A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 30. szám - A közjegyzői állások szaporításának kérdéséhez

A JOG 119 Bűnügyekben Hogy a párviadal minő feltételek alatt és minő fegyverrel vívatott, sulyosito körülmenynek nem tekinthető. Az ember élete és testi épsége ellen intézett merényleteknél — tehát a párviadalnál is a szándék intenvizitása és annak minősége mindig figyelembe veendő és a subjectiv bűnösség fokát mindig emeli az, ha a tettes súlyosabb eredményt akart elérni. A budapesti kir. törvényszék | 1894 június 28). 3í,&25. sz. a.) dr. R. József I. r. vádlott bűnösnek mondatik ki a 296. §-ába ütköző párviadal vétségében és ezért 3 napi államfogházra és dr. K. Miklós 11. r. vádlott bűnösnek mondatik ki a btk. 298. §-ába ütköző párviadal vétségében és ezért 3 havi államfogházra' Ítéltetnek stb. Indokok: A vizsgálat adataival megegyezően dr. R. József és dr. K. Miklós vádlottak mindketten a végtárgyalás folyamán beismerték, hogy 1892. évi július 6-án kardpárviadalt vívtak, melynél H. r. vádlott ellenfelét mellén megsértette, mely sérülés L r. vádlott és dr. F. László orvos vallomása szerint 14 nap alatt gyógyult. A párviadal előzménye az volt, hogy I. r. vádlott egy perben kifejezéseket használt K. Dávid és családja ellen, a mely kifejezéseket 11. r. vádlott sértőknek tartván, ezek miatt R. Józsefet még az 1891. évben provokálta, de a becsületbíróság kimondotta, hogy a felek a per eldöntéséig párviadalra ki nem állhatnak. Kidűlvén a per, a bérlet átadása alkalmával K. Dávid tettleg bántalmazta R. Józsefet és ekkor utóbbi K. Dávidtól fegyveres elégtételt kért, helyette azonban fia dr. K. Miklós állott ki s apja helyett ellenfelével a párbajt 1892. évi június 6-án megvívta. A párbaj szabályszerűen folyt le és a közben dr. R. József szenvedett testi sérülést, de arra ő is fegyveresen kiállott és miután ez által a btk. 29(1. íj-ába ütköző párviadal vétségét követte el, öt abban. dr. K. Miklóst pedig, ki ellenfelét a párviadalban megsebesítette, az által elkövetett, a btk. 298. g-ába ütköző párviadal vétségében bűnösnek kimondani és azért mindkét vádlottat megfelelő büntetésre Ítélni kellett stb. A büntetés kimérésénél dr. R. Józsefre nézve enyhítő körülménynek vétetett az, hogy tettleg lett bántalmazva s pedig nyilvánosan többek előtt, következésképen a szenvedett sűlyos sérelem hatása alatt állott akkor, midőn törvényes út kikerülésével nem becsületsértés miatt lépett fej ellenfelével szemben, hanem azt provokáltatta. Ellenben dr. K. Miklós ellen figyelembe vette a kir. törvényszék, hogy ellenfelét a párviadalban megsebesítette és így a btk. 29B. és 298. §ij-ban foglalt büntetési tételek különbözőségénél fogva is súlyosabban kellett őt elitélni; de főkép azért, mert maga beismerte, hogy ellenfelét életétől akarta megfosztani, miután az ember élete és testi épsége ellen intézett merényleteknél a szándék intensivitása s annak minősége mindig figyelembe veendő s a subjectiv bűnösség fokát mindig emeli az, ha a tettes súlyosabb eredményt akart elérni, miután ezen általános büntető jogszabály alól a párviadal sem képez kivételt, ennélfogva ezek figyelembe vételével a kir. törvényszék K. Miklós ellen 3 havi államfogházat tartott igazságosnak. A budapesti kir. Ítélőtábla (1894 dec. 5. 