A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 16. szám - A győri kir. ítélőtábla 2. számú polgári döntvénye - A büncselekmény eszköze a minősítésnél

A JO 3 van-e ilyenkor jegyzőkönyvvezetőt alkalmazni, vagy pedig irhatja-e a jegyzőkönyvet a biró sajátkezüleg? A kérdés nem nagy horderejű, de azért valamiképpen eldöntendő, mert az eltérő magyarázat kellemetlenségekre adhat okot. Megeshetik, hogy azt a jegyzőkönyvet, melyet a járásbiró sajátkezüleg irt, a felebbviteli tanács az életbeléptetési rendelet 101. 8 -ára való hivatkozással visszaküldi, a tanúnak vagy szakértőnek jegyzőkönyvvezető alkalmazásával leendő kihallgatását rendeli el, s miután ez esetben a tanú vagy szakértő ismételten beidézendő: ez a dupla eljárás az eljáró biróra egy kis blamage lehet, a perlekedő feleknek pedig költségtöbbletet okoz. Azokra a bírákra, a kik joggyakornok vagy aljegyző fölött rendelkeznek, vagy pedig magyarul jól tudó dijnokuk van, a kérdésnek imigy vagy amúgy leendő eldöntése teljesen mindegy, de nem mindegy ám azokra a bírákra, a kik a fenti erőkkel nem rendelkeznek! Az olyan vidéki járásbíróságoknál, a hol a lakosság túlnyomó többsége német, tót, szerb, oláh vagy ruthén, nagy szerencse a járásbíróságra, ha a 70—80 krajcáros dijnoki állásra egyáltalában tud dijnokot kapni. De hány van olyan díjnok, a ki a hivatalnoki létszámban «erő»-nek szerepel ugyan, de jegyzőkönyvvezetőnek már csak azért az, mert muszáj! Tiz évi praxisom alatt a szepes-ófalvi, lublói, késmárki és szepes-szombati kir. járásbíróságoknál összesen egy dijnok volt, a kinek folyékonyan lehetett diktálni, de a többinek mindig a pennájára kellett nézni, hogy minő betűt rajzol ? nem ir e be olyan szót, a mi a magyar szótárban nincs meg, s nem tekergeti e ki a szavakat a maga gusztusa szerint ? Curiosum kedvéért felhozom, a többek közül azon esetet, mely legközelebb történt meg. Ugyanis egy vétségi ügyben a kihirdetési záradékot így diktáltam: «az alább szövegezett ítélet a felek előtt nyomban kihirdettetvén, s ezek a jogorvoslat használata felül kitaníttatván, az ítéletben megnyugodtak*. Némely szót háromszor is mondtam, s ezt a záradékot az illető dijnok már hallotta és leírta vagy kétszázszor, de azért a jegyzőkönyvbe a következő passus jött: «azalab kővetkező ítélet felek elő nyomban kinirdetvén, s ez a jogorvoslat hásznalata lelő kitanítván, az ítéletei megnyugottak>.Elképzelheti minden szakember, hogy egy fontosabb természetű jegyzőkönyv felvétele minő kínokkal jár, kivált a boncvizsgálatoknál, vagy más szakértői szemléknél, a hol sok terminus technicus és műszó fordul elő. Azt hiszem, hogy a jegyzőkönyvvezetésre vonatkozó rendelkezéseknek az volna a célja, hogy a biró eljárását hitelesebbé tegye, és talán az is, hogy a biró a szellemi munkáját alaposabban és gyorsabban elvégezhesse. Alkalmas jegyzőkönyvvezetővel a jelzett célok elérhetők, de olyanokkal, a kik csak hallják azt, a mit nekik mondunk, de nem értik, s igy leírni is alig tudják, a hitelesség egy csépet sem fokoztatik, s a biró csak hátráltatva van a munkájában. Az ügyesebb írnokokat jegyzőkönyvvezetésre használni nem lehet, mert azok iktatók, kiadók, telekkönyvi foganatosítók, irattárnokok, statisztikai adatgyűjtők és a 99 féle könyvek és jegyzékek vezetői. A jegyzőkönyvek írására tehát alkalmazni kell az olyan erőket, a kik a biróra valóságos elemi csapások. Mint az igazságügy egyik igénytelen munkása, arra hivom fel az intéző körök figyelmét, hogy ha már az igazságügyi teendők 80. százalékát a járásbíróságokra rótták, méltóztassanak arról is gondoskodni, hogy minden