A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 7. szám - A törvénytelen gyermekek törvényes öröklési joga

50 A JOG Hiába mondják neki, hogy és miként járt Nagy József uram is Szentimrén, miként árverelték el más adósságában birtokát, nem ér semmit; - istentelenségnek mondja a Nagy József uram esetét, de egy cseppet sem igyekszik azon, hogy az ilyen istentelenségtó'l magát biztosítsa. Az is nagyon ismeretes dolog, hogy ha az illető vevő adósságba bonyolódik, szándékosan nem iratja át a megvett ingatlant azon reményben, hogy igy elvállalt kötelezettségének teljesítése alól kibúvik. Az 1881. évi 60. t.-c. mint törvényjavaslatnak indokolásában is bent foglaltatik: «sőt ha a szerző időközben adósságokba bonyolódik, az átirás szándékosan mellőztetik a végett, hogy ezen vagyonérték a hitelezők elől elvonassék» s a legtöbb esetben sikerül is ez, de nem mindig. A hivatkozott törvénycikk 132. §-a alapján ugyanis feljogosítható a hitelező, hogy a végrehajtást szenvedett jogait érvényesíthesse, «ha ugyanis a végrehajtást szenvedőnek valamely ingatlan vagyonra vonatkozólag élők közötti jogügylet által szerzett joga foglaltatik le*. Ez aztán egyszerű dolog, ha a végrehajtás alkalmával lefoglaltatik az adás-vevési szerződés, vagy egyéb okmány, de nem oly egyszerű, ha nincs szerződés, a mennyiben a feljogosító végzés alapján a végrehajtató igényeit csak per utján érvényesítheti. Eltekintve attól, hogy a törvény nem nyújt módot arra, hogy a végrehajtatónak a lefoglalás által már megszerzett elsőbbsége mi uton-módon legyen biztositható, mindenesetre különösen kisebb vagy mondjuk nagyon kis értékű (200 300 frt) ingatlanoknál úgyszólván a per általi előnynyerés majdnem hátránynyal jár, s főleg ha falusi lakás forog szóban, a melyet pár hét alatt — a szándékos rongálás beigazolhatása nélkül — majdnem értékteleniteni lehet. Ilyen esetnél a felek (mindakettő) azt mondhatják az igazságszolgáltatásra, a mit arra az esőre szoktak mondani, a miben nem volt köszönet. De hát hiába a §-ok és alakiságok kötnek s alig-alig merünk a vidékek különös szokásainak megfelelőbb úgynevezett «magyarázatot» adni. Tagadhatatlan mind a mellett, hogy a hivatkozott §. a hitelezőknek ujabb «foglalható tárgy felfedezését* teszi lehetővé s előnyükre szolgál. Azonban most, a midőn már az 1881. évi 60. t.-c. óta sok jó és jobb törvények hozattak és különösen az 1892. évi XXIX. t.-c. is, az a kérdés merül fel, hogy ez beilleszthető-e a 132. §. keretébe, vagyis, hogy a foglaltató a tényleges birtokos jogát ezen törvénycikk alapján is érvényesitheti-e ? En minden habozás nélkül mondom ki véleményemet, hogy igen is érvényesítheti, azaz: a feljogosító végzés alapján olyan esetben, a midőn átírásra alkalmas, vagy egyátalán szerződés nincs, per folyamatba tétele helyett a tényleges birtoklás alapján kérheti a hitelező az adósa jogainak érvényesítését. Ezen véleményemre magában a 132. §. 2-ik pontjában találok indokolást, mely szerint a foglaltató feljogosittatik, hogy adósa jogát «oly módon érvényesítse, a mint azt a végrehajtást szenvedőnek érvényesíteni jogában állott volna*. S ily esetet én már gyakorlatban is érvényesítettem, és szinte rosszul esnék, ha felfogásom helytelenségéről győzetném meg. Igen ám! De az 1892. évi XXIX. t.