A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 48. szám - Az ösiség eltörlése. A m. kir. közoktatásügyi miniszter ur figyelmébe. A Jog eredeti tárcája

344 A. JOG A peres eljárás reformjának feladatát képezi tehát az is, hogy az állampolgárok anyagi és gazda­sági érdekeit a birósági szervezet, hatáskör, helyes és célszerű beosztása és megállapításával egyrészt, másrészt pedig a modern processu­alis elvekkel teljes összhangzásba hozza. És azért, habár kénytelenek vagyunk is általánosságban méltá­nyolni, sőt helyeselni azon érdekeket, a melyek a mellett har­colnak, hogy a csekélyebb értékű peres ügyek is a magasabb jogi qualificatioval biró rendes bíróságok hatásköre és jurisdictiója elé utaltassanak, s habár — ismerve az évek hosszú során át szerzett és lesújtó kritikát gyakorló tapasztalatokat— el kell ismer­nünk azt is, hogy a községi bíráskodás a szükséges qualificatió hiányában jelenlegi szervezetében fenn nem állhat, s mint rendes itéló'biróság létjogosultsággal nem bir: még sem zárkózhatunk el annak kinyilvánításától, hogy a köznép, tehát a jogkereső kö­zönség túlnyomó és szegényebb részének érdeke megkívánja, hogy a községi bíráskodás, ha mindjárt másként szervezve is, de minden áron fentartassék. A községi bíráskodás ellen felmerült panaszok nem képez­hetnek komoly indokot a községi bíráskodás teljes megszünteté­sére, hanem csupán arra utalhatják az igazságügyi kormányt, hogy a jogos panaszok kellő méltatásával az észlelt hiányokat és bajokat — a mennyiben lehetséges és szükséges — célszerűbb törvény alkotásával orvosolja. A közigazgatásnak küszöbön álló reformja, a midőn a községi szervezet is más, és a jogszolgáltatás szem­pontjából is bizonyára megfelelőbb alapra, képzettebb erőkre lesz fektetve, egyenesen felhívja az igazságügyi kor­mány figyelmét arra, hogy kutassa azon módokat és ténye­zőket, a melyek az ellentétes érdekek kiegyenlítésével az újonnan szervezendő községi bíróságban az igazságszolgáltatás terén egy oly kivételes bíróságot alkosson, a melynek hatásköre alá a cse­kélyebb értékű és tárgyú perek elintézése minden jogveszély nélkül utalható. Jogpolitikai szempontból helyes ugyan azon áramlat, mely a kir. járásbíróságok hatáskörének kiterjesztésére törekszik, de nem érthetünk egyet azon irányzattal, mely eme különben helyes és célszerű jogpolitikai és processualis elvnek megvalósításában határt nem ismer s a községi bíráskodás alá tartozott csekélyebb ügye­ket is a kir. járásbíróság hatáskörébevonni igyekszik,a helyett, hogy a kir. járásbíróságok hatáskörének kiterjesztésével, egyidejűleg ott, a hol az az igazságszolgáltatás érdekeinek minden veszélyez­tetése nélkül lehetséges, és célszerűnek jelentkezik, a peres ügyek egy részének a hatáskör alól leendő elvonásával az egyensúly fentartásáról is lehetőleg gondoskodnék. A hatáskör folytonos kiterjesztésének természetszerű követ­kezménye a bírói létszám szaporítása. Már pedig a bírói létszámot sem lehet folyton szaporítani, különösen akkor, a midőn az alkal­mas erők kellő számban különben sem állanak rendelkezésre. Szükségesnek tartjuk tehát első sorban a községi bírásko­dásról szóló törvénynek és pedig olyképen leendő módosítását, hogy a községi biróság legalább azon perekben, a melyeknek tár­gyát 50 