A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 6. szám - A büntetőtörvény 75. §. értelmezéséről

A J O Gh 43 Szintén ezen bizottságnak képezné feladatát, hogy a korábbi évek törvényalkotásaiban jellegzetes tatik-tetik - féle mondatszerkezetek végleges kiküszöbölését biztosítsa. Feltéve, hogy ezen állandósított bizottság megalakításánál a föfigyelem első sorban oda irányuljon, miként a közös tárgyú intézkedések egyöntetű paralizálása s az egységes kijelentés igényeinek megóvása mellett a törvény előkészítése minden esetben szótani értelemben is az elvárható helyes szerkezetet ölelje fel. A korrekt törvény szövegezésnek egyik vívmánya a törvény szellemének megfelelő magyarázatát, messze kiható időkre biztosítani. Kp azért kívánatos, hogy a törvénynek szövege a belé fektetett eszmét világos, burkolatlan s könnyen átérthető keresetlen szavakban fejezze ki. Egyik s már sokszor hangoztatott vívmánynak tekinteném, ha a korábbi törvényekre hivatkozás s a ni e n n y i b e n a törvény másként nem rendelkez i k, használatos kifejezés, alkotandó törvényeinkből végleg kiküszöbölhető lenne. A sok idöpazarlást, mit manap az előző törvényszakaszok felkeresésére kell fordítanunk, ez által sokban megkimélnók. VA. büntetőtörvény 75. §. értelmezéséről. Irta EÖRDÖGH ANDRÁS, budapesti törvénys2éki biró. A btkv. 75. §-a ekként szóll: Büntettet csak szándékosan elkövetett cselekmények képeznek. Ugyanez áll a vétségekre, kivévén, ha a gondatlanságból elkövetett cselekmény a törvény különös részében vétségnek nyilvánittatik. Bíróságaink eme szakaszt következetesen akként értelmezik, hogy bűntett vagy vétség csak akkor állapitható meg, ha a terhelt szándéka a vádbeli bűntett vagy vétség elkövetésére irányult. Példaként álljon itt a sok ezer ily értelmű indokolásra fektetett határozat közül egyike a legujabbaknak. A debreceni törvényszék megszüntette a magánlak-sértés büntette miatt folyamatba tett eljárást a terhelt ellen, ki a panaszos lakására törve, annak ajtaját levette s panaszos ingóságait a lakásból kihányta, mert a polgári biró panaszost az általa birt lakásnak 8 nap alatt leendő kiürítésében marasztalván, miután panaszos a lakást 8 nap letelte után sem ürítette ki, felperes terheltnek joga volt panaszost erőhatalommal kiköltöztetni s a lakással kedve szerint elbánni. A kir. tábla terhelt tettében önbíráskodást látván, ez alapon hagyta helyben az első bíróság Ítéletét. bizony ott minden ügyet, az ügynek minden szálát s minden kérdést lelkiismeretesen és szakszerűen méltatnak. Ily eljárás mellett ragadhat valami az ülésben résztvevő tanácsjegyzőre is. Aztán minden egyes tanácsjegyző be van osztva egy-egy jeles táblabíró, vagyis az úgynevezett »omnibus« mellé. Nem azért »omnibus«-ok, mert tán lassan döcögnek; ellenkezőleg ! gangosán járnak még azok ! Hanem mert nincs az a törvény, rendelet, decisio vagy precedens, a melyet nem ismernének, nincs az a casus, a melyre cadentiát mondani nem tudnának. Ha aztán ez a rengeteg tudás és memória a boncoló ész sajátságával és önzetlen, jóindulatú kedélyességgel párosul, ugy, mint egy közkutra járnak el hozzá a szomjúságban sínylődök s a mindig telt medencéből számtalanszor meritnek. Nagyon természetes tehát, hogyha idegenek merítenek, miért ne meritne a medencéből az is, a ki inni akkor is köteles, mikor nem szomjazik. