A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 25. szám - A kir. táblák tevékenysége 1894-ben

194 A JOG 1891. évbtsn ugyanis még 138,950 volt az összes táblák ügybejövetele; 1892-ben 147,287; 1893-ban 148,010, és 1894- ben 150,01 fi. Az elintézendők összege csak az utolsó két év alatt kevesbült, a hátralékok nagy mérvű feldolgozása folytán 1895- beíi volt: 102,443; ez a következő évben több, mint tiz ezerrel szaporodott, t. i 175,872-re, de ez ujabban kevesbeclik; lévén 1893-ban: 170,73!); 1894-ben pedig: 169,500. A kir. táblák ezen súlyos alakulásnak megfelelő arány ban fejtették ki buzgalmukat s munkásságukat, következő adatok szerint : 1891. évben a kir. táblák által: 133,858 ügy intéztetett el, mi egy év alatt 10 ezerrel emelkedett, t. i. 153 ezerre; a mi némileg csökkent ugyan 1893 ban : 151 ezerre, de a mult évben ismét növekedett; 152,160 ügy intéztetvénei 1894 ben. Ezen nagy munkásságnak az eredménye volt azután azon fényes jogszolgáltatási siker, mely a hátralékok feltűnő lcapa dásában lelte kifejezését s a melyről fentebb tüzetesen megemlékeztünk. Az ítélet feloldása az 1893. XVIII. t.-c. 165. és 166 §§. értelmében. Irta : dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. Turiomásomrá jutván az alábbi peres eset, sajátszerűségénél fogva nem tartom célnélkülinek annak közlését: F. (alperes) a .... i kir. járásbíróság előtt számadási viszonyból kifolyólag 50 frton felüli, de 200 frton aluli készpénzbeli összeg megítélése iránt keresetet indított A. (alperes) ellen. A. védekezvén, oly összeg erejéig emelt F. ellen viszonkeresetet, mely a 23. §. 2. pontja szerint a fó'ügygyel együtt tárgyalható és tárgyalandó tévén, F. ellen beszámítást kér érvényesíteni és őt a viszonkereseti összegből a kereseti összegnek compensalása után fenmaradó összeg erejéig marasztalni kéri. • Discretio kedveért elhallgatom az összegeket, valamint a részleteket; azt azonban hangsúlyozom, hogy ugy a kereseti, valamint a viszonkereseti összeg a sommás törvény 1. §-ának 1. pontja alá esik, tehát feltétlenül a sommás eljárás alá tartozik; továbbá, hogy a viszonkereset ugyanazon jogalapból és ugyanazon számadási jogviszonyból ered, mint a kereset, minélfogva a viszonkeresetre a 106. §. alkalmazása ki van zárva, vagyis a viszonkereset külön perutra nem utasítható. Az eljárt kir. járásbíróság következőleg ítélt: A. köteles F.-nek a kereseti összeget összes járulékaival megfizetni. A viszonkeresetre pedig úgy rendelkezett, hogy azt külön perutra utasította. A. az ítéletet törvényellenesnek tartván, azt mcgfclebbezte, hangsúlyozván, hogy viszonkercsete külön perutra utasítandó nem volt. A felebbezés nyilvános előadás utján lett elintézve. Az illetékes kir. törvényszék az első biróság Ítéletét feloldotta és az eljárt kir. járásbíróságot utasította, hogy ujabb tárgyalás és bizonyitásfclvétel után hozzon a viszonkereset érdemében is uj ítéletet. íme a gyakorlati életben felmerült egy oly anomália, melyet a törvényhozó előre nem látott és melynek orvoslására nézve egyáltalán nem intézkedett. Mielőtt az eljárt bíróságok eljárásának bírálatába bocsátkoznánk, összegezzük az 1893: XVIII. t.