frtig terjedő készpénz, vagy i 1 y é r t é k ü h e 1 y e t­tesithető ingó dolog képezi, mint egyeztető biró­ság eljárhasson, és csakis oly esetben hozhasson TÁRCA. Az «ösiség» eltörlése. A m. kir. közoktatásügyi miniszter ur figyelmébe. Irta : % * ^ A «Jog» eredeti tárcája. Kissé furcsán hangzik cikkünk felirata. Költőink, dicső lantosaink és a nagy Széchenyi István egy­aránt arra törekedtek, hogy tanuljuk becsülni őseinket, sőt axiómának állítják fel, hogy jövője csak oly nemzetnek lehet, mely őseit kegyelettel őrzi és növeli emlékében. S mi hadat üzennénk e szép tannak? Mi,éppen a millenium alkalmából, mely maga is ezer évi ősiségünk dicső megünneplése, az egész ország közvéleményével szállnánk síkra ? Nem ! Mi nem az elhunyt nagyokat, a dicső elődöket, a terebélyes családfa gyökereit fogjuk tollúnk alá venni, hanem a tanulás őseit. Nem jól definiáltunk. Azokról szól az ének, kik a tanulás őrve alatt fiatalságukat elfecsérlik. Dinom-dánom, teke-asztal, kártya-asztal, áldozás Bachusnak, Terpsichorénak és Ámornak az alatt, míg az egyetem, az akadémiákra beiratkozni és azokon az előadásokat hallgatni kellene és otthon utána tanulni. Az ily fiatalok száma veszedelmes rohamosság­gal növekszik. Az ős jogász, az ős orvos szigorló, az ős technikus, az ős tanárjelölt, az ős erdész stb. stb. lépten-nyomon található. Az egyetemekre, az akadémiákra olykor egy-egy évben beiratkoznak, de az előadást hallgatni, tanulni, szigorlatozni, vizs­gázni, ez már kiment divatból. végrehajtható Ítéleteket, ha beismerés vagy meg nem jelenés esete forog fenn. Nem lehet ezúttal hivatásunk a most felvetett kérdéseknek minden oldalról leendő megvitatása, és azért csakis azon, a köz­ségi biróság mint egyeztető biróság ellen felhozott legfőbb érvre kívánunk reflectálni, mely annak vitatása mellett, hogy az oly ügyeknek, a melyekben a peres felek különben is egyességre hajlandók, vagy beismerésben vannak, a rendes bíróságok által leendő ellátása sem járván számbavehető munkateherrel, az egyez­tető biróság létjogosultságát megtagadja. Eltekintve attól, hogy a határnap kitűzése alkalmával az eljáró biró nem tudhatja, nem ismerheti előre azon peres ügyeket, a melyekben a fél egyességre lépni hajlandó, vagy beismerésben lesz, tehát ennek figyelembe vétele nélkül osztja be a tárgyalásra kitűzendő darabokat, a felhozott érv különben is tarthatatlan. A jogász közönség egyrésze talán anyagi érdekeinek meg­óvása szempontjából folytathat ugyan elkeseredett harcot a köz­ségi bíráskodásnak újjászervezése ellen, de a felhozott érvek az érdektelen bírálót az ellenkezőről meg nem győzhetik és pedig annál kevésbbé, mert a gyakorlati élet tapasztalatai a jurisdictio terén azt mutatják, a mellett tanúskodnak, hogy a kir. járásbíró­ságok előtt folyamatba tett csekélyebb értékű és tárgyú pereknél túlnyomó esetben aperegyesség létrejöttét csakis a m ár arán y t alanul felszaporodott pe rköltség vise­lésének kérdése hiusítja meg. A mi pedig a fizetési meghagyásokat illeti, véleményünket a tervezet erre vonatkozó fejezeténél fogjuk körülményesen elő­terjeszteni. A tervezetnek azon ujitását azonban, mely az 1881. évi 59. t.-c. 13. §. 