A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 10. szám - A perujítás jellege és helyzete perjogorvoslati rendszerünkben [2. r.]

76 A JOG 98 : 1,000 frt fiz., 17 : 400, 17 : 280, 58 : 240, 26 : 200 forint lakpénz, 1 : 300. 2 : 200, 1 : 150, 1 : 100 frt fizetésemelkedéssel, 9 : 400 frt személyi és 100 frt lakpénz-pótlékkal, 118 : 300 frt tiszti pótlékkal, 7 : 300 frt működési pótlékkal = 205,430 frt; 108 irnok, 19 : 600, 89: 500 frt fiz., 10 : 300. 17 : 210. 61 : 180, 20 : 150 frt lakpénz, 1 : 200, 6 : 100, 1 : 48 frt lakpénz-pótl. = 77,298 frt; 68 fogházfelügyelő, 1 : 900, 1 : 800, 22 : 700, 22 : 600, 22 : 500 frt fiz, 2 : 350, 9 : 210, 40 : 180, 17 : 150 frt lakpénz, 2 : 70 torint lakpénz-pótl. = 53,780 frt; 135 fogházőrmester, 9:450, 103 : 400, 23 : 300 frt fiz., 10 : 120, 1 ; 100, 17 : 70, 67 : 60, 40 : 50 frt lakpénz, 5 : 37.50 kr. működési pótlékkal = 65,572 forint; 1,544 fogházőr, 38 : 350, 38 : 300, 1,468 : 250 frt fiz, 74 : 120, 2 : 100. 143 : 70, 672 : 60, 653 : 50 frt lakpénz, 65 : 60 frt működési pótlék = 541,700 forint; 69 szolga, 2 : 400, 2 : 350, 64 : 300, 1 : 250 frt fiz, 5 : 120, 1 : 100, 9 : 70, 38 : 60, 16 : 50 forint lakpénz = 28,810 frt; 2 halálos ítélet végrehajtó 400 frt fiz. = 800 frt; az 1891. évi XVII. t.-cikk 27. §-a alapján 6 ügyésznek fiz. és lakpénz-többlet gyanánt = 6,035 frt. börtönorvosok részére 21,000 frt, lelkészek részére 16,000 írt. Dr. Révai Lajos. X A perújítás jellege és helyzete perjogorvoslati rendszerünkben. Irta: dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. } II. Fenti cimü előző cikkemben a perújítás jogorvoslatának természetét fejtegetvén, a cikk szük körének megfelelőleg kiemeltem annak jellemvonásait, szemben a többi perjogorvoslatokkal; végül pedig a hosszadalmasság elkerülése végett a perköltség kérdésének fejtegetését a jelen alkalomra hagytam fenn. E helyütt tehát a perújításnak a perköltségre vonatkozó részével, mint szintén egyik sajátsággal és lényeges kérdéssel leszek bátor a t. szerkesztőség szives engedelmével foglalkozni. A perköltség kérdésének elbírálása a többi perjogorvoslatoknál különös nehézségekkel nem járhat; részint azért, mert perjogunk e tekintetben positive intézkedik (1868: LIV. t.-c. 245. 246, 251, 252. §§.; 1881: LIX. t.-c. 41, 43, 64. §§.); részint pedig és főleg azért, mert azokban csak a perjogorvoslat körül felmerült költségekről lévén szó, s illetve csak egy eljárási költség meghatározása forogván kérdésben, nem merülnek fel különös figyelmet érdemlő complicatiók. A többi perjogorvoslattól eltérőleg különös tekintet alá esik a perköltség elbírálása a perújításban, hol arról lévén szó, hogy az alapperbeli Ítélet hatályon kívül helyezésével uj véghatározat hozassák: két eljárással, t. i. az alapperbeli és az ujitott perbeli eljárással felmerült költségek figyelendők meg. A nehézség a körül forog, hogy a mennyiben a perujitó fél kérelmének hely adatik, tehát pernyertes lesz, az alapperbeli Ítélet a perköltségre vonatkozó részében is helyezendő-e hatályon kivül, — s ekként az ellenfél elmarasztalandó-e az alapperrel felmerült költségekben is vagy nem? A kérdést complicalja mégazon körülmény, hogy perrendünk (1868: LIV. t.