A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 1. szám - A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban

2 azért, mert ez a kir. ítélőtábla — döntvényének indokolásánál — ténybeli tévedésben van. A kassai kir ítélőtábla döntvénye gyanis abból indul ki, hogy miután a kihágások elb.rálása bűnvádi eljárást feltételez ebből önként és okszerűen az következik, hogy az elévülés kérdésére az általános büntető jogszabályokból merítendő a megoldás. Ebből folyólag pedig és a btőtrv. 108-ik §-hoz képest az elévülést csak a bíróságnak az elkövetett bűntett vágy vétség miatt a tettes vagy részes ellen irányzott határozata, vagy intézkedése szakítja félbe, (a la Csombor.) Ezt elvi szabály gyanánt elfog idom. történeti visszatekintés után a döntvény oda concludál, hogy miután a pénzügyi bíráskodás alapját képező vizsgálati eljárást nem bírósági személy, hanem a pénzügyi közigazgatás ama szervei teljesitik, akik alantas alkalmazottságuknál fogva sem jogi, sem birói képzettséggel nem birnak, kik előtt csak a financiális érdek szempontéból egyezkedhetnek, a vádat el is ejthetik, a kik «pro persona» anyagi jutalmak kilátásba helyezése mellett is buzgólkodnak, a kiknek eljárását tehát legfeljebb arra a színvonalra lehet helyezni, a melyen a rendes bűnvádi eljárást megelőző csendőri vagy rendőri nyomozó közegei állanak, ezeknek a közegeknek eljárása, vizsgálati cselekményei, a birói intézkedést feltételező elévülés — félbeszakítást maguk után nem vonhatják. Ámde nézetem szerint a kir. ítélőtábla ez okoskodása i nem helyes. Nem helyes pedig azért, mert lehetetlen feltételezni a törvényhozótól azt a megbocsáthatatlan tájékozatlanságot, hogy a midőn azt mondja: «a kincstár megkárosítására irányzott bűncselekmények bűnvádi eljárás utján fenyitendők meg», akkor mindjárt a következő kikezdésben és a 102. §-ban mégis rettenetesen zavarólag azt jelenthetné ki : hogy a pénzügyi hatóságok hatásköréhez tartozik a tényálladék felderítése stb., és hogy a 100 ik § ban említett kihágások miatti vizsgálatok megejtésére a kir. adófelügyelők, illetve a kir. pénzügyigazgatóságok vannak hivatva. Lehetetlennek tartom azért is, mert ezek a rendelkezé sek az 18(58. évi XXI, 1876. évi XV. és a jelzett 1883. évi 1 XL1V. t.-cikkben benne vannak. Nem is lehet, de e §-ok egybevetéséből nincs is másképen, mint hogy a bűnvádi eljárásra a «büncselekmé nyek» vagyis a «büntettek» megtorlását hagyta fenn, mig ellenben a «kihágások» miatti eljárást a pénzügyi közegekre bizza. Ha pedig a kassai kir. tábla álláspontja | állana, ugy a kihágások iránti vádeljárás is egész terjedelemben a bűnvádi eljárás módozatai szerint történnék. De hát ez nem történik s a törvény világos rendelkezése zerint nem is történhetik s ha nem. ugy valóban nem találom skát annak, hogy az ekként törvényes megbízásból eljáró pénzügyi közegek által a vádlott ellen foganatosított vizsgálati cselekménynyel, mondjuk — vádlott kihallgatásában nyilatkozó, «kérdőre vonás»-sal a tett elkövetése óta folyó elévülés félbe ne szakitassék. Sőt tovább megyek, nem csak ily, a vádlott formális kihallgatása által teljesített vizsgálati cselekmény, de sőt magát a szabályszerűen — hatósági tanú közbenjötte mellett és vádlott kérdőre vonatását és válaszát magában foglaló tényleírást is olyan hatósági cselekménynek tartom, mely az elévülést félbeszakítja. Tartom pedig azért, mert ez a szabályszerűen felvett tényleirás a fennálló szabályok értelmében oly jogalkotó momentum, melynek alapján és vádlottnak szabályszerű (vagyis a terhére rótt cselekményt leiró. annak követkéz ményeit feltüntető) idézése dacára elmaradt megjelenése is bitói ítélkezés s vádlott elitéltetésének alapját képezheti. A kassai kir. ítélőtábla döntvénye anticipálta azt, hogy az a rendelet, a melynek kibocsátására az igazság- és pénz ügyministert a hivatkozott törvény 110. §-a felhatalmazta ~ s felhatalmazta akképen, hogy ez a rendelet a jelenleg gyakorlatban levő szabályok figyelembe vételével a pénzügyi közigazgatás és az igazságszolgáltatás jelen körülményeihez alkalmazkodjék, — tényleg már megjelent — és anticipálta azt, hogy e rendelet a pénzügyi bíráskodásnál is a bűnvádi eljárást fogadta el alapul. (L. a döntv. 