A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 1. szám - A hiba a vaspálya felelőssége szempontjából

A JOG 3 takozni a régi elmélet bilincseiből. Más alkalommal pedig letépve a láncokat és széttörve a törvényszabta korlátokat, oly elveket enunciál, a melyek alkalmazása mellett a vaspálya csak úgy menekülhetne a felelősségtől, ha üzeménél előzetesen lépten-nyomon tanukat rendelne és netaláni sérülés bekövetkezése esetére mindenütt helyi szemléket alkalmazna. Az 1894. évi 8,576. sz. a. hozott ítéletével a kir. curia a vaspálya kártérítési kötelezettségét a következő okok alapján megállapította : »Az 1874: XVIII. t.-c. 1. §-a szerint a kártérítési kötelezettség kérdésében a bizonyítási kötelezettség alperest terheli, és ennélfogva a fenforgó esetben alperes által volt volna bizonyítandó azon döntő körülmény, hogy felperes sérülése saját hibája folytán következett be, illetve, hogy a baleset okozója maga a felperes. »Habár a kir. Curia arra a kérdésre, ha vájjon annak a személykocsinak az ajtaja, melyre a felperes felszállott, be volt-e oly módon csukva, hogy az menetközben magától nem nyílhatott ki, súlyt nem helyez, a kir. Ítélőtábla ítéletét mégis az abban felhozott egyéb indokok alapján helybenhagyandónak találta, megjegyezvén, hogy a per során eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásait nem a szolgálati viszonyból merített kifogás miatt nem fogadta el meggyőző bizonyítékul, mert a ptr. 193. §-a nem zárja ki azt, hogy még a szolgálati személyek is a munkaadó mel'ett bizonyítékul el ne fogadtassanak, hanem csupán azért, mert a tanuk vallomásai a tények előadásában ellentétesek és egymásnak ellenmondók, részben pedig a dolog lényegére nem vonatkoznak. »Az orvosszakértők véleményét sem lehetett elfogadni bizonyítékul arra nézve, hogy felperes sérülése saját hibája folytán következett be, mert véleményük feltevéseken alapul, s nem is oly határozott, hogy annak alapján megállapítható volna az, hogy felperes maga szállott ki a kocsiból. »M. A. és H. J. tanuk vallomásaiból, valamint a D) a. látleletben körülirt sérelmekből vont az a következtetés pedig, hogy felperes maga jött le a lépcsőn, annak alsó fokán háttal kifelé állván, két kezével a karvasban kapaszkodva lábával igyekezett földet érni, de jobb kezét eleresztvén félig, a földre esett, a robogó vonat a még mindig kapaszkodó, balkezén csüngő felperest egy pillanatban maga után vonszolta, s e közben a test alsó végtagjaival a kerekek alá került, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy felperes a zökkenés folytán az ajtón kiesett s kiesés közben ösztönszerűleg kapaszkodott a lépcső karvasaiba, s igy jutott azon helyzetbe, melyben őt a fent nevezett két tanú látta. »Egyébiránt az orvosszakértők véleménye ellentétben áll a mérnök szakértők ugyancsak a kiesés módozatára adott véleményével, mely szerint a baleset nem szabad leszállás, hanem hátráltatott kiesésnek a következménye.« Ezzel az Ítélettel a kir. Curia eltér korábbi álláspontjától, melyet más esetekben elfoglalt. Az 1885. évi március 31-én 5,876. sz. a. hozott ítéletével1 ugyanis a Curia a károsultat elutasítja igényével, mert a vaspálya közegei ellen a szabályoknak bármi megszegése és a felügyeletnek elhanyagolása bizonyítva nem lett.