A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 34. szám - Mikép lehet a per tárgyának értékénél fogva sommás eljárás alá nem tartozó pert a sommás bíróság elé vinni? - Felelet. Az ügyvédjelölt felmondási ideje

134 A JOG Indokok: Az A.), alatti kereseti váltó a váltótörvény 3. §-a szerint megkívánt minden lényeges kellékkel ellátva, alperes tehát a váltót a 23 §-a értelmében kifizetni köteles ha csak oly kifogása nincs, melyet a váltótörv. 92 §-a értelmében felperes ellenében érvényesíthet. Ily kifogásul hozza fel alperes azt, hogy a váltó értéke kárbiztositási dij és hogy azt lejáratkor be nem váltván a biztosítási ügylet a keresk. törv. 488 §-ának 4 pontja értelmében hatályát vesztette. Minélfogva felperes az igért kockázatot nem viselvén, az ennek fejében kötelezett fizetést sem követelheti. Ez a kifogás azonban csak részben alapos. A peres felek ugyanis megegyeznek abban, hogy alperes 1892. évi május hó 26-tól 12 évre eszközölt biztosítást felperesnél, hogy az első évben csak az illetéket és a bélyeget fizette meg, hogy e 12 évre járó biztosítási dijak 10 évre lettek felosztva és hogy a kereseti váltó a harmadik év végén fizetendett 3-ik biztosítási dijról szól. Ezek szerint felperes az 1892 évi május hó 26-tól 1895 évi május hó 26-ig lefolyt 3 évig, vagyis 12 év negyedéig viselte a kockázatot, minélfogva alperes által kötelezett 29 frt 90 kr. biztosítási dij egy negyedét szolgálta meg, mely egy negyed 7 frt 49 kr. tesz. Ebből alperes az 1893 évi, 1894 évi május hó 26-án lejárt váltók beváltásával kifizetett 5 frt 98 krt, ennélfogva felperesnek a kereseti váltóra még 1 frt 491/., kr. jár. A többi 1 frt 49','._. kr., a negyedik évre elö'legesen fizetendő biztosítási dijat képezvén, a felperesnek nem jár, mert a negyedik évre előlegesen fizetendő 1 frt 49 'A> kr. lejáratkor ki nem fizettetvén a negyedik évben a keresk. törv. 483 §-ának 4 pontja értelmében kockázatot nem viselt, stb. A pécsi kir. ítélőtábla (1896 évi február hó 24-én 236 sz. a.) Tekintve, hogy felében nyertes, felében vesztes, a kir Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, stb. A magyar királyi Curia (1806 évi június hó 16-án 492 sz. a.) Mindkét alsóbb bíróságnak ítélete akkép változtatik meg, hogy a sommás végzésnek egészben hatályon kivül helyezése mellett felperes váltókeresetével egészben elutasittatik stb. Indokok: A váltókereset alapját képező váltó oly visszatérő időszakban előre fizetendő biztosítási dijat képvisel, melynek meg nem fizetése a keresk. törv. 485 §-ának 4 pontja értelmében azt vonja maga után, hogy a vonatkozó tűzkár biztosítási szerződés hatályát veszti, minek következtében felperes a díjfizetés elmulasztásának napjától fogva kockázatot tovább már nem viselvén a megszűnt kockázat ellenértékét képező dijat sem igényelheti. Az a kérdés pedig, hogy felperes az alperestől a miatt, mert a szerződés hatálya törvénynél fogva, de alperes mulasztása következtében enyészett el, kártérítést követelhet-e és mily mérvben?, váltókövetelés érvényesítése iránt inditott-e váltóperben megbirálás tárgyát nem képezhet, stb. A keresk. törv. 237. §-a 2. bekezdésének azon intézkedésével, mely szerint a korlátolt felelősséggel alakult szövetkezet tagjai vagy ezek örökösei üzletrészeik, s netáni más járandóságaik kifizetését csak a 254. §-ban meghatározott egy évi elévülési idő lejárta és csak ama feltétel alatt követelhetik, ha az elévülési idő lejártáig a társaság feloszlása el nem határoztatik, — mint a társaság hitelezői érdekeit is védő törvényes intézkedéssel, — ellenkező elévülési idő a