A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 13. szám - Széchenyi és a magyar magánjog

A JOG 51 tönk az övé és azt elvinni nem engedi, s midőn tudtára adta, hogy a fát szekerével el fogja vitetni, S. István azt mondotta, ne közeledjen feléje, mert a kezében levő fejszével fogja megakadályozni a fa elvitelét, sőt fejszéjét fölemelte s azzal ütni készült, mire ö rendesen magánál hordani szokott kétcsövű fegyverét válláról levevé, azt ütésre fogta, ekkor S. István a puska csövét megragadta s öt rángatni kezdte, s mivel ő a fegyvert kezéből kiengedni nem akarta, S. István azt csövénél fogva ügy megrántotta, hogy annak folytán vádlott elesett, s mert S. István a fegyvert újból megragadta, annak ravasza kabátja ujjába megakadt s elsült, minek következtében közvetlenül a S. István háta mögött állott S. Elek mellen találva leesett és meghalt. Arra nézve, hogy vádlott a néhai S. Eleket szándékosan lőtte volna meg, a vizsgálat és végtárgyalás rendén megbízható bizonyíték nem merült fel; mert bár S. István, a néhainak atyja, határozottan állítja, hogy vádlott dulakodás közben puskájának ravaszát felhúzva, a fegyvert feléjük irányítva, szándékosan sütötte el, miből azt következteti, hogy vádlottnak vagy őt, vagy fiát megölni lett volna szándéka. S. Istvánnak azonban ezen vallomása egyfelől érdekeltségénél fogva, másfelől azért sem érdemel hitelt, mert a tanuk vallomásai által megcáfoltatik; de elfogadható indok sincs arra, hogy vádlott a vele mindig jó viszonyban élő S. Istvánt, annál kevésbé annak fiát szándékosan életétől megfosztani iparkodott volna. Tény azonban, hogy vádlottat a néhai S. Elek halála körül gondatlanság terheli, a mennyiben N. János czili, J. János, B. András és Sz. János tanuk hit alatti vallomásai által igazolva van, hogy vádlott a S. Istvánnali dulakodás közben emelte le válláról a fegyvert s azzal S. Istvánt meg akarta ütni, ki az ütést kikerülvén, a fegyvert megfogta és vádlottól el akarta venni, s az e feletti dulakodás közben sült el a fegyver. Vádlottnak a jogos önvédelemmeli védekezése, illetve azon állítása, hogy S. István fejszét fogott reá s azzal fenyegette, fenti tanuk hit alatti vallomásaik által megcáfolást nyert. Tekintve, hogy kellő körültekintés után vádlott beláthatta, hogy töltött fegyverét ütésre emelve, ebből S. Istvánra vagy ennek közel álló fiára szerencsétlenség származhatik, mindazonáltal a kellő elővigyázatot elmulasztotta, őt teljes büntetőjogi felelősség terheli s a gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt az ítélet rendelkező részében irt büntetéssel volt sújtandó stb. Az ítélet kimérésénél enyhítő körülményül figyelembe vétetett vádlott jó előélete, magas életkora, nagyfokú ideges természete, melyet a végtárgyalás során tanúsított s azon körülmény, hogy a fegyver a S. István által előidézett dulakodás közben sült el, mely túlnyomó enyhítő körülményekkel szemben súlyosító körülmény egyáltalán fenn nem forogván, vádlottra nézve a btkv. 290. £-ában meghatározott büntetés legkisebb mértéke is túlságosnak találtatott. Azért a btkv. 92. §-ának alkalmazásával és vádlott vagyoni állapotának is figyelembe vételével, pénzbüntetésre volt Ítélendő. A kolozsvári kir. ítélőtábla i 189-i. évi április hó 2-án 840. sz. a. i A kir. tábla az elsöbiróság ítéletét részben megváltoztatja és R. Gyula vádlottat a btkv. 290. S-a alapján, alkalmazva annak 91. §-át, három (3) havi fogházra itéli stb. Egyebekben a kir. itélő tábla az elsöbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai alapján a kir. itélő tábla a tényállást akként állapítja meg, hogy R. Gyula vádlott 1893. évi március hó 6-án délelőtt 9 óra után kiment a Szamos folyó partjára, hogy egy a víz által odahozott tönköt X. János, Filip, J. János