A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895 / 18. szám - Közigazgatási határozatok egyetemes gyűjteménye
A JOC _ i43 kik. szerint az egyenlő részekbeni részesülés feltételeztetik. Az örökösnevezésre vonatkozólag azonban elhagyatott; többeknek ha'gyománynyali ellátása tekintetében pedig a 1,77U. §. 2. kik. szabálya alkalmazandó akkép, hogy ha a megbízott nem intézkedhetik, vagy azt a hagyatéki bíróság által kitűzött időben nem teljesítené, a hagyományosok szintén egyenlő részben osztoznak. Az 1,778. i;. azon szabályt állította fel, hogy végrendelkezéseknél, kétség esetében mindig azon magyarázat érvényesítendő, a mely mellett a végintézkedés sikeres lehet; a mi a törlés indítványának elvetésével helybenhagyatott. Az 1,779. §-ban azon elv mondatott ki, hogy érvénytelen oly végrendelet, melynél az örökhagyó akarata nincs összhangzásban a kinyilvánítottál; a mely szerint mentái is reservatio esetében is semmis lenne. Ezt azonban a többség nem helyeselte a végintézkedéseknél. Ha az öszhangzás hiánya tévedésen alapulna, a semmiség akkor áll elő, ha feltehetni, hogy az ügyállás ismerésénél az intézkedést nem tette volna (1,779. és Stí. §.). Ennek ellenében inditványoztatott, hogy ily tévedésnél az intézkedés megtámadható legyen, a mennyiben feltételezhető, hogy az örökhagyó a dolog ismerésénél ily intézkedést nem teendett; mi cl is fogadtatott azon toldalékkal, hogy ilyenkor kártérítésnek van helye egy harmadik irányában, ki abban megbízván, kárt szenvedett. Az 1780—81. §§. a végrendeletnek tévedés, fenyegetés, csalás alapján való megtámadhatásáról rendelkezvén, a vita főtárgya az 1,7»1. 5;. volt, mely szerint megtámadható a múltra vagy jelenre vonatkozó tévedés, vagy valamely cselekmény be- vagy be nem álltának feltevése alapján, a mi be nem következett; de csak akkor, ha a tévedés az intézkedésből kivehető, s a feltevés abban nyilvánítva lett. Ez ellen több indítványok tétettek; nevezetesen, hogy a 2. kik. törlésével a megtámadhatás mindazon esetekre kiterjedjen, a melyekben örökhagyó az intézkedésre, valamely a múltra, jelenre, jövőre kiható körülményre vonatkozó tévedés által vezettetett. Ez el is fogadtatott s ennek folytán az 1,780. §. töröltetett, mennyiben a csalás alapján megtámadási jogról szólt, a fenyegetés tekintetében meghagyatott. Kapcsolatban a tévedés alapjáni megtámadhatást szabályozó 1.781. §-szal az 1,782. a követelésre jogosítottak mellőzéséről rendelkezik, a kinek létezését végrendelkezésénél nem ismerte, vagy a ki csak azután született, vagy kötelesrészre jogosulttá vált. Ily végintézkedés a tervezet szerint tévedés okából semmis. Ezzel szemben több rendbeli indítványok emeltettek, nevezetesen az, hogy a tervezet intentiójának megfelclőleg a végintézkedés az 1.782. §-ban foglalt feltevések mellett megtámadható legyen, de a megtámadás kizárattassék, a mennyiben feltehető, hogy az örökhagyó a dolog állásának ismerése mellett is akkép intézkedett volna. Ez elfogadtatott. Az 1,783. §. szerint, ha egyik házastárs végrendeletében a másikról megemlékezik, de a házasság semmis, vagy megtámadtatott, vagy egyikök halála előtt feloldatott, a végrendelet megtámadható; úgy a jegyesek közti hasonló esetekben is. Ezen szabályok azon eltéréssel fogadtattak el, hogy a végrendelet nem megtámadható, hanem hatálytalan legyen; és hogy a házastárs halála előtti felbontással egyenlő legyen a házastárs vétkessége alapján indított válókereset. Azon kérdésre nézve, hogy ki jogosult a megtámadásra, az 1,884. i;-ban az határoztatott, hogy az jogosult,, a ki