A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 50. szám - Néhány szó az igazolás kérdéséről - Reflexiók az országos ügyvédgyülésröl

364 A Magától értetődik ugyan, hogy az, a ki a t ö r v é n y a d t a jogát gyakorolja, rendszerint szavatossággal nem tartozik, mindazonáltal, miután a szakasz indokolásánál minden kivétel nélkül az mondatik, hogy a tervezet nem érinti az alperes és a megnevezett előd közötti jogviszony magánjogi részét, enek ellenében nem tartjuk feleslegesnek annak törvénybe iktatását, hogy alperes a megnevezett előddel szemben, a mennyiben ez ebbeli minőségétkifejezettenkétségbevonja, szavatossággal nem tartozik. Ily esetben a szavatosság íentartásának egyfelől sem indoka sem célja nincs, másfelöl pedig ép ezen perjogi hatálynak törvénybe iktatásával kell előmozdítani azon kivánt eredményt, hogy alperes a per továbbvitelét a kereseti követelés kielégítésével beszüntesse, mert azon fél, a ki elődbeli minőségét megtagadja, kétségbe vonja, viselje annak következményeit is és esetleges jogsérelem fenforgása esetében vonja perbe felperest. A harmadik bekezdés szerint az itélet a perből elbocsájtott alperes ellen is végrehajthatónak nyilvánittatik, holott az a perből elborjsájtatván, ellenében marasztaló itélet a törvény külön rendelkezése nélkül nem hozható. Bizonyos tekintetekből csak helyeselhető, hogy az előd lépjen az alperes helyébe, ha az összes érdekelt felek abba beleegyeznek és hogy alperes a perből kibocsájtassék és pedig azért is, nehogy alperesnek minden ok nélkül költségek okoztassanak. Azonban mégis megtörténhetik, hogya dolgot az elbocsájtott alperes továbbra is birtokában tartja, és a per tárgyát képező jogot gyakorolja, sőt az is megeshetik, hogy a perbe vont alperes a jogerős itélet dacára s a perbe lépett előd utasítására sem bocsájtja ki birtokából a dolgot, illetve a jogot tovább gyakorolja. Az ily makacs ellentállás esetén azután már aligképezhet elégséges megtorlást, ha az itélet a perből elbocsájtott alperessel szemben csupán a per tárgyát képező dolcg, vagy dologi jog tekintében végrehajtatik a nélkül, hogy az ellentálló alperes a végrehajtási költségek viselésével sújtatnék s ellene a kielégítési végrehajtás ennek erejéig is foganatosíttatnék. A költségek erejéig pedig csakis azon esetben foganatosítható végrehajtás a törvény szerint, ha a perbőli elbocsájtás esetében is ezen alperes — habár feltételesen, de az előddel együtt — a per tárgyában elmarasztaltatik és a jogerős itélet neki szabályszerűen és azzal kézbesittetik, hogy az itélet am"a részének, mely a dolog birtoklása, vagy adologi jog gyakorlására vonatkozik, a teljesítésre kiszabott határidő és különbeni végrehajtás terhe alatt esetleg, tehát a mennyiben azt birtokolja vagy gyakorolja, tegyen eleget. A szakasz ekkénti módosítását egyébként a perjogi szabály formája is megköveteli. (Folytatása következik.) Néhány szó az igazolás kérdéséről. Irta: STÉPÁN LÁSZLÓ kir. aljárásbiró Munkácson. E lap f. évi 46-ik számában fenti cím alatt dr. Csaplaky Lipót ur helytelennek nyilvánítja a beregszászi kir. tszék, mint felebbezési bíróságnak azon határozatát, melylyel az ungvári kir. járásbíróságnak a megjelent 1 r. és meg nem jelent 2 r. alperes által 15 napon tul beadott igazolási kérelmét hivatalból viszautasitó végzését feloldotta s tárgyalást rendelt. Az 1881. évi LIX. t.