A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - A bűnügyekben való körözés kérdéséhez

A JOG 131 léptetése és az esküdtbiróságok szervezetére vonatkozó törvényjavaslatok az én többször emiitett cikkemnek segítségére jöttek, mint mondani szokás, az én malmomra hajtották a vizet: ezen törvényjavaslatoknak főképen azon intézkedéseire teszem meg nehézményeimet, melyek az esküdtképesség megállapítására, az esküdtek kiválasztására, az esküdtbiróságok elé jutó bűncselekmények kijelölésére vonatkoznak, következő' okokból: A bűnvádi perrendtartás életbeléptetésére vonatkozó törvényjavaslat indokolása akkor, a mikor megállapítja, hogy mely bűnügyek tartoznak az esküdtbíróság elé, kijelenti, hogy szabályszerint az 5 évnél hosszabb vagy pedig életfogytiglan tartó szabadságvesztés büntetéssel, továbbá a halál büntetéssel sújtott büntettek miatt emelt vád elbírálása utaltatik az esküdtbíróság elé, azonban még az ilyen büntettek közül is a pénzhamisítás, hamis tanuzás, hamis vád, közokirathamisitás, hivatali sikkasztás, végre a szemérem elleni bűntetteknek legsúlyosabb esetei kivétetnek e szabály alul. A törvényjavaslat indokolása azután kiemeli, hogy ezen bűncselekményeknek kivétele mely okból történt. Ezen okok között mindenek előtt vezet azon ok, hogy az esküdtbíróság teendői meggyarapodnának statisztikai adatok szerint felette nagy számban elkövetett e bűncselekmények által. A második ok, hogy ezen bűncselekmények egyik és másikának felismeréséhez nem elég a jogérzet, hanem ahhoz jogi szakismeret igényeltetik, s végül, hogy ezen bűncselekmények egyike másika kényes természetű családi körülményeket érint, nem egyeztethető össze a nagyobb nyilvánosságot igénylő esküdtbirósági főtárgyalással s a sértett iél kíméletével. Nézzük ezen indokokat egyenkint: Ami az első indokot illeti azt elismerjük valónak, de másrészt ezen indok képezi a leggyöngébb oldalát a törvényjavaslatnak; nyilvánvaló lévén, hogy vagy nem vagyunk őszinte barátai az esküdtbirósági intézménynek, vagy nem bizunk ahhoz, hogy gyakorlatilag keresztül vihető legyen. Hogy kétségünk van akár népünk józan jogi érzete, akár áldozatkészsége, akár hazafisága felett. Igazán gondolkozóba ejti az embert, érdemes volt-e megütni a nagy dobot, azon egypár bűncselekménynek az esküdtbiróságok elé hozatala miatt, a melyek a törvényjavaslat által az esküdtbíróság elé utaltatnak, s mondjuk az összes bűncselekményeknek alig I—2° o-át teszik ki. Pedig a magyarról azt mondják, hogy jogásznemzet, hogy erősen kifejlett jogérzettel bir, hazafias áldozatkészségének számtalanszor jelét adta, megérdemli tehát a bizalmat és ellátható lett volna nemcsak azon bűncselekmények elbírálásával, a melyek a törvényjavaslat vezérelve alul kivétettek, hanem még egyéb bűncselekmények elbírálásával is, melyekre alább fogunk reá mutatni. Csakhogy természetesen annyi áldozatkészséget nem szabad követelnünk, hogy az esküdtek messze távolból jöjjenek a tárgyaláshoz csak azért, hogy egypár törvényszéki székhely nem képes elegendő számú esküdtet szolgáltatni. A mi elvégre csak azért baj, mert local patriotismussal van párosulva, a melyeket ugy mondják, bolygatni kényes dolog; egyébként pedig nem képezne bajt, mert a miként azt a Szilágyi Dezső-féle perrendtartási javaslat is kimutatja, ily törvényszéki székhelyek sokszor ugyanazon törvényhatóság területén is felcserélhetők lennének sokkal alkalmasabb székhelylyel, mely ugy az esküdtképes polgárokat tudná elegendő számmal nyújtani, valamint egyéb tekintetben is inkább megfelelne a törvénykezési igényeknek. A mondottak igazolására szolgáljon például AranyosMaróth, melylyel szemben Lévának előnyeit a Szilágyi Dezső-féle bűnvádi perrendtartási javaslat indokolása is kiemelte, s mely alkalmas volna még a szomszédos Hontvármegye törvénykezési céljainak is megfelelni. A mikor azután egyszersmind Bars- és Hontvármegye geographiai és közlekedési központjává válna, s az esküdtbirósági törvényjavaslat azon 11 törvényszéki székhelye közül, a mely fel van említve, hogy 480 magyarul tudó esküdtképes polgárral nem rendelkezik: kettő esnék ki egyszerre ezáltal és pedig-Ar.