A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 15. szám - A törvénytelen gyermek törvényes öröklési joga - A végreh. törv. 189. §. a) pontjához - A törvénykezés terén tett tapasztalatok

A J galmi viszony is létrejő ; a bányajogban azonban, hol az ily használatok eltűrése — föltéve mindig, hogy az valamely bányaműre szükséges — nem függ a szolgalmi telek tulajdonosának beleegyezésétől, hanem annak ellenére is megállapítható, a szolgalom esetei szükségkép, még pedig taxative meghatározandók. A törvénytelen gyermek törvényes öröklési joga. (A kir. Curia 3,94i'83, 1,181 85. és 8,964/94. sz. Ítéleteihez.) Irta: INCZÉDV JÁNOS tszéki aljegyző, Privigye. Lehetetlen szó nélkül hagynom a «Jog* m. évi 49. számában közölt 8,964794-. sz. curiai döntvényt. Ezúttal is kimondja a kir. Curia, hogy a törvénytelen gyermeknek a törvényes gyermekekkel együtt anyjok után törvényes öröklési jog meg nem Ítélhető. Lehet mondani, hogy a kir. Curiai ezt az elvet már legalább tiz esztendő óta vallja s következetesen alkalmazza. Nem hiszem azonban, hogy ez az elv helyes volna. A kir. Curia körülbelül ugy indokol: «az országb. értek. I. 9. $ egészen határozottan első sorban a törvényes leszármazókat rendeli törvényes örökösükül a törvénytelen gyermekek jogának oly kizárásával, hogy ezek törvényes öröklési jogát megállapító joggyakorlat nem is keletkezhetett ily világos rendelkezéssel szemben; az olyan joggyakorlat azonban, mely a törvénytelen gyermekeknek az orsz. bir. ért. I. 10. és következő §-aiban meghatározott törvényes örökösöket megelőző törvényes öröklési jogot ad, már jogosan fejlődhetett, mert a 10. azt mondja: «Leszármazók hiányában*, nem pedig ^törvényes leszármazók hiányában,* a 14.t; pedig szintén csak leszármazókról, nem törvényes leszármazókról szól. Legyünk őszinték. A törvénytelen gyermeknek anyjával szemben, szintúgy az anyának gyermekével szemben való törvényes öröklési joga egészen a joggyakorlaton alapul s ez a joggyakorlat az országbirói értekezletnek nemcsak I. 9. §, hanem következő szakaszaival is szükségképen ellenkezik. Abból, hogy az id. szab. I. 10. és 14. §-aiban a deszármazók* szó elöl a • törvényes» jelző el van hagyva, nem lehet következtetni arra, hogy az orsz. birói értekezlet egy általa nem contemplált uj örökös ágnak a 9. és 10. § közé ékelését egy fejlődendő joggyakorlatnak szabadjára akarta hagyni. Egyszerűen a y. $-ban kitett ^törvényes* jelzőt a többi szakaszokra is magától értetődőnek vette s nem tartotta szükségesnek ismételni. Mikor az orsz. bir. értek. I. 9—14. §-aiban a törvényes öröklés eseteit egyenkint felsorolva látjuk, minden ott nem foglalt öröklési esetet az országb. ért. által kizártnak kell tekintenünk s csak erőltetett magyarázattól lehetne a sorok között valami öröklési jogesetet keresnünk. Azt tartom tehát a kir. Curia Ítélete dacára is, hogy az orsz. bir. ért. a törvénytelen gyermekre mint törvényes örökösre nem is gondolt. Az orsz. birói értekezlet azonban maga is csak az állandó joggyakorlatnak köszöni azt az érvényét, a mije van s igy a joggyakorlat annak esetleg világos rendelkezéseit is megmódositja. Erős meggyőződésem, hogy a joggyakorlat a népéletben az, hogy a törvénytelen gyermek, a mióta valamibe vétetik, nem amolyan szülő és gyermek között álló valaminek, hanem a mint az természetes viszonyának megfelel, egyenjogú gyermeknek tekintetik. A birói joggyakorlat is tehát észszerűen csak oda concludálhat, hogy vagy ragaszkodik stricte az orsz. bir. ért. I. 9—14., sőt 18. §-aihoz is és a törvénytelen gyermeknek semmi törvényes öröklési jogot nem ad vagy minden szakasz dacára a törvénytelen gyermeket a törvényes gyermekkel egy sorba helyezi. A végreh törv. 189. §. aj pontjához. Irta: NEUMANN LAJOS, bpesti kir. tszéki joggyakornok. A *Jog> ez évi 10. számában dr. Pollacsek Endre ügyvéd ür azt vitatja, hogy az árverési hirdetési költségek alatt, melyekről a cimben jelzett szakasz intézkedik, nemcsak a szorosan vett u. n. ^közzétételi dij»t hanem az árverési kérési költségek általában értendők. Cikkíró úrnak ezen felfogása azonban merőben téves s a törvényben — de a joggyakorlatban sem, — támogatást nem talál. Mert a végreh. törv. 189. §-a megszorító rendelkezéseket tartalmaz s igy kiterjesztésnek helye nincs. E törvényszakasz ugyanis taxative sorolja fel azon tételeket, melyek az árverésen befolyt vételárból előnyösen elégitendők ki. A 189. í; aj pontjában pedig a törvény egyebek közt az «árverés hirdetése és foganatosítása* körül felmerült s bíróilag megállapított költségeket rendelvén első sorban kifizettetni, e kifejezés: «árverés hirdetése* körül felmerült költség alatt tisztán azon költséget lehet és szabad érteni, mely éppen, ingóknál az árverési hirdetmény kibocsátása OG 117 és esetleges közzététele, ingatlanokról pedig csupán az árverési