A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 21. szám - A kiskorú anyának gyermektartási igényeire vonatkozó felperességi jogához. Az 1893. évi XVIII. törvénycikk 7. §-ának 8-ik bekezdéséhez 2. [r.] - Német birodalmi magánjogi codificatió 1894-ben

166 A JOG első sorban, hogy kiskorú gyermekét ápolja, illetve hogy a gyermek fentartásához és neveléséhez szükségeseket annak physice nyújtsa, s hogy ezt az anya megtehesse, ép ezért kell a tartási dijat még akkor is a törvénytelen gyermek anyjának kezéhez juttatni, ha az anya kiskorú. De az 1877: XX. t.-c. 11. igának első bekezdése értelmében a tartási kötelezettség jogilag első sorban az apát illeti s a tartási dijnak bíróilag történt megítélése után, ha az apa a tartási dij fizetésére képes, az anyát ez irányban kötelezettség nem terheli, ugy hogy az apa által fizetett gyermektartási dijhoz mint ilyenhez az anyának megtérítés címén sincs tulajdonjoga. A tartási dij a gyermeket illeti tulajdonjogilag, mely dijjal az anya olyan értelemben, mint ezt a cimben irt törvényszakasz feltételezi, nem rendelkezhetik; mert a tartási dij az anyának ugyan átadatik, de azzal, hogy köteles azt a gyermek fentartására fordítani, s csak ezen szűk körben, vagyis hogy a tartásra szükségesek tekintetében mi módon kívánja azt felhasználni, illeti őt rendelkezési jog, mert ha a tartási dijat rendeltetésétől elvonja s a gyermek tartását elhanyagolja, a gyermeknek az apa által az anya kezéhez fizetett, de ez által más célra használt tartási dij iránt még kereseti joga is van, de sőt ez esetben az 1877 :XX. t.-c. 57. §-ának 2-ik bekezdése értelmében a nagykorú anya a gyámságtól is elmozdítható s szükség esetén még a tartási dij is a gyám kezéhez lesz fizetendő, s ha ezen eset a kiskorú anya tekintetében áll be, kétségtelen, hogy a tartási dijnak kezeihez leendő fizetése iránt való jogot ő is elveszti, s igy arra nézve esetleg egyáltalán semmi rendelkezési joga sem lesz. De a törvénynek intentiója sem lehetett, hogy a jelen esetre alkalmaztassék, mert evidens, mikép a törvényhozó abból indult ki, hogy ha a kiskorú a per tárgyával peren kivül tehet amit akar, ugy, hogy azt meg is semmisítheti, arról le is mondhat s ekép peren kivül is ki van téve a fejletlen életkorával járó tévedései által a per tárgyának tekintetében érhető hátrányoknak, ez esetben a perben is szabadon rendelkezhessék, annyival inkább, mert az 1893: XVIII. t.-c. 37. §-ának utolsó bekezdése értelmében a bíróság köteles az ügyvéd által nem képviselt feleket a szükséghez képest cselekményeik és mulasztásaik következményeire figyelmeztetni. Mindez azonban a törvénytelen gyermek tartása iránti perekre nem talál, mert a kifejtettek értelmében ily természetű rendelkezési jog nem illeti meg a törvénytelen gyermek anyját. Egyébiránt célszerűségi szempontból sem volna megfelő intézménynek tekinthető, hogy tartási perben, hol nem is annyira felperes, mint inkább a gyermek érdekeiről és pedig életfentartási érdekeiről van szó, a kiskorú ezen fontos érdekeit egy ugyancsak kiskorú, esetleg 15 éves nő képviselje. Dr. Klein J. kir. tszéki jegyző, Kecskeméten. X n. A < J o g» 12. számában dr. R á c z Kálmán albiró űr az 1893: XVIII. t.-c. 7.ij-ának 8-ik kikezdéséből kiindulva s illetve összehasonlítást téve a kiskorúaknak felperességi jogára vonatkozó eddigi törvényes intézkedéseket, az imént hivatkoztam, uj sommás eljárásunkat szabályozó törvényünkkel: azon conclusióra jut, hogy immár a kiskorú anya saját személyében is jogosultnak tekintendő felperesként fellépni akkor, midőn törvénytelen gyermeke tartására vonatkozó igényeit érvényesiti a természetes apa ellen. Cikkíró űrnak ezen nézetét nem osztom, mit a következőkkel indokolok. Az 1893: XVIII. t.