társaság alapszabályaiban ki nem köthető, illetve ha rövidebb idő köttetett volna ki, ez hatálylyal nem bir. A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék (1894. évi december hó 14-én, 18,557. sz. a.) Dr. Donáth Fülöp ügyvéd által képviselt I. Jánosné felperesnek dr. Szappanos Ernő ügyvéd által képviselt «Országos önsegélyző és fogyasztási szövetkezet* alperes ellen 50 frt tőke és jár. iránti rendes perében következő Ítéletet hozott: Alperes tartozik felperesnek 50 frt tőkét, kamatait stb. megfizetni stb. Indokolás: Alperes tagadta elleniratában, azt a kereseti állítást, hogy felperes 1893. évi május hó 29-én 181. folyó sz. 7,702. törzsszám alatt kelt 50 frtos törzsrészjegyének értékét 1893. évi november hó II-én alperes szövetkezetnek felmondotta. De minthogy felperesnek válaszbeli állításait alperes oly kijelentéssel mellőzte, hogy viszonválaszt nem ad, az 1868. évi LIX. t.-c. 159. §-a értelmében alperes által beismertnek kellett tekinteni azt, hogy a szóban forgó felmondást alperes 1893. évi nov. hóban kelt E) alatti levelében el is fogadta. Tekintve pedig, hogy a felmondásnak most említett elfogadása következtében tárgytalan alperesnek abbeli érvelése, hogy a felmondás a felperes belépésekor érvényben volt alapszabályok 9. §-a szerint csak a törzsbetét teljes összegének befizetésétől számított 3 év múlva lett volna eszközölhető ; s tekintve, hogy az alperes által bizonyítékul fölhitt alapszabályok felperes korábbi jogán nem változtatnak; Tekintve, hogy a keresk. törvénynek alperes által felhitt 237. §-a a korlátolt felelősséggel alakult szövetkezetből kivált tagnak üzletrészhez s ennek megfelelő járandósághoz való igényére a követelhetés idejét illetőleg csak annyiban vonatkozik, a mennyiben a 254. §-ban meghatározott elévülési idő lejártáig a szövetkezet feloszlása el nem határoztatott, pedig alperes szövetkezet feloszlását még a kereset megindítása előtt elhatározta. Tekintve, hogy a keresk. törv. 252. §-ának alperes által idézett rendelkezése a feloszlott szövetkezet vagyonának a tagok között való felosztását szabályozza, holott felperes a szövetkezet feloszlásának 1894. évi április hó 22-én történt elhatározása előtt a szövetkezet tagja lenni megszűnt: Ez okokból alperesnek időelőttiség cimén emelt kifogásait elvetni és őt a megjelölt törzsbetét érték visszafizetésére a kereset értelmében kötelezni kellett, stb. A budapesti kir. ítélőtábla. (1895. évi január hó 12-én 281. sz. alatt.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: A keresk. törv. 237. §-ának 2. bekezdésének az az intézkedése, mely szerint a korlátolt felelősséggel alakult szövetkezet tagjai, vagy ezek örökösei üzletrészeik és netáni más járandóságaik kifizetését csak a 251. §-ban meghatározott egy évi elévülési idő lejárta s csak ama feltétel alatt követelhetik, ha az elévülési idő lejártáig a társaság feloszlása el nem határoztatott, mint a társaság hitelezői érdekét is védő törvényes intézkedés a társaság alapszabályaiban eltérő és a törvény céljaival ellenkező módosításnak tárgyát nem képezhetvén az alperes előbbi alapszabályainak az az állítólagos intézkedése, hogy a kilépett tag törzsrészjegyének értéke 30 nap alatt kifizetendő, mint törvényellenes nem bir hatálylyal. Minthogy pedig felperes kereseti előadása szerint is csak 1893. évi július, majd ismét november hónapokban jelentette be kilépését, mely a válaszirathoz E) alatt csatolt levél szerint 1893. évi november hónapban el is fogadtatott, az egy évi elévülési idő tehát még ha az nem az üzletév leteltétől, hanem az első felmondás idejétől számíttatnék is, csak 1894. évi július hóban járt volna le, továbbá minthogy alperes szövetkezet 1894. évi április hó 22-én feloszlott, felperes nem törzsbetétét, hanem csak a keresk. törv. 252. §. 