A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 37. szám - A pécsi kir. közjegyzői kamara fennállásának huszadik évfordulója

2fiO A JOG Már pedig a követelés az által, hogy jelzálogilag biztosíttatik, ingó vagyon minőségét el nem veszíti, hanem ez által a kötelmi jog a tkvi rendelet 63. §-ának helytelen kifejezése szerint csakis «dologtalani jog» minőségét nyeri, illetőleg a helyes terminológia szerint általános joghatálylyal ruháztatik fel, azaz az ingatlan minden tulajdonosa ellen feltétlenül érvényesithetővé válik, a minthogy a végrehajtási törvény a zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalásáról a II. fejezetben a végrehajtás ingóságokra cime alatt a < 9. §-ban intézkedik. Ezek szerint tehát az 1881: LX. t.-c. 89—100. $-aiban az ingó vagyonhoz tartozó mindennemű, úgy a jelzálogilag bejegyzett, mint be nem jegyzett, lefoglalt követelésnek a zár alóli feloldásának kimondására külön eljárást szabályozott és a 92. §-ban ügybiróságot is rendelt. Hogy pedig a jelzálogilag bejegyzett követelés telekkönyvön kívüli korábbi engedményesének engedett kereseti jog a jóhiszemű végrehajtató jogainak sérelmére felhasználható ne legyen s erre nézve helyes keresztülvitel mellett elég biztosítékot nyújt a felfüggesztő hatálynak a 93. §-ban megállapított megszorítása, általában az igénypernek a törvényben meghatározott szűk korlátok közé szorított volta, mely a gyors, promptan elintézés lehetőségét célozza és a 99. §. által a birónak a perköltségekben való marasztaláson felül érzékeny pénzbirságolásra adott jog. A Curia 55. számú polgári döntvénye szerint: «01y harmadik személytől, a ki végrehajtás alá vont telekkönyvezett ingatlanra, vagy annak egy részére a végrehajtató nyilvánkönyvi jogait megelőzően tulajdoni jogot szerzett, meg nem tagadható azon jogosultság, hogy a végrehajtató ellen az 1881: évi LX. t.-c. 168. $-a alapján keresetet indíthasson, habár szerzett joga telekkönyvileg nincs is bejegyezve.* ^ Tekintettel a fent kifejtettekre, ezen döntvény analógia útján a szóban forgó esetre annál is inkább kiterjeszthető, mert az 1881: LX. t.-c. 168. §-a az ingatlanok tekintetében a végrehajtás megszüntetése iránti keresetnek egy, nem a végrehajtást szenvedő által, hanem mindenki által, ki magát az ingatlanra vagy ennek egy részére vonatkozó dologi jogaiban sértve érzi, a telekkönyvi hatóságnál megindítható faját állapítja meg s igy ezen kereset fellételei, eltekintve a végrehajtás tárgyának különbözőségétől, az igény keresetéivel azonosak. Az idézett törvény indokolásában kifejezett azon általános jogelv, melyen maga a döntvény alapszik, a megbeszélt kérdésre teljesen reá illik. E szerint «a telekkönyvi rendszerrel kapcsolatos anyagi törvényeink csak a jóhiszeműen szerzett nyilvánkönyvi jogokat védik, megengedik azonban a nyilvánkönyvi jogosulttal szemben is a rosszhiszeműség bizonyítását és ennek esetében a nyilvánkönyvön kívül szerzett jogok érvényesítését. Nem indokolható tehát anyagi jogrendszerünk szempontjából sem, hogy a telekkönyvön kívül jogot szerzett egyén a végrehajtatóval szemben a rosszhiszeműség bizonyításának lehetőségétől elzárassék.» A rosszhiszeműség bizonyításának kizárását a szóban forgó esetben a 14. sz. polgári döntvény azon szabálya sem indokolhatja, mely szerint a bekebelezett követelésnek visszteher melletti átruházása esetében az engedményező az átengedett követelés behajthatóságáért szavatossággal rendszerint nem tartozik. Mert eltekintve attól, hogy ezen szabály kifejezett indokát abban találja, hogy a törvényhozás a telekkönyvek behozatalával mindenkinek módot nyújtott a jelzálogilag biztosított követelések behajthatóságáról tudomást szerezni, mit, ha az engedményes elmulaszt, csak az ő