8,143. sz. a.) az elsőfokú biróság ítéletét dr. R. Józsefre vonatkozó jogerős részében helybenhagyja, indokolásánál fogva s vonatkozva a felebbezési indokolásban felhozottakra még azért is, mert nem forog fenn ok arra nézve, hogy a végtárgyaláson jelen levő hallgatóság közül tanúk kihallgatása céljából az Ítélet feloldassék ama körülményre nézve, hogy a tárgyaló elnöknek csak ismételt faggatásaira jelentette volna ki dr. K. Miklós, hogy ellenfelét megakarta öhii, mert a tárgyalási jegyzőkönyvből kitűnően elnöki faggatás nélkül önmaga hozta fel a vádlott, hogy sajnálja, miszerint a párviadalnál csak könnyű sebet ejtett az ellenfelén, annak tudomásul vétele után a további kérdéstétel és <; faggatás* a tárgyaló elnöknek törvényszerinti kötelessége volt; mert továbbá nem is tudható be enyhitö okul a vádlottra nézve, hogy mint saját felebbezési kijelentése szerint kitünö vívó hírében álló huszártiszt csak 14—18 napig tartó gyógyulást igényelt sértést ejtett ellenfelén, mert egyrészt a kardvágás eredménye nem függ mindig a vivó feltétlen akaratától, a párviadal további folytatásának pedig nem az ő akarati elhatározása, hanem az vetett gátat, hogy a párbajorvosok a harcképtelenséget állapították meg. Az a körülmény már egy maga is, hogy a párbaj oly súlyos feltételek alatt vívatott meg, minők a szúrás megengedése s a köteléknek a hason és hónaljon nem alkalmazása s mely feltételeket a vádlott elfogadott, kizárja azt, hogy a vádlott könnyű feltételek elérésére törekedett volna; ez irányban tehát pótvizsgálatnak szüksége ugyancsak fenn nem forog. Végül nem volt figyelembe vehető a felebbezésben az a körülmény sem, hogy a vádlott a párviadalt nem a saját maga nevében vivta meg, mert saját beismerése s a tanuk bizonyítása szerint is, még a becsületbirósági eljárás előtt saját személyében is sértve érezvén magát, a saját nevében is párviadalra hívta ki dr. R.-et s habár ez a becsületbirósági határozat szerint akkor elodáztatott és a tényleg megvívott párbaja becsületbíróság határozata alapján atyja nevében történt, ámde a becsületbíróság utólagos kijelentése szerint ezzel a megvívott párbajjal a többi függőben maradt párbajok is kiegyenlítetteknek voltak tekintendők. De nem találta másrészt a kir. ügyész felebbezésére tekintettel a kir. ítélőtábla a büntetés felemelését sem indokoltnak, mert jóllehet a vádlott maga beismerte, hogy tudja, miszerint atyja R.-et bottal össze-vissza verte, s így tudnia kellett, hogy atyja jogtalan térre lépett, mégis mint fiú apja tényeit bírálat alá nem vonhatván, a párbajra kihívott, koros és testi fogyatkozással biró apja helyett és nevében is megvívott, ezen párbajnál a fiú kötelességszerű ténykedés nyilvánvalóan enyhitő körülményül veendő beszámításba s így az első bíróságilag a vádlottra kiszabott államfogházbüntetés mértéke teljesen helyes irányú is. a ni. kir. Curia (1895. évi június 14. 2,399. sz. a.) dr. K. Miklós vádlottnak államfogház büntetése két hóra leszállittatott; ennyiben mindkét alsófokú biróság Ítélete megváltoztattatik, egyebekben a kir. ítélőtábla ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: Vádlott büntetése leszállítandó volt, mert hogy a párbaj minő feltételek alatt és minő fegyverrel vívatott, súlyosító körülménynek nem tekinthető, mert ezeket nem ő állapította meg s elfogadása a segédektől függött stb. A m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. 60. számú döntvénye. Házbérbeadó alá eső ingatlanok átruházása után járó illetik kiszabásánál, az 1887: XLV. t.-c. 4. f-a szerinti legkisebb ertek kiszámítása céljából, az illetékre a kincstár jogának beálltat, ajMgiy az illeték kiszabás tényét megelőző évi tiszta jövedelem veendő-e alapul? (1892 évi 6,16.'