A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 49. szám - Az uj bünvádi eljárás tervezete a képviselőház igazságügyi bizottságában

358 A JOG kittatik: a még élő elődök az elhaltak utódjait kizárják, és elődök hiányában utódaik közül az hivatik öröklésre, a ki iz szerint legközelebb áll az örökhagyóhoz. A bizottság ezen rendszert elvileg nem kifogásolta, részleteiben azonban köv. változtatásokat tett. Szerinte a parental rendszer a 3-ik ágon is alkalmaztassák, akképen, hogy legközelebb a nagyszülők, s ha elhaltak, utódaik, az ágak közelségére való tekintet nélkül, törzsök szerint legyenek örökösökül hivatva; minél az osztozás az apai s anyai leszármazás szerint történjék. — Ha tehát egyik vagy másik nagyszülő párból egyik rész már nincs életben s leszármazókat nem hagyott hátra, akkor örökrésze, a másik nagyszülőre esik, s ha már ez sem él — leszármazóira. Ha pedig a nagyszülői pár nem él s leszármazóik sem maradtak, akkor a másik nagyszülőpár vagy leszármazóik örökölnek egyedül. Az az indítvány, hogy a harmadik ággal a rokonsági örökösödés bezárattassék, nem talált helyeslésre. De kimondatott, hogy a negyedik ágon a parental rendszer már ne alkalmaztassák; hanem összhangzásban a tervezettel (I,9(i9. §.), az ágak közelsége szerint határoztassék meg az öröködés, de azon eltéréssel, hogy ha még vannak ősszülők, az elhalt ősszülők leszármazói az öröködésből kizáratnak. Az emiitett négy ághoz nem tartozó rokonai az örökhagyónak törvényes örökösökül egyáltalán nem jelentkezhetnek meg, kivételével a még netalán létező távolabbi elődöknek, a kik egyedül örököljenek, az izek közelsége szerint, az ugyanazon izbeliek pedig egyenlő részekben. Azon indítvány, hogy valamely fiú özvegyet hagyván hátra, ez, ha új házasságra nem lép, helyette azon részre legyen jogosult, mely őt férje irányában mint törvényes örököst megilletné, nem fogadtatott el. Az 1,971. §. szerint a rokonok mellett az örökhagyó házastársát törvényes öröklés illeti, és pedig első ágoni rokonok mellett az örökség negyedrésze; a második ág s az örökhagyó nagyszülői mellett annak fele és ezen örökösök hiányában az egész örökség. A tervezet ezen elvei ellenében több rendbeli indítványok tétettek, nevezetesen, hogy a házastárs öröklése csakis — mint több államban divatozik — haszonélvezeti jogban álljon; másrészről hogy az öröködési jog mellett, az örököstársak örökrészeiben, haszonélvezeti jog is illesse meg. Továbbá nézetkülönbségek merültek fel az örökhagyó házastársát megillető örökség terjeme körül; némelyik szerint egy gyermekrész illesse, az első ágbeli rokonok mellett, a mi az örökség negyedénél kisebb nem lehetne. A többség ezek ellenében ragaszkodott a tervezethez. Nagyobb vita fejlődött ki azon kérdés körül is, hogy tekintettel a parental rendszer keresztülvitelére az öröködés mikép alakitassék a 3-ik ágon akkor, midőn az örökhagyó harmadágoni rokonok mellett házastársat hagyott hátra. Inditványoztatott, hogyily nevezett rokonok, különbség nélkül, vannak-e még nagyszülők életben vagy sem az örökség felében, s a házastárs másik felében örököljön. Mások szerint a rokonok kizárásával egyedül a házastársat illesse az örökség. A bizottság megállapodása az lett, hogy nagyszülők hiányában az egész örökség a házastársé legyen; ha pedig nagyszülők még élnek, ezek, az elhalt nagyszülők leszármazóinak kizártával, a felében, és a másik felében a házastárs örököljön. Az 1,971. §. 