A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1896 / 52. szám - Büntetés és fogházügy Angolországban az utolsó évtizedben
380 A JOG ból is elrendelheti és illetve bizonyitásfelvételt s tudakozódásokat hivatalból foganatosíthat. A praxis ezen rendelkezést ugy magyarázza, hogy tanúkihallgatás is hivatalból elrendelhető', A Plósz-féle perrend tervezete helyes indokokból még tovább megy, mint a német birodalmi perrend, mert nemcsak birói szemlét 3 4 9. §. (uj osztrák perrend 183. §.) és szakértők me gh al lgatását 35 9. §.) uj osztrák perrend 183. §.) de tanuk kihallgatását is hivatalból elrendelheti 29 7. §., nemcsak kártérítési perekben, de minden más természetű perben is, atényállásfelderitésevagy a felek között vitás ténykörülmények bizonyítása v é g e tt. A sommás törvény és a Plósz-féle polgári perrendtartás tervezete szerint a bíró a bizonyítás felvételét végzéssel elrendeli. A foganatosított, teljesített bizonyitásfelvételnek eredménye a bizonyítás. Midőn az 1893. XVIII. t.-c. 64. §. a tárgyal ás és »a bizonyítás* egész tártai mának szorgos méltatását írj a elő, nemcsak azon bizonyítást tartja szem előtt, mely a bizonyításfelvétel eredménye, tehát a bizonyítási okok eredményeit, de a beismerést, köztudomású tényeket, a helyi és különszerü szokásokat, helyhatósági szabályokat és más államban érvényes jogszabályokat, mert ezek mind, habár nem eredményei is a bizonyítás felvételének, mégis oly okok, a melyek a biró meggyőződésére döntő befolyással lehetnek és vannak is. III. Hogy a szabad bizonyítás, illetve mérlegelési jog birói önkénynyé ne váljék, elrendeli az 1893. XVIII. t.-c. 64. §. »hogy az okok, a melyek a bíróság meggyőződését előidézték, úgyszintén a melyek miatt a bíróság valamely bizonyítást elégte le nnek tartott, vagy a fél ajánlotta bizonyítást mellőzte, az ítéletben tüzetes en e 1 ő ad an d ó k;« hasonlóképen intézkedik a Plósz-féle polgári perrendtartás tervezetének 277. §., a német birodalmi perrend 259. §. (mely szerint az ítéletben csupán azon okok adandók elő, a melyek a birói meggyőződésre döntők voltak) és az uj osztrák perrendtartás 272. §. A Curia eddigi praxisában ingadozásokat veszünk észre a tekintetben, hogyan kezelendő a sommás törvény 64. §. vagyis a szabadon mérlegelt bizonyítékok folytáni birói meggyőződés miként és mily terjedelemben okadatolandó ? A kir. Curia 1896. január 23-án I. G. 122. sz. ítéletében kimondotta: »hogy a felebbezési bíróság indokolási kötelezettségének már az által eleget tett, hogy a meggyőződésének alapul szolgáló okokat előadta, mert ezeknek előadása magában foglalja a többi felhozott bizonyítékoknak mint feleslegeseknek mellőzése indokát is.« Vagy pedig 1896. január hó 30-án I. G. 135. sz. ítéletében azt nyilvánította ki: »minthogy a felebbezési bíróság felperesnek egy levelét figyelembe vette egyik vitás ténykörülménynek a megállapításánál, ezzel már kellően indokolta azt is, hogy azt egy másik tény tekintetében nem tartotta bizonyítási adatnak.* Nagyon kívánatos lenne, ha a Curia gyakorlata oly irányban szilárdulna, hogy megkövetelné, miszerint a felebbezési bíróság, a mennyire sz adott concret viszonyok megengedik, az összes bizonyítékokon végigmenve, mindegyikre külön-külön mondjameg,hogy azt miért és melyik tény tekintetében fogadta el vagy mellőzte. Az indokolási kötelezettég célja az, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelése okszerű módon történjék, hogy a biró a meggyőződésére befolyással volt okokat komolyan és alaposan fontolja meg és azok el- vagy el nem fogadásáról indokolt előterjesztést tegyen. Ez által visszaélések elkerülhetek. A sommás törvény 121. §. 