A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 23. szám - Visszaélés a sajtóval. Törvényszéki csarnok

A J már akkor a rendezés nem oly könnyű és igy — a mint a javaslat tervezi — jogilag nem is szabatos. A jelzálogos terhek, mik az egyes részilletményeken vannak, töröltetnének, a mi helyes, mert a bányatársulatnak, mint jogi személynek ingatlanát egy bányatárs magánadóssága nem terhelheti; a teher tehát átmegy a mobilizált ingatlanra, vagyis a kuxára, még pedig úgy. hogy a reávezetést a bányabiróság foganatosítaná, akuxa azonban az adós bányatársnak adatnék ki és valószínűen ez a zálogteher a bányarészkönyv megfelelő rovatában kitüntettetnék. Ezt ugyan csak találomra mondom, mert a javaslat erről nem szól semmit, pedig csak igy nem fenyegeti a hitelező érdekét komoly veszély; mert — bár a bányakapitányság állítja ki a kuxákat — ha a könyvben a zálogjognak semmi nyoma, akkor egy elveszettnek állított knxa helyett a kapitányság egy új, tehermentes knxát állithat ki, melyen a bányatárs szépszerével túladhat. Veszély kellő óvatosság mellett nem fenyegetné a hitelezőt, de — a javaslat intézkedései mellett — a hitelező fentartott zálogjogának természetét meghatározni lehetetlen. Jelzálognak nem mondható, mert a telekkönyvből törülve van, a min mitsem változtat azon körülmény, hogy az ingatlant helyettesítő knxára vezettetik át a zálogjog feljegyzése, mert az ingó kuxán nem lehet zálogjog; kézi zálog sem volna, mert a kuxa nincs a hitelező kezében, hanem az adós bányatársnál marad. Végrehajtási zálogjognak szintén nem mondható. A legegyszerűbb és a viszony természetének megfelelő megoldásra, hogy a knxa — birói reávezetése mellett a zálogjognak (a mi különben el is maradhatna) — a hitelezőnek adassék át, a javaslat nem gondol. Hát ha egyes jelzálogos hitelezők ismeretlenek és a tartozás megszűnte ki nem puhatolható ? felelet: akkor az ily terhek tisztázásukig telekkönyvi nyilvántartás alatt maradnak. A mi félintézkedés, mert volna egy bányatársulati vagyonról szóló telekkönyvi betét, melyben tulajdonos gyanánt a társulat neve szerepelne, de lehetnének abban egyes jelzálogos terhek olyanok terhére, kik már nem tulajdonosok s az elv, hogy a társulat csak a társulat vagyonával felel, de csak a társulat adósságaiért, megint sérelmet szenvedne. Sokkal egyszerűbb volna a kuxákat ezekről is kiállítani s a zálogjog birói feljegyzése mellett — a tisztázásig — birói letétbe helyezni, a telekkönyvi állapotot pedig egészen és egyöntetűen rendezni. Ez a kérdés olyan bányatársulatokra vonatkozik, melyeknél a társulatnak van vagyona, de a bányatársaknak nincs kuxájuk; ennek ellentéte a másik, hol a bányatársaknak csak kuxáik vannak, ingatlan bányatulajdonuk azonban nincs és ezek a bérlő bányatársulatok. Az osztrák törvény nem mondja ki határozottan, hogy bányatársulat csak saját tulajdonát képező, adományozott vagy más cimen szerzett bányaműre alakulhat; ezt a kérdést ebből a szempontból csak M i c h e 1 1 a bányatársulatok jogi természetéről irt tanulmányában fejtegette. De minthogy a német tudós értekezése és tudományos nézete nálunk nem igen volt ismeretes, a törvény pedig nem tiltotta, annálfogva nálunk — a hatóságok elnézése folytán — a kisebb fémbányaipar terén meghonosodtak a bérlő bányatársaságok, rövidebb-hosszabb időre kibérelvén valamely adományozott bányatelket egyesektől vagy oly bányatársulatoktól, melyeknek tagjai a pótfizetésekbe beleuntak. A javaslat ugyan (terjengős szövegben) kimondja azt, hogy a bányatulajdonnak több birtokosai alakithatnak bányatársulatot (153. i;.), a miből következtethető, hogy csak a társtulajdonosok tehetik ezt; csakhogy ilyenforma kijelentés az osztrák törvényben is található, a mennyiben ha a közös tulajdonosok száma tizenhatnál töbl , a bányatársulat alakítása kötelező (137. §.). És mégis megtörtént a nem tulajdonosok részéről a haszonbériö bányatársaságok szervezése, mert a törvény világosan nem tiltotta, valamint megtörténhetnék jövőre is, mert a javaslat ezt a tilalmat a bányatársu latoknál nem fejezi ki, sőt a kérdésről az átmeneti intézkedéseknél sem szól. Ily körülmények között két kérdés vár megoldásra ; az egyik az: hogy jövőre megengedtessék-e az ily bérlő bányatársulatok keletkezése ? a másik az, mikép szabályoztassék a létező bányatársulatok állapota, ha az a bérlő bányatársulatok keletkezését kizárná? Részemről jövőre ily társulatok keletkezesét jogi szempontból megengedhetőnek nem tartom. Habár beismerem, hogy a kisebb bányaipar terén a vállalkozásnak számot tevő tényezői, azonban eltekintve attól, hogy a mely bányamű bérbe vehető, az többnyire olcsón meg is vásárolható, a gazOG 181 dasági előnyök nem érnek fel azon hátránynyal, a mit a jogrendben okozhatnak. Nem az értekezleten