különben örökös, hagyományos lett, vagy valamely jogot nyert volna. E helyett a többség megállapodása szerint az, a kinek a végintézkedés megszűnte közvetlenül előnyére szolgálna. A megtámadás módjára nézve az általános szabályok alkalmazandók, tehát az ellenfél irányábani nyilatkozat által. A többség azt a kivételt állapította meg, hogy ha örökös neveztetett, vagy törvényes örökös kizáratott, vagy az örökös nevezés megszüntetett; a nyilatkozat a hagyatéki biróság irányában teendő, mely azt a közvetlenül érdekeltekkel közlendi. (Vége köv.) Dr. Szokolay István budapesti úgyvéd. ^ Sérelem. A pozsonyi kir. Tábla törvénymagyarázata. .(A sommás eljárás 178. §-a.) Különös — az ügyvédi rendtartás elveivel homlokegyenest ellenkező — törvénymagyarázatot applikált a pozsonyi kir. Ítélőtábla felülvizsgálati tanácsa április hó 20-án tartott ülésén. Az érdekes eset a következő: Otócska Károly pozsonyi ügyvéd által képviselt P. A. felperesnek Fülcp Jónás pozsonyi ügyvéd által képviselt P. M. és neje alperesek elleni KII frt óO kr. tartási dij és 100 frt értékű ingók természetbeni kiszolgáltatása és jár. iránti 15,6fiÓ/94. p. sz. ügyében a pozsonyi kir. járásbíróság 495/95. sz. Ítéletével felperest keresetével részben elutasította. Ez ellen felperes felebbezéssel élvén, a pozsonyi kir. Törvényszék a megtartott szóbeli felebbezési tárgyalás után az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyta. Felperes felülvizsgálati kérelme folytán a pozsonyi kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati tárgyalásra április hó 20. napját tűzte ki. A tárgyalásra megjelentek felperesi és alperesi ügyvédek igazolt helyettesei, dr. Ochaba Ágoston, illetőleg dr. Nagy Olivér ügyvédjelöltek. Azonban mikor a tárgyalást megkezdendők, helyeiket el akarták foglalni, az elnök ur kijelentette, hogy csak ügyvédnek lehet a felet képviselni, a megjelent helyettesek pedig ügyvédi diplomával nem birván, csak a hallgatóság közt vehetnek részt a tárgyaláson. Ilyen módon az ügy a felek képviselete nélkül letárgyaltatott. Ezen egészen szokatlan eljárásnak alapja talán az 1893: XVIII. t.-c. 187. §-a? Ez azt mondja, hogy a felülvizsgálati eljárásban a feleknek meghatalmazott ügyvéd által kell magukat képviseltetniök. Igen, de ugyanez az elv ki van mondva az 1881:LIX. t.-c. 12. ij első bekezdésében is, mely elrendeli, hogy: «a rendes eljárásban . . a feleknek magukat ügyvéd által kell képviseltetniük.> Ennek dacára még soha egy törvényszék sem rendelte el, de nem is rendelhette el, hogy a rendes eljárás folyamán csupán ügyvédi képviseletet fogad el, s az ügyvédjelöltek tárgyalási képességét megtagadja. De hisz ez egyenesen ellenkezik az 1874: XXIV. t.-c. 15. § első bekezdésével is, mely határozottan rendeli, hogy <az ügyvédjelöltek lajstromába bevezetett ügyvédjelölt az ügyvédnek, kinél joggyakorlaton van, a bíróságok és hatóságok előtti tárgyalásoknál helyettese lehet*. Tudtunkkal a törvénynek e rendelkezése még nem lett hatályon kivül helyezve. S különben is magától értetődő dolog, hogy a törvény a felülvizsgálati tárgyaláson sem akarta az ügyvédi rendtartás rendelkezéseit hatályon kivül helyezni, mert ezt határozottan ki kellett volna mondania. S nem tekintve mindezt, ilyen új szabályok felállítása esetleg az alsóbb bíróságoknál is követésre találhat s vájjon mivé lesz akkor az ügyvédjel öltek joggyakorlata ? A jogaikban korlátolt ügyvédjelöltek sérelmüket az ügyvédi kamara elé vitték s a pozsonyi ügyvédi körök most kíváncsian várják az ügy eldöntését. Mit mondanak ehhez jogásztársaink ? Ji/stus, irodalom. Közigazgatási határozatok egyetemes gyűjteménye. Összeállította és kiadja a «Magyar Közigazgatás* szerkesztősége. 