A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 48. szám - Az új sommás törvény 2. §-ához

192 A JOGK vádlott beismerése szerint is ö a kérdéses gyermeket betegsége I alatt többször kereste fel, ez a körülmény pedig szintén arra mutat, hogy valótlan az a mentsége, hogy csakis az első segély­nyújtásra szorítkozott és nem fogadható el ama védelme, hogy magát attól a gyógykezeléstől, melylyel a szakértők véleménye szerint a súlyos testi sértés létrejötte oki összefüggésben áll, távol tartani igyekezett volna. (1894. június 20-án, 5,576. sz.) Fenyitö zárlatot nemcsak a vizsgálóbíró, hanem a kir. törvény­szék is rendelhet. A szegedi kir. itélő tábla: A kir. törvényszék végzése hivatalból megsemmisittetik. Indokok: A kir. Curiának ti9. sz. döntvénye szerint a zárlat elrendelése a nyomozatot vagy a vizsgálatot teljesítő biró hatásköre alá tartozik. Akkor tehát, a mikor a kir. törvényszék a zárlatot illetéktelenül elrendelte, a többször emiitett curiai dönt­vény megsértésével, megsemmisítést maga után vonó nyilvánvaló alaki szabálytalanságot követett el, minek folytán a felebbezett végzés hivatalból megsemmisítendő volt. (1894. évi július 9-én, 3,315. sz. a.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy a magyar bűnvádi eljárás terén kifejlődött gyakorlat szerint a büntető bíróság a károsított fél kárigényeinek biztosítása iránt, az esetek különbözőségéhez képest, majd csupán a terhelt rendelkezési jogának korlátozása céljából bűnügyi zárlat utján, majd zálogjog elnyerése végett biztosítási végrehajtás elrendelése által intézkedik ; tekintve, hogy mig a biztosítás ez utóbbi nemének elrendelése kizárólag a per bíróságának jogköréhez tartozik, addig a (szorosabb értelemben vett) bűnügyi zárlatot, a nyomozatot vagy vizsgálatot teljesítő biró rendeli el és foganatosítja ; tekintve, hogy A bűnvádi eljárási gya­korlatnak eme megállapításai, midőn a biztosítási intézkedések egyik nemét, a vizsgálóbró jogkörének korlátozásával az eljáró bíróság hatásköréhez utasítják, a biztosítási intézkedések másik nemére pedig a vizsgálóbírót feljogosítják, ezzel nem zárják ki, hogy erre vonatkozólag is, az eset körülményeihez képest, az eljáró bíróság maga intézkedhessék, különösen akkor, midőn a vizsgálat már befejezést nyert; tekintve, hogy a jelen esetben a magánfél, ki a vádlott cselekménye által magát jogellenesen megkárositott­nak véli, kárigényeinek biztosítását a kir. ügyészséghez 1894. évi május hó 28-án 2,758. sz. a. beadott kérvényében olyan időben kérte, midőn a vizsgálóbíró a vizsgálatot már befejezte és az iratokat a kir. ügyészséghez érdemleges indítványtétel végett be­terjesztette ; tekintve, hogy ezek szerint a zombori kir. törvény­szék jogkörét nem lépte túl azzal, hogy F. Mihály és özv. F. Máriának a bűnügyi zárlat iránt beadott kérvényét saját hatás­körében intézte el: ugyanazért a szegedi kir táblának fentidézett végzése meg­semmisittetik és a nevezett kir. itélő tábla az elsőbirósági végzés­nek érdemi felülvizsgálatára utasittatik. (1894. évi november hó 7-én, 10,393. sz. a.) A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság elvi jelentőségű határozatai. 