felhozott érvek erősítettek meg e nézetemben, mert azok vagy nem a kérdésre tartozó argumentumok vagy rosszul formulázvák. Hogy záros határidőre alakulnak, az mitsem tesz, mert részvénytársaságok is alakulnak 20—50 esztendőre; hogy az ingatlan bányamű nem az övék, az sem határoz, hiszen ingatlan tulajdon nélkül is keletkeznek részvénytársaságok, pl. pénzintézetek, iparvállalatok. Az sem áll, hogy egy társulat vagyonát egy társulat haszonbérelvén, a korlátolt felelősség elvénél fogva a hitelezőknek ugyanazon vagyont nyújtanák kielégítési objectum gyanánt ; ez tévedés, mert a haszonbérlő társulat adósságaiért a bérbeadó társulat bányamüveit végrehajtás alá venni nem lehet. Helyesebben formulázva, az ok az, hogy a korlátolt felelősség elve mellett nem tűrhetők oly bányatársulatok, melyek semmi társulati vagyonfedezettel sem birnak; mert a bérelt bányaművek nem az övék, tagjai meghatározott tőkét be nem fizetnek, személyes felelősség alól pedig mentek. Ily társulatok a jogéletben nem tűrhetők. Épen ez oknál fogva a létező haszonbérlő társulatok sem maradhatnak jelenlegi helyzetükben. Az ily társulatok kuxái bevonandók és megsemmisítendők volnának, de a bérleti részletekről a bányakapitányság nyilvántartást vezetne, melyben a Bérlő társulat tagjaiban előforduló változások is esetről esetre kitüntettetnének; a tagok pedig a felügyeleti illetékek és haszonbérhátrányok erejéig — magánvagyonukra is kiterjedő — egyetemleges és korlátlan felelősséggel tartoznának. E kérdés ily megoldása egészítené ki az átmeneti intézkedéseket. Visszaélés a sajtóval. (Törvényszéki csarnok.) irta: dr. RÓNM SÁNDOR tszéki jegyző Budapest. A napilapok változatos s gazdag tartalmából alig van valami, a mi iránt a közönség jobban érdeklődnék, mint a törvényszéki rovat iránt. Ennek oka nem az, mintha a közönség ezen ügyek jogi oldalával törődnék, hanem az, hogy ezen rovat sensationalis hireket, meglepő újdonságokat közöl. S bátran állíthatjuk, hogy a ki csak újságot olvas — s ki nem teszi ezt már manapság, hisz a hirlap olyannyira szükségletté vált, mint a napi kenyér az nem mulasztja el e rovat elolvasását; s a társadalom bármely rétegéből, ha néhány ember összejön, ott a napi politika megbeszélése után bizonyára a törvényszéki rovat közleményei jönnek szóba. Bármennyire érdekfeszitó'k is azonban a törvényszéki csarnokban előforduló hírek, még sem érnek föl azon kiszámíthatatlan veszteséggel, azon rendkívül nagymérvű hátrányokkal, melyek egyesekre ezen hirek közlése folytán hárulnak; igen sokszor pótolhatatlan s helyre nem hozhatók azon szomorú következmények, a miket ilyen közlemények bizonyos polgároknak okoznak. Nagyon gyakran olvashatjuk, hogy A. bizonyos bűncselekmény miatt feljelentést tett B. ellen s bár később közöltetik, hogy a B. ellen indított bűnvádi eljárást megszüntette a bíróság, vagy hogy az illető egyén a vád s következményei terhe alól felmentetett, azonban, hogy az ilyen alaptalan feljelentések mennyire ártanak a becsületes ember jelleme, jó hírneve s jövőjének, azt mindenki elgondolhatja. Hisz régi közmondás, hogy «calumniare audacter, semper aliquid haeret» — főleg manapság áll ez, mikor az emberek sokkal inkább hajlandók felebarátjukról elhinni a rosszat, mint a jót. Csak a napokban olvastuk, hogy a lovasberényi gyilkosság elkövetője Karikó István védelmére azt hozta fel, hogy őt a véres cselekményre a meggyilkolt egyik rokona bujtotta fel ; ezen állítólagos felbujtó ellen a vizsgálat nyomban megindittatott s bár kiderült már az eló'nyomozat során, hogy ő teljesen ártatlan, mégis nevét a lapok meghurcolták s ez által hitelét, jövőjét tönkretették. Ilyen hirek közzététele mi hasznára nincs az igazságszolgáltatásnak s csak arra szolgál, hogy egyesek becsületében gázolva az ujclonság-hajhászatnak s a túlzás felé hajló reklám törekvéseknek tegyenek szolgálatot. Ilyen eljárással szemben az államhatalomnak kötelessége a polgároknak védelmet nyújtani; ilyen súlyos következményekkel járó hirek közlését a hatóságnak bekütött szemmel s összedugott kézzel nézni nem szabad. Nem a birói tárgyalások ellen van kifogásunk, mert hisz ez a polgári jogok védelmének egyik éltető eleme, egyik leghathatósabb ellenőrzője, hanem a tárgyaláson történtek s a feljelentések illetve az azokban szereplő egyének neveinek közzététele az, mi által oly sok méltánytalan kellemetlenség és súlyos kár okoztatik. Vannak esetek, midőn a biróság zárt tárgyalást rendel, ilyenkor csak a felek, azoknak egy két bizalmas embere van jelen a tárgyaláson; továbbá ott vannak az ügyvédek s újságírók is. S noha a nyilvánosság kizárásával történik a tárgyalás, másnap a lapok tele vannak a kérdéses tárgyalás pikáns részleteivel. Ezt okvetlenül el kell tiltani, mert ez már nemcsak az illető felekre