A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 52. szám - Birói tévedések reparatiójának kérdése a francia parlament előtt. A Jog eredeti tárcája - A gyámság történeti fejlődése. 3. (r.)

376 A JO Gr-. megtagadja felperesnek egy fennálló igényét, hamis okiratra hivatkozik, vagy azt állítja egy valódi okiratról, hogy az hamis. Alperesnek ilyen vagy hasonló magatartása mellett csakugyan provokálva érezheti magát felperes a megállapítási kereset beadására s ez esetben alperes lesz a költségekben marasztalandó. A gyakorlati életben azonban felperest a legtöbb esetben nem jövendőbeli alperesének viselkedése fogja a megállapítási keresetre indítani, de az, hogy alperest egy nyilatkozatra birja. Az alperes a megállapittatni kivánt jogviszony fennállását pl. a per során sem tagadja, igen természetes tehát, hogy & a költségekben, mint ki költségekre okot nem szolgáltatott — nem marasztalható. A megállapítási kereset vagy önállóan adatik be, vagy a tárgyalás folyamán támasztható. (P 1 ó s z Magyar polgári perrendtartási tervezet 195. §.) Teljesen azonos ezzel a német birodalmi perrend 253. §-ában emiitett »Incidenzfeststellungsklage und \Viderklage«. Azon korlátozás, hogy a megállapítási kereset csak akkor adható be, ha az felperes jogállapotáuak biztosítására alperessel szemben szükséges, elesik a per folyamán támasztott megállapítási kereseteknél, mert a tervezet a 195. §-ban azon elvből kiindulva, hogy a perek szükségtelen szaporítását akadályozza, megengedi a feleknek, hogy a végitéletet megelőző szóbéli tárgyalás befejezéséig mind felperes alperes ellen, mind pedig alperes felperes ellen idézés nélkül ily keresetet támaszthatnak. Az 1893. évi XVIII. t.-c. ezen a tárgyalás folyamán támasztható megállapítási keresetet és illetve viszonkeresetet nem ismeri. Nézzük végül a megállapítási perek illetékességét. A megállapítási keresetek alapeszméje az, hogy minden jogviszonyból kétféle igény támad. Először a jogviszonyból eredő teljesítés követelése és másodszor azon, a teljesítéstől függetlenül érvényesíthető igény a jogviszony fennállásának megállapítása iránt. A megállapítási keresetekre nézve azon bíróság illetékes, amely a megállapítandó jogviszonyból eredő marasztalás iránti perben illetékes. Ugyanezen illetékességi szabálynak vannak alávetve az okirat valódisága vagy valótlansága iránti megállapítási keresetek. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. 4. pontja szerint valamely jogviszony létezésének vagy nem létezésének, úgyszintén valamely okirat valódiságának vagy valótlanságának birói megállapítása iránti keresetek az 1. §. 1., 2. és 3. pontok korlátai közt a sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatásköréhez tartoznak. A törvény ilyetén szövegezése mellett kérdéses, vájjon az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. 5. pontjának a —p) alpontjaiban felsorolt és a per tárgyának értékére való tekintet nélkül a sommás eljárás alá tartozó ügyekkel kapcsolatos jogviszony létezésének vagy nem létezésének, úgyszintén az ezen ügyekre vonatkozó okirat valódiságának vagy valótlanságának birói megállapítása iránt indított keresetek is a járásbíróságok hatáskorebe tartoznak-e Vci^v sem ^ Az 1893 évi XVIII. t.-c. anyaggyüjteményéból, nevezetesen a ministeri indokolásból és az igazságügyi bizottság jelentéséből kitűnik ho^y a törvényhozás szándéka nem volt es nem lehetett az hogy a°megállapitási keresetek a járásbíróság ügyköréhez tartozó nem minden, csupán az 1. §. 