A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 1. szám - Peres és perenkívüli jogorvoslatok a telekkönyvi ügyekben

A JOG 7 intézménynek a jogfejlődés állapotával összhangzatos további fejlesztésének módjait a közjegyzők szempontjából elsorolja. Az emiitett előterjesztésben a kir. közjegyzők országos egyesülete elsőben is köszönetet nyilvánít a miniszternek azért a jóakaratáért, amelylyel a közjegyzői intézmény fejlődése iránt viseltetik, mely jóakaratának kétségtelen jelét látja az egylet az örökösödési eljárási törvény megalkotásánál. — a mennyiben ennek a törvénynek egységes és rendszeres szerkezete a közjegyzők óhajtásának felel meg és amennyiben ez a törvény összefüggésben van a közjegyzők életfeltételeivel. Ezután a köszönetnyilvánítás után az előterjesztésben főkép három körülményre kívánja az egylet a miniszter figyelmét és jóakaratát kérni. E 1 s ő a közjegyzői állások szaporításának kérdése, amely kérdés vélekedésök szerint az örökösödési eljárási új törvény életbeléptetésének küszöbén szóba jöhet. A közjegyzői állások szaporítását a közjegyzők örömmel veSzik, mert ez egyik hathatós módja annak, hogv a közönség a közjegyzői intézménynek a jogbiztosságra való jótékony befolyását közvetlenebbül felismerje, és az ehhez az intézményhez elkerülhetetlenül megkívántató közbizodalmat megszerezze. Azonban szerzett tapasztalatok által arról van az egylet meggyőződve, hogy arra az esetre, ha a szaporítás csak az örökösödési eljárás szempontjából vitetnék keresztül, tekintet nélkül a közjegyzőknek egyéb tevékenységére és hatáskörére, ebben az esetben a szaporítás nemcsak, hogy nem lenne célszerű, hanem következményeiben a közjegyzői karra nézve káros lenne, a közjegyzői intézménynek kívánatos fejlődését pedig hátráltatná. A közjegyzők tehát azt kívánják, hogy a közjegyzői állások szaporításának tényleges keresztülvitelét szükségkép előzze meg a közjegyzők hatáskörének módosítása úgy. amint azt a jogfejlődés viszonyai közérdekből megkívánják, és előzze meg az örökösödési eljárási törvénynek életbeléptetése után szerzendő tapasztalatok eredménye, mert csak ezek utján lehet meghatározni, mily fokban viendő a szaporítás keresztül a közjegyzői kar sérelme nélkül, és az intézmény fejlődésének hátráltatása nélkül. Másik körülmény, amely az előterjesztésben felhozatik, a közjegyzők hatáskörének a jogfejlődés jelen állapotához alkalmazandó módosítása. E részben a figyelmet az egylet arra kívánja fordítani, hogy a közjegyzői intézményhez kötött hivatás lényege és igy a közjegyzők feladatának és hivatásának sarkpontja tulajdonképen a jogügyletek közhitelességének szolgáltatásában és a jogbiztosság létesítésében áll. Az örökösödési eljárás ennek a sajátságos és tulajdonképeni hivatásnak csak egyik kiágazó részét és folyományát képezi. És mégis, éppen ezen említett sajátlagos és tulajdonképeni hivatásra nézve nincs a törvényben oly hatáskör adva a közjegyzőknek, amint ezt a jogélet jelenlegi viszonyai megkívánnák és amint képesek is volnának a közjegyzők a közérdeknek szolgálni. Köztudomású dolog, hogy nálunk a jogügyletek megkötése túlnyomó számban a jogi ismereteket nélkülöző egyének közbejárásával történik ; pedig a jogtudomány egész apparátusa szükséges ahhoz, hogy valaki a jogügyletek megkötését a jogkövetkezmények tudatával és belátásával intézhesse. Ez minálunk nem kívántatik