-c. 323. §.) az alapperbeli ítélet végrehajtását feltétlenül, tehát tekintet nélkül a megindult perújításra, megengedi. Vegyük fel a következő gyakorlati példát: Az alapperben vesztes perfél a perköltségben elmarasztaltatván s ítéleti kötelezettségének önkényt eleget nem tévén, ellene birói kényszer alkalmaztatik, vagyis az Ítélet végrehajtatik és tekintélyes értékű vagyona potom áron elárvereltetik. Az árverés jogerőre emelkedése után a vesztes perfél, támaszkodva a perrend (1881 : LIX. tc. 69. §.) rendelkezésére, az alappert megújítja, s perujitási keresetében azt kéri, hogy: az alapperbeli Ítélet helyeztessék hatályon kivül; az alapperbeli kereseti petitum (a szerint a mint a perujitó az alapperben felperes, vagy alperes volt) helytadólag, vagy elutasitólag intéztessék el; az ellenfél marasztaltassék el az alapperbeli, továbbá a végrehajtási s árverési már megállapított, valamint a perújítással felmerült költségekben. Mindezek után még azt jelenti ki a perujitó fél perujitási keresetében, hogy az ellenfél neki jogtalanul nagy (mondjuk 1,000 frt) kárt okozott az árverés által, még pedig roszhiszemüen, mert tudta, hogy az alapperben nincs igaza; ezen kára megtérítését azonban külön uton fogja követelni s a perújítás során csak azért nem érvényesiti, mert arra a per bírósága nem bir hatáskörrel. A perujitó perfél a perújításban teljesen nyertes lesz. Ezen gyakorlati esetben a perköltség eldöntése, bármily egyszerűnek is látszik az, — megfontolást érdemel. A perujitó fél ugyanis oly kérelmet is terjesztett elő, hogy ellenfele neki az alapperbeli összes per- és végrehajtási költségeket is térítse meg; ezen kérelmet tehát szintén el kell birálni. Hazai joggyakorlatunk e tekintetben kevésbbé fejlődhetett ki, a minek oka főleg abban keresendő, hogy az ily irányú petitiók rendkívül ritkák a perujitás különben is gyér terrénumán. Nem marad tehát egyéb hátra, mint a kérdést elemeire bontani s ekként annak mélyébe behatolni s ugy eldönteni azt. Perrendünk egyik sarkalatos elve, hogy a pervesztes fél viselje a pernyertes fél költségeit. (1868: LIV. t.-c. 251. §.; 1893: XVIII. t.-c. 109. §.). A perjog elvei épen azért, mert pervesztes az egyik perfél, sújtják őt a perköltség viselésével, a mi a jog fogalmából természetszerűen következik; a ki ugyanis győztesen kerül ki a pervitából, az méltán követelheti, hogy a perrel okozott költségeket neki az ellenfél megtérítse. A felvett gyakorlati példában az ujitó perfél az alapperben pervesztes volt, s mint ilyen a perköltségben el is volt marasztalva. Az ujitó perfél a perujitás folytán — gyakorlati esetünk szerint — győztessé lévén, kérdés, hogy az ő győzelmének lehet-e visszahatása az alapperben felmerült költségekre nézve is, avagy győzelme csak a perújítással felmerült költségekre bírhat befolyással? Ez ama harmadik és essentialis specialitása a perujitás jogorvoslatának, melyre nézve e helyütt óhajtok szerény nézetemnek kifejezést adni. Előző cikkemben hangsúlyoztam, hogy a perujitás jogorvoslata: hanyagságot, mulasztást, vagy bűncselekményt tételez fel. A hanyagságot az ügyvéd, (1881: LIX. t.-c. 69. §. 