1., 2. és 3. pont alatt felsorolt ügyekkel kapcsolatosan alkalmaztassanak, de a törvény ratiojabol is kitűnik, hogy ezen korlátozás, illetve az 1. §. 5. pont a-pj alpontokban felsorolt ügyekbeni kizárás nem indokolt, mert ha marasztalási petitummal ellátott, az 1. §. 5. pontban felsorolt ügvekben bírhat hatáskörrel a járásbíróság, nem látható be, miért ne'járhatna el ugyanazon ügyekkel kapcsolatos és csupán megállapítási petitummal biió keresetekben is ? Teljesen osztom tehát Teleszky István és Vasdényey Géza i raknak a Jogtudora. Közlöny 1893. évi 46. és 50. számában megjelent és a megállapítási keresetekre vonatkozó cikkeiben kifejtett azon nézetét, miszerint a megállapítási kereseteknek a törvény értelmében értékre való tekintet nélkül is hely adandó addig, mig a megállapítási Ítélet a járásbirósági hatáskört túlhaladó praeiudiciummá nem válik. E nézetet találjuk a szabadkai kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsának megállapodásai között is. (Lásd Büntető Jog Tára XXIX. kötetének 9. melléklapja.) Az 1893. évi XVIII. t.-c. 2. §. szövege szó szerint véve szintén kizárja az 500 frt értéket meghaladó kereskedelmi ügyletekből eredő megállapítási kereseteket. Nézetünk szerint a 2. §. azonban kiterjesztőleg magyarázandó és meg kell engedni a megállapítási kereseteket a járásbíróság kereskedelmi ügykörén belül az 500 frtot meghaladó értékhatáron túl is. Végül megemlítjük, hogy vannak bizonyos keresetek, melyek látszólag a megállapítási keresetek osztályához tartoznak, tényleg azonban nem azok, de marasztalási keresetek. Ilyenek az időszakos szolgáltatások iránti keresetek, melyek pl. jövendőbeli tartási kötelezettségben, vagy pedig a tartozásnak folyó és csak a jövőben esedékes egymásutáni részletfizetésben, vagy pedig évenként, vagy más időközönként esedékes életjáradékban marasztalják alperest. Ezek condemnatorius és nem praeiudicialis Ítéletek, melyek alapján végrehajtás elrendelendő. A megállapítási kereset hivatva van pótolni a joggal való kérkedés és a számadási viszonyból eredő felhívási pereket. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 16. §. második bekezdésében a világosság okáért ki van mondva, hogy a számadási kötelezettségnek és a számadás helyességének megállapítása iránt is indítható kereset. Ezen kereseteknél, eltérően a többi megállapítási keresetektől, nem tartozik a felperes kimutatni, hogy a megállapítás szükséges, jogállapotának az alperessel szemben való biztosítására. Ezen feltételt a mai praxis sem követelte és ez különben sem lenne indokolt a számadási viszonynál fogva. TÁRCA. birói tévedések reparatiójának kérdése a francia parlament előtt. n — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta: Dr. DOLESCHAL ALFRÉD Budapest. V (Befej ezo közlemény.) A könyvnek úgy ismertető, mint kririkai részében legbecsesebb részletét az ártatlanul büntetőjogilag üldözött egyének kártalanításának kérdésére vonatkozó parliamenti tárgyalások ismertetése és az azokhoz fűzött biráló megjegyzések képezik. Ezen tárgy iránti rokonszenvem szolgáljon mentségemre, hogy vele e helyütt is részletesebben foglalkozom. Tudva levő, hogy a kérdés különösen két irányban oszlik meg úgy az elméletben, mint a tételes törvényhozásokban. Eltérő felfogásnak képezi tárgyát egyrészről a jogcím, a melyre a kártalanításhoz való igény alapittatik, másrészről ezen igény terjedelme abban az értelemben, ha vájjon csupán ártatlanul kiállótt büntetés avagy minden büntetőjogi repressio igényel-e