meg, és a közjegyzők ezt a jogállapotot visszásnak, betegesnek találják. Errevaló tekintetből a közjegyzők — a nélkül, hogy a közjegyzői kényszer ellenébe még létezhető közfelfogás ellen küzdeni kívánnának, — csakis állami közérdek szempontjából azt kívánják, hogy oly jogügyletek megkötésénél, amelyeknél a közhitelességet az állam közérdeke megkívánja. — például közalapítványokat, kiskorúakat, más közintézeteket érdeklő szerződéseknél, valamint a szülők és gyermekek közt, ugy irni és olvasni nem tudó felek közt ingatlan vagyonra vonatkozó kétoldalú szerződéseknél szükségkép megkívántassák, hogy azok közjegyzői közokiratba foglaltassanak. Ily fokban és ily értelemben a kényszer az állam közérdekével találkozik és ily értelemben a kényszer senkinek nincs sérelmére, sőt előnyére szolgál. Harmadik körülmény pedig, — ami az előterjesztésben felemlítve van, — a közjegyzői állások betöltésének kérdése és ezzel kapcsolatban a közjegyzői helyettesek helyzete. A közjegyzői intézmény jövőjére nézve felette fontos dolog, hogy a közjegyzői állásokra közvetlen gyakorlat útján képeztessenek az utódok. Ezt a közjegyzők olyannyira fontosnak tartják, hogy az országos egylet az alapszabályok módosítása folytán közjegyzői helyetteseket is felvett az egyleti tagok sorába, hogy ily módon a közjegyzők után még a közjegyzői karnak társas viszonyaival is ismerős s igy minden tekintetben jártas és otthonos egyének képeztessenek erre a fontos pályára. A közjegyzők tehát e tekintetben kérik, hogy a közjegyzői állások betöltésénél első sorban a kellő qualifikációval biró helyettesek vétessenek tekintetbe; és hogy az ügyvédi vizsgák letételénél szükségkép megkívántassák, hogy az illető egyén a vizsgát megelőzőleg egy évi közjegyzői irodában töltött gyakorlatot igazoljon. A közjegyzői egyletnek társas tevékenysége útján az egész országból összhangzatosan összegyűjtött számtalan gyakorlati tapasztalat és eset áll rendelkezésre, melyek megmutatják azokat az okokat, amelyekkel a közjegyzői intézményt az állami jog életére felette hasznos intézménynyé lehet fejleszteni és viszont azokat az okokat is, amelyek az intézmény fejlődését akadályozzák, és a közjegyzői karnak méltatlan károsítására szolgálnak. Mindkét értelemben vett okok közül a leglényegesebbek, nyomatékosabbak a miniszterhez benyújtott előterjesztésben indokolva, elősorolva vannak. Nyilt kérdések és feleletek. A fizetési meghagyásokról szóló törvény magyarázatához. (Felelet.) A m. é. 50. számban fenti cím alatt azon kérdés tétetett fel, hogy miután az 1893. évi XIX. t.-c. 10. §-a szerint a fizetési meghagyás alapján kért végrehajtás elrendelésére és foganatosítására a községi bíróság elé utalt ügyekben az 1877. évi XXII. t.-c. szabályai alkalmazandók — vájjon ezen törvény 86. §-a következtében, az ingatlanokra intézett végrehajtási kérvénynek elintézésére a fizetési meghagyást kibocsátó bíróság, avagy pedig a telekkönyvi hatóság illetékes-e ? E kérdésre vonatkozó véleményem az, hogy a fizetésmeghagyást kibocsátó bíróságnál nyújtandó be a kérvény, azáltal intézendő el érdemlegesen, vagyis a végrehajtás általa rendelendő el. Következik pedig ez, az 1893. évi XIX. t.