A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 12. szám - A törvénytelen gyermek tartásdija iránti igény birói úton érvényesítéséről,ha az anya kiskorú - A végrehajtási törvény 42. §-a

94 A JOG veendők. Az elhalálozás napjától folyó kamatokat szintén külön kell választani a hagyatéki tömegtől s azok, mint az egyes örökösök által örökölt összegek járulékai illetik az örökösöket; tehát a 30,000 frt után az apai ági rokonokat, a 10,000 frt után az anyát. Dr. Angyal Béla, kir. közjegyzőhelyettes Dárdán m. Caronak a «Jog» 9. számában közzétett kérdésére mindjárt dr. G r á b e r Károly bpesti ügyvéd úr oly alaposan megfelelt, hogy bizony hiú erőlködés erre holmi rabulisztikával más feleletet adni. Nézetem is az, hogy 1. a 30,000 írtnak az özvegy férjhez meneteléig járult vagy tőkésített kamatainak egy harmadrésze föltétlenül az anyát illeti. 2. A 30,000 frt kamatának két harmadrészét a fiú haláláig — ezt a fiú szerezvén meg, ez az ő szerzeménye lévén, — szintén az anya fogja kapni. S csupán ezen pontban térek el dr. G r á b e r Károly úr igen alapos feleletétől, mert én úgy vélem, hogy a most emiitett két harmadrészt kizárólag az anya fogja kapni, s nem egyenlő arányban az apai oldalrokonokkal. Mert ha igaz az, hogy a 30,000 frt kamatainak két harmadrésze az elhalt gyermek szerzeménye, a mint azt dr. G r á b e r úr is hangsúlyozza nagybecsű cikkében — akkor bizonyos, hogy áll a legfőbb itélőszéknek még 1872 május 14-én hozott amaz elvi jelentőségű döntvénye, melynek értelmében a leszármazók nélküi elhalt örökhagyó (a concrét esetben: a gyermek) szerzett vagyona az oldalrokonok mellőzésével kizárólag az életben lévő szülőt (itt az anyát illeti. 3. Végül az nem kétséges, hogy a 30,000 frt kamata a gyermek halálától kezdve már az apai, illetve nagyapai ág leszármazóit illeti a tőkével együtt, mert hiszen ezen pillanatban már ők lévén a tőke tulajdonosai, kell, hogy az övék legyen a tőke gyümölcse is. Csupán csak azt akarom még megjegyezni, hogy ha az anya előbb ment férjhez a gyermek elhalálozásánál, úgy a férjhez meneteltől az elhalálozásig összehalmazott kamatok nem két harmadrészben, hanem teljesen az özvegyéi lesznek örökjog cimén. Wintner Samu, ügyvédj. Sárospatak. Az alzálogjog érvényesítése. (Kérdés) Az alzálogjog tulajdonosa — kinek alzálogjoga egy jogerős birói ítélettel érvénytelennek nyilvánított zálogjogra van biztosítási végrehajtás folytán bekebelezve — az 1881 : LX. t.-c. 122. és 123. §-át figyelembe véve, 19 év után szerezhet-e kielégítést a jelzálogul szolgáló ingatlanból ? Vagyis — a jelzálog tulajdonosa, annak eltűrésére itéletileg elkötelezhető-e, hogy az alzálogjogot nyert hitelező követelése — közvetlen a jelzálogul szolgáló ingatlanból, nem pedig magából a jelzálogjogból elégíttessék ki ? Aliqitis. Sérelem. * A gyakorlati jogszolgáltatással foglalkozó jogászközönség — mint a Pécsi J. K. irja — sajnos tapasztalatból tudja, hogy ujabb időben, midőn részint a birói létszám fokozatos szaporítása, részint pedig bíráink fokozottabb munkakedve folytán az ügyek elintézésének lassúsága s a nagymérvű restanciák miatt korábban általános volt panasz már-már tünedező-félben van, ennek helyébe egy másik türhetlenné vált állapot lépett, s ez a bírósági határozatok kiadmányozása körül észlelhető mizéria, mely egyrészt