állami kárpótlást ? A nézetek ezen elágazásával a francia parliamenti tárgyalások során is találkozunk a legmesszebb menő szabadelvű felfogástól kezdve a kártalanítási igény legszorosabb megállapításáig. A mi első sorban azt a kérdést illeti, mely esetekben foglaljon helyet az állami kártalanítás, már a képviselőház bizottsági tárgyalásai alkalmával tétetett az az indítvány, hogy a bíróilag ártatlanul gyanúsítottak és vádlottak általában kártalanitást igényelhessenek az államtól, ha nem adtak okot a bűnvádi üldözésre és ártatlanságuk akár a bíróság határozatával, akár a jurynek e célból külön elébe terjesztett kérdésre adandó válaszával kimondatott. A bizottság az indítványt azon okból, mert megbízása csak a jogerős ítéletek revisiójával kapcsolatos kártalanítás kérdésének szabályozására terjed, elvetette és egy remek szerkezetű jelentés kapcsán azt a javaslatot terjesztette a képviselőház elé, hogy revisio esetében a birói tévedés áldozatának, annak halála után pedig házastársának, fel- és lemenőinek és egyéb rokonainak joga van állami kártalanításhoz és pedig az elitéltnek feltétlenül, a többi jogosultaknak csak akkor, ha igazolják, hogy az elitéltetés folytán anyagi kárt szenvedtek. A bizottsági javaslatnak a képviselőházban történt tárgyalása alkalmával több indítvány tétetett abban az értelemben, hogy a kártalanítás kérdése általában a birói reparatio egész körét ölelje fel és a képviselőház bizottságát oda utasította, hogy ezen indítvány figyelembe vételével újabb javaslatot mutasson be. A bizottságnak pótinditványa értelmében az ártatlanul elitélteken kivül kártalanítási igény lett biztosítva azon vádlottaknak is, kik végtárgyalás elé állíttattak és fel lettek mentve, vagy kik előzetesen letartóztatva, utóbb szabadlábra helyeztettek a nélkül, hogy ellenük további birói eljárásnak lett volna helye. Ily szerkezetben a képviselőház a javaslatot minden további vita nélkül 1892. évi április 7-én tartott ülésében elfogadta és azt a kormány útján a senalushoz terjesztette. Mielőtt azonban a senatus ezen javaslat tárgyalásába bocsátkozott volna, a kormány a kérdést az államtanács elé vitte és ennek hozzájárulásával egy másik javaslatot, mint saját kezdeményezéséből kidolgozottat mutatott be a senatusnak, mely azt külön bizottsághoz utasította. A kormányjavaslat csak revisio alapján megállapított ártatlanság esetében ismeri el a kártalanításhoz való igényt, melyet minden egyéb esetben, tehát ártatlan vizsgálati fogság esetében is tagadásba von. Ezzel szemben a kiküldött bizottság bizonyos megszorítások mellett a kártalanításhoz való jogot az alapperben történt felmentés és az eljárásnak a vizsgáló bíró által elrendelt megszüntetése esetében is megállapította, a mennyiben az eljárás során a gyanúsított egyén személyes szabadságában megszorittatott. A tárgyalások a plenumban ezen év február 9-én vették kezdetöket és ugyanazon hó 12. és 13-ik, valamint március 2-ik napján folytattattak. Az előadói tisztet Bérenger vitte és már ezen körülmény egymagában is biztosítékot szolgáltatott, hogy a tanácskozás a kérdés fontosságához illő magas színvonalon folyt. A kormány határozottan ellenezte a kártalanításnak a bizottság által megállapított esetekre való kiterjesztését, mert sem a jurynak felmentő verdiktje, sem az eljárást beszüntető határozatok nem indokoltatván, azok még egyáltalában nem állapítják meg a gyanúsított egyén ártatlanságát és kétségtelen, hogy úgy a felmentés, mint az eljárás beszüntetése oly okokból