}. számhoz.) Hat á rozat: A házbéradó alá eső ingatlanok átruházása után járó illeték kiszabásánál az 1887. XLV. t.-c. 4. ij-a szerinti legkisebb érték kiszámitása czéljából, az illetékre a kincstár jogának beálltát megelőző évi tiszta jövedelem veendő alapul. Indokok: Az 1887: XLV. t.-c. 4. íj-ának 2. pontja szerint a házbéradó alá tartozó házaknál a törvényszerű legkisebb érték a megelező évben a házbéradó alapjául vett tiszta jövedelemnek Ifi, 15, illetőleg 12-szeres összege. Az, hogy a megelőző év alatt mely időpont értendő, t. i. hogy az átruházást, vagy az illeték kiszabását megelőző év értendő-e, a .törvényben egyenesen és kifejezetten kimondva nem lévén, ez a kérdés az ügy természetéből és az érvényben álló illeték-törvényből vont következtetés alapján döntendők el. Az ügy természetéi)ől következik, hogy az illeték attól az értéktől fizettessék, a mely átruháztatik; tehát, hogy az érték az átruházás időpontjának feleljen meg. Ugyanezen álláspontból indul ki az érvényben álló illetéktörvény is. E szerint az illetékszabás tárgya a jogügylet (a bélyeg és ill. törv. és szab. 1. tj-a); erre az illetékre a kincstár joga a jogügylet létrejöttének vagy a hagyaték megnyíltának időpontjában áil be (16. §.); az érték pedig, melytől az illeték jár, az átruházás idejében fennállott forgalmi érték; ez az ingókra vonatkozólag kifejezetten rendeltetik (71. §.), de az ingatlanokra nézve is magából az 1.S87: XLV. t.-cikkből megállapítható.Ugyanis ezen törvény 3. !?-a, a korábbi törvényes intézkedéseknek megfelelőleg azt rendeli, hogy illetékkiszabásánál az ingatlan értékének: adásvételeknél a vételár, más jogügyleteknél a szerződésből megállapítható érték, hagyatékoknál a leltári becsérték, végül ezek hiányában a felek által bevallott érték vétessék. Ezek mind az átruházás idejében való értékek; a törvény tehát az ingatlanoknál is az átruházás tárgyának az átruházás idejében birt forgalmi értékét veszi alapul. Az idézett törvény 4. $-ában megállapított törvényszerű legkisebb érték azonban csakis a 3. §-ában felsorolt valódi értékeknek bizonyos esetekre rendelt helyettesitője, a miből következik, hogy ennek a törvényszerű legkisebb értéknek alapja sem vehető más időből, mint a melynek az első sorban alapul veendő érték megfelel, mert csak így bír ezen egymást helyetesitő két értéklap azonos természettel. Ezt igazolja maga az 1887. XLV. t.-cikknek itt kérdésben forgó 4. §-a. Ennek utolsó bekezdése ugyanis kimondja, hogy az 1881. XXXIV. t.-c. 8. §-ának b) pontjában említett adóbizonylatok helyett jövőre oly bizonyítványok állitandók ki, melyekben az illető adók helyett az azok alapját képező tiszta jövedelemnek vannak kimutatva. Az 1881. XXXIV. t.-cikknek ez a 8. §-a (bély. és ill. törv. és szab. hiv. összeáll. 127. §-a) pedig, a melyet az 1887. XLV. t.-c. csakis ebben a tekintetben módosított, s a mely egyébként ma is érvényben áll, egyenesen azt rendeli, hogy a fél által a jogügylet bejelentésekor vagy felhívás folytán, 15 nap alatt beszolgáltatandó emez adóbizonylatokban «az illető ingatlant terhelő föld- vagy házadónak azon évi összege* igazoltassék, melyben a jogügylet megköttetett, vagy ha az még kiróva nem lenne, a megelőző évi. Az a törvényes rendelkezés, hogy az értékelési adatokkal a felek tartoznak beszolgáltatni, ma is érvényben áll az idézett törvény 10. §-ával együtt (129. §.), mely erre a felet rendbírság terhe alatt kötelezi.