A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 50. szám - A végrehajtási igényper kérdéséhez

?63 Az 1893 : XVIII. t.-c. 1. §. első bekezdése értelmében ugyanis az eddigi általános szabálytól eltéröleg sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatásköréhez tartoznak mindazon 500 frtnyi értéket meg nem haladó perek, melyek az 1877 : XXII. t.-cikkben szabályozott községi bírósági eljárásra utalva nincsenek. Tehát a 20 írttól 50 írtig terjedő ügyek is sommás eljárás alá s a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartósnak. Ellenben a községi bíróságok hatásköre az 1893 : XV11I. t.-c. 225. §-a által továbbra j s változatlanul fentartatott. Ez az első különbség a mai s a régi jOgállapot közt. Másodszor ki akarta terjeszteni az uj törvény a kir. járásbíróságok hatáskörét s a sommás eljárást az ügyek minősége szempontjából. A cél világos : az eljárás egyöntetűsége mindazon ügyekben, melyek természetüknél fogva külön eljárást meg nem követelnek. Eme célnak megfelelöleg a törvény többek közt az úgynevezett »kereskedelmi ügyek«-et is sommás eljárás és a kir. járásbíróságok hatáskörébe vonja olyképen, hogy mindazon ügyekben, melyek eddig a kereskedelmi eljárás 5. és 7. §-a értelmében a kir. járásbíróságok, mint kereskedelmi bíróságok hatásköréhez és kereskedelmi eljárás alá tartoztak, ezentúl a törvény 2. §-ának rendelkezése szerint a kir. járásbíróságok a sommás eljárás, vagyis az 189o : XVIII. t.-c. szerint járnak el. A törvénynek tehát erre vonatkozólag nem volt más célja, mint a kereskedelmi eljárást szabályozó 5. ij-ban felsorolt ügyekben megszüntetui a kereskedelmi eljárást és a járásbirósági kereskedelmi bírósági hatáskört és annak helyébe a sommás eljárást és a köztörvényi járásbirósági hatáskört életbeléptetni. Minthogy pedig a kereskedelmi eljárás .">. §-a a sommás eljárást és a köztörvényi járásbíróság hatáskörét megállapító 18S1 : L1X. t.-c. 13. §-ának 'általános szabálya alól a kereskedelmi ügyletekből eredő pereket csak azon esetekben vette ki. ha az alperes kereskedő vagy az ügylet az alperest illetőleg képez kereskedelmi ügyletet, ellenben ezen feltevés hiánya mellett az általános szabály, mely szerint csak az 1877 : XXII. t.-c. szerinti bagatell eljárás alá nem tar ozó 500 frtig terjedő ügyek tartoznak sommás eljárás alá s a kir. járásbíróságok hatásköréhez, nyer alkalmazást; más szavakkal : minthogy a kereskedelmi eljárás pusztán a ^kereskedelmi ügy«-nek processualis szempontból fentartott fogalma alá tartozó ügyeket utasította külön kereskedelmi eljárásra, az uj törvény pedig épen ezt a külön eljárást akarta megszüntetni, világos, hogy az 1893 : XVIII. t.-c. 2. §-a 1. bekezdésében foglalt rendelkezés célja nem terjedhetett tovább, mint hogy a processualis szempontból felfogott kereskedelmi ügyek is, vagyis mindazon kereskedelmi ügyletek, melyek a miatt, mivel az alperes kereskedő volt, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képezett, kereskedelmi eljárás és kereskedelmi bíróság e!é tartoztak, ezentúl sz'ntén sommás eljárás alá és köztörvényi bíróság elé tartozzanak. A kereskedelmi ügyletekből eredő azon perek, melyekben csak felperes volt kereskedő, vagy az ügylet csak felperest illetőleg képezett kereskedelmi ügyletet, a mennyiben a per substratuma 50 frtot túlhaladott, az előtt sem tartoztak kereskedelmi eljárás és kereskedelmi bíróság elé, mert nem tekintettek úgynevezett »kereskedelmi ügy«-nek s ép azért az 50 frton aluli ilyen ügyek helyesen tartoztak a kisebb polgári peres eljárás alá. Ezen ügyeket a kereskedelmi eljárás nen érintette ; minthogy pedig az I«93 : XVHI. t.