-c. idézett szakasza ugyanis a kiskorúaknak azon esetben biztosítja a felperességi jogot, ha peren kivül a per tárgyáról szabadon rendelkezhetnek. A miniszteri indokolásnak ide vonatkozó része kiemeli, hogy a kérdéses intézkedés a képviselőház jogügyi bizottságának ajánlatára vétetett fel a törvény szövegébe, azért, hogy a kiskorúak mindazon esetekben, midőn a késedelem a kiskorú érdekeinek veszélyeztetésével jár, ne legyenek kénytelenek peres igényeik érvényesítése előtt az illetékes gyámhatósághoz fordulni törvényes képviselő kirendelése végett. Ám ugyanazon indokolás kiemeli, hogy ezen esetek alatt törvényhozás különösen a kiskorúaknak ipari foglalkozásukból eredő igényeik érvényesítésénél kivánt segédkezet nyújtani. Az 1893:XVIII. t.-c. 8. §-ának 7-ik kikezdésében foglalt eme intézkedés tehát, mint kedvezményt tartalmazó, csakis megszoritólag értelmezhető, akként t. i., hogy a kiskorúak felperességi joga csupán ott s akkor állapítandó meg, ahol s amikor a kiskorú a jeleztem feltétel — pl. a késedelem veszélye — mellett a per tárgyáról peren kivül szabadon rendelkezhetik is. Ámde a törvénytelen gyermek kiskorú anyjáról éppenséggel nem mondható, hogy a per tárgyáról peren kivül szabadon rendelkezhetik. Joggyakorlatunk ugyanis azon, következetesen keresztülvitt elvet követi, hogy a természetes atyának tartás iránti kötelezettsége voltaképen s első sorban a törvénytelen gyermek érdeke, minek folytán felsőbb bíróságaink elvi jelentőségű határozatokban mondták ki azt, hogy az anyának — ha nem is kiskorú, — az apával bíróságon kivül s a per megindítása előtt kötött megállapodásai figyelembe nem vehetők; hogy a természetes apa ily egyezségre való tekintet nélkül s az ennek folytán teljesített fizetések dacára is a gyermek eltartásához hozzájárulni köteles, «mert a gyermeknek, ki tartásra szorult, érdeke védendő meg első sorban». Nem rendelkezhetik tehát az anya a tartási igényeket — a per tárgyát — illetőleg szabadon és még kevésbé, ha kiskorú is, mert a kir. Curia (7,089. 1890.) a szülők közt létrejött, a gyermektartásra vonatkozó egyezséget nem respectálja, ha az gyámhatósági jóváhagyást is nem nyert. Mennyivel szükségesebb tehát ennek kieszközlése akkor, ha kiskorú anyáról van szó ! Bíróságainknak ezen — valódi liberalizmus és humanismustól áthatott — ítélkezései csak helyeselhetők. Éppen ezért nem is lehetett a törvényhozó célja az 1893: XVIII. t.-c. többször idézett rendelkezésének törvénybe igtatásakor a kiskorú anyának tartási perében felperességi jogot adni, sőt éppen ellenkezőleg, az ártatlan, törvénytelen gyermek sok érdeke s a még több visszaélés, mely e könnyelmű anyák részéről igen gyakran előfordulhat s elő is fordul, hangosan tiltakozik az ellen, hogy a kk. anya a tartási igényekről szabadon rendelkezhessék s részére még a felperesként való fellépés joga is biztosittassék. Szükséges a gyámhatóság beleavatkozása, mely a gyermek érdekeit szemmel tartja s a bíróságok nemes hivatást teljesitendenek, ha maguk is hivatalból fognak intézkedni, hogy azon ártatlan poronty, — kinek már világrajövetele is sokszor baj, gyakran súlyos bűncselekmények indoka — érdekeinek megvédése ne a tapasztalatlan kiskorú anyára bizassék, hanem hathatós hatósági támogatásban és ellenőrzésben részesüljön. Neumann Lajos, budapesti kir. tszéki joggyakornok. Ausztria és külföld. Német birodalmi magánjogi codificatió 1894-ben.* Az 1,785. §. 