-c. 63. §-a azon véghatáridőt határozza meg, a melyen belül igazolási kérelemmel élni lehet s intézkedik arról, hogy az igazolási kérelem mikor utasítandó vissza hivatalból. Ezen 63. §. szerint «Az elmulasztott határnaptól vagy határidőtől féléveltelte után igazolást kérni többé nem lehet*, de a fél éven belül igen is lehet és pedig rendszerint «az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 15 nap alatt» és kivételesen «ha pedig a mulasztás* félnek nem a mulasztás napján jutott tudomására, vagy az akadály nem a mulasztás napján szűnt meg: a mulasztásnak tudomására jutásától, vagy az akadály megszűntétől számított 15 nap al a tt>. A kérdés az, hogy a határidő utolsó napjától számított 15 napon tul, és a mulasztásnak tudomásra jutásától, vagy az akadály megszűntétől számított 15 nap multán beadott igazolási kérelem hivatalból visszautasitható-e vagy nem ? Nézetem szerint ezen kétrendbeli 15 napon tul, de a féléven belül s a törvény által megengedett esetekben beadott igazolási kérelem hivatalból nem utasítható visza; mert a hivatolt 63. §. azon kitétele «Ezen határidő lejárta után stb. benyújtott igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó*, egyáltalán nem vonatkozik a kétrendbeli 15 napra, minthogy e kitétel és a kétrendbeli 15 nap között egy minden vonatkozás nélküli önálló mondat létezik s így a nyelvtani szerkezetnél fogva az csak a fél évre mint véghatáridőre vonatkozhatik; mert továbbá a hivatolt 63. §. ezen kitétele «vagy a törvény által meg nemengedettesetekbenbenyujtott igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó* alatt nem időpont, de azon felmerült concrét esetek értendők, a melyekben a törvény az igazolás kérését meg nem engedi s igy JOG ezen kitétel szintén nem vonatkozhatik a két rendbeli 15 nap egyikére sem; végül mert hogy az igazolási kérelem éppen beadható 15 napon tul is, az a hivatolt t.-c. 68. §-ából kitűnik, s hogy^ ezen törvényszakasz ugy a rendes, mint a rendkívüli körülmények között beadható igazolásra egyaránt vonatkozik, azt igazolja annak minden vonatkozás nélkül való általános rendelkezése. E szerint tehát a 63. §-ban foglalt azon bár imperativ rendelkezés, hogy «az igazolási kérelem 15 nap alatt adandó b e» csakis a hatály tekintetében veendő birói figyelembe. Ha több alperes közül csak egynek is adatik igazolás, nincs kizárva, hogy az az itélet teljes feloldását és az összes alperesekre kiterjedő ujabb itélet hozatalát vonja maga után; mert az igazolás szintén jogorvoslat s igy per analógiám joga van a felsőbb bíróságnak itt is, mint a felebbezésnél, a határozatot valamennyi alperesre nézve feloldani, ha ugy találja, hogy a peres kérdés a pertársakra nézve csak egységesen bírálható el. Ezek szerint én a beregszászi kir. tszék mint felebbezési bíróságnak kiemelt határozatát helyesnek és törvényen alapulónak tartom. y. Reflexiók az országos ügyvédgyülésröl. Irta: dr. ROSENTHAL MÓR ügyvéd Nagyvárad. E lapok 40-ik számában dr. Várady Zsigmond, karunk e kiváló tagja, tőle már megszokott kitűnő tollal, reflectált az országos ügyvédgyülésen történtekre ; valóban nehezen határoztam el magam arra, hogy ily kitűnő toll után, szerény képességemmel én í is megkíséreljem részint az ő tanulságos cikkét kiegésziteni, részint pedig egyet-mást helyre igazítani, azonban azt tartván szem előtt, hogy ha karunk érdekeinek előbbreviteléhez csak egy szemernyivel