-Maróth és Ipolyság községek. Érintve ezt a dolgot, még azt is megemlítjük,hogy Barsvármegye legutóbb egy népes megyegyűlésen azon óhajának adott nagy többséggel kifejezést, hogy a törvényszéket Ar-Marólhról Lévára kívánja áthelyeztetni, most már tehát az áthelyezés a közönségre sem képez kényes kérdést, legfeljebb talán egyesekre — miért tehát az esküdtbiróságok tárgyanyagát szerfelett megnyirbálni ? s miért az esküdtképes polgárokra nagyobb terhet hárítani a hosszas utazás és időveszteség által ! miért a kincstárt megterhelni napidíj és útiköltségekkel ? mikor a törvényszékek alkalmas elhelyezésének olyan sima utja és módja van, mint a milyenre Barsvármegye reá mutatott, s a milyen útra és módra kétségtelenül reá mutatnának mindazon vármegyék, a melyekben a törvényszék nem megfelelő helyen van elhelyezve. Ha azonban az esküdtszéki intézménynek nem vagyunk őszinte barátai, akkor meg ezt nyíltan be lehetne vallanunk, mert hiszen igen sokan vannak a kik az esküdtszéket nem találják azon va rázseszköznek, a melylyel a csalhatatlan igazságot fellehet mindenkor találni. A másik indok, mely felhozatott, hogy a fent jelzett egyes bűncselekmények az esküdtszéki eljárás alól kiveendők, mert ezen bűncselekmények egyike-másika és pedig az alább megnevezendők nagyobb törvénytudási szakismeretet igényelnek, szintén el nem fogadható. Mert hiszen a pénzhamisítás, közokirat hamisítás és hivatali sikkasztásnál a bűncselekmény felismerésére a biró ép annyira laicus mint az esküdt, a bűncselekmény tárgyi felderítése itt rendszerint szakértők által történik, s ha ez igy van, akkor a bűnösség megállapítására az esküdtek is képesek, miután az esküdtbirósági intézmény lényege éppen abban magaslik ki a szakbirósági eljárás felett, hogy a bűnösség megállapításánál a lelkiismereti meggyőződést vetheti teljesen latba. A mi a hamis tanuzás és hamis vádat illeti, ott pedig elég csak arra irányítani az esküdtek figyelmét, hogy mi képezte a tanúskodásnak és a vádnak eredményét, és akkor tisztába jönnek az esküdtek, hogy hamis volt-e a tanúskodás vagy a vád, és bünös-e benne a vádlott? Éppen ezen bűncselekménynél, a hol annyi példáját találjuk a jóhiszemű, ám téves tanúskodásnak és vádnak, s a hol a törvény rideg betűje annyiszor megköté már a kezét a szakbiróságnak a büntető tkv 92. §-a alkalmazása mellett is: a mikor igazolt jóhiszeműség figyelembevétele mellett, a legeslegenyhébb büntetést volt kénytelen alkalmazni, az indokolt felmentés helyett találjuk indokoltnak az esküdtszéki eljárást. A mi már most azon bűncselekményeket illeti, a melyek kényes természetű családi ügyeket érintenek, a melyek tehát nagyobb nyilvánosság elé nem valók, s azért vétetnek ki az esküdt bíróságok hatósága alul a törvényjavaslat indokolása szerint, erre röviden annyit mondunk: Hogy ha a dolog felette kényes, a nyilvánosság úgyis korlátozható; az pedig azután csakugyan nem tesz nagy különbséget, ha a titoktartásra kötelezett szakbiróság vád és védelem képviselői, a felekés a tanukon kivül a titoktartásra szintén kötelezett esküdtek is megismerik az ügyet. De különben a ki már elhatározta magát arra, hogy a kényes természetű családi bűntényt a bíróság elé vitte, az teljesen letett a titok reményéről mert hiszen a kényes természetű családi bűnügyek gyorsabban terjednek szét, mint a hogy azok a feljelentésre megérnek, s mert az ily feljelentés annyi kézen megy keresztül, hogy el kell ismernünk, miszerint