A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 41. szám - Bolgár igazságügy. [VI. Kodifikáló bizottság és kataszteri enquéte. VII. Jogi fakultás]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 41. számához. Budapest, 1896 október hó 11. Köztörvényi ügyekben. Habar az 1871, évi LIII. t.-c- 56. $-a szerint valamely legelöilletmény mindaddig, mig a telekkönyvben külön kitüntetve nincs, a belsőség tartozékául tekintendő, a törvény eme rendelkezése azonban nem zárja ki eladás esetére az ellenkező tényállás bizonyítását. A miskolci kir. törvényszék (189 k évi október hó 23-án 6.611 sz. a. Szabó József ügyvéd által képviselt K. Ignác és neje szül. R. Rebeka felperesnek dr. Nagy Péter ügyvéd által képvisflt: Jánosné szül- K. Anna alperes ellen ingatlan birtoka és jár. iránti rendes perében következőleg itélt: Felperesek keresetükkel elutasittatnak stb. Indokok: Felperes a békés-csabai 252. sz. tjkvben jegyzett ingatlanok iránt s a békés-csabai 625. sz. tjkvben foglalt legelöilletó'ségi birtokot az alapon követeli alperesen, hogy a kérdéses legelőilletőséget B. T. József és nejétől az 1878. évben vétel utján megszerezte s azt alperes jogtalanul használja. Tekintve azonban arra, hogy a peres legelőilletmény külön telekjegyzőkönyvben máig sincsen, az úrbéri és zsellér telkek után járó legelő illetmény pedig az 1871. évi LIII. t.-cikk b6. §-a értelmében a belsőség tartozékának tekintendő, mivel addig mig az külön telekjegyzőkönyvben kitüntetve nincsen s igy a belsőség eladásával a tartozék is eladottnak tekintendő ha az külön a vételi szerződésben el nem adottnak nem jelentetik ki avagy az eladás ellenkezője egyébként be nem bizonyittatik, s miután a perben álló alperes a békés-csabai 252. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt belsőség közös tulajdonjogát a periratokhoz beszerzett telekkönyvi iratok valamint a B. 18—19 alatti bejegyzés szerint az 1875. évi február 2-án, illetve 9-én egészbe megszerezték, felpereseknek az A*! alatti levélben szerzett tulajdonjogot alperes és férjével továbbra mintegy három évvel ezelőtt szerzett tulajdonjogát nem érinti, annak érvényére befolyással nincsen, és pedig annál kevésbé mert a tanuként kihallgatott eladó B. T. Józsefné sem állítja, hogy a belsőség eladásánál a tartozóknak az adás-vétel alóli kivétele a szerződés külön kikötött feltételét képezte, a felperesek részére történt eladás tényére vonatkozólag ugy ezen, mint L. tanúnak egymással ugy a kereseti tényállásai ellenkező vallomása pedig figyelembe nem vehető, mert L. tanú szerint később, a belsőség eladása után adta el B. T. Józsefné a legelőilletőséget, a mely a kereseti előadásnak is megfelő körülmény pedig a már fentebb kifejtettek ellenkezőjét nem bizonyítja, miért is mellőzve törv. rdts. 268. §. rendelkezésével ellentétes válaszirati kérelmet, felperesek keresetükkel elutasitandók voltak stb. A kassai kir. ítélőtábla 1895. évi február hó 25-én 7,191. sz. a. 1 A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felperesek keresetének helyt ad s ebből folyólag alperest arra kötelezi, hogy a békés-csabai 252. sz. telekjegyzőkönyvben 300 hrjzi szám és 318 összeirási számú ház és belsőség tartozékát képező s a 625. sz. telekjegyzőkönyvben osztatlan állapotban vezetett legelőilletőségét felperesek birtokába bocsássa s elvont hasznok cimén 1892. év. januárius hó 1. napjától számítva évi 4 frtot stb. megfizessen stb. Indokok: Felperesek a keresethez A) alatt eredetben csatolt s alperes által sem tartalma tekintetében nem kifogásolt adás-vételi szerződés alapján azt vitatják, hogy H. békés-csabai 252. sz. telekjegyőkönyvben fölvett ingatlansághoz tartozó s a 625. sz. telekjegyzőkönyvben osztatlan közöségben vezetett legelőilletmény tulajdonjoga őket illeti meg, minélfogva kérik alpereseket, illetve az elsőrendű alperesnek még a kereset beadása előtt történt elhalálozása folytán most egyedül perben álló másodrendű alperest a per tárgyává tett legelőilletőségnek birtokba adására, és az elvont hasznok megfizetésére kötelezni. A perben álló alperes azzal védekezik, hogy a telekkönyvi állás szerint a peres legelőilletmény birtoka és pedig annyivaj inkább, ő és elhalt férje a kérdésben forgó legelőillletményt mint a belsőségnek tartozékát egy 1875. évi február hó 2-án kelt szerződéssel a volt tulajdonosoktól, névszerint B. T József és neje szül. R. Máriáról tulajdonjoggal megszerezték. Ennek ellenében felperesek azt állították, hogy akkor, mikor alperes és férje a H. csabai 252 sz. telekjegyzőkönyvben felvett belsőséget megvásárolták, az ehhez tartozó legelő illetmény az adás-vétel tárgya nem volt és pedig annál kevésbé, mert a vevők már akkor tudomással bírtak arról, hogy a kérdéses legelőilletmény a felperesek illetve jogelődjük birtokában volt s erről az eladó B. T. Józsefné részéről kifejezetten is figyelmeztettek. Habár az 1871. évi LIII. t.