is utat mutatok, akkor is a köznek csak szolgálatot tehetek. Előre bocsátom, hogy karunk részéről ott és akkor, a hol és a midőn nyilvánosan, a szó hatalmával működni kell, karunk igen sok oly tagját nélkülözzük, kik — tisztelet a jelen volt nagyjainknak — tudásuk és képességük nagy tömegének birtokában, s rendelkezve az ékesszólás isteni adományával, sokat, igen sokat tehetnének karunk anyagi érdekeinek előmozdításában; mint fent közbeíurva megjegyeztem, elismerem, hogy karunk oszlopos tagjai közül igen sokan vettek részt az országos ügyvédgyűlésen, de valljuk be, hogy igen sokan nem voltak ott, kiknek ott kellett volna lenniök s a kik fentebb jellemeztem képességeikkel, az ott hozott határozatokat kiegészíthették s az ügyvédi bajok egyéb okaira is reámutattak s orvoslásuk módját javasolták j volna. Igy ne vegye dr. Várady Zsigmond barátom adorálásnak, de köztudomású, s kitűnő cikke lendületes hangjából következtethető azok részéről a kik őt nem ismerik, hogy neki ott hiányoznia nem lett volna szabad, s a mit ezen cikk szük keretében megirt, ott élőszóval bővebben sokkal nagyobb sulylyal előadhatta volna, de ha már ezt nem tette, s abban reménykedve, hogy a jövő ügyvédgyülésen nem fog hiányozni, megszivelendő cikkére teszem meg észrevételeimet. I. Elvitázhatlan tény, s a dr. Várad i ur által felhozott statisztikai adatok megdönthetetlenül bizonyítják, hogy a kontinensen hazánk az egyedüli ország, hol az ügyvédek száma a legnagyobb; ez feltétlenül oly rossz szimptoma, hogy e felett nem most, hanem évtizedekkel ezelőtt — mert ezen állapot nem mai, mert a mint a régibb statisztikai viszonyokat ismerem, ezen tulproductio régebben is megvolt, csak fokozatosan emelkedett — gondolkozni s az illetékes tényezőknek valamit tenni kellett volna; magam sem vagyok barátja a numerus claususnak s az ügyvédség mint par excellence liberális intézmény természetével is összeférhetetlennek tartom az ügyvédek számának hatósági meghatározását, de a kormányhatalom módjában lévőnek s az ügyvédség szabadságával összeférhetőnek tartom, ha mégis egyes intézkedésekkel az ügyvédek számának apasztása idéztetik elő. Teljesen elfogadom azt is, hogy az ügyvédek bajainak fő forrása a tulszaporodásban rejlik, s bármennyire mozdittatnék elő az államhatalom részéről az ügyvédek anyagi helyzetének javítása, a baj nem fog megszűnni azért, mert ha most, s akkor a midőn az anyagi helyzet az azt segíthető factorok részéről nem javittatik, mégis a szaporodást folytonosan tapasztaljuk, mennyivel inkább emelkednék a létszám akkor, ha a jogász fiatalság az ügyvédek anyagi érdekeinek fokozottabb előmozdítását tapasztalná. Nem azt akarom ezzel vitatni, hogy az ügyvédek anyagi helyzetének javítására nem kell törekednünk és pedig azért nem, hogy a fiatalságot az ügyvédi pályától visszariasszuk, hanem azt, hogy első sorban, — a mint dr. Várady Zsigmond ügyvéd ur helyesen kifejezte — szelid gátemeléssel kell megnehezíteni az ügyvédi pályára tódulást, és ezzel egyidejűleg, azon sok anyagi forrás megnyitását kell eszközölnie az államhatalomnak, melylyel ez utóbbi oly bőségesen rendelkezik. II. ^ Szerény véleményem szerint szintén a birói pályára való tereléssel az ügyvédek számának megkívánható apadása nem lesz előidézve ; mert a birói pályára az ügyvédek sorából is való kinevezésnek nem azért kell történnie, hogy az ügyvédek száma apad-