5. kik. mellé felvétetett, hogy a házastárs öröklése kizárattassék, midőn vétkessége miatt az örökhagyó elhalálozása idejében válópert indított. A 2-ik kikezdés változatlanul elfogadtatott. A szerint a házastárs az öröklésre jogosult rokonok közé tartozván, mint ilyen is öröködik. Úgy a kik. is, hogy a házastársat, ha a másod ágoni rokonok, vagy nagyszülők mellett jelenik meg törvényes örökösül, örökrészén kivül a rendes használatul szolgált háztartási tárgyak, úgy a nászajándékok is előzetesen megillessék. A törvénytelen származású gyermekeknek apjuk irányában a tervezet nem ád örökjogot, hacsak nem törvényesíttettek vagy adopáltattak. Ez elfogadtatott elvetésével azon javaslatnak, hogy azokat a hagyaték V» része illesse, ha házasságbeli gyermekek nem léteznek, s az örökhagyó az apaságot közokiratban elismerte, vagy bírói ítélettel annak nyilváníttatott. Az 1,972. §. szerint, ha a törvényi örökös az örökséget visszautasítja, vagy abból kizáratik, vagy arra méltatlannak nyilváníttatott, a törvényi öröködés akkép alakul, mintha az öröködés előtt elhalt volna. Az 1,974. §. a fiscus törvényi örökléséről rendelkezik. Az 1. kik. szerint más örökösök nem létében a fiscus öröködik, azon szövetséges államból, a melyhez az örökhagyó elhaltakor tartozott. E helyett inditványoztatott, hogy az illető községe legyen az örököse s a fiscus csak akkor, ha a község visszautasította vagy az örökhagyó nem tartozott valamely községhez. Ez azonban nem fogadtatott el; úgy az sem, hogy az örökség azon megbízással szálljon a fiscusra, miszerint a hagyaték a tartozások kielégítése után közhasznú alappá alakittassék. Ezen §. többi intézkedései is meghagyattak, de a fiscus jocrérdekei biztosítására következő kiegészítéssel 1,794. a. alatt. «A hagyatéki biróság a fiscus indítványára hagyatéki gondnokságot rendelend és a hagyatéki gondnok a hagyatékot a hagyatéki hitelezők kielégítésére értékesitendi. Ezen gondnokság tartama alatt, valamely a hagyatékhoz tartozó jog csak a hagyatéki gondnok által, valamint a hagyaték ellen támasztott igény csakis a gondnok ellen érvényesíthető. A hagyatéki gondnokság megszüntetvén, a fiscus a ki nem elégített hitelezői követelesekert csak a 2,118. §. szerint felelős. ., Ezután következett a köteles resz tárgyalása (1,9752 018)- — legnagyobbrészt megtartattak a javaslat irányelvei, melyek szerint nevezetesen a kötelesrészre jogosultak köze csak a leszármazókra, szülőkre és házastársra szoríttatott — a testverek és nagyszülők kizárásával. És a kötelesrész nem tekintetik örökrésznek hanem örökségi tartozásnak s csak bizonyos készpénzfizetésre szolgáló igényt állapit meg; és pedig kitagadasnal a törvényes örökrész felének értékére; a törvényes örökrész megcsonkítása esetén azon összegre, a melylyel az örökrész a törvényes örökrész felénél kisebb leendett (1,979. §.). Ennek elleneben tett azon indítvány, hogy a kötelesrész örökrészül tekintessék s az abban megröviditettnek joga legyen az örökhagyó intézkedését a megrövidítés erejéig megtámadhatni, a többség által mellőztetett. Elfogadtatott a tervezet 1,980. §. 1. kikezdése is, mely szerint a külön hagyománynyal ellátott kötelesrészre jogosultnak, ha a hagyományt visszautasítaná, joga van a kötelesrészre ép úgy, mintha hagyományozott nem lett volna; ha pedig vissza nem utasítja, akkor a hagyomány pénzértékéig lesz kizárva kötelesrészhezi jogigénye. Azon esetre vonatkozólag, ha a kötelesrészre jogosított bizonyos korlátozással neveztetnék örökösnek, helyeseltetett, hogy szabad választása legyen az örökséget visszautasítani s a kötelesrészt korlátozás nélkül érvényesíteni — vagy az örökséget az illető korlátokkal elfogadni (1,981. §.) — mindazáltal azon módosítással, hogy ha azon örökösödés törvényes örökrészének felét vagy még kevesebbet tenne ki az örökhagyó által tett korlátozás nem létezőnek tekintessék. Az 1,988. §. 