-c. azon szakaszait, melyek a felmerült esetre alkalmazandók: A 23. §. szerint a jelen esetben a viszonkeresetnek helye van; ezen szakasz 3. pontja azt rendeli, hogy: «A biróság a viszonkeresetnek elkülönített tárgyalását elrendelheti és a viszonkeresetet a keresettől elkülönítve döntheti el.» (42. és 103. §§.). — Tehát a felmerült esetben a viszonkereset külön perutra utasítható nem volt, mert annak ugyanaz az alapja, mint a felperesi keresetnek; és mert a külön perre utasítást a biróság csak akkor mondhatja ki, ha a beszámítási kifogásként érvényesített ellenkövetelés, a 106. i;. határozott rendelkezése szerint, a kereseti követeléssel összefüggésben nem áll. A jelen esetben pedig a kereseti és viszonkereseti követelés közt a számadási jogviszony, mint jogalap ugyanazonosságánál fogva, a szoros összefüggés minden kétségen felül van. A 103. §. szerint: «a bíróság részitéletet hozhat... ha viszonkereset esetében csupán a kereset, vagy a viszonkereset, valamint ha a kereseti vagy viszonkereseti követelésnek csupán egy része alkalmas a végeldöntésre.* A 165. és 166. §§. végül taxatíve felsorolják azon eseteket, melyekben a kir. törvényszék, mint felebbezési biróság az első biróság Ítéletét — nem feloldhatja, hanem — feloldani tartozik. És itt a törvény oly stricte és mereven intézkedik, hogy egyéb esetekben feloldásról szó sem lehet. Egészen másként áll a dolog a 213. §. rendelkezésénél fogva applikálandó 204. §. esetében, midőn ugyanis a járásbíróság ítélete ellen használt felülvizsgálati jogorvoslat folytán a kir. törvényszék a kir. járásbíróság Ítéletét és eljárását egészben vagy részi ben feloldja és az eljárt bíróságot további eljárásra és ujabb határozathozatalra utasítja. Ezek után térjünk át az eljárt bíróságok határozataira és vizsgáljuk meg, mennyiben egyeztethetők azok a törvénynek úgy positiv rendelkezésével, mint szellemével. Első pillanatra is feltűnő a kir. járásbíróság szabálytalan, sőt több: törvényellenes eljárása, mert nem volt szabad, hogy á visszonkercsetet mellőzze, mint nem létezőt tekintse, s illetve külön perutra utasítsa, vagyis odakényszeritse alperest, hogy ugyanazon járásbíróság előtt egy ujabb pert indítson. Ha figyelemre méltatják a 23. §. abbeli rendelkezését, hogy a «viszonkereset az első biróság előtti tárgyalás folyama alatt a per bármely szakában előterjeszthető; a 10b\ §. azon rendelkezését, hogy: a kereseti követeléssel összefüggésben nem álló oly ellenkövetelés érvényesítését és beszámítási kifogásként leendő érvényesítését megengedi, mely nem ugyanazonos a viszonkeresettel; végül ha megfontoljuk a 41—46. §§-ban érvényre emelt jogelveket, melyek mind azt célozzák, hogy a jogvita minél inkább egyszerüsittessék és a peres kérdések apasztassanak: úgy kétszeresen sajnálandó az eljárt kir. járásbíróságnak a törvény nemcsak intcntiójával, hanem annak positiv intézkedésével is homlokegyenest ellenkező azon eljárása és intézkedése, mely a viszonkeresetet külön perutra utasította; egy perből törvényellenesen kettőt csinál, holott a törvény épen ellenkezőleg, ha egymással összefüggő követelések iránt -több per van folyamatban, azok egyesítését rendeli a 43. §-ban; és ez a jelen esetben feltétlenül elrendelendő lett volna, ha a viszonkereseti követelés külön peruton folyt volna; következőleg a 23. §. rendelkezéséből kifolyólag inkább kellett volna a viszonkeresetet is bírálat tárgyává tenni. A kir. járásbíróság csakis a 103. §. szerint volt jogosított eljárni, ha a keresetet és viszonkeresetet egyszerre s