-c. 2. §. utolsó bekezdése szerint előzőleg legalább két évi g tartott békés birtoklás igazolása szükséges, s ha pedig nincs ? . . Itt elmondok egy esetet, a mely különben már más rovatban e becses lapok hasábjain felemlítve volt. Nagy Albert eladta talán 400 frt értékű házas belsőségét Tóth Miklósnak, a ki 200 frtot ki is fizetett, az ingatlant használatba vette, használta egy darabig s egyszer valami ok miatt, elhagyta nem csak a lakást, de a vidéket is, és cikkem elején jelzett közönbösséggel ráhagyta a nagy világra, hogy csináljon a házzal a mit akar, Nagy Albertre pedig, hogy keresse a 200 frtját ott a hol tudja. Nagy Albertnek pedig kellett a pénz, s beperelte Tóth Miklóst, ki azonban következetesen meg nem jelent, s igy kötelezve lett a 200 frtnak megfizetésére, Nagy Albert pedig arra, hogy az átírásra alkalmas okmányt adjon ki. De kinek r Tóthnak sem a ház, sem az okmány nem kellett, hagyta Nagy Albertet a maga utján menni. Ha most Tóth Miklós már 2 évig lett volna «békés* birtokban, szerintem alkalmazható lett volna az 1892. évi XXIX. t.-c. és mert másként perelni nem kellett volna, ily csekély értéknél ezen eljárás mellett az ilyen kishitelező joga is kellően meg lett volna óva. De mert nem volt s azonkívül pedig Tóth Miklós gondoskodott arról, hogy végrehajtási alap ne legyen, meg talán a lakását is nagyon változtatta, Nagy Albert a végrehajtás megkísérléséből mit sem remélhetett. De ott van a ház, az még most is a Nagy Albert nevén áll; a mi a legnagyobb baj. Mégis beadta a polgári osztályhoz a végrehajtás iránti kérvényt s kérte a bíróságot, hogy rendelje el a végrehajtást arra a házra is, a mely az ő nevén áll, d e ténylegesen alperes birtoka. A bíróság elrendelte s a tkvi hatóság pedig, bár a tkv. rdts. 71. §-a erre nem csábította, s mert másként tkvi akadály fent nem forgott, a végrehajtási zálogjog bekebelezését elrendelte. Elrendelte pedig azért, mert a terhelendő ingatlan tjkv., hrszám, tulajdonos szerint oly «pontosan» volt megjelölve, a mint azt az 1881. évi 60 t.-c. 135. §-a megkívánja, s elrendelte azért, mert a határozat megmondta, hogy az ingatlan a végrehajtató nevén áll, de az a végrehajtást szenvedette. Elrendelte azért, mert a tkvi állapot olyan volt, amint azt a végrehajtási végzés kitüntette és mert a megkeresett tkvi. hatoságra az áttett végrehajtási végzésnek, mint közokiratnak tartalma az irányadó*. . ,, Bármilyen alaki akadályok mellett is, ezen intézkedés az igazságnak és a polgári hatóság határozatának megfelelni latszik. Hiszen tényleg az adós ingatlana terheltetik meg, a melyhez ő semmi jogot nem tart többé s azt pedig a hitelező nem akarta tenni, hogy az 1881. évi (iO. t.-c. 204. §-a alapján önkéntes árverést kérjen, mert hát az felelősséggel járna azzal az adósavai szemben, a ki «nembánomságával* neki a nélkül is kárt tett. Nagyobb értékű ingatlanoknál hasonló eset aligha fordulhat elő, de ilyen és kisebb, alig 40—50 frtos ingatlanoknál igen gyakran; mit tegyen az olyan hitelező, a ki esetleg olyan helyzetbe jut, mint Nagy Albert ? törvénytelen gyermekek törvényes öröklési joga. Irta: Dr. KERN TIVADAR bpesti ügyvéd. 1. A törvénytelen gyermekek csupán anyjuk után bírnak törvényes öröklési joggal.') Ez az öröklési jog kölcsönös.2) 1i^48. előtti jogunk mindkét szülő utáni öröklésből kizárta, a mely tekintetben Hk. I. 106. 108. nem egészen világos ugyan, de a gyakorlatot tanúsítják Frank (Közig. törv. 481., 483. 1.) Kelemen (Instit. III. 372. 1.) és Szlemenics (Közöns. polg. törv.) II. 136. 1.) mig Kövy szerint az anya után birnak törvényes öröklési joggal (Elementa 217. 1.). Az I. T. Sz. e részben intézkedést nem tartalmazván, előbbi jogunk volna alkalmazandó; de ujabb birói gyakorlatunka törvénytelen gyermekeknek anyjuk utáni öröklési jogát kétségtelenül megállapitá. Ingadozó a gyakorlat abban a tekintetben, vájjon megilleti-e őket az anya utáni öröklés akkor, ha az utóbbinak törvényes leszármazója is maradt. Igenlőleg dönt a legf. it. 2,494/874. és a fennálló gyakorlatra hivatkozva a bp. kir. tábla 49,012 883. (Dt. rf. XII. 122. 