1.) a mulasztást az ujitó perfél (u. o. 2.), a bűncselekményt pedig a perfél, vagy a tanú, szakértő, képviselő, biró követi el. A hanyagság és mulasztás magánjogi, a bűncselekmény pedig közjogi szempontból lévén megfigyelendő, első tekintetre is feltűnik a kettő közt fenforgó lényeges különbség. A fenforgó (akár menthető, akár nem menthető) hanyagság és mulasztás a perujitás megengedhetősége s megindithatása szempontjából külön utu előzetes eljárást nem követel, vagyis a perujitás megindítása közvetlenül van engedélyezve. Bűncselekmény fenforgása esetében azonban a perujitás nem indítható meg ily közvetlenül és feltétlenül, hanem előbb a bűnösség kérdése döntendő el jogérvényesen külön bűnvádi uton és csak a bűnösség megállapítása után kérhető a perujitás (1868: LIV. tc. 321. §.) A túlnyomó magánjogi és illetőleg a túlnyomó közjogi distinctióhoz képest kettős alapot nyerünk kérdésünk eldöntéséhez, melyek közül az egyikben a lényeges criterium a hanyagság vagy a mulasztás, a másikban pedig a bűncselekmény. I. Az egyik alap a perköltség kérdésének elbírálására, a mulasztást teszi kiindulási pontul. Azon körülmény, hogy a mulasztást az ügyvéd, avagy a perfél követte el, továbbá, hogy a mulasztás szándékos (vétkes, nem menthető) volt-e, vagy nem (menthető, vétlen)? a kérdés eldöntésére perjogunk szerint nincs döntő befolyással, mert perjogunk ez irányban nem distinguál; ezen körülmény legfeljebb annyiban játszik szerepet, hogy ez dönti el azt, hogy vájjon az ügyvéd, avagy a perfél sújtandó a költség viselésével, avagy hogy az ügyvéd tartozik-e még külön is kártérítéssel, de kérdésünknek nem ez a lényeges eleme. A magánjog elvei szerint minden mulasztásnak következménye abban culminál, hogy a mulasztó annak folyományait panasz és szó nélkül viselni tartozik. Ha a perfél az ő vagy megbízottja mulasztása miatt lett pervesztessé, ezen mulasztásért egyáltalában nem teheti felelőssé ellenfelét, a miből okszerűen következik, hogy a perujitás során sem követelhet ellenfelétől regressust az alapperben elkövetett mulasztásért. Ha a mulasztás mint ok meg van, meg kell lennie az okozatnak, a következménynek is, a melyet az ok szándékos vagy nem szándékos rugói nem alterálhatnak.De internisnon judicatpraetor. Perrendünk (1881: LIX. t.-c.) a 70. §-ban csak az ügyvédi mulasztást illetőleg tartalmaz intézkedést, rendelvén, hogy: «... azon ügyvéd, ki mulasztása által a perújításra okot szolgáltatott, szintén megidézendő, s ha a mulasztás alapján a perújításnak hely adatik, a mindkét félnek okozott költségek megtérítésében elmarasztalandó.* Ezen törvényhely rendelkezéséből én azon következtetést vonom le, hogy az ujitott perben csak a perújítássá felmerült költségek iránt tehető birói intézke d é s, az alapperbeli költségekről pedig nem. Indokolja következtetésem okszerűségét azon körülmény, hogy a mulasztó ügyvéd az ellenfél (mindkét fél) költségeit is viseli, mely rendelkezés csak a perujitási költségre vonatkozhatik a dolog természeténél fogva; továbbá, hogy a mulasztó ügyvéd ügyfelének, ki a perújításban nyertes lesz, még az alapperbeli költségekért is felelős. (L. 1881: LIX. t. c.70.§. és 1874: XXXIV t.-c. 71. §.) A mulasztási alap közösségénél fogva, a mulasztó perfélnek is felelősnek kell lennie a mulasztásáért, vagyis viselnie kell annak következményeit: az alapperbeli költségeket az ellenféllel szemben. Ez perjogunk szelleméből következik s az ellenkező felfogást ama sarkalatos perjogi elvvel, hogy a pervesztes fél a költséget viseli, összeegyeztetni nem is lehet.