A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 51. szám - Börtönügyi állapotok Olaszországban

202 említett célból történt visszaküldését azzal a hozzáadással ismerte be, hogy ezzel a tényével csak módot akar nyújtani a biztosítottnak, hogy a díjfizetés elmulasztása következtében hatályát vesztett életbiztosítási szerződést a biztosítási feltételek 10. §.3. bekezdésében körülirt módon a szóban forgó hátralevő 2. díjrészlet megfizetésével újból hatályba léptethesse. Ez a beismerés tehát, mely csak teljes tartalma szerint fogadható el bizonyítékul, annál kevésbé alkalmas alap arra, hogy abból a vitatott tény, vagyis az aug. 22-ig terjedő fizetési halasztás okszerű következtetés utján megállapittathassék, mert a visszaküldésnek az a beismert egyik oka, hogy a dijnyugták a biztosított által utólag beváltassanak, teljesen összefér a biztosítási feltételek 10. §-ában meghatározott reactiválási eljárással, mely szerint, ha a biztosító a későbbi fizetést megengedi, a biztosított az elmulasztott díjfizetéseket utólag teljesíteni és ezenkívül azt, hogy egészségi állapota időközben nem változott, orvosi bizonyitványnyal igazolni köteles. Ugyanezeknél az okoknál fogva nem volt suly helyezhető a felperes által alperesnek S. Árpád miskolci főügynökségi tisztviselő személyében arra nézve kinált és alperes által szükség esetére elfogadott főesküre sem, mely szerint a nevezett tisztviselő a biztosítottnak, illetőleg Gy. Gyula megbízottjának ismételten is ki nem jelentette, hogy az időközben az alperes társaság igazgatóságának visszaküldött dijnyugtákat, ezeknek a visszaküldés iránt megkeresett igazgatóságtól való visszaérkezésével kifizetheti, és hogy ily módon és ez által a biztosított a nyugták visszaérkezéséig, illetőleg erről leendő értesítéséig halasztást nem kapott; továbbá nem volt suly helyezhető a felperes által alperesnek A. József személyében arra nézve kinált s alperes által szükség esetére szintén elfogadott arra a főesküre sem, mely szerint alperes a most emiitett módon történt halasztásról tudomással nem bírt, még pedig annyival kevésbé helyezhető suly ezekre a főeskükre: mert ha azok által bizonyítani célzott említett tények igenlő értelemben valóknak vétetnének is, tekintettel arra, hogy felperes, alperes tagadásával szemben nem is állítja, nem hogy bizonyítaná, miként a miskolci íőügynökség vagy annak nevezett tisztviselője, alperes nevében díjfizetési halasztások engedésére, vagy a mi a fenforgó esetben azzal azonos jelentőségű, a törvény és feltételek értelmében hatályt vesztett biztosítási szerződések érvényének elismerésére feljogosítva lenne: S. Árpád érintett kijelentései, még ha ezek által az állított fizetési halasztás megadottnak tekinthető lenne is, alperes társaságra nézve mi hatálylyal sem birnak; hogy pedig alperes az állított halasztás megadásához hozzájárult volna oly értelemben, a mint azt felperes állítja, felperes alperes tagadásával szemben nem bizonyítja. Ezekhez képest felperes, alperesnek a kereskedelmi törvény 505. §. 3. pontjára alapított és bizonyított kifogása következtében keresetével feltétlenül elutasítandó volt. A biztosítási kötvény tőkésített visszaváltási értékének megfizetése iránt csak a válaszban előterjesztett és a keresetben érvényesített követeléstől lényegesen különböző és más jogalapon nyugvó követelésre irányuló esetleges marasztalási kérelem, alperesnek aperrendtartás 66. és 68. §-ára alapított határozott kifogása következtében, mint ezúttal figyelembe nem vehető, mellőztetett. (1895 okt. 16. 859. sz. A részvénytársaságból, vagy szövetkezetekből kizárt tag is érvényesítheti a keresk. törv. 174. §-án alapuló azt a jogát, hogy a törvénybe ütköző közgyűlési határozatot keresettel megtámadhassa. Az alapszabályoknak oly intézkedése, mely a keresk. törv. 237. t;-ával szemben a kivált tagok által igényelhető összeget a kiválás évéről szóló zárszámadás szerint reájuk eső üzletrésznél kisebbre szorítja, mint a törvénybe ütköző, hatálytalan. A kir. Curia (1895. október 16. 1,309. sz. a.j A fuvarozott árunak megsérülése miatt nem lehet a megsérült szállítmánynak átvételét megtagadni és annak teljes kereskedelmi értékét kártérítésként követelni (keresk. törv. 399. i;.). A károsult fél tartozik bizonyítani mindazon ténykörülményeket, a melyek a keresk. törv. 399. §-a szerint a fuvarozó kártérítési kötelezettsége mértékének megállapításánál mérvadók s ennélfogva az ő feladatát képezi a megsérült árunak a kiszolgáltatás idejekor jelenkezö eladási árát kimutatni. A m. kir. Curia: (1895 október 25. 