A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 2. szám - Az 1893 : XVIII. t-c. 2. §-a - Átmenet az új törvénykezési bélyegek és illetékekre

A JOG 13 a mig ahhoz a fél legalább az által nem járult hozzá, hogy az Ítélet ho­zatalát már az uj törvény hatálya alatt kérte. Belföld. A kir. igazságiigyministernek 4.873,1894. számú rendelete a lak­ber-fel mondás és lakas-kiürités iránti ügyekben követendő eljá­rás szabályozása tárgyában. 1. §. Midőn valamely lak-, üzleti vagy más helyiség és tartozmá­nyai bérletének felmondása az anyagi jog szabályai szerint a bérleti szer­ződés megszüntetése végett szükséges: a felmondást úgy a bérbeadó, mint a bérlő a bérlet tárgyának fekvése szerint illetékes járásbíróság utján eszközölheti. A felmondást Írásban vagy szóval lehet előterjeszteni. Az írásbeli felmondást az 1893 : XVIII. t.-c. 14. §-ában megszabott alakban két példányban és egy felzettel és ha a felmondás többek irá­nyában történik, annyi további példányban kell benyújtani hogy mind­egyiknek egy példány jusson. A hiányzó példányok az Ü. Sz. 207. §-a értelmében — az ott ren­delt felhivás előrebocsátása nélkül pótlandók. 2. §. A felmondásnak magában kell foglalnia: 1. a felek megjelölését, nevük és lakásuk szerint ; 2. a bérlet tárgyának megjelölését; 3. a felmondás kijelentését, annak az időpontnak tüzetes megje­lölésével, a melyben a bérleti viszonynak a felmondás következtében meg kell szűnnie ; 4. ha a bérlet tárgyának kiürítésére nézve a szerződésben külön megállapodás foglaltatik, a szerződés e részbeni határozmányának elő­adását ; 5. ha a felmondó fél nem lakik a járásbíróság székhelyén vagy területén, vagy ha a felmondás többek részéről történik, a járásbíróság székhelyén vagy területén lakó azon személy megnevezését, a kinek az eljárás folyamán keletkezett birói határozatok kézbesitendők. 3. §. A felmondást hivatalból kell visszautasítani: 1. ha a bíróság az 1. §. értelmében az eljárásra nem illetékes; 2- ha az írásbeli felmondás nem az i893 : XVIII. t.-c. 14. §-ában megszabott alakban adatott be; 3. ha a felmondás a 2. §-ban megszabott kellékeknek meg nem felel: 4. ha a felmondásban felhozottakból kitűnik, hogy a felmondás nyilván a felmondási határidő lejárta után van előterjesztve. A felmondás hiánypótlás végett nem adható vissza. 4. §. Ha a visszautasítás esete nem forog fenn. a bíróság a fel­mondás egyik példányát, illetőleg a szóval előterjesztett felmondásról felvett jegyzőkönyv másolatát oly figyelmeztetéssel közli az ellenféllel, hogy ha a felmondás ellen kifogása van, azt a felmondás kézbesítésétől számitandó 8 nap alatt a felmondást közlő bíróságnál terjeszsze elő. mert ellenesetben a felmondás alapján végrhajtásnak lesz helye. (9. §.) A felmondást közlő végzésben a kiköltözködés idejét szabatosan meg kell jelölni. A felmondó fél felzeten nyer értesítést. A felmondás első példánya, illetőleg a felmondásról felvett jegyző­könyv eredetije a bíróságnál marad. 5. §. A felmondás csak az illetékes járásbíróság székhelyén vagy területén kézbesíthető. Azon fél részére, ki ellen a felmondás intézve van, a kézbesítés annak a személynek a kezéhez is törtéhetik, a ki a bérlet tárgyának kezelésével vagy örizetével meg van bziva. Ha a kézbesítés ily módon nem volt eszközölhető, a felmondás hirdetmény mellőzésével a bíróság által kinevezett ügygondnok kezéhez kézbesítendő s erről az a fél. a ki ellen a felmondás intézve van, lakhe­lyére címzett ajánlott levélben posta utján értesítendő. Egvebekben a keresetlevél kézbesítése esetében követendő sza­bályok' megfelelően alkalmazandók. 6- §. A bíróság köteles ugy intézkedni, hogy a felmondás annak, ki ellen intézve van. az előző §-ban meghatározott módon haladéktala­nul kézbesittessék. Ha a kézbesítés csak a szerződésileg megállapított, ilyennek hiányában pedig az e részben irányadó szabályrendelet, törvény vagy helvi szokás által megállapított felmondási határidő lejárta után történt: a felmondásnak csak akkor van hatálya, ha e miatt az a fél, a ki ellen a felmondás intézve van, a megszabott határidőben (4. §. első bekezdése) kifogást nem terjeszt elő. 7 § A kir. közjegyző útján, a kinek közgyzöi területén a bérlet tárgva fekszik, a felmondás (1874: XXXV. t.