veszélyére történhetik; már pedig itt az ily mulasztás és az azt elhárító praeventio lehetősége ki van zárva, mert az engedmény útján való átruházás után jött létre a végrehajtási zálogjog; és eltekintve attól, hogy a 14. sz. döntvény, mint az engedménynyel járó szavatosság szabálya aló} kivételt megállapító szorosan magyarázandó és kiterjesztésre nem alkalmas: már azért sem indokolna oly messze menő consequentiát, mert a követelés behajthatóságáért való szavatosság, mint az engedményező és engedményes közti viszony kérdése, az igényper megengedhetőségére, mely az engedményes és a végrehajtató közti viszonynak kérdése, befolyást nem gyakorolhat. Vonatkozó fejtegetéseink eredményét tehát a felvetett kérdés megoldásaként a következőkben formulázhatjuk: Oly harmadik személytől, kire a végrehajtás alá vont jelzálogilag bejegyzett követelés vagy annak egy része a végrehajtató nyilvánkönyvi jogait megelőzően engedmény útján átruháztatott, meg nem tagadható a jogosultság, hogy a végrehajtató ellen az 1881. évi LX. t.-c. 89. §-a alapján igénykeresetet indíthasson, habár szerzett joga telekkönyvileg kitüntetve nincs is, ezt a tkvi rdt. 61. §-a által biztosított elsőbbség nem zárja ki. Nem alterálja ezen felfogás helyességét azon lehető ellenvetés, hogy tekintettel arra, miszerint a jelzálogilag bejegyzett követelés átruházásánál az azt biztositó zálogjog is átruháztatott, és ennélfogva az arra vezetett végrehajtás által az engedményes az ingatlanra vonatkozó zálogjogában is sértettnek látszik: a felvetett esetben nem az 1881: LX. t.-c. 89—100. ij-aiban szabályozott igénypernek, hanem az ugyanezen törvény 168. §-ában szabályozott végrehajtás megszüntetési keresetnek van helye. Mert eltekintve a zálogjog járulékos természetének a kérdés megítélésére való természetszerű befolyásától, helytelen ezen felfogás már azért is, mert a 168. §. kifejezetten az ingatlanra vezetett végrehajtás által megsértett s az ingatlanra vonatkozó dologi jogok védelmére szorítkozik, mig itt, mint fentebb már kifejtetett, a végrehajtás bár egy az ingatlanra bejegyzett követelésre, de mé^is ingóság ras épen ezért a végrehajtásnak az ingóságokra vonatkozó szabályai szerint vezettetett. A kifejtettek a felvetett esetben az igényper meg, vagy meg nem engedettségére, tehát a per alaki oldalára tartozván, felmerül immár az igényper anyagi oldalára vonatkozó azon kérdés, vaijon ahhoz, hogy az igénypernek hely adassék és^ a jelzálogilag biztosított követelés a végrehajtási zár alól feloldassák, elégséges-e annak kimutatása, miszerint a kérdéses követelésnek engedmény útjáni megszerzése, habár az átruházás telekkönyvi feljegyzése később is, vagy még nem is kéretett, korábbi keletű mint a végrehajtási zálogjog keletkezése ? Az igényper alaki megengedettségének kérdése tárgyában ez irányban felhozottakból következik, hogy a telekkönyv jogintézményének jellegénél fogva ez itt nem elégséges, hanem szükséges beigazolása annak, hogy a végrehajtató a végrehajtási jog szerzése körül rosszhiszemüleg járt el, mert ha ez mint jóhiszemű harmadik a telekkönyvben tisztában szerezte a zálogjogot, akkor az igénylővel szemben sikerrel hivatkozhatik az ausztriai polg. tvkv. hatályban tartott 440. §-ára. Azon korábbi, általam helytelennek tartott joggyakorlatunkban nyilatkozó jogi felfogás értelmében, mely szerint az előbbi eladás tudomása a későbbi vevő rosszhiszeműségét nem állapítja meg (L. f. i. 3,309/1873., 5,551/1873., 5,01)2/1874., 10,012/1874., 1,289/1873., 3,297'74. utóbbi szerint «még abban az esetben sem, ha a későbbi szerző szerzési cime ajándékozáson alapul»), ezen szabálynak ide analógia útján való szükségszerű kiterjesztésével a korábbi engedmény tudomása a későbbi végrehajtató