1. kikezdése 1. tétele, mely szerint a kötelességre jogosult, ha nem lenne örökös-társ, az örököstől a hagyaték állásáról felvilágosítást követelhet, azzal lett kiegészítve, hogy «A kötelességre jogosított követelheti, hogy a hagyaték-felvételhez meghivassék s annál a hagyatéki tárgyak értéke megállapittassék; és hogy ezen leltár az illetékes hatóság vagy közjegyző által vétessék fel, minek költségei a hagyatékot terhelik.* Az 1,988. §. 1. kikezdése 2. tétele, mely szerint az örökös a fenti, úgy a feífedező eskü letételének kötelessége alól az örökhagyó rendelkezése, vagy ennek a kötelesrészre jogosítottak szerződése által fel nem menthető; valamint a 2-ik kikezdés is a bizottság által töröltetett; utóbbiban az volt kimondva, hogy érvényes az örökhagyónak intézkedése, mely a kötelesrészre jogosítottat a kötelesrészre szorítja, ha ez a hagyaték kiderítését eszközölteti. Az 1,992. §. 1., 2. kikezdései is elfogadtattak; t. i. hogy a kötelesrészi igény az örökléssel keletkezik és hogy azon igény átruházható és örökölhető. Azon szabálya azonban, hogy zálogolás alá csak akkor esik, ha az a kötelesrészre jogosított által bíróilag vagy peren kivül érvényesíttetett, akkép módosíttatott, hogy annak csak akkor lehet helye, ha az igény szerződésileg elismertetett vagy peressé vált. De az, hogy az igény átruházhatása is ily feltételekhez köttessék, másrészt, hogy a zálogolás a jelzett korlátozás nélkül is megengedtessék, nem nyerhetett többséget. #** Most, midőn ezen a tudományos világban is nagyobb jelenségű és a német birodalom jogász kitűnőségeiből alakult biróság codificationális működésének 1894. évi valóban nagy szellemi értékű eredményei is előttünk fekszenek, szabad legyen a szerénytelenség vádjának provokálása nélkül egypár megjegyzést tenni. A tények azon látszattal birnak, hogy valószínűen igazuk leend azoknak, a kiknek állítása szerint ezen korszakot alkotó mű a jelen században nem lesz befejezhető s alighanem a jövő évszázadra marad életbeléptetése. A siker nem felelt meg ezen szempontból azok óhajának, a kik azt már a legrövidebb, legközvetlenebb idő alatt megvalósíthatónak tartották; nem a hivatalos körök pressiojának, dacára a nagy munkásságnak s erőfeszítésnek, mely a bizottság tagjai részéről kifejtetett, úgy, hogy hetenkint három ülést is tartottak. A rövidebb idejű codificationális működés s befejezésének lehetősége azonban jóformán ki volt zárva. Azon rendkívül szellemi működés, azon mélyen kutató s behatóan vizsgálódó szellem által, főleg a jog terén, mely a német kultur-elemet oly erősen s a latin népfajok által annyira utolérhetlenül jellemzi, gyorsabb vagy éppen rögtönző eljárás meg nem engedtetett. Már azért sem, mert annak rendesen kifolyása a casuistika, a mely oly nagy mérvben uralkodik ezen codificatioban, a mi pedig igen sok időt vesz igénybe. Ezen túlterjeszkedési irányzattal járt az is, hogy a codex-tervben még az első felolvasás után is, sok oly dolog foglaltatott, a mi szorosan a magánjog körén kivül esik és a jogrendszer más szakába volt utasítandó. Számosak abban az ismétlések is, mig másrészt többször találkozunk oly szabályokkal és intézkedésekkel, a melyek a jogbiztosság érdekében kiegészitendők voltak, de a mi hosszabb vitákat s tárgyalásokat idézett elő. Nem hiányzott néhol a jogi fogalmak szabatos meghatározásának ' gyöngesége sem, a mi módosításokat tett szükségessé. A particularismus törekvéseivel is megkellett küzdeni, a melyek az egységes jog rovására igyekeztek a codificatioban tért í i h vnden. 'ehet"1 alkalommal előtérbe nyomultak, hogy szűkebb hazájuk jogszokásai, hagyományai, kivételes jogintézményei a codificalt jogban is fentartassanak. Mindezek a bizottságban nem csekély időt raboltak el a