-c. 98., 99., 101. és 103 §§.) ugyanazon hatályai teljesíthető, mint a bíróság utján, ha az értesitvény a 2. §. kellékeinek megfelel és azt a figyelmeztetést is magában foglalja, hogyha a félnek, a ki ellen a felmondás intéztetett, a felmondás ellen kifogása van, ezt az értesitvény közlésétől számított 8 nap alatt az 1. §. értelmében megnevezett járásbíróságnál terjessze elő. mert éljen esetben a felmondás alapján végrehajtásnak lesz helye (9. §.), továbbá ha az érte­sitvényben a kiköltözködési idö szabatosan meg van jelölve. Az értesitvény közlésére nézve (1874: XXXV. t.-c. 99- §.) az 5. §. második bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az 1874: XXXV. t.-c. 101. §-a esetében a kir. közjegyző az értesít vényt az 1. §. szerint illetékes járásbíróságnak mutatja be, a mely azt az 5. §. szabályai szerint kézbesíti. 8. §. Ha a bérleti szerződés a kikötött idő letelte után felmondás nélkül szűnik meg, vagy ha az egyik fél a szerződést magán-uton vagy a 7 §. esetén kívül kir. közjegyző utján bizonyos napra felmondta s az ellenfél a felmondást elfogadta, ugy a bérbeadó, mint a bérlő az 1 §-ban megjelölt bíróság vagy kir. közjegyző utján a bérleti idő letelte előtt is felhívhatja ellenfelét, hogy a kikötött idő leteltével a bérlet tárgyat bo­csássa vissza, illetőleg vegye át. , Ha a bérleti idő hat hónapnál hosszabb időre terjed, a (elhívás csak a bérleti idő utolsó hat hónapján belül terjeszthető elo Az ilyen felhívásra az 1-5. §-okban, illetőleg a 7. §-ban foglalt szabályok me'felelően alkalmazandók. . 9. g Ha a felmondás (1. és 7. §.), illetőleg felhívás (8. §.) ellen kellő határidő alatt kifogás nem terjesztetett elő : az 1. §-ban megjelelolt járásbíróság a költözködési idő beálltával a fél kérelmére a bérlet tárgyá­nak visszabocsátása, illetőleg átvétele iránt a végrehajtást rendeli el. Az egyik fél részéről eszközölt felmondás (1. és 7. §.), illetőleg felhivás (8 §.) alapján a végrehajtás elrendelését a másik fél is kérheti. A végrehajtást elrendelő végzésben meg kell határozni a bérlet­tárgy kiürítésének határidejét és módozatait az e tekintetben a felmon­dásban előadott szerződéses megállapodás (2. §• 4. pont), ily előadás hiányában pedig az e részben irányadó szabályrendelet, törvény vagv helyi szokás alapján. Ha a bérlettárgy kiürítésének határideje ez alapon nem határozható: a végrehajtást elrendelő végzésben ki kell mondani, hogy a kiürítés a bérleti idö utolsó napját követő napon délelőtt 12 óráig történjék. A mennyiben pedig a végrehajtást elrendelő végzés megho­zatalakor a bérlettárgy kiürítésének a fentiek szerint meghatározandó határidejét — ennek letelte miatt — már nem lehet alkalmazni, a bérlet­tárgy azonnali kiürítését kell elrendelni. Egyebekben a végrehajtásra az általános szabálvok alkalmazandók !(). '§. A felmondás (1. és 7. §.), illetőleg felhivás (8. §.) ellen csak kifogásnak van helye. Az ellenfél által bármely elnevezés alatt előterjesztett oly nyilat­kozat, mely szerint a felmondást vagy felhívást el nem fogadja, kifogás­nak tekintendő. A kifogás a bíróságnál írásban vagy szóval terjeszthető elő. Az írásbeli kifogást az 1893: XVIII. t.-c. 14. §-ában megszabott alakban két példányban és egy felzettel kell benyújtani. A hiányzó példányok pótlására nézve az 1. §. utolsó bekezdése alkalmazandó. 11. §. Ha kitűnik, hogy a kifogás elkésett: az hivatalból vissza­utasítandó. A kifogás elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. 