A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 17. szám - A börtönügy (büntetésvégrehajtás) nemzeti és nemzetközi jellege - A német birodalmi és magánjogi codificatio 1895. évben. Folytatás

A J ralékos részének tőle követelhetésére alapul nem szolgálna, mivel a közte és az eladó között létrejött adásvételi jogügyletből a részvények átadásának elmulasztása miatt a társaságra sem jog, sem kötelezettség nem származott; a keresetet elutasítani kellett, mert a ker. törvény 168., I(i9. és 17;i. §ij-ainak egybevetéséből kétségtelen, hogy a részvény névértéke befizetésének kötelezettsége a társasággal szemben kizárólag a részvénykönyvbe \ bevezetett részvényest terheli és felperes beismerése szerint, alperes a keresetben felsorolt részvények tulajdonosaként a részvénykönyvbe bevezetve nincsen, stb. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1895: január 14. 887. sz. a.) az elsöbiroság ítéletét megváltoztatja és ha alperes föesküt tesz arra, hogy a keresetben 1 —12. felsorolt 20 drb egész és (5 drb fél b.-csabai népbank-egyesületi részvényeket meg nem szerezte, s hogy azok a b.-csabai népbank csődbejutását közvetlenül megelőző időben tényleg tulajdonát nem képezték, az esetben felperest keresetével elutasítja, ha alperes a főesküt le nem tenné, köteleztetik 1,380 frt tőke összegnek stb. felperes részére megfizetésére stb. Indokok: Alperes tagadta, hogy a keresetben 1 -12-ig felsorolt részvények tulajdonosa lenne; ennek ellenében felperes annak bizonyítására, hogy az emiitett részvényeket alperes megszerezte és azoknak a b.-csabai népbank csődbejutása idejében tulajdonosa volt, tanukra hivatkozott és ezen felül alperest visszakinálhatlan főesküvel is megkínálta. A kihallgatott tanuk azonban arra nézve, hogy alperes az emiitett részvényeket tulajdonul megszerezte volna, kellő bizonyítékot nem szolgáltattak s igy egyéb bizonyíték hiányában a kinált és szükség esetére elfogadott egyoldalú főeskü általi bizonyítást az 1868. évi LIV. t.-c. 285. i;. alapján azért kellett elrendelni, mert arról a ténykörülményről, hogy alperes a keresetben említett részvények tulajdonát megszerezte-e vagy sem, a peres felek közül egyedül alperes bírhat közvetlen tudomással és mert a felperes által hivatkozott G. Gyula, G. Lajos és K. Mária tanuk vallomásai valószínűvé tették azt, hogy az alperes a keresetben felsorolt részvények közül többet megszerzett és mert alperes nem is állítja, hogy a b.-csabai népbank csődbejutásáig az emiitett részvényeket másra átruházta volna. Az emiitett eskü által bizonyítandó ténykörülmény pedig a jelen perben azért perdöntő, mert a ker. törv. 147., 168. és 169. §§-ai értelmében a részvény-tulajdonos a részvény be nem fizetett névértéke erejéig felelős; mert a részvény-tulajdonos ezen kötelezettségén mit sem változtat az. hogy :ieve a részvénykönyvbe bevezetve nincs; mert a ker. törv. 173. §. csak azon részvényes kötelezettségét állapítja meg, ki a részvényt átruházta ugyan, azonban ezt a körülményt a részvényes könyvbe bevezettetni elmulasztotta; de ebből nem következtethető, hogy a részvény hátralékos névértéke csakis a részvény-könyvbe bevezetett, illetve kitüntetett tulajdonostól követelhető. A tulajdonosi minőségnek a részvény-könyvbe való be nem vezetése csak azzal a hátránynyal jár, hogy a részvényesi minőség perrendszerüleg bizonyítandó. Ezen perrendszerü kötelezettségnek felelt meg tehát felperes, midőn alperes részvényesi minőségét a kinált esküvel kívánta bizonyítani. Az Ítélet rendelkező részében megitéit főeskü le vagy le nem tételétől kellett a per kimenetelét azért tenni függővé, mert az eskü le vagy le nem tétele által bizonyítva lesz, hogy alperes a keresetben felsorolt részvények tulajdonosa-e vagy sem ? Ha az eskü letétetik, az nyer bizonyítást, hogy alperes a keresetben leisorolt részvényeknek nem tulajdonosa, őt tehát az esetben a dolog természetéből folyólag a névértékért felelősség nem terheli; ha pedig az eskü le nem tétetik, alperest a ker. törv. fentebb hivatkozott szakaszai alapján a hátralékos névértékért a felelősség annyival is inkább terheli, mert a csődbejutott b.