járásbíróságnál legyen legalább egy joggyakornok, vagy aljegyző, a járásbíróságok vezetőinek e tárgyban tett indokolt jelentéseit és könyörgéseit pedig ne méltóztassanak mindig a «takarékosság» magasztos elvével agyonütni. Mi naiv vidéki birák, s különösen úgynevezett albirák nagyon is tudjuk ám, mi az a takarékosság, de azt is tudjuk, hogy «a fösvény kétszer fizet*, s méltóztassanak elhinni, hogy sokkal szükségesebb minden járásbíróságnál aljegyzőt alkalmazni, mint 22 millióért parlamenti palotát és megszámlálhatatlan milliókért egyéb téglahalmazt összehordatni. A győri kir. ítélőtábla 2. számú polgári döntvénye. Irta: Dr. SONNENSCHEIN SIMON ügyvéd Eperjesen. A győri kir. Ítélőtábla 2-ik számú döntvényében (1. «Igazságügyi Közlöny* 3-ik szám 189fi.) kimondotta, hogy azokban a sommás perekben, melyekben a törvény a felebbezési bíróság ítéletei ellen felülvizsgálatot nem enged (1893: XVIII. t.-c. 181., 182. §-ai) a felebbezési bíróság által hozott végzés ellen a peres felek részéről felfolyamodásnak sincs helye. Ezen döntvény nézetem szerint helytelen. Kétséget nem szenved, hogy az egyes concrét esetben hozott ily tartalmú határozat helyes lehet, ezen határozat azonban általánosságban és különösen mint irányadóul tekintetni kívánt döntvény nem állja meg a kritikát. A kir. tábla azon helyes elvből indul ki, hogy a törvényhozó nem kivánt a perben felmerülő mellékkérdések eldöntésének több biztosítékot adni, mint a mennyit a főkérdésnek a per érdemének eldöntésénél elégségesnek tartott. Az ezen elvből levont következtetés, valamint az indokolásban felhozott esetek azonban magát a döntvényt halomra döntik. A kérdéses döntvény első sorban ellentétben áll az indokolás kezdetén felhozott azon elvvel, hogy sommás perekben a pernek ítélettel eldöntött érdemére nézve egy, illetve kétfoku felebbvitelt léptetett életbe a tőrvény. Mert ha a döntvény helyes, ugy ezen elv ki van játszva az által, hogy a per érdemére nézve még az egyíoku felebbvitel is ki lesz zárva. A kir. tábla az indokolásban felhoz néhány oly esetet, melyek látszólag a döntvény helyessége mellett szólanak. vannak azonban oly, az indokolásban fel nem hozott esetek, melyek kézzel foghatólag igazolják ezen döntvény helytelenségét. A döntvény helytelensége azon tévedésben leli magyarázatát, hogy a kir. tábla a per érdemét a mellékkérdésekkel felcserélte, a mint ezt az indokolásban felhozott esetek és az egyes szakaszokra való hivatkozás is igazolják. De a kérdéses döntvény a törvény világos szavaival is ellenkezik. Hogy a törvény a felebbezési bíróságok végzései ellen a felfolyamodást megengedi, ezt az 1893: XVIII. t.-c. 214. §-a minden kétséget kizáró módon igazolja, a mennyiben megállapítja az ilyen végzések ellen irányuló felfolyamodásokra alkalmazandó szabályokat, megállapítja, hogy ezen felfolyamodások hol nyújtandók be és végül szabályozza az ilyen felfolyamodások fölött itélő bíróságokat és az eljárást. Meg van engedve ezen szakasz szerint a felebbezési eljárás során hozott végzések ellen a felfolyamodás annyiban, a mennyiben az 1893: XVIII. t.-c. eltérő intézkedést nem tartalmaz, tekintet nélkül arra, hogy a per érdemére nézve további felülvizsgálatnak van-e helye vagy sem. SŐt egészen világosan intézkedik a törvény azon, a felebbezési eljárás során hozott végzésekre nézve, a melyek ellen a felfolyamodásnak helye nincsen, kimondván a 214. §. 