869. sz. a.) A kereskedelmi meghatalmazottnak a keresk. törv. 43. §-ában meghatározott hatásköre az üzletkörében kötött ügyleteken és az ezekkel járó jogcselekményeken tul nem terjedhet és igy nem jogosított arra, hogy különös felhatalmazás nélkül cégét rendes bíróságának illetékessége alól elvonja s azt a tőzsdebiróság kivételes hatáskörének alávesse. ( A bpesti kir. tábla 1895. okt. 24-én 3,163. sz.) Ha a biztosítási kötvényben minden kétséget kizáró határozottsággal meg van állapítva, hogy a több évre kötött tűzkár biztositás mely napon veszi kezdetét, mikor ér véget : a biztosítás hatályának kezdetét tüzetesen meghatározó ezzel a speciális szerződési feltétlen rendelkezéssel szemben nem vehető figyelembe a kötvény hátán olvasható általános biztosítási f.-ltételek 4. íjában foglalt az a kikötés, mely szerint a biztosítási dijnak és illetéknek kellően teljesített lefizetése után lép érvénybe. M. kir. Curia (1895. okt. 16. 860. sz.) Minthogy az áru hiányás minőségéből eredő kifogás a váltóperben sikerrel nem érvényesíthető, felpereseket, a kik nem önként, hanem a váltó alapján és a váltójog szigora alatt fizettek, nem lehet elzárni attól, hogy a vételár visszafizetésére irányuló igényeiket, a mennyiben ahhoz törvény szerint joguk nyilt, külön per utján érvényesíthessék. Ez irányban a váltóperbeli Ítélet, illetve a jogerőre emelkedett sommás végzés, mely csak a váltói viszonyt szabályozza, nem bir az ítélt dolog hatályával. Bűnügyekben. A kassai kir. Ítélőtábla 3. számú bűnügyi teljes-ülési döntvénye. Az adófórvények és szabályok elleni kihágások büntethetőségének az 1883: XL1V. t.-c. 103. §-ában meghatározott elévülését a pénzügyi hatóság részéről, a kihágás elkövetője vagy részese ellen intézett vizsgálati cselekmény is félbeszakitja-c vagy nem r (Vonatkozással a 3556., 3557., 4406. és 5056 895. számú ügyekre.) Határozat: Az adótörvények és szabályok elleni kihágások büntethetőségének az 1883 : XLIV. t.-c. 103. § ában meghatározott elévülését, a pénzügyi hatóság részéről a kihágás elkövetője vagy részese ellen intézett vizsgálati cselekmény nem szakitja félbe. Indokolás: Minthogy az 1883: XLIV. t.-c. nem határozza meg, hogy az ugyanazon t. 103. §-ában föltételezett «kérdőre vonás» alatt az eljárásnak melyik mozzanata értendő, vagyis hogy melyek azok a hivatalos cselekmények, a melyek az illető vétkes cselekmény vagy mulasztás napjától számított 3 év alatti elévülést félbeszakítják: nemcsak a jogalkalmazás általános elveiből, de a fentebb idézett t.-c. 100. íj-ának abból a kijelentéséből is, hogy «a kincstár megkárosítására irányzott bűncselekmények» bűnvádi eljárás utján fenyitendők meg, önként és okszerűen következik, hogy a fentebbi kérdésre az általános büntető jogszabályokból merítendő a megoldás; tehát alkalmazandó a K. B. T. K. 12. §-ának útmutatása szerint, a B. T. K. 108. §-a, a mely úgy szól, hogy «az elévülést félbeszakítja a bíróságnak az elkövetett bűntett vagy vétség miatt a tettes vagy részes ellen irányzott határozata vagy intézkedése. E szerint elvi szabály az, hogy a szóban lévő elévülést csakis bírósági határozat vagy intézkedés szakithatja félbe, s erre nézve az ítélkezési gyakorlatban nézeteltérés nincs is. A fölvetett kérdés eldöntése tehát tulajdoképen annak a megállapításában határozódik, hogy a mennyiben a kérdéses jövedéki büntető ügyekben a tényálladék felderítését és az egész előzetes vizsgálatot önmaguk a pénzügyi közigazgatás közegei teljesitik — és a mennyiben ezek az ügyek csak az úgynevezett «vádkereset» beadásával kerülnek bírósági ellátás alá, vájjon a pénzügyi közigazgatás eme közegeinek tényfclderitési s vizsgálati intézkedései olyan bírósági illetően vizsgáló bírósági intézkedéseknek veendők-e, a minőket a B. T. K. 108. §-ának rendelkezése föltételez ? és ennek a megállapításánál a következőket szükséges szem előtt tartani: Az 1883: XLIV. t.-c. 100—110 §-ai nagyban és egészben az 1868: XXI. t.-c. 90—109. §-aiból vannak áthozva. Az 1883: XLIV. t. cikknek szóbanforgó 103. §-a, valamint 10Í. és 106. §-a szószerint ugyanazonos az 1868: XXI. t.-c. 93., illetően 101. és 102. §-ával, és igy az 1883: XLIV. t.-c. szóban forgó 103. §-ának szövege eredetileg abból az időből való, amikor a kérdéses kihágások, ugy a kisebbek, mint a súlyosabbak, a pénzügyi kormányzat körén belül «az adót kivető hatóságok és közegek* illetően a «pénzügyi törvényszékek* és felsőbb fokon a «pénzügyi feltörvényszék» utján toroltattak meg; a mely utóbbiaknak helyére a későbbi törvények (1871: XXXI. t.-c. 18. í. c. d. pont, továbbá 1871: LXIV, 1872: XXXVIII., és 1873: XXXIX. t.-c.) a pénzügyi birói hatósággal felruházott királyi törvényszékeket és illetően a kir. ítélőtáblákat tették. Sőt abban az időben, a melyből a szóban lévő törvényszakasz szövege ered, még a birói hatalom gyakorlásáról szóló amaz uj korszakot alkotó törvény, az 186b: IV. t.-c. sem volt meghozva, a mely az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elkülönítette s megtiltotta, hogy azok egymás hatósági körébe avatkozzanak. Es nem volt conificált büntető jog; valamint nem volt rendszeres elvekre alapított bűnvádi eljárás sem.