egyidejűleg végitélettel eldönteni nem tartotta célszerűnek vagy szükségesnek; vagyis: részitéletet kellett volna hoznia, az el nem döntött kérdésekre pedig az eljárást folytatnia. Az első biróság kétségtelenül törvényellenesen járt el. De vájjon a kir. törvényszék, mint felebbezési biróság helyesen és törvényszerint járt-e el akkor, midőn az első biróság Ítéletét feloldotta? Nem! Mert a jelen esetben a 165. és 166. §-ban felsorolt esetek egyike sem forog fen; már pedig a kir. törvényszéknek nem szabad a feloldást más esetekben kimondani, mint csakis azokban, melyekben a törvény azt megengedi. Hiába látta be a kir. törvényszék az elsőbiróság törvényellenes eljárását, és hiába vélte a törvényellenességet a feloldással helyrehozni, mert erre joga nem volt; mivel egy törvénytelenséget egy másik törvénytelenséggel jóvátenni sem nem lehet, sem nem szabad. Hogy a jelen esetre az 1868: LIV. t.-c. 108. §-át a kir. törvényszéknek applicálnia nem lehetett, az annyira kétségtelen, hogy erről többet szólani már csak azért is szükségtelen, mert ezen 108. §-beli «felebbviteli biróság' alatt a kir. törvényszéket érteni teljesen lehetetlen, és mert az 1868. LIV. t.-c. 108. §-a sommás ügyekben hatályon kivül lett helyezve az 1893. évi. XVIII. t.-c. intézkedései által. Ép oly törvényellenes és igazolatlan a kir. törvényszék, mint felebbezési bíróságnak cfeloldása», mint az eljárt kir. járásbíróságnak a «viszonkeresetnek külön perutra utasítása.* Önkényt felmerül itt a kérdés, hogy miként kellett volna a kir. törvényszéknek eljárnia a kir. járásbíróság téves eljárásával szemben ? A törvény 165. §-hoz a javaslat (160. §.) a következő indokolást fűzi: «A javaslat azokat az eseteket, melyekben az ügy ujabb eldöntés végett az elsőbirósághoz visszautasítandó, jóval szűkebb körben «állapitja meg, mint az eddigi jog.» (1868: LIV. t.-c. 108. 10?- §§•)• "Hogy azokban az esetekben, melyekben ma (t. i. 1893. XVIII. t.-c. életbelépte előtt) póttárgyalás vagy bizonyitásfclvétel szüksége miatt feloldásnak és az elsőbirósághoz való visszautasításnak van hélye, a javaslat szerint, az ügy a felebbezési biróság által tárgyalandó és eldöntendő, ez már a javaslat rendszeréből folyik ...» Az idézett indokolás szavaiból az is evidens, hogy: ha a feloldás csak azért válnék szükségessé, hogy bizonyos irányban póttárgyalás tartassák, vagy bizonyitásfelvétel eszközöltessék, ezért az ügy az elsőbirósághoz vissza nem utasítható, hanem ilyenkor a felebbezési bíróságnak kell tovább tárgyalnia és az eljárást befejeznie. ^ Ez azonban okvetetlenül feltételezi azt, hogy a vonatkozó kérdés az elsőbiróság által tárgyalva és eldöntve lett légyen, a mi szintén kétségtelen a javaslat ezen további indokolásából: «A javaslat ezek folytán csak akkor engedi meg azt, hogy a felsőbiró az ügyet az elsőbiróhoz visszautasíthassa, ha az instantiák számának megrövidítése nélkül nem határozhatna. Ha tehát az elsőbiróság az ügy érdemében — a jelen esetben a viszonkereset érdemében — nem intézkedett, abban nem határozott, akkor a felsőbíróság sem dönthet benne, mert ez által a felsőbíróság elsőbirósággá válnék, ez által pedig a felebbezési forumok, az instantiak az illető ügyre megkevesbbednének, sot a felsőbíróság az illető ügyben esetleg egyetlen fokúvá, souverain-birósággá válnék, a mi ellenkezik nem csak a jog elveivel,