1. és uf. IV. 321. 1.), valamint a Curia 1,926 883. sz. (P. T. XI. 79. 1.); tagadólag a Curia 3,941/883., 1,181/885., 3,716/886. és 8,964/893. sz. (P. T. XI. 76., 78. 1., XIII. 95. 1. és XXIX. 35. 1.) és iróink közül Kövy i. m. 217. 1. Mi az igenlő megoldást tartjuk helyesnek. A Curia ugyanis törvényes leszármazók hátramaradása esetén a törvényteleneket azért zárja ki, mert az I. T. Sz. 9. §-a szerint a szülők után «a törvényes leszármazók* örökölnek, mig a 10—12. §§-ai szerint a felmenők és az oldalrokonok <leszármazók» hiányában örökölvén, ezek alatt a törvénytelenek is értendők. A Curia tehát abból indul ki, hogy az I. T. Sz. célzatosan szólnak az egyik szakaszban «törvényes leszármazokról* s a másikban általában «leszármazókról». Ámde, ha ezt a szószerinti magyarázatot elfogadnók, akkor a törvénytelen gyermek, apja hagyatékából is kizárná ennek felmenőit és oldalágat, a mi pedig nem áll; továbbá a 7. §. szerint, a mely szintén csak deszármazó* örökösöket emlit, a törvénytelen gyermek és apja is törvényes osztályrészre való kölcsönös jogosultsággal bírnának, a mi szintén nem áll. Kitűnik ezekből, hogy a 10—12. §§. is törvényes leszármazókat értenek. Támogatja ezt az O. B. SL. tanácskozásainak lefolyása, a mely alatt a törvénytelen gyermekek jogállapotáról említés sem történvén, nem lehet föltenni, hogy az értekezlet azoknak öröklési jogát mellékesen, hallgatag, a törvényes* szónak egyik szakaszba felvétele, a másikból kihagyása által kívánta szabályozni, hanem azt kell föltenni, hogy a tanácskozmány az 1848 előtti jogállapoton ebben a részben nem akart változtatni. A törvényfelen gyermekek tehát öröklési jogukat nem az I. T. Sz., hanem az azóta kifejlett birói gyakorlatnak köszönik, és ennek alapjául nem szolgálnak tételes intézkedések, hanem a mostani kor emberies jogérzete. Ezzel pedig ellenkezik, hogy a törvénytelen gyermek a törvényestől közös anyjukkal szemben is megkülönböztessék, a ki hiszen egyenlő szeretettel és gondoskodással öleli mindkettőt. A tagadó nézet ellenkezik a viszonosság elvével is: a mikor az anya túléli törvénytelen gyermekét, öröklése nem függ attól, hogy nincs-e neki törvényes gyermeke is; minélfogva a törvénytelen gyermek túlélése esetén sem lehet az ő öröklését törvényes testvérek létezésétől függővé tennie) A házasságtörésben vagy vérfertőztetésben nemzett és a többi törvénytelen gyermekek öröklési joga közt nincs különbség; az előbbieknek kizárása a gyermek bünhödését jelentené anyja vétkeért. A Curia azonban egy izben más nézetben volt(«felp. . . azoh törvtelen gyermekek sorába, kik házasságtörés folytán az — anyjuk ') Curia 1,926/882: «a törvénytelen gyermeknek csak anyja után van a fennálló gyakorlat szerint törv. örökl. joga». M Igazs Dt I 53 1. ; hasonlóan Legf. it. 3,566/873. Dt. rf. X. 123. 1. ») «. . . s ebből következik a kölcsönös viszonosságnál fogva hogy az apa sem követelhet törvénytelen gyermeke után örökséget hanem hogy arra egészben az anya van hivatva. ÍCuria 1,926/882) YT m9) VnfMBar^Ch, Gyu'a:,"A törvénytelen gyerm. örökjoga» P. T. XI 10 melléki.; Doleschal: «A házasságon fcivül szül. gyerm. jogi állasa* M. Jogászegylet) értek. 66. füzet 48. l. és Borsitzky «A törvénytelen gyerm. örökösödése* a «J o g» 1891. évi 31. sz. 235. 1 A szöveg nézetét osztja Z 11 n s z k y is M. Mjog 704. 1.