A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895 / 50. szám - A hitel-telekkönyvek némely miseriája az erdélyi részekben
A JOG 363 kezet tagjai sem a magánjog, sem a keresk. törvény értelmében egymás irányában kárkövetelésre igényt nem tarthatnak, a kereseti követelést felperes részére megítélni nem lehetett.* Az ítéletet a sz kir. törvényszékhez felebbeztem. Felebbezésemben utaltam arra, hogy sem X. nem adott el tőzsdei kötés alapján alperesnek 1,000 mm. búzát, sem alperes nem vett felperestől 1,000 mm. búzát tőzsdei kötés alapján, tehát fel- és alperes között nem forog fenn adásvételi ügylet és hogy a perben nem is érvényesíttetik adásvételi ügyletből kifolyó vételár, illetve a szerződési és a tőzsdei ár között mutatkozó különbözet. A kereset jogcíme e szerint nem is alapul a tőzsdei kötés folytán létrejött adásvételi ügyleten, vagy a bíróság felfogása szerint az ebből eredő fogadásszerü szerencsejátékon. A keresetet a felperes által alperes helyett teljesített fizetés jogcímé bői származtatom, a melyhez a tőzsdei ügyletnek semmi köze. Kiemeltem továbbá, hogy a m. kir. Curia egy 1887. június 2í-én 4-77. dt. sz. alatt s utóbb 1889. évi január hó 30-án 1,070. sz. a. hozott határozatában azon fontos elvet enuntiálta, hogy a különbözeti ügylet a fogadásszerü szerencsejáték kifogása alapján meg nem támadható, ha nem vétel, hanem bizományi ügylet alakjában létesül. Felperes a jelen esetben tényleg mint megbízott járt el, a midőn alperes megbízásából saját nevében — de a megbízó alperes részére vásárolt egy harmad részben a tőzsdei kötés alapján 1,000 mm. búzát, s azért a kereset jogcíme nem is egy felperes s alperes között létrejött adásvételi ügyleten, hanem tisztán a kettejük között fenforgott meghatalmazási s megbízási viszonyon és az annak folytán alperes helyett kifizetett összeg visszakövetelésén alapul. Reámutattam azután, hogy az első bírósági Ítéletben annyira hangsúlyozott számla (a. tőzsdei bizományos cég számlája) pusztán elkönyvelését tartalmazza azon árkülönbözetnek, mely a megvásárolt 1,000 mm. búzára nézve a szerződési s a lebonyolítás alkalmával fennállott tőzsdei ár között mutatkozott. Ezt pedig a keresk. törv. 356. §-ának 2. pontja megengedi, a midőn világosan elismeri a kereskedelmi vételnek árkülönbözeti jellegét s célzatát, a midőn decretálja. hogy az egyszerű különbözeti követelésben találja megoldását. A keresk. törvény szerint létrejött adásvételi ügyleteknél mindenkor követelhető az árkülönbözet a teljesítés helyett s az ily ügyletek befejezést nyernek az által is, hogy az eladó a helyett, hogy a megvett árut tényleg szállítaná, a fennforgó ár-differentiát fizeti meg csupán. Világos tehát, hogy azért, mert a szerződő felek ily esetben a tényleges szállítás helyett az árkülönbözet kiegyenlítését választják a keresk. törv. által engedélyezett alternatív joguknál fogva, azért még az ily ügylet nem mondható szerencsejátéknak s nem naturális obligationak. Ugyanaz történt a keresetben előadott esetben is. Felperes ugyanis választhatott a búzának tényleges átvétele között, de választhatott az árkülönbözet megtérítése között is, s pusztán azért, mert az utóbbi expedienst választotta, eljárása fogadásszerü szerencsejátéknak nem bélyegezhető. Végül hangsúlyoztam azt is, hogy a vélelem sem harcol a mellett, hogy a jelen esetben egy bíróilag nem érvényesíthető szerencse-szerződéssel állunk szemben. A X-ik magyar jogászgyülés (lásd «Magyar Igazságügy* 1889-ik évfolyam XXXII-ik köteti, mely a differentiális ügyletek kérdését behatóan