béresei, valamint Sz. János, B. András és P. (székulyi Sándor napszámosok segítségével Kudu községbe beszállittasson, midőn nevezettek azon helyhez közeledtek, hol a kérdéses fatönk volt, észrevették, hogy S. István és fia S. Elek már annak feldarabolásával foglalkoznak; ekkor vádlott előre sietvén, ezen szavakkal: < Baszom az apád szentjét, te gazember, miért vágtad fel a fátr> S. Istvánra támadott, ki viszont káromkodva, kijelentette, hogy a tönk az övé s annak elszállítását nem engedi; ekkor a keletkezett szóváltás közben vádlott S. Istvánt arcon akarta ütni, ki azonban őt ellökte magától, mire vádlott lekapván hátáról kétcsövű fegyverét, azzal S. Istvánra akart ütni, ez azonban megkapva fegyvercsövét, kifogta az ütést s erre köztük a fegyver felett huzalkodás fejlődött ki, miközben — ki nem deríthető ok miatt — a fegyver elsülvén, annak lövege a néhány lépésre atyja háta mögött állott S. Eleket mellbe találta, ki elkiáltva magát, leesett s néhány perc múlva megszűnt élni. Az 1893. évi március 7-én felvett birói szemle s arra alapított orvosszakértői vélemény szerint S. Eleknek halála a nyúlseréttel töltve volt fegyverből mellébe hatolt serétlöveg egy szemének a szivébe történt behatolásából származott elvérzésbó'l következett be. Tekintve, miszerint R. Gyula vádlott volt az, ki a tettlegességet — teljesen ok nélkül — kezdeményezte s e közben töltött fegyverét ütésre használva, ez által okozója volt annak, hogy a P. Istvántól, jogos önvédelme céljából megragadott fegyver az a feletti huzalkodás közben elsült, s ennélfogva őt bűnügyi beszámítás alá eső gondatlanság terheli s a kir. törvényszék helyesen mondotta ki bűnösnek vádlottat. Minthogy azonban vádlott mellett büntetlen előéletén kívül csakis még az jöhet figyelembe, hogy előrehaladott koránál fogva reá nézve a hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetés aránytalanúl nagyobb súlylyal birna, ennélfogva pedig a btkv. 92. §-ának alkalmazására nincs elegendő alap, annak büntetését a btkv. 91. §-ának alkalmazásával az ítélet rendelkező részében meghatározott tartamú fegyházban kellett kiszabni. Vádlott előrehaladott életkora és társadalmi állása különös tekintetre méltó okokat képezvén, a btkv. 41. §-ában megállapított kedvezmény megadása indokolt. Egyebekben vonatkozó indokainál fogva hagyta helyben a kir. itélő tábla az elsőbirói Ítéletet stb. A magyar kir. Curia (1895. év febr. 14-én 5,651. sz. a.) A kir. itélő tábla Ítélete a büntetés nemére nézve megváltoztatik akképen, hogy vádlott a fenforgó enyhítő körülmények nagyobb méltatásával, a btkv. 92. §-ának alkalmazása mellett, az 1892. évi XXVII. t.-c-ben meghatározott célokra fordítandó és behajthatatlafiság esetén tíz forintonként egy (1) nap fogházra átváltoztatandó 500 (ötszáz) forint pénzbüntetésre Ítéltetik. Egyebekben azonban a kir. itélő tábla Ítélete, vonatkozó indokainál fogva, helybenhagyatik stb. Valamely feljelentésben nem a részletügyletröl szóló törvény ellen elkövetett kihágás panaszoltatván, hanem a feljelentéshez csatolt prospectusból származtatni vélt jogok érvényesítése céloztatván, ezen feljelentés mint a polgári biróság hatáskörébe tartozó tárgy, s a bűnvádi eljárásra alkalmatlan, elutasítandó. A részvénytársaság mint jogi személy a bűnvádi eljárás alanya nem lehet. Vádlottként az egész bűnvádi eljárás alatt valamely rész. vénytársaság szerepelvén, ítélet nem hozható annak főnöke ellen_ A budapesti büntető kir. járásbíróság i1894 nov. 9. 39,607. sz. a., részletügyleti kihágással vádolt m. ált. takarékpénztár részvénytársaság elleni bűnügyben). A magyar ált. takarékpénztár részvenvtársaság főhivatalnoka és a sorsjegyosztály főnöke, W. Miklós a K. Zsigmond kassai lakos által az 1883: XXX. t.