2-ik bekezdése alapján reá eső osztályrészét követelhetné. De minthogy azt, hogy a felszámolás befejeztetett, nem is állítja, a 252. §. 3-ik bekezdésében foglalt 6 havi határidő előtt 1891. évi május hó 11-én keresetét törzsbetétjének visszafizetése iránt kétségtelenül idő előtt indította s mivel ez az időelőttiség az elsőbiróság ítéletének hozataláig sem szűnt meg, ezekből az okokból felperest keresetével ezúttal el kellett utasitani. stb. A magyar királyi Curia. (1896. évi június hó 16-án 1,490. sz. alatt.) A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik: stb. Bűnügyekben. Feles nem cseléd. A dohánypajtában felaggatott nyers dohány ellopása nem mezőrendőri kihágás. (B. T. K. 336. §. 7. p., 1894: XII. t.-c. 93. §. a) p.) A debreceni kir. törvényszék: 1. B. József és 2. K. János vádlottak S. Márton kárára elkövetett, a B. T. K. 333. §-ába ütköző, a 336. §. 3. és 7. pontja szerint minősülő lopás büntette miatt, mint a B. T. K. 70. §-a szerint tettestársak bűnösöknek mondatnak ki s ezért a B. T. K. 3i0., 341. §§-ai alapján, a 92. ^. alkalmazása mellett, fejenként az Ítélet foganatba vétele napjától számítva hat-hat havi börtönre s a szabadságvesztés büntetés befejeztével kezdetét veendő három-három évi hivatalvesztésre, ugyanazon időre politikai jogaik gyakorlatának felfüggesztésére ítéltetnek. Indokok: Vádlottak egybehangzó beismerésével beigazolt lényállás szerint, az 1893. augusztus hónapban a S. Márton tulajdonát képező, a tanuk előadása szerint az ökör által összetört s a L. Mór ispán rendeletéből összeszedett s póréra fűzött és a dohány pajtában szárítás céljából felakasztott, mintegy 5—6 kiló sulyu 1 frt 58 kr. értékű dohányt, vádlottak felhasználás céljából, a dohányszáritó pajtából, annak L. Mór és G. István tanuknak esküvel megerősített vallomása szerint a fóldszintől mintegy egy ölnyi magasságban levő ablakán bemászva elvittek s azt előbb a pajta melletti bodzásban rejtették el, majd B. József lakására vitték s a konyhába leiakasztották, a honnan aztán károsnak tulajdonába vissza került s így kár nincsen. A dohány elvitelét ugy eszközölték, hogy K. János bemászott az ablakon s kiadta B. Józsefnek a két póré dohányt. Vádlottaknak ezen cselekményük, tekintettel arra, hogy idegen ingó dolgot másnak birtokából, annak beleegyezése nélkül, azon célból vették el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsák; tekintettel arra, hogy az elvitelt bemászás mellett követték el, hogy a káros S. Mártonnak mint dohányosai szolgálatában állottak : a B. T. K. 333. §. ütk; )zó, a 336. §. 3. és 7. pontja szerint minősülő' lopás bűntettét képezi, mely a vádlottak, mintbtkv. a 70. §-a szerinti tettes társak terhére azért számitható be, mert a B. T. K. Első Rész VII. Fejezetében felsorolt, a beszámítást kizáró esetek egyike sem forog velük szemben fenn. A büntetés kiszabásánál figyelembe vétetett vádlottakkal szemben enyhítő körülményként: az ő büntetlen előéletük,hogy az ellopott tárgy élvezeti cikket képez, hogy kár nincs, hogy az ellopott dohány csekély értékű, mely enyhítő körülmények oly számosak s annyira nyomatékosak, hogy a cselekményre megszabott büntetés legcsekélyebb mértéke is aránytalanul súlyosnak találtatott: azért a 92. §. alkalmazása mellett fegyház helyett börtön és ennek is legkisebb mértéke lett vádlottak ellen alkalmazva (1894 iunius 27-én, 3,309. sz.) * 'J