A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - Törvényszékeink mint polgári felebbviteli biróságok

124 A JOG mindegyike jogot formál ugyanahhoz a birtokhoz, már pedig két személy joga = két jog, mely tehát ugyanazonos nem lehet. Az ingatlanok birtoka — eltekintve a sommás visszahelyezési ügyektől — tkvi bekebelezés, tkvi tulajdon alapján igényeltetik s védelmének alapja a birti k gazdasági rendeltetése. S t a h 1 fejti ki ezt hires munkájában (Die Philosophie des Rechts, 2. Aufl. B. 1. szak. 364. lap.), mellyel a birtokjog elméletét — ezen egyik legszélesebb körű tudományos jogirodalmi anyagot — tárgyalja. A birtokkereset ennélfogva egy vagy több személy javára a birtok gazdasági rendeltetésének megvalósítását, vagyis azt célozza, hogy az ingatlan annak a személynek vagy azoknak a személyeknek gazdasági szolgálatába = birtokába adassék, a kinek vagy a kiknek javára a tjkönyvben a tulajdonjog bekebelezve van. Továbbá Savigny a birtokot nem ismeri el jognak s azt tartja, hogy a birtok elleni támadás csak az által válik jogtalansággá, hogy a birtok elleni delictummal egyidejűleg a személy sérthetetlenségének jogát sérti meg. (Das Recht des Besitzes, 7. Aufl. 56. 1.; Elismerjük, hogy ezek szerint az elméletek szerint látszólag igaza van azoknak, a kik ugy érvelnek, hogy a felhozott esetben két különböző személy által, különböző jogcímen támasztott jog = ugyanazon jog, ámde hozzáteszszük, hogy ez a feltevés csak látszólag igaz. mert az 1893. évi XVIII. t.-c. 27-ik §-a 2. pontjában foglalt ez alatt a kitétel alatt: «ugyanannak a jognak» «ugyanannak a pertárgynak» kifejezés értendő, miután a különböző személyek különböző igénye csak jogcím, mely magával a pertárgygyal össze nem zavarható, hacsak a többször hivatolt törvényhelyet a gyakorlatban illusoriussá tenni nem akarjuk. (1. min. jav.) Ugyanazért több személy követelheti különböző jogcímen az ingatlan birtokát s a fennebbi példák szerint a talált kincset és a kötelmi jogviszonyból kifolyólag a kötelezett személytől vagyoni jelentőségű cselekmény teljesítését, ámde a pertárgy, ha egyszer ugyanazonos, több személy külön-külön actiója által változást nem szenved s minthogy igy a két kereset másnak, mint ugyanazon pertárgyra s birtokra vonatkozó jognak érvényesítése végett folyamatba sem tétethetett, evidens, hogy alperes pergátló kifogását a törvény értelmezése és a törvénymagyarázat logikája helyesnek kell, hogy felismerjék. Egyik kir. törvényszék, mint polgári fellebbezési bíróság az u. n. tulajdoni igényperekben a pertárgy értékének megállapításához alapul a lefoglalt dolgok értékét veszi, a másik meg határozatkép azt mondja ki, hogy ((igénypereknél a per tárgya értékét azon összeg képezi, melynek erejéig a foglalással zálogjog szereztetett)). A régi eljárás szerint meg lehetett valahogyan érteni az ilyen ellentétes határozatokat, az 1893. évi XVIII. t.-cikk 4. igával szemben azonban az ingadozás már határozottan meg nem engedhető, különösen nem ott, a hol a felek az értéket az eljárás, a fellebbvitel, vagy felfolyamodás szempontjából vitássá sem tették. Tulajdoni igényperben a perhez bemellékelt végrehajtási jegyzőkönyv bizonyítja a lefoglalt dolgok értékét, ezek a dolgok adják a per tárgyát, mert ezekre mondandó ki, hogy a végrehajtási zár alól feloldatnak-e vagy nem? Az 1893. évi XVIII. t.-c. 3. és 4. §-ai, a pertárgy értékének meghatározása végett a dubiosus kivételes esetekre kimerítő útmutatásokat tartalmaznak s miután a törvényhozó ezek közt a kivételes esetek közt az igénypereket fel nem sorolta, azokat a törvény nyilt intézkedései ellenére kérdésessé tenni nem szabad. Egy 50 frt tőkekövetelés iránti perben, főleg ha a perköltségek, a mi előfordulhat, a tőkét meghaladják — felperes joggal lefoglalhat 500 frt s ennél nagyobb értékű ingóságot is, pl. más foglalható ingóság hiányában egy 800 frt értékű drágaságot : megnyugtató-e a pertárgy értékére nézve azon összeget venni irányadóul, a melynek erejéig a foglalással zálogjog szereztetett s a feleket a fokozatos fellebbvitel jogkedvezményétől elzárni? A II. fokú fennebbi határozat továbbá abban a hiányosságban szenved, hogy általában arra az öszszegre helyezi a súlyt, a melynek erejéig a foglalással zálogjog szereztetett s nem veszi figyelembe, hogy a járulékok a pertárgy értékéhez hozzá nem számithatók. Egy felülvizsgálati ügyben — ügyvédi dij iránti per — az I. birói ítéletet a kir. törvényszék feloldotta annak megállapítása végett, hogy létrejött-e a felek közt a kereseti ügyvédi dij tekintetében a megállapodás ugy, a mint azt alperesek állítják? Alperesek ugyanis azt vitatják, hogy akkép állapodtak meg felperessel, hogyha ez perökben pervesztes lesz a már kapott 50 frttal végleg kielégítettnek tekintendő. Felperes sokkal nagyobb és több munkát teljesített megbízásos perében, mint a mennyi a kapott 50 frttal arányban áll, az 1874. évi XXXIV. t.-c. 54-ik §-ának megfelelő dijkötvény nem lett kiállítva s az I. bíróság mindezeket a körülményeket szabadon mérlegelve (Prdts 64. §-a) hozta meg feltétlenül elmarasztaló ítéletét; kérdés : a kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa feloldhatta-e az 1893. évi XVIII. t.-cikk 185. ij-ának a) c) pontjai alapján az I. bíróság ítéletét ? .Mindezeknél sokkal érdekesebb és tanulságosabb a következő perjogi eset: R. T. ügyvédi megállapított munkadíj iránt R. J. ellen négy keresetet ad be a járásbírósághoz, a mely ezeket ugyanazon tárgyalási napnak, ugyanazon (d. e. 8) órájára tűzte ki. A tárgyalás napján alperes a biró előtt megjelent s azt terjesztette elő, hogy az ugyanott lévő törvényszékhez is meg van idézve, oda megy s mindjárt visszajön. A biró ezeket tudomásul véve, alperes ügyei tárgyalását 1/2ll-re állapította meg. Alperes távozása után közvetlenül megjelent felperes is, a ki szintén a 1/211 órai tárgyalási sorrendre utasíttatott. Alperesnek azonban kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a járásbírósághoz mégegyszer visszamenjen. sőt midőn a talán tul lelkiismeretes biró a törvényszékhez érette küldött azzal, hogy haladéktalanul jöjjön, mert különben el fog marasztaltatni, azt kereken megtagadta. A tárgyalási jegyzőkönyvben a biró ezeket a ténykörülményeket, ugy azt is. hogy alperes ügye a törvényszéknél d. e. %1'Í-jg nem vétetett elő, megállapítva, alperest az 1893. évi XVIII. t.-c. 50. §-ának első bekezdése értelmében felperes kérelmére elmarasztalta. A törvényszék polgári fellebbezési tanácsa az I. bir. ítéleteket feloldotta szórói-szóra az alábbi indokolással : «minthogy az ügyiratokból megállapítható, hogy alperes a d. e. 8 órára kitűzött tárgyalási napon a bíróságnál megjelent, sőt ügye tárgyaihatása végett, mielőtt az még felhiva lett volna, az eljáró bírónál jelentkezett is, minthogy annak elbírálása, hogy alperest a «tárgyalásoni» megjelenésben mulasztás terheli-e vagy nem, csak az alapon «eszközölhető)). ha megállapítható volna, miszerint jelentkezésekor ügye nem volt tárgyalható, minthogy eme körülmény «fenn nem forgásán az iratokból egyáltalán nem tűnik ki, ennek megállapithatása nélkül pedig az ügy eldöntésre nem alkalmas, az I. bir. ítéletet feloldani kellett.» Azt hiszszük, szükségtelen ezt a II. fokú határozatot bővebb commentárral kisérni, ugyanazért csak ezeket a kérdéseket vetjük fel : köteles-e a fél a bírónak a s. ü. sz. 33-ik §-a második bekezdésére alapított rendelkezését respektálni, s ha nem respektálja — sőt, hogy ugy fejezzük ki magunkat: minősített makacsságot tanusit — köteles-e a biró az ügy felhívása s a tárgyalási sorrend megállapítása után az erre kitűzött időpont elteitével felperes kérelmére a jelen nem lévő alperest elmarasztalni: igen, vagy nem? Mi határozottan igenlőleg felelünk, mert azt tartjuk, hogy a törvény és szabály mellettünk szól, hogy egyik fél sem ((eszközölhet)) ki a bírónál oly valamit, a mi ezekkel merőben ellenkezik és hogy a II. fokú határozatban megnyilatkozó felfogás, különös tekintettel a s. ü. sz. hivatolt rendelkezésére, a bírót lehetetlen helyzetekbe sodorná. Perjogunkban élesen meg vannak vonva azok a határok, a melyek közé a bírónak «makacsolási» önkénye s a félnek a «makacssági» ítéletet kierőszakoló művelete szorítvák. Ebből folyólag a fél nem kérhet meg nem jelenés alapján való Ítéletet, míg az ugyanazon órára kitűzött összes ügyek felhívása s tárgyalási sorrendjeik megállapítva nincsenek, viszont a biró sem hozhat olyan ítéletet a fél puszta jelentkezésére a szükségképpeni előfeltételek nélkül, de ha ezek betartattak, a meg nem jelenés joghatálya feléled és alkalmazandó. Minden jó indulatunk mellett is a kifejtetteknél fogva ez idő szerint lehetetlen teljesen aggálytalanul contemplálni, törvényszékeink, mint II. fokú polgári fellebbezési bíróságok ítélkezését, de erős a reményünk, hogy — Teleszky István szavaival élve — « komoly megfontolással le fogjuk győzni az átmeneti nehézségeket)) (a képviselőház ülése 1893 máj. 9-én) és hogy további három év múlva a törvényszékek, mint polgári fellebbezési bíróságok, kifogástalan eljárásáról adhatunk számot ezen b. lapokban, mint melyeknek hasábjai arra a magas célra szentelvék, hogy a magyar igazságszolgáltatás egész terrénumán eltűnjék minden legkisebb homály és hogy fiat lux !