a kiadmányozás lassúságában, másrészt pedig a kiadmányok külalakjának silány minőségében nyilvánul. Ez a jelenség természetes következménye annak, hogy a bíróságok kezelő személyzetének megerősítésére sem qualitativ, sem quantitativ tekintetben nem fordíttatott az a gond, mely szükséges lett volna ahhoz, hogy a bírósági irodák munkája helyes arányban álljon a fogalmazó személyzet által produkált munka mennyiségével. Az ügyvédi kamarák évi jelentései ritka egyértelműséggel hangoztatják annak az állapotnak viszás voltát, hogy az értékesebb és az államra nézve is költségesebb birói munka fokozásának áldásos hatását az irodai személyzettel szemben követett garasos gazdálkodás teljesen paralizálja, mert a jogkereső közönség érdekein alig Iendit valamit az, ha ügyei gyors birói elintézést nyernek, de ezek a határozatok aztán az irodában hevernek el hónapokig, mig leirás alá kerülnek. Mit szóljunk aztán ahhoz, hogy a mikor a leirt — vagy inkább mondhatnók — lemázolt határozatok megkaptuk, elő kell hoznunk minden hieroglif-fejtegető tudományunkat, mig azok érteményét kibetűzhetjük, mi sokszor csak úgy sikerül, ha az eredeti fogalmazványt keressük fel a bíróságnál. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik, velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. És itt elértünk fejtegetésünk tulajdonképpeni tárgyához, a dijnok-kérdéshez, mert a bírósági kiadmányok külalakjának nagy silánysága ezzel a kérdéssel a legszorosabb összefüggésben van. Kétséget sem szenvedhet az, hogy minden közhatóságnak rendes teendői az illető hatóságnál rendesen alkalmazott tisztviselők által látandók el. Követeli ezt nemcsak a hatósági dekórum, de az a nagy felelősség is, melylyel a hatósági teendők ellátása még a legalsóbb fokozaton is jár. Mert gondoljuk csak meg, minő veszedelmekkel járhat az is, ha a hatóságok irodai munkáját nem végleg alkalmazott tisztviselők, hanem napszámos munkások látják el. A hatóságok közhitelességú aktái a hozzájok csatolt és sokszor nagymértékeket képviselő magánokmányokkal a leiró személyzet kezei közé kerülnek. Miféle biztositéka van aztán az érdekelt közönségnek arra nézve, hogy ok-nányaival s az érdekeit védelmező hatósági iratokkal visszaélés nem történik, a mikor ezek oly egyének kezelése alá kerülnek, kik nem hatósági személyek, fegyelmi felelősségre hatályosan nem vonhatók, mert hisz a dijnoknak arra, hogy elbocsájtassék, ügy is mindenkor készen kell lennie s ezzel sem hivatalnoki jelleget, sem nyugdíj-igényt nem veszélyeztet, a mi pedig a tényleg élvezett fizetést illeti, az úgy is oly minimális, hogy ennek megfelelő ekzisztenciát könnyű szerrel talál magának egyebütt is. Ebből az éppen nem kicsinyelhető szempontból is helytelenítenünk kell a dijnok-rendszernek azt a túltengését, mely bíróságainknál lábra kapott. A bíróságok rendes irodai munkáját rendszeresített írnokoknak kellene ellátniok s csakis rendkívüli munkatorlódás esetén van jogosultsága annak, hogy az ily kivételes munkatöbblet feldolgozására alkalmaztassanak ideiglenes munkások. De mit tapasztalunk bíróságainknál ? Az irnoki állás, melyet az 1HÍ: XXXII. t.