-csabai népbank egyesületnek az a joga, hogy a részvényeseitől a részvény névértékének hátralékos névértékét követelhesse, a csődtömegre szállott át, mert felperes az A. alatti csődválasztmányi határozattal bizonyította, hogy a részvény hátralékos névértékének befizetését az erre jogosított csődválasztmány elrendelte; mert az alapszabályok 31. §. csak azon jogát s nem kötelezettségét állapította meg az igazgatóságnak, hogy a névérték le nem fizetése esetére a részvényt meg is semmisítheti, a részvénytársaság azonban ezen jogával nem élvén, a ker. törv. 169. vj. értelmében a csődtömeg a részvény névértékét, illetve annak le nem fizetett részét a részvényesektől annál is inkább követelheti, mert alperes nem is állítja, hogy a keresetben felsorolt részvények az alapszabály hivatkozott rendelkezése értelmébeu megsemmisíttettek volna. Minthogy azonban az alapszabályok éppen most felhívott szakasza azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a részvény hátralékos névértékének befizetésére a részvényes személyéhez intézendő Írásbeli felhívással, a fizetés 45 nap alatti teljesítésére felszóllitandó, felperes pedig beismeri, hogy alperest a keresetileg felsorolt részvények hátralékos névértékének befizetésére fel nem hivta s minthogy ezen írásbeli felhívás elmulasztását a kereset megindítása pótolja, minélfogva a kamatot csak a per megindítását követő 45 nap elteltével lehetett a főeskü letétele esetére megítélni stb. A m. kir. Curia i1896: március 3. 1,528- sz. a.) a kir. ítélőtábla ítélete megváltoztattatik és az elsőfokú bíróságnak ítélete hagyatik helyben stb. Mert II. r. alperest, ki a keresetben megjelölt számú rész- | vényeknek a társasági részvény könyvben foglalt vonatkozó bejegy- ' OG zések szerint tulajdonosaként bejegyezve nincsen, 'ker. törv. 173. §.) és a ki ezeknek a részvényeknek nem is aláírója (ker. törv. 153., 171. §§.i a részvények névértékének megfizetése tekintetében a társasággal, illetőleg felperessel szemben kötelezettség sem törvénynél, sem szerződésnél fogva egyáltalán nem terhelvén; merőleg közömbös az, hogy II. r. alperes utóbb e részvényeket megszerezte és hogy azok utóbb tényleg birtokába jutottak és birtokában vannak-e vagy sem ? Bűnügyekben. Testi sértés esetén a sértett által eskü alatt letett az a vallomás, hogy a sértést vádlottól szenvedte, döntő bizonyítékul elfogadandó, ha ennek valódisága egyéb nyomatékos körülmények által megerősítést nyer. Az igali kir. járásbíróság 1895. évi április 19-én 798 B. szám alatt könmü testi sértés vétsége miatt vádolt F. K. elleni bűnügyben következőleg itélt: A kir. járásbíróság F. K. vádlottat a Btk. 301. §-ába ütköző könnyű testi sértés vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenti stb. Indokok: Sch. Gy. az iratoknál levő panasza szerint F. K. igali lakos ellenében azon följelentést tette, hogy az mult évi július hó 8-án őt egy rúddal tettlegesen bántalmazta és ez által rajta az orvosi látleletben leirt s a pótlátlelet szerint 7 napi gyógyulási időt igénylő testi sértést ejtette. Vádlott F. R. beismeri, hogy ő neki a kérdéses alkalommal sértettel civódása volt, beismeri továbbá, hogy ugyanezen alkalommal indulatában egy felkapott stanglival (rudj sértett felé ütött, azonban tagadja azt, hogy az ütés sértett karját érte volna. Tekintettel arra, miszerint a bizonyítási eljárás folyamán hit alatt kihallgatott T. K., T. I. és T. J.