4-ik pontjában, hogy azokban az ügyekben, melyekben a kir. járásbíróság ítélete ellen a 126. §. szerint felebbezésnek nincs helye, a kir. törvényszéknek, mint másodfokú bíróságnak végzését sem lehet fel folyamodással megtámadni. Ha a törvény ki akarta volna zárni a felebbezési eljárás során hozott végzések ellen a felfolyamodást a 181. és 182. §-okban szabályozott ügyekben, ugy ezt a törvény világosan kimondaná, abból azonban, hogy ezt nem teszi, következik, — és ez a törvénynek és szellemének teljesen megfelel — hogy egyes esetekben a 181. és 182. §-ok alá tartozó ügyekben is a fellebbezési bíróságok végzései ellen felfolyamodásnak helye van. Állitásom helyességét igazolom egy példával, mely a döntvény indokolásában elő nem fordul. Egy 200 frtnyi értéket meghaladó legelő terület birtokába való visszahelyezés iránt a sommás kereset megindittatik. Az első biró a kereset helyadása mellett alperest marasztalja. Felebbezés folytán ezen ügy a törvényszékhez, mint felebbezési bírósághoz felkerül, a hol alperes az 1893: XVIII. t.-c. 27. §. 1. pontja alapján az első biró előtt nem érvényesített, de hivatalból figyelembe veendő pergátló kifogást emel. A törvényszék ezen pergátló kifogást elkülönítve tárgyalja, ennek helyadása mellett, miután az ügyet az 1894: XII. t.-c. szerint a közigazgatási hatósághoz tartozónak mondja ki, a további eljárást végzésileg szünteti meg. Már most van egy végzés oly ügyben, melyben a fellebezési bíróság ítélete ellen felülvizsgálatnak helye nincsen. Kérdés vájjon a kir. tábla, mikor döntvényét hozta, ezen esetre gondolt-e. Én azt hiszem hogy nem. Mert eltekintve attól, hogy a törvény 28. szakasza szerint a pergátló kifogás folytán hozott permegszüntető végzés ellen feltétlenül felfolyamodásnak van helye, a kir. tábla azért sem gondolhatott ezen esetre, midőn döntvényét hozta, mert döntvényével halomra dönti a törvénynek — a táblai határozat indokolásában is foglalt — azon intézkedését, hogy a 182. §. alá eső perekben a per érdemére nézve egyfokú felebbvitel meg van engedve. Hiszen az általam említett per eddig érdemileg csak az első biró által lett eldöntve, a felebbezési biróság által pedig nem és ha a döntvény áll, nem is lesz soha érdemileg eldöntve, pedig maga a döntvény indokolásában mondja, hogy ily perekben az egyfokú fellebbvitel meg van engedve. A döntvény helyességére felhozott azon indok végül, hogy, mert a kir. Ítélőtáblának mint felülvizsgálati bíróságnak határozata ellen nincs további jogorvoslatnak helye, nem lehet további jogorvoslatot engedni a kir. törvényszékek végzései ellen azokban a perekben, melyekben a törvényszékek az ügy érdemében végleg ítélnek, teljesen helytelen, mert a kir. tábla mint felülvizsgálati biróság utólsó forumkép itél és mert a felhívott 150. § esete egész más határozat jellegével bir. A bűncselekmény eszköze a minősítésnél. Irta: KECSKEMÉTI BÁLINT kir. albiró Antalfalván. Némely delictum tényálladékának megállapításánál az instrumentum sceleris előkelő szerepet játszik, mert ennek miként történt alkalmazása nyújt támpontot igen sok esetben a bűnözési szándék fenforgásának vagy hiányának megállapításához. Egyes esetek azonban arra a következtetésre nyújtanak alapot, hogy az eszköz minősége, t. i. büncselekvény létrehozatalára alkalmas vagy alkalmatlan volta felcseréltetik az alkalmazás tényével, meg arra is, hogy maga az eszköz, mint tárgyi jelenség a bűnözési szándékot felfedő egyéb jelenségeknek elébe tétetik. Akár az egyik, akár a másik tévedés forogjon fenn, a törvény alkalmazásánál igaztalan szigorra, vagy nem igazolható enyheségre vezet. Ennek példájául felhozom a következő bűnesetet, a mely ugyan még csak a vizsgálat szakán ment át, de már is elég tanulságos arra, hogy a bűncselekmény eszközének a minősítésnél elfoglalt szerepét feltüntesse.