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy valamennyi ülési és ülésen kívüli ügy a tanácsjegyzők kezén megy keresztül, s hogy ekkor még akaratlanul is látják az egyik és másik bíróság eljárása közötti különbséget, hogy továbbá beosztásukat képezi a Curiától leérkezett Ítéleteknek ülésen kivüli elintézése, az egymás mellé rakott háromfokú Ítéletnek egybevetéséből sokat sajátíthatnak ; lény, hogy az eddig csak szűkebb téren mozgó albirónak látköre, a rendelkezésre álló szép könyvtár felhasználása mellett is, tetemesen tágulhat. A mi pedig az alárendeltségi viszonyt illeti, e részben támasztható aggodalom teljesen megtörik az elnökök és birák nobilitásán és magas jeliemi tulajdonain. A tábla elnöke, mivel egy valóságos atya-mester, bár tekintélyt tart, de nem zárkózik el a bíráktól, a világtól s igy a tanácsjegyzőt is, a táblabirákkal együtt, bíráknak és művelt embernek tekintik s vele ennek megfelelően foglalkoznak. Egyszóval, szívesen voltam s hiszem, hogy hasonló viszonyok között szívesen volt s van minden cellegám is ebben az állásban — de csak bizonyos ideig. Ezen az időn túl aztán az ember a jóléttől megcsömörlik és az odahagyott önálló, független Ítélkezés után visszavágyik. A kir. Curia 1893. november 28-án kelt határozatával az első bíróság végzését szinte helybenhagyta ugyan, de azon indokból, inert terhelt amaz eljárásában, hogy bírói Ítélettel a lakás elhagyására kötelezett panaszost bútorainak kihordása által a lakás elhagyására a hatóság közbenjötte nélkül kényszeritette, valainelv bűnös cselekmény elkövetésére irányzott szándék fel nem ismerhető — más szavakkal a 75. §-beli szándékosság hiányából. A btkv. 75. §-ának ilyetén értelmezése nem helyeselhető s a gyakorlatban számos ki nem kerülhető nehézségekre vezet. A szakasznak szerintem más értelme van, s nyilvánvaló, hogy annak terminológiája nem szabatos, mely »cselekményrőh< szól ott, hol »tettet« kellene mondania. E kettő között pedig éles különbség van. A cselekmény jogi fogalom, a tett pedig-a szándéknak külső cselekedetben való nyilvánulása. Cselekmény tehát (rendszerint) szándékos tett elkövetése által jöu létre, bűncselekmény pedig azon tettek elkövetése által, melyeket, mint bűncselekményt megalkotókat, a büntető törvény különös része egyenként felsorol. Kivételesen nem szándékos tettek is képezhetnek bűncselekményt, ezen eseteket is felsorolja a különös rész, a midőn néhány nem szándékosan, de gondatlanságból elkövetett tettet is bűncselekménynek nyilvánít. A szándékosság ismérve tehát nem a cselekményre, de a tettre vonatkozhatik egyedül; e? utóbbi pedig, hogy, a culpa eseteit kivéve, más is lehetne, mint szándékos, fogalmilag is ki van zárva. A midőn tehát valamely felmentő Ítélet azzal indokoltatik, hogy a tettes szándéka nem irányult a vádbeli cselekmény elkövetésére, a logika törvénye sértetik meg, mire azonnal rájövünk, mihelyt a »csel^kmény« szó helyébe substituáljuk a »tett« szót, mert a vádlott az elkövetett tett miatt vonatván felelősségre, el sem képzelhető, és képtelenség, hogy a szándéka ne irányult volna a másként, mint szándékosan, el sem követhető tettre. Ehhez képest a felmentés vagy megszüntetés, kivéve a gondatlanság eseteit, sohasem indokolható a szándékosság hiányával, hanem egyéb körülménynyel, mint