2. d) e) h) és i) pontjai alatt felsorolt haszonbérleti viszonyból eredő, nemkülönben az idézett törvényszakasz 2. c) pontjában megjelölt peres ügyekben a bifurcatiót alkalmazásba veszi és azokat is csupán 500 frt érték erejéig utalja a kir. járás­bíróságok hatáskörébe, helyeseljük. A peres eljárás a tervezet szerint a kir. törvényszékek előtt is a szóbeliség és közvetlenségre levén fektetve, az igazságszolgál­tatás a társasbiróságok előtt is remélhetőleg gyorsabbá válik s ez által megszűnik azon egyedüli komoly indok is, mely célszerűségét támogatta annak, hogy ezen perek, és pedig értékre való tekintet nélkül, az egyes bíróságok hatásköréhez utaltassanak. 7- §• A gyors igazságszolgáltatásnak egyik első feltétele, hogy mindazon perjogi adatokat, a melyek habár csak a hatáskör meg­állapítása céljából szükségesek, a felek lehetőleg már a keresetben, vagy pedig az első tárgyalás alkalmával terjeszszék elő, nehogy ennek hiánya a tárgyalás elhalasztását tegye szükségessé, miáltal az igazságszolgáltatás mindenesetre költségesebbé is válik. A nyomozó eljárás elve sem terjeszthető ki annyira, hogy ha a per tárgyának az értéke a hatáskör megállapítása szempont­jából válik vitássá, azt a biróság saját belátása szerint önkényszerüleg is megállapíthassa. Mert az igazságszolgáltatás csak ugy lesz megnyugtató és csakis akkor fog megfelelni magasztos hivatásának, ha az ily prae­judicialis természetű kérdésekben is a birói omnipotentiának és önkényes eljárásnak még a látszata is kerülve lesz. A per alkotása a felek jogköréhez tartozik ugyan, de a proces­Ez még mind hagyján lenne, ha már ők, kik saját veszedel­müknek indultak, csak ők pusztulnának el a maguk későbbi bánatukra s szülőik örökké, halálokig tartó veszedelmükre. De nemcsak ugy van. Nem elégesznek meg ezen ős egyete­misták, akadémisták a saját veszedelmökkel. Évről-évre, minden tanév első negyedében, sőt az egész éven át leselkednek az ujj onnan érkezett egyetemi és akadémiai hallgatók után, kiket jó balekeknek szoktak nevezni, s ha szerencsésen megcsíphetik, nemcsak minden gázsiokból, beiratási, lecke és tan­könyvi pénzeikből kiélik, hanem még m agukká 1 is rántják azon veszélyes útra, melyen ők haladnak : a semmittevés, az idő, az önmaguk s szülőik meglopása útjára. Szóval jövőjüket, a szegény fiatalság egy tekintélyes részét s azok szülőit tönkre teszik örökre. Pedig szegény szülők, kik évtizedek szorgalmas munkásságuk gyümölcseit^ költik gyermekükre azon édes reményben, hogy abból azután az ők öreg napjaikra támaszuk és hazánknak hasznos és jó polgárai leendenek, boldogan néznek a közel jövőbe, midőn mint diplomás emberekben gyermekeikre büszkék lehetnek. Szegény szülők ! ők veszik legkésőbb észre, hogy fiuk nem tanul, önmaguk mellett őket is megcsalják, midőn beirat­kozásaikról, szorgalmas, lelkiismeretes tanulásaikról, jó eredményű tanulásaikról hazudoznak s midőn lelkiismeretlenül — a tanulás őrve alatt — az érettök csaknem éhenhalással, rongyokban küzdő szülői,kiktől különböző cimek alatt s mint mondani szokták: hgnumra is fára is csalják ki a pénzt, hogy azt a saját maguk jövőjük meg ellopására — kétes értékű s már jövőjükre nem számító ős bajtársaik és már nem is kétes értékű társnőik társa­ságában — mint szülőik véres verejtékeiket elköltsék. S mire a szegény öregek észretérnek, a 3—4 éves kursusok-

Next

/
Thumbnails
Contents