6. pontja előírja, hogy az ítéletnek tartalmaznia kell a felvett bizonyítás eredménye alapján az indokokat. Ha a biró ezt elmulasztja, lényeges eljárási szabály megsértése miatt felülvizsgálatnak van helye. A felületes, hézagos, határozatlan, általánosságokban mozgó indokolás olybá veendő, mintha az indokolás teljesen hiányoznék, tehát ez szintén okot szolgáltat a revízióra. Kérdés tárgyává tehető továbbá az is, hogy a biró egy vitatott tényállítást a tárgyalás egész tartalmából és más kétségtelenül megállapított tényekből, egyszóval az ügynek egész totalitásából vont puszta következtetés f ol y tán (a felajánlott bizonyítási eljárás mellőzésével) valónak vagy valótlannakismerhet-e el? Sem az uj sommás törvénynek, sem a Plósz-féle polgári perrendtartási tervezetnek indokai ezen kérdéssel nem foglalkoznak. A német birodalmi perrend indokai a felvetett kérdésre igenlőleg válaszolván, azt mondván: »hogy a német bírónak ezen nagyon szabad állásfoglalás megengedhető, tekintettel nagy képzettségére, integritására és független állására.« Eltekintve attól, hogy a magyar birói kart nem tartom a német birói kar mögött állónak semmi tekintetben, s hogy a mi birói karunkra merem bízvást rábízni mindazt, a mit a német törvény a német biróra rábiz, elvi okoknál fogva is megengedhetőnek tartom, hogy a biró esetleg mellőzhesse a felajánlott bizonyítási felvételt és kétségtelen — tehát már bebizonyított tényekből, esetleg a szóbeli tárgyalás egész tartalmából vont okszerű következtetés utján tarthasson valamely tényállítást valónak vagy valótlannak. A felvett kérdés a szabad bizonyítás köréből kiragadott kérdés, mely meghatározott, objectiv szabályok szerint meg nem oldható, mert különben a törvényes bizonyítás ismét — hacsak részben is — behozatnék. Az eset mindig individualizálandó, elvileg azonban a birótól azon jogot, hogy a felajánlott bizonyítást mellőzze, el nem vonhatjuk. Ha a biró meggyőződése a szóbeli tárgyalás egész tartalmának szorgos mérlegelése folytán bizonyos irányban már oly megállapodott és szilárd, hogy azt még a felajánlott bizonyítás legnagyobb sikere esetén sem változtathatná meg, vagy pedig immár alkotott meggyőződésével szemben a felajánlott bizonyítékokat irrelevánsoknak tartja, akkor kérdem, miért legyen a biró arra kötelezhető, hogy Ítéletének kimondása előtt még bizonyítási felvételt foganatosítson egyik vagy másik irányban ? Természetesen odáig én sem mennék, mint egyes német jogászok (lásd Wernz in Hauser's Zeitschrift für Reichs- und Landrecht III. 362 lap), hogy a biró, ha már egyszer bizonyos meggyőződést alkotott magának az ügyről, ellentétes irányú bizonyítást figyelembe ne vegyen. Az ilyen eljárás merőben ellenkeznék a biró kötelességével az ügyet kimerítően és igazságosan tárgyalni. Ha az ellentétes célzatú bizonyítás siker esetén alkalmas arra, hogy a biró meggyőződését más irányba terelje s az ügyet jogilag másként megvilágítsa, a biró köteles már csak az «exaudiaturet altérapars» elvénél és az igazságszolgáltásnál méltán megkívánt alaposságnál fogva a jogmegszüntető vagy megváltoztató, szóval