-c. a kereskedelmi eljárást s a járásbíróságnak, mint kereskedelmi bíróságnak hatáskörét akarta a kereskedelmi eljárás 5. §-ában felsorolt ügyek tekintetében az 1893 : XVIII. t.-c. 1. §-ának korlátai közt megszüntetni s ezekre is a köztörvényi járásbirósági hatáskört s a sommás eljárást kiterjeszteni, ebből erőszakos magyarázat nélkül más nem következtethető, mint hogy a kereskedelmi ügyletekből eredő azon perekben, melyekben csakis felperes kereskedő, vagy az ügylet csak felperesre nézve kereskedelmi ügylet, az 1. §. első bekezdésében megszabott értékhatártól eltekintve, az eddigi eljáráson és birói hatáskörön mi változtatást sem akart tenni, tehát fentartani ezen ügyekben — a mennyiben a per subtratuma 20 frtot meg nem halad — a községi birói hatáskört s a kisebb polgári peres eljárást, a mennyiben pedig 20 frtot meghalad, a sommás eljárást s a köztörvényi járásbirói hatáskört. Erősen támogatja ezen érvelést az 1893: XVIII. t.-c. 2. §-ának utolsó bekezdése, mely pusztán felébbviteli fórum meghatározása céljából megállapítja, hogy az ezen §-ban felsorolt ügyekben, az 1. pont alattiakban azonban csak akkor, ha alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez, a budapesti és pestvidéki kir. törvényszékek területén levő kir. járásbíróságok, mint kereskedelmi bíróságok járnak el. Ez a rendelkezés napnál fényesebben igazolja, hogy az uj törvény 2. §-ának célja nem volt egyéb, mint a kereskedelmi eljárás 5. §-ában felsorolt ügyeket, melyeknél tehát az alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez, a sommás eljárás alá s a kir. járásbíróságok hatáskörébe vonni. Ha a cél többre terjedt volna ki, ha sommás eljárás alá akarta volna vonni azon kereskedelmi ügyleteket is, melyeknél csupán a felperes kereskedő vagy az ügylet csupán a felperesre nézve kereskedelmi ügylet s az ügy substratuma 20 frtnál csekélyebb, akkor nem emeltetett volna ki a 2. §. utolsó bekezdésében lényeges eriteriumként azon körülmény, hogy az alperes legyen kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg képezzen kereskedelmi ügyletet, mert hiszen akkor minden kereskedelmi ügyletből eredő perben, tekintet nélkül arra, hogy perben álló felek közül melyik kereskedő, vagy melyikre nézve képez az ügylet kereskedelmi ügyletet, a budapesti és pestvidéki kir. törvényszékek területén levő kir. járásbíróságoknak, mint kereskedelmi bíróságoknak kellene eljárni. Az uj törvény tehát a kereskedelmi eljárásnak a sommás perekből való kiküszöbölése dacára is fentariotta a distinctiót az úgynevezett »kereskedelmi ügyek« közt, melyeknél az alperes kereskedő vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez és azon kererskedelmi ügyletekből eredő ügyek közt, melyeknél csupán felperes kereskedő vagy az ügylet csupán reá nézve kereskedelmi ügylet. Hogy eme distinctio a 2. §. 1. pontjánál kimaradt, sajnálatos és eléggé el nem Ítélhető feledékenység, mely azonban Senkit sem jogosít fel arra, hogy a törvénybe erőszakosan interpretáljon olyat, mi a törvényhozónak eszeágában sem volt s a mi abban, ha a törvényt nem betűi szerint, hanem logikailag magyarázzuk, tényleg nem is foglaltatik. Ha az igazságügyi bizottság az eredeti ministeri javaslat 2. §-a szövegének módosításakor a kisebb polgári peres e'járásra egyáltalán gondolt volna, a hiba bizonyára meg nem esik vala. Minthogy azonban az 1893: XVIII. t.