pl. a fennebb emiitett magánlaksértési esetben, a jogtalanságnak, mint a magánlaksértés büntette egy lényeges ismérvének a hiányával — más esetben pedig a vádbeli cselekmény egyéb ismérvének, esetleg a 82. §. feltételének a hiányával. Szembetűnő, sőt leküzdhetlen lesz a nehézség a 75. §. rendelkezését a 81. §-éval összhangba hozni, ha az előbbinek az általam kifogásolt amaz értelem tulajdoníttatik, melyet annak a kir. Curia a fennebb említett esetben adott. A 81. §. azt mondja, hogy a büntető törvény nem tudása vagy téves felfogása a beszámítást nem zárja ki. Joggal feltehetjük, mert tapasztalati dolog, hogy igen sok esetben, s bizonyos deliktumoknál, pl. 365. §-ba ütköző jogtalan elsajátítás vétségénél, az alsó néposztály nagy része nem csak nem tudja, de nem is érzi, hogy cselekménye a büntetőtörvénybe ütközik. A tudás eme hiánya azonban a 81. §. alapján a tettesnek mentségül nem szolgálhat. Már most, ha a 75. §. akként értelmezzük, hogy bűntett vagy vétség csak akkor állapitható meg, ha a szándék a bűntettnek vagy vétségnek az elkövetésére irányult, akkor a büntetőtörvényt tényleg nem ismerővel szemben azon kényszerhelyzet áll elő, hogy felelősségre vonhatása végett rá kell octroyálni azon képtelenséget, hogy szándéka oly bűntett vagy vétség elkövetésére irányult, melynek létezését nem tudta. Ez világosan mutatja, hogy a 75. és 81. §§. egymás mellett mindenkor el sem férnének, és sokszor egymást kizárnák. Minthogy pedig a 81. §-t sehogy sem lehet törülni, mert ez egyenlő lenne a társadalmi rend felbomlásával, kénytelenek lennénk a 75. i!-t kiküszöbölni. E nehézség legott megszűnik, mihelyt a 75. §-ba a »cselekmény« szót a »tett« szóval váltjuk fel, mely utóbbi félremagyarázást nem tűr, mert a fennebb ismertetett tudatlan ember minden tudatlansága mellett is a bűncselekményt megalkotó tettet, például a talált dolog eladását, szándékosan elkövetheti, s ezen szándékos elkövetés, annak tudata nélkül is, hogy az, tehát pl. a talált dolog eladása, bűncselekményt alkot meg, a 81. §. rendelkeziséhez képest kellő alapot nyújt a felelősségre vonására. Kétségtelen, hogy még gyökeresebben megszűnnék minden nehézség a 75. §. teljes kiküszöbölésével, a mi akadályba nem is ütköznék s e §. hiánya egyáltalán érezhető sem volna. A büntető törvény különös része úgy is egyenként felsorolja mindazon vét» ségeket, melyek gondatlanságból elkövethetők, a többi bűncselekményeket megalkotó tettek pedig el sem követhetők másként, mint szándékosan, s ehhez képest a 75. §. szereplésének a szükségessége legalább is kétséges, s hogy e §. rendelkezése nélkülözhető, mutatja a német birodalmi büntető törvény, a mely a mi büntető törvényeink 75. ij-nak megfelelő rendelkezést nem is tartalmaz. A 75. §-nak lehetne minden baj nélkül a kifogásolt érlel niezést adni, ha a tettes, a ki a tettet akarja, mindenkor ís a tett által megalkotott bűncselekményt is akarna. Ezt feltenni azonban nagyon téves dolog volna, mert mint már fennebb előadtam, vannak a törvény nem tudásának valódi esetei, a midőn a tettes ártatlan dolgot képzel művelni, s még is feleletre vonatik. Igaz, hogy nagyobb azon bűncselekmények száma, melyeknél a tettes, midőn az azokat megalkotó tettet elköveti, teljes tudatában annak, hogy a tett bűncselekményt képez, magát a bűncselekményt