A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 5. szám - Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. 1. [r.]

34 A J O Gr. És mindez: a magyar értelmiség tudományos színvonalának leszállítása és az ügyvédeknek a tenger fövenye mintájára megsokasitása, miért? Megmondja az én tisztelt ellen felem is. »Mert Budapesten sok vizsga van és mert a vidéki jogtanárok megélhetéséről nincs eléggé gondoskodva.« Mindegyik igaz, de mindegyikért kár volna oly nagy sebet vágni önönmagunk testén. A vizsgák megosztását már tárgyaltam : legyen több tanár, több testület. A mi pedig a vidéki jogtanárokat illeti: ez a nemzet 1867. óta megötszörözte az ő vagyonát, tehát megkétszerezheti az ö nevelő tanárainak fizetését is. Midőn egy középtehetségű újságíró a vidéken néhol 3,000 frt jövedelemmel bir, tisztán tollából, akkor egyenesen szégyen, hogy egy közege a felső oktatásnak a 2,000 frt fizetés korul quinquennizál. Ez baj. És ha ezen a bajon akarunk segíteni: hát beszéljünk erről. Egyet fogunk érteni. De ha dr. Kovács ur a vidéki jogtanároknak, kiknek jó sorsáért a lekötelezett tanítvány tartozó hálájával én is szívesen emelek fel szót és tollat: így akar helyzetjavitást teremteni, hogy vizsgadíjaiknak szaporithatása végett a kötelező tudori fokot, a nemzet haladásának ezt a nagy emeltyűjét akarja eltöröltetni: akkor én elhiszem, hogy mint egy akadémiának képviselője, feladatát becsülettel és sikerrel oldta meg, de a nemzetre nézve a végzett művelet csak egy szót hoz fel az ajkra és ez a szó: harakiri. A jogtanárok kérdése ezzel a harakirivel talán meg lesz oldva. A nemzeti műveltségnek és a nemzet vezetésére eddig sem teljes eredménynyel törekedett értelmiségnek, kérdése azonban koránt sem lesz. Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. y 1 Eme cím alatt megindult vitához legyen szabad a szerkesztőség szíves engedelmével nekem is hozzászólnom , talán sikerülend a kérdést kellő világításba helyeznem. Mindenekelőtt azon kezdem: hogy kifogást teszek a cím ellen, lévén ez olyan bő köpenyeg, a mi alá sok mindenféle elfér s egyáltalán nem tartalmazván semmiféle közelebbi meghatározást arra nézve, hogy miféle jogairól és kötelességeiről van itt szó az óvatoló személynek. Én azonban tartva magamat ahhoz a régi szabályhoz: »qui bene distinguit, bene docet<', ennek a jogkérdésnek helyes megfejtésénél épen a szoros különböztetést tartom a legszükségesebbnek s ezt a különböztetést megteszem abban, hogy vizsgálni és meghatározni kívánom : 1-ször, az óvatoló személynek a váltójog szerinti jogait és kötelességeit; 2 szor, ugyanannak magánjog szerinti jogait és kötelességeit. Az óvatoló személynek a váltójog szerint joga és kötelessége a következőkben áll: a) kötelessége az óvási cselekményt véghezvinni, erről óvást felvenni s azt a váltóbirtokosnak vagy meghatalmazottjának eredetben haladéktalanul kiadni; a felvett óvásokat az óvási könyvbe bevezetni s az érdekelt feleknek vagy jogutódaiknak akár egyszerű'," akár hiteles másolatban kiadni; b) joga az óvást felvétető személytől költségeinek és munkadijának megtérítését követelni. Ennyi és egy jottával se több, se nem kevesebb az óvatoló személy joga és kötelessége a váltójog szerint (ex jure) ; miként ez a strictum jus jellegével biró, ennélfogva kiterjesztő magyarázatot meg nem tűrő váltótörvénynek 101. §-ában — expressis verbis — előírva van. Természetesen másként áll a dolog a magánjog szerint, a hol a »contractus contrahendibus legem ponit« jogi elv nyervén teljes mértékben érvényesülést az óvatoló személynek az óvást felvétető személylyel szemben számszerint meg se határozható annyiféle kötelezettsége képzelhető, a mennyire magát szerződésileg kötelezte s viszont annyiféle joga, a mennyit reá az óvást felvétető személy szerződésileg átruházni jónak látott. így például: ha az óvást felvétető személy az óvatoló személyt szerződésileg feljogosította arra, hogy helyette a fizetést felvegye s viszont ez utóbbi magát erre kötelezte, minden kétségen felül áll, hogy a fizetést felvenni nemcsak jogosított, de egyszersmind kötelezett is, épen azért, mert erre magát saját akaratából kötelezte; köteles a megajánlott fizetést felvenni azért, mert ez neki szerződésszerű kötelezettsége s ha ezt nem teszi, mint szerződésszegő, az elvállalt kötelezettségének nem teljesítéséből a megbízóra háramolható anyagi károkért teljes vagyonjogi felelősséggel tartozik; de a mily bizonyos egyfelől ez, ép oly bizonyos másfelől az, hogy ha a megajánlott fizetés felvételére magát az óvást felvétető személylyel szemben szerződésileg nem kötelezte, a megajánlott fizetést felvenni nem tartozik s ennek elmulasztásából felelősség reá egyáltalán nem háramlik. Hogy ez igy van, hogy az óvatoló személy a megajánlott fizetést csak abban az esetben tartozik felvenni, ha magát erre szerződésileg kötelezte, nem pedig törvénynél fogva; vagyis, hogy