« Ez a régi kártérítési elmélet, a melyét! J h e r i n g igen találóan és szellemesen eképen fejez ki: «Nicht der Schaden verpflichtet zum Schadenersatz, sondern die Schuld, ein einfacher Satz, ebenso einfach, wie der des Chemikers. dass nicht das Licht brennt, sondern der Sauerstoff der Luft». Lényegileg ugyanezen elméleten alapul a kir. Curiának 1889. évi 7,957. sz. Ítélete2 is, mely szerint felperes keresetét azért rendelte elutasitandónak. mert kimutattatott, hogy a vaspálya oly intézkedést, illetve mulasztást el nem követett, mely felperes férjének szerencsétlen leesését a mozdonyról, illetőleg szerkocsiról előidézte volna, s igy hiányoznak ama feltételek, melyek alapján felperes a neki a vaspálya által életbe léptetett nyugdíjintézettől már amúgy is kedvezményezetten kiszabott nyugbéren fölül az 1874: XVIII. t.-c. alapján még további kárpótlást igényelhetne. A kir. Curiának sem ezen korábbi döntésekben elfoglalt álláspontja, sem legutóbb hozott 8,576/94. sz. döntése nem felel meg a törvény rendeletének. A tudomány ugyanis, a mint azt más alkalommal bővebben kifejtettem'', immár minden kétséget kizáró módon megállapodott abban, hogy a vaspályának a felelősségről alkotott törvénybe gyökerező kártérítési kötelezettsége teljesen független az obi. ex delicto magánjogi elveitől és egészen önálló, kizárólag a külön törvényen alapuló obligatio ex lege. A vaspálya hibája (damnum injuria dátum), tehát a külön törvény szempontjából a bírói mérlegben sulylyal nem birhat. És még az a felfogás is tévedésen alapul, mintha a törvény a vaspálya hibájának vélelmezése alapján konstituálná a felelősséget. i Márkus gyűjteménye. I. 607 1. ' Márkus, u. o. 608. I. • V. ö. <A vaspálya á!tal okozott halál vagy testi sértés iránti felelősség alapoka.. Cgy.édek Lapja, 1887. 49—51. sz. Az 1871. évi német birod. törvénytervezet indokolásában4 a felelősség igazolásául szóba hozatik ugyan a vaspálya hibájának praesumálása, sőt egyes külföldi törvényekben, mint az osztrák5, valamint a svájci6 törvényben eme vélelem kifejezetten alapul és kiindulásul szolgál a vaspálya felelősségének megállapításánál. Azonban sem a német, sem a magyar törvény rendelkezésében nem foglaltatik oly kifejezés, mely arra mutatna, hogy a felelősségnek alapfeltételét valamely vélelmezendő hiba képezné.7 A vaspálya felelőssége tehát existenciát nyer, ha a törvényben rendelt ténybeli feltétel fenforog, vagyis ha a vaspálya üzeménél testi sértés vagy halál okoztatott, tekintet nélkül arra, hogy a vaspályát hiba terheli-e vagy sem. Habár tehát ezek szerint a Curiának a 8,576/94. sz. ítéletben legújabban elfoglalt álláspontja a felelősség elvi alapja tekintetében inkább megfelelne is a törvény rendelkezésének : azért ez az ítélet a hiba fogalma és annak bizonyítási mó Íja szempontjából ellenkezik a törvény szellemével. A külön törvénynek rendkívüli szigora, a vasúti forgalom sajátszerű veszélyességére való tekintettel, eltörli azt az elvet, hogy casum sentit dominus és a vaspálya felelősségét kiterjeszti egész a vis major határáig. De másrészről nem akar kedvezni a hibának, nem akarja gyámság alá venni a gondatlanságot, a fölületességet és a rosszakaratot. «Lex — mondja Papinian — est commune praeceptum, virorum prudent i u m consultum». A törvény a legnagyobb mérvű diligentiát követeli, és épen a közérdek szempontjából nem tűrheti a legcsekélyebb hibát sem. Ez a szociális kényszer képezi az alapját a törvényben szabályozott ama kifogásnak, melynél fogva a vaspálya a felelősségtől szabadul, ha bebizonyítja, hogy a halál v. testi sértés a megholtnak vagy megsérültnek saját hibája által okoztatott. Nem a bizonyításra fektetendő a legis ratio szerint a fősúly, mert nem eljárási szabályt, hanem anyagi jogtételt konstituál a törvény. Azt a jogtételt, hogy a megsérültnek a legcsekélyebb hanyagsága is a culpa 2 etét állapítja meg a