hirdetménynek hírlapi közzététele révén áll elő. Kiemelendőnek tartom, hogy az «árverés» jogcselekménye a végrehajtási eljárásnak egy része, mozzanata, vagyis szintén végrehajtási cselekmény, aminthogy végrehajtási törvényünk II. végrehajtás ingatlanokra* feliratú fejezetében nem csupán az ingatlanokra vonatkozó végrehajtási, hanem árverési intézkedéseket is tárgyazza, utóbbiakról külön fejezetben külön cim alatt nem szólván. Már pedig a végreh. törv. 152. íj-ának 5-ik kibekezdésében foglalt ezen kitétetclek: «a perbeli s az előnyös tételek közé nem utalt végrehajtási s az árfelosztási képviseletnél felmerült költségek', vonatkozásba hozva a 189. aj pontjával: kétségtelen, hogy a végrehajtási — árverési — költségekből a törvényhozó csak a ^hirdetési költség cimén származó közzétételi* költségeket kívánta első sorban sorozni. A törvényhozó által az 1881: (50. t.-c. 189. § a) pontjában kijelentett rendelkezése méltányosági szempontból is indokolt, amennyiben a közzététel ügy a hitelezők, mint a végrehajtást szenvedőnek eminens érdeke, ami az árverési kérési költséget tekintve, például a végrehajtást szenvedett szempontjából ily érdeknek bizonyára nem mondható; jogos is tehát, hogy ily hasznos kiadás, de csakis ez, a végrehajtási törvényből nyerjen első sorban fedezetet. Az árverés kérése s elrendelése egyrészt, az árverés hirdetése másrészt épenséggel nem egyenlő jogcselekmény, miként ezt cikkiró űr alaptalanul mondja: mindkettő különálló végrehajtási actus s cikkiró úrnak azon érveléséből, hogy az árverési kérési költségek az árverés elrendelésekor állapittatnak meg, következik, hogy az árverési hirdetési költségnek csupán az árverés elrendelése után felmerülő közzétételi költségek értendők, melyek — de lege lata — előnyös követelést képeznek. Ez álláspontot foglalja el a joggyakorlat is, mert a Curia 1885 ápril 15-én tartott teljes ülésében kimondotta: «a végrehajtási és árverési kérvény költségei előnyös tételkép nem sorozhatok.* (Márkus: felső bíróságaink elvi jelentőségű határozatai, III. köt. 372. lap). Belföld. Plósz Sándor igazságügyministeri államtitkár, akadémiai székfoglalója. Az akadémia II. osztálya f. hó 8-án tartott ülést Szilágyi Sándor helyettes elnök elnöklete alatt. Az ülésen Plósz Sándor r. tag tartotta meg székfoglaló értekezését: «A semmiség fogalma a polgári perjogban* cimmel. Az értekező, kinek felolvasására számos jogász gyűlt egybe az akadémia heti üléstermébe, mindenekelőtt köszönetet mondott az akadémiának, hogy a jogi irodalom terén kifejtett működéséért rendes tagjai sorába választotta. Mindenekelőtt a jogorvoslatok nemeir ő 1 szólott s megemlítvén, hogy a római jog téves felfogása és a germán jog behatása következtében külön jogorvoslat fejlődött ki a perjogban, annak fejtegetésébe bocsátkozott, hogy a semmiséget a semmiségi panasz van hivatva orvosolni. A semmiségi eljárás tehát a megsemmisítésre szolgáló okokat veszi tekintetbe. A perbeli semmiség a lényeges kellék hiányában áll, más szóval a perbeli semmiséget a perbeli kellékek hiánya, a perbeli szabály megsértése vonja maga után. Felolvasásának további folyamán Plósz a hatálytalanság és érvénytelenség kategóriáival foglalkozott. Az érvényesség kellékeit rendszerint törvény állapítja meg vagy mint szükséges vagy mint megkívántató alkatelcmet. Ezt a német jog a «muss» és «soll» rendelkezéseivel fejezi ki. Azután azt mutatta ki, hogy a bíró a hatályon kívül helyezéskor nem változtatja meg Ítéletét, hanem csak officio male functus est. Majd példákkal illusztrálta a semmiség és megsemmisítés közt lévő okozati különbséget s végül a törvények és rendeletek jogerejü érvényességének kellékeit vizsgálta. Midőn még konstatálta, hogy az általa kifejtett semmiségi eljárás elve a római joggal, bár azt a felolvasó nem tartja olyannak, hogy annak hiányában ne tudna a mai kor épen oly jogelveket vagy esetleg még jobbakat is megállapítani, teljesen megegyezik s azzal minden részében összhangzásban áll, azzal végzi nagyérdekü felolvasását, hogy a római jogi tételekkel hasonlítja össze a mai perjog terén követett elveket. A jeles felolvasást a jelenvoltak zajos ovációban részesítették. A törvénykezés terén tett tapasztalatok. — A budapesti ügyvédi kamara jelentéséből. — Évtizedek óta nem ment keresztül törvénykezésünk oly gyökeres átalakuláson, mint az 1894-ik évben. Ez év november hó elsején életbe lépett a sommás eljárásról szóló 1893. XVIII. és a fizetési meghagyásokról szóló 1893. XIX. t.-c. S már itt konstatálhatjuk, hogy az átalakulás minden rázkódtatás nélkül történt meg. Azok a szóbeli eljárástól való idegenkedésből eredt félelmek, melyeket gyakorlati jogászaink némelyei tápláltak, azok a törvénykezési zavarok, melyeket előre jósolgattak, elmaradtak. Az a sajátságos módon elterjedt balhit, hogy a mi viszonyaink még éret-