-c. mint a bírósági kezelő-személyzet rendes tagját szervezett, ki lett forgatva valódi hivatásából, mert a helyett, hogy — mint ezt az állás elnevezése is involválja — a kiadmányok Írására használnák, az iktatói, kiadói, irattárosi teendők ellátásával foglalkoztatják az Írnokokat, noha ez utóbbiakra az irodatiszti állások lettek szervezve, melyek most ekként lassankint kimennek a divatból, mint valami idejét mult luxustárgy. Az irnoki teendőket pedig, mert a fogalmazványoknak kiadmányozás alá való leírását tekintettük eddig par excellence irnoki foglalkozásnak, csaknem kizárólag dijnokok végzik s igy beáll a felfordult világ, hol a bírósági rendes munka ellátására ideiglenes, tehát rendkívüli munkaerő van, mig a rendes munkaerő nagyobb fizetésű tisztviselők helyett dolgozik, tehát rendkívüli munkát végez. Az eddig fejtegetett elvi szemponton kivül van azonban még egy más tekintet is, mely az 1871-iki törvényhozásnak azt az intencióját, hogy a bírósági irodák rendes munkáját rendszeresített Írnokok végezzék, igazolja. Kétségtelen ugyanis, hogy ideiglenesen alkalmazott dijnokoktól nem lehet ugyanoly minőségű munkát várni, mint a rendszeresített tisztviselőtől. A dijnoki alkalmazás oly prekárius és a megélhetés legnélkülőzhetlenebb eszközeit is alig biztosító állás, hogy arra bizony legtöbbször a legszükségesebb kvalifikácziót is nélkülöző, kétségbeesett ekzisztenciák vállalkoznak csak tartósan, mert a csak kissé hasznavehető egyének, ha talán pillanatnyi szorultságban be is állnak a keserves dijnoki kenyérkeresetre, iparkodnak nagyobb jövedelmű, jobb állásokra jutni s örömmel használják fel az első kedvező alkalmat, hogy a bírósági irodáknak hátat fordíthassanak. Tartósan tehát rendszerint csak az oly egyének maradnak meg a dijnoki alkalmazásban, kik másutt egyáltalán nem nyerhetnek alkalmazást, de a kiknek munkájában a bíróságnál is alig van köszönet. Valóban szégyenkeznünk kell, ha a külföldi bíróságok szabatos, tiszta és világosan olvasható kiadványait összehasonlítjuk a mi bíróságainknak helyesírási hibáktól hemzsegő, elmázolt irású, érhetetlen kiadmányaival. Pedig hát ha valahol, úgy a bírósági kiadmányoknál kellene törekednünk a szabatos, tiszta és olvasható irásra, mert ezek hivatalos stílusa a sok műkifejezés folytán akkor is elég fejtörést okoz az ebben járatlan jogkereső közönségnek, ha a bíróság határozatait világosan olvasható írásban kapja kezéhez, de teljesen érthetetlen marad előtte akkor, ha az elmosódott, össze-vissza rángatott vonásokból csak minden harmadik szót képes kibetűzni. Hogy ez aztán minő kiszámithatlan káros anyagi következményekkel jár, azt naponta sajnosán tapasztaljuk. Az igazságszolgáltatás elég jövedelmet biztosit az államnak, de ha ez nem is lenne úgy, akkor is kötelessége lenne az igazságügyi kormányzatnak az igazságszolgáltatás korrekt menetének útjában álló minden akadályt költségkímélés nélkül elhárítani, tehát az elhatalmasodott dijnok-rendszerrel is felhagyva, rendszeresített tisztviselőkkel végeztetni a kezelési munkát. Irodalom. A tőzsdejátékról ÍDas Börsenspiel) Irta: dr. Báhr C. kiadta: J. Grunow, Lipcsében 1894. Szerző a berlini tőzsdebizottmány tárgyalásainak jegyzőkönyvei nyomán iparkodik kimutatni, hogy a határidőüzlet merőben különbözeti üzlet, vagyis, hogy a tőzsdei játék nem egyéb, mint eszköz a hozzá nem értők kizsákmányolására. A tőzsdei játék meggátlására azt ajánlja, hogy a bíróságok egyszerűen tagadják meg a jogi védelmet a tőzsdei játékokból