tárgyalta, s mely azoknak bírói uton való érvényesithetését korlátlanul megadandónak véleményezte, a többek között azt mondja, hogy a tőzsdei különbözeti ügyletek közül azok, melyek áruszállításra, a szerződésnek szállítás általi teljesítésére s nem teljesítés esetében kártérítésre ikülönbözet fizetésére] irányulnak, nemcsak a szabályt, hanem annyira túlnyomó többségét képezik a forgalomban előforduló tőzsdei különbözeti ügyleteknek, hogy bátran lehet mondani, miszerint a tisztán árkülönbözet-fizetésre irányuló ügyletek csak kivételkép jelentkeznek. A felebbezési bíróság ismét az én álláspontomra látszott helyezkedni, a midőn a következő kérdések tisztába hozatalára és a bizonyítási eljárás kiegészítésére szóbeli tárgyalást rendelt. A cikkem bevezetésében mondottak illustrálására megjegyzem, hogy én a szóbeli tárgyalást nem kértem, mert ezen eminenter jogi kérdés eldöntésére azt teljesen feleslegesnek tartottam. 1. A kereset alapjául szolgáló kötlevélnek felperes által leendő bemutatása. 2. Annak felperes által leendő bizonyítása, hogy a kérdéses kötésnél X-nek az alperes '/s rész erejéig társa volt. 3. Annak tisztába hozatala, hogy midőn X. és az alperes a kérdéses tőzsdei kötés eszközlése végett egyesültek, az volt a megállapodásuk, hogy a kötés alapján szállítást nem fognak követelni, hanem csak különbözetet. 4r. Annak a felperes által leendő bizonyítása, hogy X. a kérdéses kötés alapján tényleg mit fizetett. 5. Annak bizonyítása, hogy a kötésnek mely időpontban leendő lebonyolításában állapodtak meg a felek és hogy ekkor mi volt a búzának tőzsdei ára, vagy ha ily időpont nem bizonyittatnék, ugy mi volt az ár a kötés lejártakor. 6. Annak felperes által leendő bizonyítása, hogy az alperes megbízta X.-et, hogy a kötés eszközlése és lebonyolítása végett személyesen menjen Budapestre. Fájdalom, a nagy aparatussal inscenirozott bizonyítási eljárás a tárgyaláson egy-két kérdésre devalválódott. A bíróság kér- I dést intézett a peres felek foglalkozása iránt, valamint arra nézve, hogy a szerződő felek szándéka volt-e tényleges szállítást vagy I árkülönbözetet követelni ? Erre én azt feleltem, hogy a peres felek eleve nem is állapodhattak meg abban, hogy majdan árkülönbözetet fizetnek, mert ez nem az ő akaratuktól, hanem az eladó akaratától függ. A kötlevél lejárván, a tőzsdei szabályok értelmében 3-ad napra felmondatik és az eladó a tényleges átvételt követelheti. A peres felek tehát nem állapodhatnak meg a kötlevél lebonyolítása előtt, minthogy az eladó szándékát nem ismerhetik. A felebbezési bíróság mindazonáltal nem mélyedvén bele a dolog velejébe, az első bíróság határozatát helybenhagyta. Felülvizsgálatot, bár az 1893: XVIII. t.-c. 185. §-ának a) pontja alapján kérhettem volna, minthogy arról volt szó, vájjon a kereset a polgári bíróság által elbirálható-e, vagy sem, nem kértem a fentebb ismertetett indokokból. A tárgy érdekességénél fogva azonban nagyon óhajtanám, ha t. kartársaim a kérdéshez hozzá szólanának és felvilágosítanának az iránt, vájjon a hozott Ítéletek helyesek-e vagy sem? hitel-telekkönyvek némely miseriája az erdélyi részekben. Irta KÖLLÜ IGNÁCZ kir. aljárásbiró Gyergyó-Szt-Miklóson. Az igazságszolgáltatás reformjának minden vonalon való megindítása alkalmából nem lesz érdektelen néhány adattal szolgálni az erdélyrészi telekkönyvi állapotokról, azon okból, hogy azokat az illetékes tényezőknek is — legalább nagyjában megismerni alkalom adassék, mert lehetetlen, hogy minket bennszülötteket — vagy a kiket a sors velünk egy kenyérre kényszeritett — kivéve, ilyen állapotok fennállásáról másnak is fogalma lehessen. Ez indított arra, hogy a nálunk minden napon előforduló s igy közönséges számba menő esetekből néhányat bemutatni magamnak bátorságot veszek, remélvén, hogy a kilátásba helyezett reformok létesítésénél hasznos szolgálatot tehetnek ezek arra, hogy a különböző jogi institutiok összhangban működjenek a reformok keresztülvitele után. Mindenek előtt — az országosan ismert és naponként panaszolt felületes, lelkiismeretlen és a szakértelmet általában nélkülöző helyszínelés képezi alapját és kiapadhatlan kutforrását tkvi miseriáinknak; melyeken a 1886. évi XXIX., az 1889. évi XXXVIII. és az 1891. évi XVI. t.-cikkek, mint a melyek a telekkönyvek tökéletessé tételét célozzák, a betétszerkesztési munkálatok haladása után ítélve, rajtunk igen sok idő múlva, s hiszem hogy a mostani emberöltőnek már nem is segítenek. Sokkal fontosabb igy nekünk és hamarább enyhit birtokviszonyaink bajain az 1892. évi XXIX. t.-c, mely szerint telekkönyvi állapotainkat a legtöbb esetben a tényleges birtoklásnak megfelelőleg helyesbítethetjük, de ezen törvénynek a gyakorlatban beváló és minden lépten-nyomon nyilvánuló bölcs és atyaságos jó indulatú intézkedései mellett sem vagyunk képesek elérni azt, a mihez jogunk van, a mi végett ezen törvény alkotva lett. Nem pedig a viszonyok miatt, melyeket a törvényhozó nem ismervén, azoknak orvoslásáról sem gondoskodhatott. Én tehát telekkönyvi bajainkat a mi (erdélyrészi) speciális viszonyaink alapján általában, és különösen az 1871. LIV. és LV. t.-c, mint a birtokrendezés, az 1879. évi XXXI. t.-c, mint az erdőtörvényt, az 18G8. évi LIV., az 1881. LIX. és az 1893. évi VIII. t.-c, mint a polgári peres eljárást szabályozó, az 1881. évi LX. t.-c, mint a végrehajtási eljárást szabályozó, az 1892. évi XXIX. t.-c. mint a tkvek helyesbítését célozó törvénycikkek s végül a közigazgatási hatóságok illetékességi körébe tartozó, némely birói természetű cselekmények s az adókataszterrel való összefüggésében kívánom világításba helyezni részint azon okból, hogy tapasztalataimon alapuló szerény véleményemmel felni vjam az illetékes körök figyelmét az 1892. évi XXIX. t-c. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás egy-két, de reánk a kik még a birtokrendezés előtt állunk, igen fontos intézkedésének nehézségeire, másrészt, hogy feltüntessem a disharmoniát, mely a különböző jogi intézmények működési körében lépten-nyomon nyilvánul s dehonestálja a jogi faktorok működésének értékét, csökkenti a jogbiztonság és jogszolgáltatás^hitelét. tLs 'méltán.. * A helyszínelés alkalmával tévesen telekkönyvezett ingatlanok tulajdonjogának kiigazítására, a rendes polgári per utja áll rendelkezésünkre első sorban, — aztán az 1892. évi XXIX. t.-c. által szabályozott helyesbítési eljárás és harmadsorban a téves helyszínelés elismeréséről szóló nyilatkozat mint okmányalapján a kérvényi ut. Mindhárom esetben a telekkönyvi hatóság illetékességi körében kereshetjk az érdekeltek jogviszonyaik orvoslását. Ezen hatáskör — igy általában vetve fel a kérdést — elég nagy kaliberűnek is tűnik fel arra, hogy a vélt jogoknak l.kiigazitás utján érvény szereztessék, de a gyakorlati életben minden eddigi törekvés mellett is csak még mindig általános, csak elvi értékű, ugy hogy az egyes részletek a felmerülő esetekben vagy nem nyújtanak biztos tájékozást, vagy némely esetben annyira szövevényes és drága utat jelölnek meg, hogy a kivitel lehetetlenség s a törvényhozó jóindulata marad írott malasztnak, mely nem üdvözit.