annak a hivatali szobákon kivül is elmegy a hire. Semmi elfogadható indok sem forog fenn tehát, hogy az esküdtbiróságok el ne legyenek látva a súlyosabb bűncselekmények valamennyiének elbírálásával, de ezen felül is még mindazon bűncselekmények elbírálásával, a melyek eddig a törvényszékekhez voltak utalva, s ott is maradnak, s a melyeknél a cselekvés rugóját nem a puszta és jogtalan vagyoni érdek, hanem egyéb okok képezik, s a melyek főképpen s egyedül tartoznának szerény nézetünk szerint az esküdtbiróságok elé. Az esküdtbiróságoknak ugyanis főképpen az a terük, a hol nemcsak az észnek, hanem a szívnek is kell ítél ni a bűnesetben. Általában pedig az ilyen bűncselekmények azok, a melyek nem pusztán egy jogtalan vagyoni érdek előmozdítása végett követtetnek el, hanem az emberi tevékenységnek egyéb rugói hozzák létre a bűncselekményt, mondjuk a gyűlölet, a bosszú, és szerelemféltés, szeméremérzés, harag, vad ösztön, sértett önérzet stb. Itt magaslik ki leginkább az esküdtbirósági intézmény előnye, itt lehet és kell a törvény holt betűjét adott körülmény között a sziv törvényével helyettesíteni, ellenben a vagyon elleni bűneseteknél a törvény szigorú betűjét alkalmazni kell mindenkor. Mert hiszen pld. az, a ki lopott, bármily nehéz anyagi körülmények között volt a lopásra késztetve, legfeljebb a legenyhébb büntetésre tehet szert, de felmentésre semmi körülmény közt, ellenben adott körülmények között még a gyilkos is felmenthető. Természetesen nem szabad különbséget tenni abban, hogy rokon természetű bűneset közül egyik súlyosabb, a másik enyhébb beszámitásu. Mert hiszen ha súlyosabb beszámitásu bűncselekmény az esküdtbíróság által intézhető el az igazságnak megfelelőbben, mint a szakbiróság által, akkor a csekélyebb beszámitásu, de ugyanazon jellegű s természetű bűncselekmény kevésbé juthat kedvezőtlenebb helyzetbe. Azért elvül pusztán azt állítani fel, hogy csakis a súlyosabb beszámítás alá eső bűncselekmények utaltassanak az esküdtbíróság elé, szerény nézetünk szerint téves, mert ezen intézménynél nem a bűncselekmény súlya, hanem annak jellege és természete jöhet tekintetbe. A conclusiónk tehát ebből az, hogy mig a vagyon elleni büntettek és vétségek továbbra is a szakbiróság hatáskörében maradnának meg, addig egyéb büntettek és vétségek az esküdtbiróságok elé volnának utalandók, kivévén természetesen azon vétségeket, melyeket a < J o g» folyó évi 7. és 8. számában megjelent cikkemben egyes bírói ítélkezésre utalandónak véltem. Ez esetben pedig bizonyos, hogy a bűncselekményeknek fele az esküdtszék elé kerülne. Ez azonban az esküdtek nagy megterhelésével nem járna, ha az esküdtbirósági törvényjavaslat kimondaná azt, hogy az esküdtszéki szolgálattól mentesek azok is, a kik nem a törvényszék székhelyén, vagy a közel vidéken laknak. Közel vidék alatt szokásos értelemben egy mértföldnyi távolságot és nem többet értvén. Az esküdtszéki szolgálat mentességének ezen oka a törvényjavaslatba fel kell hogy vétessék. Nem képzelhető ugyanis, hogy a polgárság egy ilyen ujabbi teherrel sujtassék, mely sokszor anyagi érdekeket fog sújtani, sokszor az egészség kockáztatásával fog járni, sokszor természeti akadályokba fog ütközni, s mindamellett mig egyrészt a törvényjavaslat indokolásában jelzett napidíj és fuvarköltséggel az esküdtek vagyoni hátrányai nem lesznek kiegyenlítve, — másrészt mégis az államkincstár e címén jelentékenyen meg lesz terhelve, mert a fuvardíj kifizettetik a fuvarért, a napidíj szükséges az esküdt ellátására, családjának ezekből mitsem juttathat. Pedig otthon nemcsak magának, hanem családjának is keres. És vájjon miért ez r Hiszen már fentebb jeleztük, hogy az egyes törvényszékek áthelyezése által a törvényszéki székhelyek oly helyre volnának hozhatók, a hol a közel vidék