-c. 56. §-a szerint valamely legelőilletmény mindaddig, mig a telekkönyvben külön kitüntetve nincs a belsőség tartozékául tekintendő, a törvény eme rendelkezése nem zárja ki eladás esetére az ellenkező tényállásnak bizonyítását. Ehhez képest tekintve, hogy felpereseknek a per során kihallgatott tanuk vallomásaival sikerült bizonyitaniok, hogy alperes és néh. férje az 1875. évi februárius hó 2-án kelt szerződéssel a pertárgyává tett legelőilletmény tulajdonát meg nem szerezték, mivel ez az eladás tárgya nem volt, tekintve, hogy a kihallgatott tanuk vallomásával perrendszerü bizonyítást nyert az is, hogy az alperes és néh. férje nevére történt telekkönyvi bejegyzésnek dacára, a felperesek, illetve jogelődjeik több mint 20 év folyamán 1892. év elejéig voltak a kérdésben forgó legelőilletmény szakadatlan és békés birtokában, s hogy alperes és férje ez idő alatt annak birtokára igényt nem támasztottak, tekintve, hogy ekként alperes a kérdéses legelőilletményre vonatkozóan jóhiszemű birtokosnak nem tekinthető, s hogy telekkönyvi bejegyzésre sem hivatkozhatik sikeresen, a mennyiben a legelőilletmény a H. csabai 625. sz. telekjegyzőkönyvben, mint osztatlan közös tulajdon vezettetik, végül, tekintve, hogy alperes a peres ingatlan birtokához felpereseknek azt A) alatti valódinak elismert szerződésen alapuló jogánál erősebb jogot nem bizonyított: alperes a kérdésben forgó legelőilletménynek kibocsátására s az elvont hasznok megtérítésére volt kötelezendő. Alperesek elvont hasznoknak évi 4 frtban a keresetben tett felszámítása ellen kifogással nem élvén, az elvont hasznok ebben az összegben voltak megítélendők és pedig 1892. évi januárius hó 1. napjától számítva azért, mert a per adati szerint alperes ez évben foglalta el a peres legelőilletőséget stb. A magyar királyi Curia (1896. év június hó 12-én 4,816. sz. a.) A másodbiróság Ítélete felhozott indokainál fogva helybenhagyatik Az 1868: LIV. t.-c. 36 §-nak 2. bekezdésében foglalt rendelkezés, mint az az 1786. évi márczius hó 6-án kibocsátott szabályzatok 56. §-ából is kétségkívül kitűnik, arra az esetre vonatkozik, ha az elhagyó fél tartózkodása ismeretlen, minden más esetben a birói illetőség kérdése az illető törvényszakasz első bekezdéséhez képest megbírálandó és mert e tekintetben az 1884: XXXI. t.-c. jelesül ennek 77. §-a nem tartalmaz eltérő intézkedést következően az illetékesség kérdése a most említett törvény hatálya alatt is e szerint bírálandó meg. A magyar kir. Curia (1896. évi július hó 15-én 3,568. sz. a.) P. József felperesnek neje M. Mária alperes ellen házassági válóperét a nagyváradi s a deési kir. törvényszékek közt felmerült öszeütközés folytán következő határozatot hozott. E házassági válóperben a deési kir. törvényszék illetékessége állapittatik meg. Indokok: Az 1868: LIV. t.-c. 36. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezés, mint az 1786. évi március hó 6-án kibocsájtott szabályzatok 56. §-ából is kétségkívül kitűnik, arra az esetre vonatkozik, ha az elhagyó fél tartózkodása ismeretlen minden más esetben a birói illetőség kérdése az idézett törvényszkasz első bekezdéséhez képest volt megbírálandó és mert e tekintetben az 1894: XXXI. t.-c. jelesül ennek 77. §-a sem tartalmaz eltérő intézkedést következően az illetékesség kérdése a most emiitett törvény hatálya alatt is eszerint bírálandó meg. Minthogy pedig a nagyváradi kir. törvényszék 721/895 sz. végzése szerint alperes tartózkodási helye nem is ismeretlen és megállapittatott, hogy a viszálkodó házas felek utolsó állandó együtt lakása a deési kir. törvényszék területén fekvő székváros volt; és minthogy az 1868. évi LV. t.-c. 53. §-aértelmében házassági válóperekben a rendes birói illetőségtől eltérésnek nincs helye, tehát az a körülmény, hogy a nagyváradi kir. törvényszék a hozzá benyújtott keresetet elfogadta s annak alapján az eljárást megindította sőt a fentebb emiitett szabályzatok 57. §-a értelmében az asztal s ágytól elkülönítést egy izben már elrendelte a rendes birói illetékességen ennek hiányát a bíróság a per folyamában is hivatalból figyelembe venni tartozván, nem változtathat e házassági válóperben az 1868. évi LIV. t.-c. 36. §-ának első bekezdése alapján, a deési kir. törvényszék illetékessége volt megállapítandó. A 3,263—1881. sz. a. kibocsátott igazságügymin. rendelet 28. §-a értelmében a nagykorúnak gondnokság alá helyezésére kizárólag azon törvényszék illetékes, mely alá a gondnokság alá helyezendő, személyes birói illetőség szerint tartozik. A magyar kir. Curia (1896. évi augusztus hó 4-én 3,791. sz. a.) Amaz illetőségi öszeütközés tárgyában, mely R. Károly elmebetegnek gondnokság alá helyezés iránt megindítandó ügyre nézve a nyitrai kir. törvényszéknek 1896. évi július hó 2-án 8,165. sz. a. kelt jelentése szerint a nevezett és a szombathelyi kir. törvényszék között felmerült következő határozatot hozott: