a becsatolt kereskedelmi könyvekkel, az 59. és 96. n. sz. a. fekvő szakértői véleményekkel, valamint a vádlottak beismerésével bizonyítva van, hogy a pesti magyar kereskedelmi bank részére a) 1892. évi február 26-án 360 frt (kiadásként elkönyvelve: pénztárkönyv 262. 1. napi kézikönyv 328 1. segédkönyv II. füzet 98. 1.) b) 1892. évi április 4-én 200 frt (kiadásként elkönyvelve: pénztárkönyv 273. 1. napi biztosi könyv 341. 1. segédkönyv II. f. 107. 1.) c) 1892. évi július 4-én 300 frt (kiadásként elkönyvelve: pénztárkönyv 307. 1. napi biztosi könyv 375. 1. segédkönyv II. füzet 135. 1.) és így összesen 860 frt tétetett kiadásba, holott a leszámítolási könyv 27 és 441 lapjai szerint ilyen lejáratuk ez időben nem volt. Minthogy pedig ugy a vádlottak beismerése, mint a napi biztosok előadásából kétségtelen, miszerint minden pénztárnyitási napon, tehát ezeken a napokon is a zárlatkor a pénztár tartalmát a könyvekkel összehasonlították és így ha ez összeg tévesen lett volna kiadásba írva, a pénztárba felesleg állott volna elő és igy a tévedésre reá kellett volna jönniök; minthogy továbbá a C. József 84. n. sz. a. fekvő vallomása és az ahhoz csatolt kimutatásokkal az is bizonyítva van, miszerint ez összegek a «pesti m. kereskedelmi bank>>-hoz meg nem érkeztek, tehát oda el sem is küldettek: a K. Árpád vádlott védekezésével szemben bizonyítva van, hogy az összegek a pénzintézettől jogtalanul elvonattak és ezekre vonatkozólag a pénzintézet könyveibe valótlan tételek vezettettek be. 2. Ugyancsak a becsatolt könyvekkel, a már említett szakértői véleményekkel és a 89. n. sz. a. fekvő takarékpénztári könyvecskével bizonyítva van az is, hogy az ifj. M. Lajos pénztárnok nővére M. Fáni nevére befizetett 225 frt betétre a pénzintézet által a) 1891. június 8-án 100 frt b) 1891. Okt. 26-án, 25 « c) 1891. Dec. 4-én 100 « d) 1892. május 13-án 100 « összesen 325 frt