10. bekezdésben foglaltakat.) Ez a rendelet azonban sajnos ! még meg nem jelent és ha meg fog jelenni, igen nagy kérdés, ha vájjon a «bűnvádi eljárás)) kereteiben fog-e mozogni? Nagy kérdés! mert ha abban mozogna, ugy alig szenved kétséget, hogy az ez iránti s bizonyára a rendes bűnvádi eljárással egyaránt sürgős szabályokat a most törvényhozási tárgyalás alatt álló bűnvádi eljárás tervezete magába felölelte volna. Ha pedig ez a rendelet, pláne a döntvény szerinti elvek alapján meg nem jelent, ugy irányadó az a fentebb jelzett törvényes rendelkezés, mely a pénzügyi kihágásoknál ^ a vizsgálati eljárást a pénzügyi közegekre bizza és a bíróságnak semmiféle ingerentiát az Ítélkezésen kívül nem biztosítsa, tényleg a jogszolgáltatásnak speciális, megoszlott formáját nyújtja. És ha ez igy van, vagyis ha birói hatáskör a pénzügyi kihágások iránti vizsgálatnál tör vényileg ki van zárva — lehete az elévülés félbeszakítását mégis birói cselekménytől függővé tenni? Ez valóban kétséges, mert hiszen a vádkereset beadása alapján a 103. §-ban meghatározott 3 év már rég elmúlhatott. De ténybelileg is téved a kassai kir. ítélőtábla, azt mondja ugyanis indokolásának folyamán «a régibb rendszerből folyó fentebb jelzett rendelkezéshez azonban az 1883. évi XLIV. t.-c. : oly ujs módosító kijelentéseket illetően rendelkezéseket is csatol, a melyek éppen a felvetett kérdések eldöntése tekintetében igen lényegese k.» Felsorolja pedig az uj rendelkezések gyanánt a már fentebb többször jelzett «bűnvádi eljárás»-ra vonatkozó törvényes rendelkezést, továbbá azt, hogy az 1880. évi t.-c. 106. § ban «mellőztetett» az 1868. évi XXI. t.-c. 102. §-ban foglalt s a nézetem szerint a felvetett kérdésre nézve amúgy is közömbös rendelkezés, miszerint kárositási szándék hiányában felmentett fél, az egyszeres illetéket mind a mellett fizetni köteles stb., és uj rendelkezés gyanánt tünteti fel a 110. §-ban a két ministernek adott és fentebb jelzett utasítást. É thető ez az indokolás, illet\e az, hogy miért volt szükséges e rendelkezéseket «ujak» gyanánt feltüntetni, —azéit, mert ezzel okbeli ratioja találtatnék az anticipált rendelet által inaugurált bűnvádi eljárásnak, vagyis annak, hogy ezek fennforgása mellett «bírósági intézkedés». nem pedig pénzügyi közigazgatási hatósági intézkedés szüksége fenforogván, az elévülés félbeszakítást ez utóbbi hatóság intézkedése maga után nem vonhatná. Ám a kir. ítélőtábla kifelejteni látszik, hogy az 1876. évi XV. t.-c. is létezik, a melyben és pedig annak 76. §-a végbekezdésében az a sokat emlegetett bűnvádi eljárás iránti rendelkezés már benne van és a mely törvénynek ((adótörvények és szabályok e leni kihágások büntetéséről)) szóló III. fejezetében a fent hivatkozott «mellőzés» már hasonlóképen benn foglaltatik. De elfelejteni látszik a kir. ítélőtábla hogy az 1876. évi XV t.-c. 83 § a által különben is hatályon kivül helyezett 1868. évi XXI. t.-c. 108. §-a szintén felhatalmazza az igazságés pénzügyministert arra, hogy a pénzügyi eljárás végleges szabályozása céljából pláne törvényjavaslatot terjeszszenek elő. Már pedig, ha az «uj aknák > jel elt eme rendelkezések már az 1876 évi tkvben, tehát az 1878. évben meghozott büntető tkv előtti időben megvoltak, nagyon természetes, hogy a büntető törvénykönyv által előidézett, a pénzügyi eljárásra is ráerőszakolt változott helyzettel, vagy mint magát kifejezi: az igazságszolgáltatás nagyobb biztosítékait nyújtó bűnvádi eljárással többé argumentálni nem lehet. Egyébiránt a kéidésben, a fenforgó körülmények között a kir. Curia lévén kénytelen határozni, éi thető érdeklődéssel várjuk döntését. mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban Ina : SPENGEL SÁNDOR, aranyos-maróthi kir. tvszéki biró. A fél cselekményeinek elmulasztása polgári törvénykezéseink szabályai szerint általánosságban a praeclusio joghátrányával, vagyis azzal jár, hogy a fél az elmulasztott cselekménytől elesik; de a bíróságoknak a mulasztás elbírálása körüli jogköre, valamint a határnapok elmulasztásával kapcsolatos egyéb következmények és a mulasztások elhárításának módjai a mai rendes és sommás eljárásban annyira különbözők, hogy a mulasztás kérdését csakis a jelenleg érvényben levő két eljárás irányelveinek szoros szem előtt tartásával lehet megvilágítani. Ezt a kétségkívül nagy fontosságú kérdést a sommás eljárásról szóló törvény a szóbeliség és közvetlenség követelményeihez képest részletesen szabályozza és a részben máris megvalósult nagy reformalkotás az irásos per lefolyására főleg e tekintetben gyakorol erős befolyást. A felvetett kérdés e szerint éppen a jelenlegi kétféle törvénykezési eljárás szempontjából bír különös jelentőséggel. Minthogy pedig a sommás eljárásról szóló törvény erre vonatkozó rendelkezései és a polgári perrendtartás tervezetében e tárgyra nézve kifejtett eszmék párhuzamban csoportosítva és összefoglalva nincsenek, — de az egész rendszer megzavarása