társadalmi rend ellenében. Igaz, hogy a törvény kifejezése egyúttal a bizonyítás terhét is szabályozza; azonban tulajdonképeni célja az, hogy a vaspálya javára a hibással szemben kifogást állapítson meg.8 A kártérítési igény érvényesítésének általános szabályaitól, a melyek szerint kártérítés csakis valamely szerződési kötelezettség megszegése, vagy pedig valamely vétkes cselekmény, avagy ily minőségű mulasztás okából követelhető9, egészen eltérőleg lényegesen meg van könynyitve a megsérültnek helyzete. Azonban ezzel szemben mindazokat, a kik a vaspálya üzemével valamely viszonylatba jönnek, önmaguk irányában a legnagyobb gondosságra kötelezi. És a legmesszebbmenő gondosság követelményének akár szándékosan (dolus), akár vétkes gondatlanságból (culpa lata), vagy akár csak a legenyhébb fölületességből (culpa levis) történt figyelmen kivül hagyása elenyészted a károsultnak minden igényét. Nem elég a rendes gondosság, a diligens páter familias gondossága sem, ha az adott körülmények közt még fokozottabb elővigyázat mellett a baleset elhárítható lett volna.10 Az exactissima diligentia, a diligentia diligentissimi patris familias kívántatik, hogy a vaspálya érdekében statuált kifogás alkalmazható ne legyen. Mert a törvény nem tesz különbséget a vétkesség fokozatai között, hanem általában csak a megsérültnek vagy megholtnak hibáját rendeli a kifogás megalapítására; hiba pedig minden, még a legcsekélyebb elnézés is. Az ügy jogi megítélésében mondja a R. O. H. G.11 , téved az előző bíró, midőn abból indul ki, hogy alperesi vaspálya felperesnek csak szándékossága és vétkes gondatlansága által szabadulhat a felelősségtől. A köztörvények annál a kérdésnél, hogy a vasutvállalat felelősségét mely hiba zárja ki, nem alkalmazhatók. A birodalmi törvény a megsérültnek csak saját hibáját követeli a nélkül, hogy annak különféle fajai között különbséget tenne. Még a megsérültnek individuális szellemi tehetsége sem jöhet figyelembe, hacsak egyáltalán beszámítható képességgel bírt. Asszony vagy férfi, erős vagy gyenge, rendszerint gondos vagy rendszerint vigyá4 V. ö. Endemann, HaftpHicht, (1885) 16. 1. — Eger, Reichs HaftpfiichtGesetz (1886) 3. 1. s V. ö. HaftpHichtfrage (1880) 5. 1. 6 TJ. o. 82.1. ' Wenn den Eisenbahnunternehmer — mondja Endemann, i. m. 4. § — der Beweis, dass die Körperverletzung durch höhere Gewalt oder durch eigenes Verschulden des Verletzten verursacht worden ist, von der HaftpHicht befreit. so Iasst sich daraut noch nicht schliessen, dass überall sonst, wo diese Befreiungsgriinde nicht obwalten ein Verschulden desselben vorhanden sei. — V. ö. Entscheid. R. O. H. G., 12. k. 78. 1. — 13. k. 68. 1. — Entscheid. R. G. I. 31. I. s V. ö Entscheid. R. O. H. XI. 339. 9 Márkus, i. m. I. 555. 1. a kúriának 5535/83. sz. Ítélete. 10 Az a nézet, hogy a vétkesség fokozatai közt az u. n. culpa levissima is helyet foglalhatna, igen vitás ugyan (v. ö. Vangerow, Pandektenl. I. 107. § — Unger. 11.237— 240. 1.1; azonban a mint Windscheid (Eehrb. d. Pandekt. 1887. I. tol. § 8. jegyzet és II. 264. § í>. jegyz ) mondja: Richtig ist, dass Jemand unter Umstünden fiir einen widerrechtíichen Erfolg haftbar sein kann, obgleich er nicht unterhalb der Sorgfalt eines ordentlichen Mannes geblieben ist' wenn nur der Erfolg durch eine noch mehr gesteigerte Fürsorge hatte abgewendet werden können; aber dann haftet er nicht, weil er nachlassig war, sondern trotzdem, dass er nicht nachlassig war. Vagyis bizonyos elnézés mégis fenforog. A vaspályát még a: ilynemű elnézés is mentesiti. ti V. ö. Eger, i. m 139. 1.