-c. alapján részletügyleti kihágás miatt emelt vád alól felmentetik. Indokok: K. Zsigmond, a m. ált. takarékpénztár részvénytársaság ellen azon panaszt emelte, hogy 3 darab bazilika-sorsjegyről szóló részletiv kiszolgáltatását neki megtagadta, holott ő a bemutatott «prospectus» szerint ahoz jogot nyert. Ugyanis a társaság kassai ügynökétől 1891 február 23-án a prospectust átvévén, annak nyomban 1 frt 10 ki t lefizetett azon kötelezettség mellett, hogy a hátralékos 29 havi 1 frt 10 kros részleteket magának a társaságnak beküldje; mégis midőn pár nap múlva a postán a második 1 frt 10 krt beküldte, ezt a társaság neki azon értesítés mellett küldte vissza, hogy a sorsjegyek árfolyama időközben emelkedvén, ő csak havi 1 frt 50 kros részletek fizetése ellenében hajlandó a «részletivet> kiállítani. Vádlott részvénytársaság megjelent megbízottja és az ez ügyben eljárt képviselője W. Miklós beismerte ezen tényállást, előadván, hogy az ügynök nem volt jogosítva 1894 február 23-án 1 frt 10 kros részletre eladni 3 db. sorsjegyet, mert ezen ár az 1893 márciusi árfolyam szerint volt megállapítva, mely 8 frt 25 kr. volt, 1894 febr. 23-án pedig a bazilika-sorsjegy árfolyama, a bemutatott hivatalos árfolyamjegyzékek szerint 11 frt 25 kr. volt és hogy hozzászámítva a tényleg megengedett kamatot, az 1 frt 10 kros részleteknél a társaságnak vesztesége lett volna. A védelem tagadta, hogy a prospectus cimü nyomtatvány, mely a társaság cégjegyzésre jogosult tagjai által aláírva nincs, vádlottra kötelezettséget róna, vagy panaszosnak jogokat adna. A biróság ezen kérdés vitatását, mint nem jogkörébe tartozót, mellőzi és tisztán csak azt tette elbírálás tárgyává, vájjon az 1883: XXXI. t.-cikkbe ütköző kihágás el lett-e követve vagy sem? és e tekintetben azon meggyőződésben van, hogy a panaszolt eset a hivatkozott törvénybe nem ütközik. — Ugyanis a törvény prospectust nem ismer, hanem részletivet; a részletügy akkor van perfectuálva, ha a hivatkozott törvény 5. §-a értelmében «részletiv» lett kiállítva, ez pedig a jelen esetben nem történt és igy a társaság ama jogát, melyet magának a "prospectus »-ban, vagyis a megrendelési ivben fentartott, t. i. hogy a vételárt az árfolyamban történt változás szerint megváltoztathatja, el kell ismerni. A törvény 8. §-a szerint a vevő megtámadhatja az ügyletet, ha az értékpapír oly árban adatott el, mely ár meghaladja az ügylet megkötésekor, tehát a részletiv kiállításakor jegyzett napi árfolyamot, hozzászámítva a részletügylet tartalma szerint számítandó évi 15 százalékot; abból tehát az következik, hogy az eladó sem lehet kedvezőtlenebb helyzetben, vagyis ha az árfolyam időközben emelkedik, ő is jogosítva van a napi árfolyam és a törvényes kamatnak megfelelően megállapítani az egyes részletek összegét. Ezen indokok alapján vádlott részvénytársaság a vád alól fel volt mentendő stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1894 dec. 19. 11,338. sz. a.). A kir. járásbíróságnak ítéletét az azt megelőzött eljárással együtt megsemmisíti és K. Zsigmondnak feljelentését, mint bűnvádi eljárásra alkalmatlant, az elj. rendt. 45. §. b) pontja és 46. §-a alapján elutasítja és feljelentőnek visszaadatni rendeli. Indokok: A magyar általános takarékpénztár részvénytársaság, mint jogi személy, bűnvádi eljárásnak alanya nem lehet; bűnvádi eljárás tehát a részvénytársaság ellen sem megindítható, sem folytatható nem volt. A részvénytársaság, mint ilyen ellen folytatott bűnvádi eljárást s az annak alapján hozott ítéletet ezért és továbbá még azért is kellett hivatalból megsemmisíteni, mert jóllehet a lefolytatott bűnperben az egész bűnvádi eljárás folyama alatt vádlottként a részvénytársaság szerepelt, a kir. járásbíróság ítéletében W. Miklóst, mint a sorsjegyosztály főnökét, menti fel;