3. kötet. Budapest, 1895. Pallas részvénytársaság kiadása. Ha valaha helyén volt munka megjelenése alkalmából azon bírálat, hogy az <* hézagpótló*, ugy bizonyára elmondhatni ezt joggal a fenti munkáról. Mert eddigelé nem létezett a hazai közigazgatási irodalomban ily nemű munka, ámbátor arra valóban égető szükség volt. A közigazgatás óriási területén tájékozatlanság uralkodott, mert azon elvi jelentőségű határozatokról, melyek éveken át a különféle ministeriumok részéről, mint utolsó forumok hozattak, a közönségnek vajmi kevés alkalma volt értesülést és informatiót nyerni, de maguknak az illetékes hatóságoknak sem, miután sehol rendszeresen összegyűjtve azok feltalálhatók nem voltak. Pedig ezen elvi álláspontok ismerete nélkül a gyakorlat embere, de a nagy közönség is, melynek mindennap a közigazgatással dolga van, eligazodni nem képes, de az alantas hatóságok is, melyeknek a felső hatóságok álláspontja mérvadó útmutatóul szolgálni hivatva van, csak tapogatódzva indulhattak itt-ott tudomásukra jutott elvi felfogás után. Megbecsülhetetlen szolgálatot tett tehát a «Magyar Közigazgatás* kitűnő szerkesztősége, a midőn rendkívüli szorgalommal összegyűjtött és a közigazgatás minden terére vonatkozó elvi jelentőségű határozatokat rendszeresen feldolgozva és osztályozva közre bocsátotta. Ezen gyűjtemény nemcsak a gyakorló ügyvéd, biró, közjegyzőnek megbecsülhetetlen segédkönyvül szolgál, hanem nélkülözhetlen forrásmunka a közigazgatás bármely ágában működő közhivatalnoknak és a ministeriumoknak is. Ez okból bizonyára nem fog az hiányozni sehol, a hol közigazgatási dolgokkal hivatásszerűen vagy esetről-esetre az életben foglalkozni kénytelenek. Mi csak a legmelegebben ajánlhatjuk olvasóinknak. Ha a Dárday-féle gyűjtemény a közigazgatási törvényeket és rendeleteket ismerteti, úgy az emiitett gyűjtemény ismerteteti az azok alapján fejlődött gyakorlatot. Az, hogy ugy mondjuk, a közigazgatás elméletét, ez az élő jogot képviseli. I A közigazgatási jog alapkérdései. Bevezetésül a tételes magyar közigazgatási jog tanulmányába. Irta F a 1 c s i k Dezső dr. egri érseki jogakad. tanár. Eger Szolcsányi Gyula kiadása. 1895. 8° 133 1. A közigazgatás a modern állami és társadalmi élet bonyolultsága mellett, az államéletben mind nagyobb jelentőségre emelkedik. Tevékenysége mind tágabb és tágabb tereit az állam és társadalmi életnek karolja fel és igy helyes és valódi elveinek ismerete közszükségessé kezd válni. Szerző müvében feladatául tűzte ki nagy körvonalakban a közigazgatás ezen helyes alapelveit vagy alapkérdéseit nagy körvonalakban ismertetni. Már a cél, melyet szerző magának kitűzött, korlátokat szab neki az iránt, hogy a részletekbe el ne merüljön. Meg kell elégedni azzal, hogy az alapvető elveket tüntesse fel. Ez irányban támaszkodik a hazai tételes közigazgatási jogra. Ezen feladatát derekasan meg is oldja és munkája concis volta dacára mutatja teljes otthonosságai a közigazgatás nagy alapvető tanaiban. Igen jó propedeutika a közigazgatás értelmébe és e mellett az eszmék és tanulmányozások tovább fejlesztésére holyes kiindulási talajt nyújt az által, hogy nézeteinek és fejtegetéseinek hű kísérőiül és ellenőrizőiul mindenütt az idevágó hazai és külföldi legkiválóbb irodalmi tekintélyekre hivatkozik. A könyv megérdemli teljes mértékben, hogy olvasóink figyelmét arra felhívjuk. Megjelent: Döntvénytár. Uj folyam, XL. 'kötet, 1895. Franklin-Társulat kiadása. /