kifogásilag érvényesített bizonyítást elrendelni. (Vége következik.) Belföld Az igazságügyi reformok. A következőkrőrértesülünk. A b ü nvádi eljárás már legközelebb törvényerőre emelkedik. A szentesítés alá terjesztés pusztán tehnikai okból késett. — A szövetkezetekről szóló törvényjavaslat lesz az első törvényjavaslat, melyet az igazságügyminiszter a képviselőház elé fog terjeszteni. — Az általános perrendtartás tervezetéről beérkezett szakvélemények feldolgozásra előrehaladott stádiumban van és kilátás van reá, hogy a törvényjavaslat az 1897-ik év folyamán a képviselőház elé fog terjesztetni. — A lajstromrendszeren alapuló uj ügyviteli szabályok tervezete felől az igazságügyminiszterium számos oldalról kért be véleményt. Az összes szakvélemények beérkezvén, a tervezet az ezekben foglalt észrevételek tekintetbe vélelével átdolgozás alá kerül s előreláthatólag az uj ügyviteli rendszer még az 1897-ik év folyamán életbeléphet. Ausztria és külföld. XBüntetés és fogházügy Angolországban az utolsó évtizedben. Dr.Aschrott berlini biró 1887-ben megjelent »büntetési rendszer és fogházügy Angliában* cimü müvéhez kiegészitésül «büntetés és fogházügy Angolországban az utolsó évtizedben* cimü kis füzetet bocsátott közre, mely több arányban kelt érdeklődést bennünk. A jelenleg Németországban oly sokat vitatott kérdésről a fiatalkorúak bűncselekményeinek megelőzéséről és megbüntetéről, a szerző Angolországról következőkép tudósít: Az utolsó évtizedben Angliában egy téren sem fejtetett ki oly lázas tevékenység, mint az iránt, hogy alkalmas rendszabályok utján lehetetlenné tétessék, hogy a bűnösök számát az ifjúság szaporítsa. Az iránt tisztában voltak, hogy nemcsak attól függ az eredmény, hogy azok ellen, a kik már valami büntetendő cselekményt vittek véghez, megjavításukra szükséges intézkedések foganatosíttassanak, hanem szükséges, hogy ezzel párhuzamosan az ifjúság elzüllését megakadályozó rendszabályok is hozassanak. Az ifjúság elzüllött és bűnös volta közötti összefüggés, melyet nálunk még oly sokszor nem vesznek észre, az angolok előtt teljesen világos. Nem kevesebb, mint 3 törvényt hoztak az utolsó tiz év alatt az elhagyott fiatalkorúak védelmére. Jelentékenyen felemelték ezekben a büntetési tételeket azok ellen, a kik a gyermekekkel rosszul bánnak, vagy az őket terhelő gondosságot a gyermekekkel szemben elmulasztják, — ennek minősítvén egyebek közt azt is, ha a gondosságra kötelezett megengedi, hogy 14 éven aluli fiu vagy 16 éven aluli leány 11 óra estétől 5 óra reggelig terjedő időben az utcán vagy valamely nyilvános mulatóhelyen énekel, játszik, avagy tárgyakat vételre ajánl. A törvény felhatalmazza a békebirákat, hogy minden további engedély nélkül házkutatást tartsanak, a hol valamely gyermek elzüllésének gyanúja fenforog; utasítja a szegényügyi hatóságokat, hogy a büntető eljárást azon szülők ellen megindítsa, a kik gyermekeik elzüllése körül vétkesek és az ilyen gyermekeket ideiglenesen ellátásba adja; a bíróságot pedig felhatalmazza, hogy a szülök megbüntetésével egyidejűleg őket egyszersmind szülői jogaiktól is megfoszsza. Azon egyletek, melyek az elhagyott gyermekeket felveszik, jogosítva vannak loco parentis a gyermekek munkaadóival jogérvényesen szerződést kötni. A szülőknek csak akkor adják ki ismét a gyermekeket, ha vizsgálat alapján a bíróság meggyőződik, hogy a szülők képesek is,