-né tanuk vallomása szerint ők nem látták azt, hogy az ütés sértett karját érte olna, sőt ezek közül T. K. vallomása szerint a stángli a kerítést érte, azon tört ketté: annálfogva egész határozottsággal minden kétséget kizáró módon megállapítottnak nem tekinthető az, hogy sértett sérelmét a F. K. által feléje mért ütés folytán és nem más módon szenvedte, annál is inkább, mert az orvosi látlelet nem a sérelmezés napjáról, hanem az ezt követő napról lett kiállítva, az pedig, hogy az ütés után sérelmezéséről nyomban panaszkodott volna, a jelen volt ténytanuk egyike sem igazolta, a miért is vádlottat a vádbeli cselekmény vádja alól föl kellett menteni. A kaposvári kir. törvényszék í 1895. évi július hó 12-én 4,904, B. szám alatt) következőleg itélt: A kir. törvényszék a felebbezett Ítéletet megváltoztatja, bűnösnek mondja ki E. K. vádlottat a Sch. Gy. sérelmére elkövetett és a Btk. 301. §.-ába ütköző könnyű testi sértés vétségében s ezért a Btk. 302. §.-a alapján a 92. § alkalmazása mellett 15 nap alatt fizetendő s behajthatlansága esetén egy-egy napi fogházzal helyettesítendő 5 frt fő- és 5 frt mellékbüntetésre itéli stb. Indokok: A bizonyító eljárás nem derített föl oly bűntényt, mely arra engedne következtetni, hogy a magánvádló az 1. alatti orvosi látlettel igazolt sérelmet vádlotton kívül álló egyéntől szenvedte. Ugyanis tény, hogy a vádlott és a magánvádló 1895. évi július hó 8-án civakodtak, e közben vádlott egy hüvelyknyi vastagságú bottal magánvádló felé ütött, tény, hogy a magánvádlón igazolt testi sérelem tompa eszközzel való ütésnek az eredménye s tényként fogadandó el ellenbizonyiték hiányában, hogy magánvádló a sértés időpontjában mással nem dulakodott, más őt nem bántalmazta. S minthogy magánvádló az esküt is letette arra, hogy a testi sérelmet vádlottól szenvedte, minthogy ennek az eskünek, illetve az alapját képező tényállásnak valósága a bizonyító eljárásnak minden adatával támogatva van: az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával a kir. törvényszék vádlottat a Btk. 301. §.-ába ütköző könnyű testi sértés vétségében kimondotta bűnösnek, tekintettel azonban a kölcsönös civódás által felizgatott kedélyállapotára, jó előéletére s a testi sértés csekély voltára, mint túlsúlyban levő enyhitő körülményekre, a Btk. 92. §.-ának alkalmazásával büntette stb. A pécsi kir. ítélőtábla 11895. évi december hó 3-án 3,373/B. szám alatt) következően itélt: A kir. ítélőtábla a kir. törvényszék, mint másodfokú bíróság Ítéletét az abban felhozott indokokból helybenhagyja. Az uj sommás eljárás a gyakorlatban. A S. E. 77. §-a a valódinak elismert magánokiratokra nézve kötelező bizonyító szabályt csak annyiban ír elő, a mennyiben ily okirat tartalmának valósága mellett vélelmet állit fel. A tartalom valósága iránt felállított vélelem azonban nem zárja ki az ellenkezőnek bebizonyitását. Annak megállapítása, hogy a formaszerüen megkötött szerződés, a felek akaratára tekintettel, valóban létrejött-e, vagy hogy azt a felek csak színlegesen a nélkül, hogy egymás között jogviszonyt létesíteni akartak volna, kötötték meg, ténykérdésre vonatkozik s mint ilyen nem képezheti a felülvizsgálatnak tárgyát. A szerződésnek joghatályossága jogkérdést képezvén, a felülvizsgálatnak tárgyat képezi. Hogy adósnak a különben az ő hitelezője kielégítésére szolgáló vagyonnak a kielégítés elől való elvonását eredményező szerződése a hitelező által foganatosított végrehajtás folytán az adóssal szerződő fél irányában is hatálytalannak tekintessék,