rosszhiszeműségét meg nem állapítaná; s a miként ezen korábbi gyakorlat szerint a vevő a telekkönyvi állapotra harmadik személyekkel szemközt csak akkor nem hivatkozhatik sikerrel, ha bebizonyittatik ellene, hogy az adásvételi szerződés ezek kijátszása, megrövidítése céljából létesíttetett (L. f. i. 436/76.), a mi a későbbi vevőnek az eladóval való kifejezett összejátszását, az előző vevő megrövidítésére irányuló összebeszélését feltételezi: akként a végrehajtató az igénylő engedményessel szemben a telekkönyvi állapotra sikerrel csak akkor nem hivatkozhatnék, ha bebizonyíttatnék ellene, hogy az engedményezett követelésre a végrehajtás az engedményes kijátszása céljából történt, hogy tehát az engedményező a végrehajtatóval a korábbi engedményes megrövidítésére összejátszott. A telekkönyvi jogot szerzett féllel szemben a rosszhiszeműség bizonyithatásának ily szűk határok közé való szorítását azért helytelenítem, mert ez eredményében annak bírói kimondása, hogy nem rosszhiszemű az, a ki rosszhiszemű. Nem indokolhatja ezen felfogást a nyilvánkönyvek közhitelességének elve sem, mert ez helyes értelmezés mellett csak a jóhiszemű jogszerzőt védi, nem pedig azt is, a ki tudja, hogy a telekkönyvi állapot a tényleges állapotnak nem felel meg és tudja, hogy mennyiben nem tünteti fel a telekkönyv helyesen és híven a valóságos állapotot. Ujabb praxisunk szakított is ezen rideg felfogással és rosszhiszeműnek tekinti a telekkönyvi jogot nyert második vevőt nem csak az összejátszás esetén és nem csak akkor, ha az előbb eladásról tudomással birt, ha pl. annál mint tanú szerepelt, vagy ha a telekkönyv megtekintéséből meggyőződést szerezhetett magának arra nézve, hogy az ingatlan már egyszer eladatott abból, hogy a vevő tulajdonjogi bekebelezés iránti kérvényével csak a szerződés alaki hiánya miatt utasíttatott el; hanem oly tények, minők a birtoklási viszonyokról és a birtok értékéről való tájékozottság esetén a vételár csekélysége stb. fennforgása esetén is, a melyekből okszerűen következtethető, hogy a szerzésnél jóhiszemben nem lehetett. (C. 8,470/86., 722/89., 9,952'90., 7,064/90., 875/91., 5,222/91. Márkus: F. e. h. 1,044—1,049.) Ezen méltányosab álláspont szerint, nem csak akkor adandó hely az engedményes igénykeresetének, ha a végrehajtató és engedményező megrövidítésére össszejátszottak és nemcsak ha kétségtelenül igazolva van, hogy a végrehajtató a végrehajtás foganatosításakor az általa lefoglalt követelés előző engedményezéséről positiv tudomással bírt vagy a telekkönyvből tudomást szerezhetett és igy tudomással bírónak tekintendő, mint pl. ha az engedmény^ létrejötténél mint tanú szerepelt, ha az ő közbenjárása mellett létesült, ha ő maga az engedményezett adós, vagy ha az engedmény telekkönyvi feljegyzése iránti kérvény a szerződés alaki hiánya miatt utasíttatott el, miről a telekjegyzőkönyv megtekintéséből meggyőződést szerezhetett magának; hanem oly tények fennforgása esetén is, minők a végrehajtott követelés koholt volta, a végrehajtatónak az engedményessel illetőleg az engedményezővel való belső viszonya, családi vagy üzlettársi kapcsolata és arról való tudomása, hogy az engedményezett követelés kamatait már hosszabb időn át az engedményes élvezi, a melyekből okszerűen következtethető, hogy a végrehajtási zálogjog szerzésénél jóhiszemben nem lehetett. Belföld. A pécsi kir. közjegyzői kamara ^fennállásának huszadik évfordulója. 1875. évi augusztus hó 30-án hivta össze Ocskay Antal pécsi kir. törvényszéki elnök a kamara megalakítása végett a pécsi kir. közjegyzői kamara területére kinevezett 16 kir. közjegyzőt, mely alkalommal a megjelent 12 kir. közjegyző Muttnyánszky Alajos bonyhádi kir. közjegyző korelnökösködése mellett első ízben