az óvatoló személynek idevonatkozó kötelezettsége csakis és kizárólag ex contractu, nem pedig ex lege származik : nyilvánvaló abból, hogy a váltójog oly keresetet, melylyel az óvást felvétető személy az óvást felvevő személy ellen fordulhatna a miatt, mert neki a váltónak fizetés végett történt bemutatásakor megajánlott fizetést el nem fogadta, nem ismer. Már pedig, ha az óvatoló személynek abbeli' kötelezettsége, hogy a megajánlott fizetést elfogadja, ex lege származnék, kétséget nem szenved, hogy ilynemű kereset az óvást felvétető személy részére maga a váltótörvény által constituáltatnék. De szintoly kétségtelen az is, hogy az óvást felvétető személy az ellen az óvatoló személy ellen, a ki magát szerződésszerüleg nem kötelezte arra, hogy a megajánlott fizetést az óvást felvétető személy részéra fel fogja venni, keresetet sikerrel a magánjog elvei szerint se indíthat; nem pedig azért, mert erre nézve maga a jogalap hiányzik. A fentebbiek alapján conclusiókép felállíthatjuk tehát azt a tételt, hogy: az óvatoló személy csak abban az esetben tartozik a neki a váltó bemutatásakor megajánlott fizetést felvenni, ha erre magát az ó v ás t f e 1 v é t e t ö személylyel szemben szerződésileg kötelezte; ellenesetben azonban nem tartozik azt felvenni. Minthogy el vagyok rá készülve, hogy dr. Kovaliczky ur azt fogja mondani, hogy a fentebbi állitások helyességét ő se vonja kétségbe: hogy az óvatoló személynek azt a kötelezettségét, mely szerint a megajánlott fizetést elfogadni tartozik ő is nem ex lege, hanem ex contrac.u eredettnek állítja; épen azért kötelességemnek ismerem dr. Kovaliczky ur ama tanának cáfolatába bocsátkozni, mely szerint az óvást felvétető és az óvást felvevő személy között a váltólevélnek fizetés végetti bemutatás és óvás felvétele céljából történt átadása és átvételéből egymagából ipso facto oly tartalmú és terjedelmű meghatalmazási szerződés jönne létre, melynélfogva az óvást felvétető az óvatoló személyt a megajánlott fizetés felvételére feljogosítja s viszont ez utóbbi magát erre kötelezi. Nem akarom távolról se kétségbe vonni, miszerint abból a tényből magából, hogy az óvást felvétető a váltólevelet az óvatoló személynek fizetés végetti bemutatás és óvatolás végett átadja, közöttük meghatalmazási szerződés jön létre; de határozottan kétségbevonom azt, hogy ez az ily módon létrejött meghatalmazási szerződés azzal a tartalommal és terjedelemmel birna, a mit annak dr Kovaliczky ur és az általa idézett irók tulajdonítanak. Épen abban áll a dr. K. ur és az általa idézett irók tévedése, hogy ennek a meghatalmazási szerződésnek erőnek erejével olyan tartalmat és terjedelmet tulajdonítanak, melylyel az egyáltalában nem bir. Önkényes és indokolatlan vélelmet állítanak fel arra nézve, hogy az óvást felvétető személynek akarata, mikor a váltót az óvási cselekmények véghezvitele céljából az óvás felvételére hivatott személynek átadta, egyszersmind hallgatagon arra is irányult volna, hogy az óvatoló személy a váltóösszeget beszedje — és a mi már igazán alig menthető — azt vélelmezik, hogy ezt a ki se fejezett meghagyást az óvatoló személy elfogadta s annak véghezvitelére (a váltóösszeg beszedésére) magát hallgatagon kötelezte volna. Ily önkényes vélelmeknek azonban a váltójogban helye nem lehet, azért az ily vélelmek felállítása komoly figyelembe nem is vehető. És itt elértünk ahhoz, hogy helyesen formulázzuk azt a kérdést, a mely körül íulajdonképen a vita forog. Ugyanis itt lényegében nem is az a kérdés, hogy mi. a joga és kötelessége az óvatoló személynek, hanem az : »m i a t a r t a 1 m a és terjedelme annak a meghatalmazási szerződésnek, mely az óvást felvétető és óvatoló személy között abból a ténykedésből, hogy: az előbbi a váltólevelet az utóbbinak fizetés végetti bemutatás és óvás felvétele céljából átadja, az utóbbi pedig azt átveszi, létrejött? Azt hisszük, nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ennek a meghatalmazási szerződésnek tartalma és terjedelme: a)akötelezettségszempontjábólvéveaz, hog]y az óva toló személy kötelezi magát az óvást felvét e t ő v e 1 szemben arra, hogymind azokat a váltójogi cselekményeket, melyeket a váltótörvény a visszkereseti (és kereseti jog) érvényesíthető s e feltételének szempontjából, mint véghezviendőket s általa teljesitendőket előir, vagyis az összes úgynevezett óvási cselekményeket pontosan, kellő helyen, időben szabályosan, a torvény által előirt módon és formában véghez fogja vmni s ezeknek a cselekményeknek véghezviteléről óvást vesz fel s azt eredetben az ovatoltatonak kiadj a; viszont az óvást felvétető k o t e 1 e z i m a g á t arra, hogy az óvatoló személy költségeit es díjait megfizeti; b)ajogositottság szempontjából az, hogy az ovatolo személynek joga van az óvás kiadása elleneben az óvást felvétető személytől költségei és dijai megfizetését követelni; viszont