1. kik. szerint a megtámadás az illető által a jogát megállapító tények megismerésétőli egy év alatt érvényesítendő; a 2. kik. szerint azon ismeret nélkül 30 év alatt. Utóbbi helyett az fogadtatott el, hogy a megtámadás kizáratik, ha az örökség megnyitásától 30 év eltelt. Az 1,786. §., mely a megtámadási jogot kizárta, ha az örökhagyó, fenyegetésnél a kényszerhelyzet megszűnte — más megtámadási alapnál pedig annak tudomásul vétele után egy év alatt nem szüntette meg a rendelkezést, habár azt teheti, hosszas vita után töröltetett. Itt a tervezet új szabálylyal egészíttetett ki, mely szerint, ha valaminek teljesítési kötelezettségét megállapító intézkedés, fenyegetés vagy tévedés alapján megtámadható, az illető a teljesítést megtagadni jogosult, habár ezen jog az 1,785. §. értelmében a határidő lefolyása által ki van zárva. Az 1,804—1,841. §§. az utóörökös nevezés fontos kérdését szabályozzák. Ezen jogintézmény fentartása, ugy azon irányelv is, miszerint az utóörökös rendelése örökösnevezést képez, s ily örökös törvénynél fogva szerzi meg az örökséget, a bizottságban vita tárgya nem volt (1,804. §.). Helyeseltetett az 1,805. § szabálya is, mely szerint az örökhagyónak azon rendelkezése, hogy az örökös | bizonyos időpont vagy esemény beálltával az örökséget átadni tartozik, utóörökös nevezésnek tekintendő. Az 1,806. azonban töröltetett, a mely az örökhagyó azon intézkedését, mely az örökösét eltiltja a halálesetrei rendelkezéstől, a törvényes örökösök előnyére tett utóörökösi nevezésnek kívánta tekintetni. Az 1,807. §., mely szerint az örökhagyó utóörökös nevezése nélkül valakit feloldó feltétel vagy zárhatáridő alatt nevezvén örökösévé, utóörökösök lesznek azok, kik törvényes örökösei leendettek, ha a feltétel vagy határidő beálltának idejében meghalt volna, azon pótlással fogadtatott el, hogy a fiscus az 1,807. §. értelmébeni örökösök közé nem tartozik. A 1,808. §. szerint, ha örökös halasztó feltétel vagy kezdő határidő mellett neveztetik örökösnek, előörökös kijelölése nélkül; vagy az örökléskor még nem nemzett személy, vagy olyan, a kinek személyisége csak az öröklés után beálló esemény által határoztatik meg: akkor az örökhagyó törvényi örökösei leendnek elöörökösök. Ez minden ellenvetés nélkül, az 1,809. i;. pedig, mely szerint más intézkedés hiányában az utóöröklés az előörökös halálával áll be, azon toldalékkal fogadtatott el, hogy ha az örökhagyó az örökléskor még nem nemzettet nevezett utóörökösnek, az utóöröklés más intézkedés hiányában az utóörökös születésével áll be. Az 1,810. §., mely az utóörökös jogát, ha meg nem éli az öröklést, átviszi az örököseire, több részről megtámadtatott, de mégis elfogadtatott. Ugy az 1,811. §. is, mely szerint ha az örökhagyó gyermektelen utódnak nevezett halála esetére utóörököst, az feltételeztetik, hogy azt csak azon esetre akarta tenni, ha az előörökös leszármazót nem hagy hátra. Az 1,812—13. §§., melyek szerint csak egyszeri uróöröklés engedtetik meg (1,812. §.) és nem az előörökös halálára rendelt utóöröklés érvénytelen, ha az előörökös meghalt s 30 év telt el, mielőtt az utóöröklés esete előállt volna, — mint túlmenő korlátozások s az utóöröklés céljaival ellenkezők, nem találtak helyeslésre s azért az 1,812. §. töröltetett, az 1,813. §. pedig következőleg módosíttatott: Az utóörökös nevezés hatálytalan, ha az örökléstől kezdve 30 év eltelt a nélkül, hogy az utóöröklés esete előállt volna. Ezen korlátozás azonban nem érvényes. Ezen korlátozás nem érvényesül, ha a nevezés valamely az első előörökös, vagy annak személyében előálló eseménytől tétetik függővé, a ki utóörökösnek hivatott, de orokseg megnyíltakor már nemzett volt; úgy akkor sem, ha az utóörökösnek azon esetre, ha fi- vagy nővére születik, ez rendelitek utóörököséül. * Előző cikkek a „Jog, 8., 9., 11., 14., i6. és 18. számaiban.