-c. 10. §-ának azon rendelkezéséből, hogy a végrehajtási kérelem a bíróságnál, nem pedig a telekkönyvi hatóságnál, s a dolog természete szerint is csak a fizetési meghagyást kibocsátó bíróságnál terjeszthető elő. És következik továbbá ezen felhívott törvényszakasz azon további rendelkezéséből, hogy az ingatlanra vezetendő végrehajtás elrendelése iránti kérvényt az 1881. évi LX. t.-c. rendelkezéseinek megfelelően kell benyújtani. Már pedig ezen felhívott törvény megfelelő §-a a 2. §, a melyben szintén azon elv van kifejezve, hogy a végrehajtás elrendelésére a perbíróság az illetékes. A kérdéses ügyekben a perbíróság természetesen nem lehet más, mint a fizetési meghagyást kibocsátó bíróság. Ugy az i893. évi XVIII. t -c, mint az 1893. évi XIX. t.-c. hatályon kívül helyezte az 1877. évi XXII. t.-cikket a 20 frtot meghaladó követeléseket illetőleg és ezen törvények célja a telekkönyvi hatóságok hatáskörét nem kiterjeszteni, hanem megszorítani, a mi valóban meg is történt. A hivatkozott 1893. évi XIX. t.-c. 10. §-a hatályon kivül helyezte a kérdéses 86. §-t. A hatályában fentartott 1877. évi XXII. t.-c. 66. §-a pedig ugyancsak azt mondja, hogy a végrehajtást a perben eljáró biró rendeli el az ítéletben, de miután a fizetési meghagyásos 20 frtot meg nem haladó ügyben itélet nincs hozva, természetes, hogy külön végzésben rendeli azt el a kibocsátó bíróság. A fentebb kifejezett és megindokolni vélt nézetem támogatásául utalok egy ismert szaktekintélyünkre, dr. I m 1 i n g Konrád kir. curiai biró úrra, ki a sommás eljárásról és a fizetési meghagyásokról szóló törvényekhez fűzött magyarázatában a 15. §-nál a kérdést ugyanoly értelemben oldja meg. És hivatkozom még dr. Fodor Ármin és dr. Márkus Dezső biró urak ugyanily cimű munkájában a 15. § után foglalt »Jegyzet«-ben kifejezett hasonló véleményére. Miután ezen kérdéshez is hozzá szólni alkalmam nyilt, egyúttal a t. szerkesztőség szivélyességéből a becses lap 48. számában hason cím alatt közzé tett fejtegetésemben, annak 7-ik bekezdésében, a 3-ik sorban becsúszott azon hibát »határozatlan« oda helyesbitem, hogy az alatt épen az ellenkező »határozottan« értendő, mi egyébként a fejtegetésből nyilvánvaló. Azon reményben vagyok, hogy a kérdést feltevő t. cikkíró úr ép úgy, mint az előbbi kérdésre — a fentebbire is velem egyet ért — és hogy a felmerült kérdéses esetekben a gyakorlat nem lesz ingadozó. Ruttkay Aladár alsó-kubini kir. aljárásbiró. Irodalom. Peres és perenkivüli jogorvoslatok a telekkönyvi ügyekben. I. kötet. Irta Osváth Imre kir. törvényszéki biró. E cím alatt a közel napokban egy nagyobbszabású jogi szakmunka hagyta el a sajtót, a mely a telekkönyvi szak általános ismert jeles művelőjének, a » Telekkönyvi Szakközlöny« jogi folyóirat szerkesztőjének tollából származik. A szerző neve, munkássága, a telekkönyvi szak előbbvitelére való befolyása sokkal ismeretesebb, semhogy műve részünkről külön ajánlatra szorulna, minélfogva csakis a jogászközönség irányában kívánunk előzékenységet tanúsítani akkor, a mikor figyelmét eme feltűnésre méltán igényt tartó kiváló szakmunkára felhívjuk. Volt alkalmunk betekinteni ezt a müvet, s bátran elmondhatjuk róla, hogy azt minden tekintetben olyannak találtuk, mely a hozzáfűzött várakozásnak teljesen megfelel. A tudományos belbecs mellett kiváló sajátságai ennek a műnek: a teljes önállóság — ugy a felfogásban, mint a kidolgozásban, a helyes rendszer — mely a bonyodalmas joganyagban rendet létesít; a világos, áttetsző és könnyen érthető irály ; a leggondosabb tanulmányozásra valló