12. §. Ha ki nem tűnik, hogy a kifogás elkésett: a biróság az ügy szóbeli tárgyalására határnapot tűz ki és erre a feleket megidézi. Az a fél. a ki a felmondást, illetőleg felhívást eszközölte, a perben felperesnek tekintendő. Az érdemleges tárgyalás és ítélet csak a felmondás, illetőleg fel­hivás érvényességének vagy érvénytelenségének, valamint alperesnek a felmondásból, illetőleg a bérlet idejének lejártából folyó azon kötelezett­ségére szoritkozhatik, hogy a bérlet tárgyát visszabocsátani, illetőleg átvenni tartozik-e ? Ha a felhivás magán úton, vagy a 7. §. esetén kívül közjegyző útján eszközölt felmondás elfogadása alapján volt előterjesztve (8. §.), a tárgyalás és ítélet a felmondás érvényességére is kiterjedhet, kivévén ha a felhívás a lakbérleti szabályokban a felmondás érvényességének megál­lapítását célzó kereset megindítására megszabott határidő letelte után terjesztetett elő (17. §.). A felmondás, illetőleg a felhivás és a kifogás költsége a per költ­ségéhez számitandó. A biróság az ellenfél kérelmére kizárni köteles az olyan bizonyí­tást, melynek felvétele előreláthatólag 8 napon belül nem eszközölhető. A határnapok és haláridők kitűzésénél a sürgős ügyekre vonat­kozó intézkedéseket kell alkalmazni. 13. §. A marasztaló ítélet az 1893: XVIII. t.-c. 117. §-a utolsó be­kezdésének alkalmazásával a felebbvitelre vagy igazolási kérelemre való tekintet nélkül végrehajtandónak nyilvánítandó. Az ítélet végrehajtásának a bérlettárgy kiürítésére vonatkozó mó­dozatait a 9. §. második bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával az ítéletben kell megállapítani. Az itélet alapján bármelyik fél kérheti a végrehajtás elrendelését (9. §. első bekezdés). 14. §. Az elsőbiróság ítélete ellen csak az 1893: XVIII. t.-c. 209—213. §-aiban szabályozott felülvizsgálatnak van helye. A felülvizsgálati kérelem határideje nyolc nap. 15. §. Az igazolási kérelem az elmulasztott határnaptól vagy határ­időtől számitandó 8 nap alatt nyújtható be. 16. §. Ha a kifogást tevő fél nem lakik az eljáró járásbíróság székhelyén vagy területén • köteles a tárgyalásra idéző s a további hatá­rozatok elfogadására a biróság székhelyén vagy területén lakó megbízottat nevezni. Ha ezt elmulasztja, avagy ha a határozat a megnevezett megbí­zottnak nem kézbesíthető: a határozat a kifogást tevő fél lakhelyére címezve ajánlva postára adatik és a postára-adást követő harmadik napon kézbesítettnek tekintetik. Ez a szabály alkalmazandó akkor is, ha a felmondás vagy felhivás következtében hozott határozatok, nevezetesen a tárgyalásra idéző vagy az eljárás folyamán keletkezett további határozatok a felmondó vagy felhívó fél által a 2. §. utolsó bekezdése értelmében megnevezett meg­bízottnak nem kézbesíthetők. 17. §. Az 5. és 12—15. §-ok rendelkezései megfelelően alkalma­zandók az oly perekben is, melyekben a fél a keresetet az 1-sö §-ban megjelölt biróság előtt a kikötött bérleti idö letelte vagy magán-uton, avagy a 7. §. esetén kívül közjegyző utján történt felmondás alapján közvetlenül a bérlet tárgyának visszabocsátása, illetőleg átvétele iránt indítja és kifejezetten kéri, hogy az ügy a jelen rendelet szabályai szerint intéztessék el; valamint akkor is, ha a felmondás vagy felhivás magán­uton, avagy a 7. és 8. §-ok esetén kívül közjegyző utján történt, s a fél a felmondás, illetőleg felhivás érvényességének vagy érvénytelenségé nek kimondása iránt ugyancsak az 1. §-ban mejelölt biróság előtt kere setét indít. E §. nem érinti a lakbérleti szabályoknak azt az intézkedését, mely az ily kereset beadására határidőt szab. 18. §. A jelen rendeletben szabályozott eljárás alá tartozó ügyek­ben perújításnak és semmiségi keresetnek helye nincs. Az a fél, a ki jelen rendelettel megállapított eljárásban jogsérelmet szenvedett, igényét a törvény rendes utján érvényesítheti. 19. §. A mennyiben a jelen rendelet eltérően nem intézkedik : az ezen rendeletben szabályozott eljárás alá tartozó ügyekben az 1893 í XVIII. törvénycikknek a sommás eljárásra vonatkozó szabályai alkalmazandók. 20. § Az ezen rendelet 1. és 8. §-ai szerint a kir. járásbíróság előtt folyamatba tett ügyeket, a S. Ü. Sz. 138 —148. §-ai értelmében kell kezelni. Ha az ügy a kifogás következtében perré alakul át, azt a S. U. sz. 29. §-a szerint a sommás perek jegyzékébe be kell vezetni, s mint más sommás pert kezelni. 21. §. A jelen rendelet az 1895. évi március hó 1. napján lép hatályba. Kelt Budapesten, 1894. évi december hó 23-án.

Next

/
Thumbnails
Contents