-c. 2. §-ában felsorolt ügyek, ha csupán felperes volt kereskedő vagy az ügylet csupán felperesre nézve volt kereskedelmi ügylet — a bagatell eljárás alá tartozók kivételével — azelőtt is sommás eljárás és a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoztak, most pétiig ide vonták a kereskedelmi eljárás ezen ponttal csaknem teljesen egyező 5. §-ának eseteit is, a mikor t. i. az alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg képez kereskedelmi ügyletet, egy kalap alá vonták mind a kettőt, megfeledkezve arról, hogy a kereskedelmi eljárás 5. §-a alá tartozott ügyek 50 frt értéken alul sem tartoztak bagatell eljárás alá, ellenben a kereskedelmi eljárás 5. §-a alá nem tartozó, habár kereskedelmi ügyletből eredő perek •r>u Irton alul bagatell eljárás alá tartoztak. Ennek a sajnálatos feledékenységnek, mikor ez ennyire nyilvánvaló, felülni bíín volna s azért tisztázva látom a kérdést annyiban, hogy a 20 frt értéket túl nem haladó kereskedelmi ügyletekből eredő perek, ha csupán felperes kereskedő vagy az ügylet csupán felperesre nézve képez kereskedelmi ügyletet, továbbra is a községi bíróság hatáskörébe s a kisebb polgári peres eljárás alá tartoznak. A joggyakorlat ingadozásának mege lőzé^e céljából mindenesetre üdvös volna egy teljes ülési curiai döntvény meghozatala. A végrehajtási igényper kérdéséhez. Ívta: KUDÁSZ ENDRE kir. albiró Galgócon. Traeger Zsigmond tanácsjegyző albiró úr a » J o g« 26. számában Az igényper kérdéséhez cím alatt ismerteiért végrehajtási igényperben kelt kir. táblai Ítéletnek rendelkezését helyesnek el nem ismervén, azzal szemben a jogkérdést akként oldotta meg, hogy : »a közös ingók elárvereztessenek s kinek-kinek jutaléka kiszolgáltassék«. Ez a rendelkezés azonban csak részben végrehajtható ; mert a »kinek-kinek jutaléka« mennyiségileg meghatá rozva nem lévén, a vételár fel nem osztható. Nem lehetetlen, hogy eme felfedezés után a t. tanácsjegyző úr igyekezni fog rendelkezését kiegészíteni és pedig az egészben végrehajthatóság kedvéért természetesen akként, hogy a »közös ingókból« a tulajdonos társakat külön-külön megillető hányad részeket is kitüntesse. S ha ez neki sikerült: rendelkezése csakis annyiban marad kifogásolható, hogy a lefoglalt ingóságokat mind elárverezni rendeli, holott pedig azoknak egynémelyike természetben is megosztható. Kérdés azonban, vájjon a t. tanácsjegyző albiró úrnak csakugyan fog-e sikerülni, hogy amaz ismeretlen hányadrészeket kipuhatolja s illetőleg megállapítsa ; mert hiszen — a mit a peranyag ismételten kiemelni elmulasztott — a felperes örököstársak éppen azt vitatták, hogy végrehajtást szenvedőt a hagyatékból mi sem illeti s ;a lefoglalt ingóságokat egészben igényelték. Én most is azt állítom, hogy mielőtt az igénylők és a végrehajtást szenvedő között a vitás öröklési kérdés tisztába hozatnék, a lefoglalt ingóságoknak azon hányadrészét, vagy azok véielárából azon értéket, mely a végrehajtást szenvedő jogán a végrehajtató követelésének kielégítésére lenne fordítandó, — a nélkül, hogy hatáskörét túl ne lépné, — a végrehajtási igényper birája nem állapithatja meg. A t. tanácsjegyző albiró úr rendelkezése tehát marad továbbra is csak részben végrehajtható s a vételár valószínűleg depositumba kerül . . . Kétségtelen tehát, hogy a végrehajtató a lefoglalt ingóságokból az örökösödési kérdésnek tisztába hozataláig kielégítést nem nyerhet. S azt hiszem, hogy emez állitásom helyessége nyilvánvaló a végrehajtási törvénynek hason esetekben az ingatlanokra vonatkozó rendelkezéséből, mely szerint a végrehajtási zálogjog csak feltételesen kebeleztethetik be s hogy végrehajtató a jelzálogból csak akkor nyerhet kielégítést, ha arra a végrehajtást szenvedő tulajdonjoga bekebeleztetett, vagyis — a mi ezzel teljesen egyértelmű — ha az öröklési kérdés már tisztába hozatott. Midőn tehát a t. tanácsjegyző albiró úr a kir. táblának ama rendelkezését, mely szerint a lefoglalt ingóságok a foglalás alól felmentettek, mindezek dacára helyesnek el nem fogadja, azt kell