1,994. Kisebb polgári peres eljárásban beadóit folytatólagos kielégítési végrehajtási kérvény belyeginentes. (1894.. évi4,357. sz) 1,995- Már kitűzött ingatlan árveréshez való csatlakozás iránti kérvény az illetéki díjjegyzék B. tétele IV. 9. pontjábati megállapított illeték alá esik. {1894. évi 965. szám.) 1,996. Vasárnapi munkaengedély megadása iránti kérvény bélyegköteles. {1894. évi 718. szám.) 1.997. Községi bíráskodás alá tartozó kisebb polgári peres eljárásban igénykereset folytán hozott és zár feloldást elrendelő határozat ellen nem felebbvitelnck, hanem a járás­bíróság elótt indítandó külön igénykeresetnek lévén helye, az ily bár felebbezés alakjában beadott keresett f ölött hozott birói ha­tározat az illetéki díjjegyzék 48. tétel B. g) pontja szerinti illeték alá esik. (1894. évi 6,173. szám.) 1.998. Kielégítési végrehajtási kérvény elintézését sürgető beadvány nem minősíthető perenkivüli beadványnak. (1894. évi 3,547. szám) Ha a végrehajtási zálogjognak bekebelezése a kielégítési végrehajtás iránti kérvényben, tehát a perbíróságnál kéretik, az ily kérvény nem minősíthető az illetéki díjjegyzék 13. tétel IV. 15. pontja alá eső telekkönyvi beadványnak. (I893. évi 9,175. sz) 2.000. Váltótclcpitési dijak üzleti kiadást képesvén, a nyil­vános számadásra kötelezett vállalat nyers jövedelméből levo­nandó k. (1894. évi 7,105. szám.) 2.001. Társasági szerződések után az illetéki díjjegyzék 89. tétel 1. B. b) pont utáni 3. jegyzete szerinti 43/n>°/o tóli ille­ték csakis azon ingatlanok után jár, melyeket a társaságba lépő tag vagy tagok a társaságba vagyonbetétként hoznak. Oly ingatlanok értéke után azonban, melyek már meg­alakult társasági cégnek te lek könyvileg nevén álló tulajdonát képezik, uj tagok belépése, illetve jogügyletujitás esetében, a 43/io°/o-tóli illetéket követelni nem lehet; de az ily ingatlanok értéke, az idézett díjtétel I. B. b) pontja értelmében uj tagok belépése esetére járó 11. fokozat szerinti illeték alapjának meg­állapításánál, számításon kívül nem hagy hatók. ('1891. évi 8,454. sz.) 2.002. Ha birói árverés alkalmával a legtöbbet ígérő az 1881. évi LX. t.-cikkben előirt meghatalmazást arról, hogy más nevében árverelt, ugyanaz árverésnek jogerőre emelkedése előtt, de az idézett fórvétiy 17I. rf-ábau megállapított 8 napi határidőn túl adja be, vevőnek tekintetik, dacára, hogy az árverési jegyzőkönyv aláírása előtt kinyilatkoztatta, hogy az ingatlant egy harmadik személy számára vette. (1894. évi 5,822. szám.) 2.003. Tényleg megszűnt üzlet vagy haszonhajtó foglal­kozás után három évre való érvénynyel kivetett III. oszt. kereset­adónak aránylagos törlése iránti igény nincsen kötve ahhoz a t'eltétélhez, hogy a vonatkozó iparigazolvány az illetékes ipar­hatóságnál visszaadassék. (1894. évi 6,397. szám.) Kivonat a „Budapesti Közlöny"-ből. Csődök: Schweitzer Ignác e., egri tszék, bej. dec. 31, félsz, jan. 29, csb. Singer Lajos, tmg. gr. Kreith Gyula. — ZsigmondoVÍCS Vilmos e., m.-szigeti tszék, bej. dec. 15, félsz. dec. 28, csb. Breznay Lajos, tmg. dr. Mihályi Flórent. — Scheidler Lipótné és tsa e., budapesti keresk. és váltótszék, bej. dec. 28, félsz. 1895 évi jan. 24, csb. Baks Gyula, tmg. dr. Szirmay István. — Grosman Éliás e., dévai tszék, bej. 1895. évi jan. 9, félsz. 1895. évi jan. 26, csb. dr. Pajor Kálmán, tmg. dr. Nagy Ignác. — Bodzasi István e., szegedi tszék, bej. 1895 évi jan. 2, félsz. 1895 évi febr. 1, csb. Hubacsek Pál, tmg. Tóth Lajos. — Kun Yilmos e., temesvári tszék, bej. dec. 31, félsz. 1895. évi jan. 12, csb. Kirway Döme, tmg. Kisfaludy Zsigmond. — Pollák Ignác e., szegzárdi tszék, bej. 1395 évi febr. 4, félsz. 1895. évi febr. 19, csb. ifj. Závody Albin, tmg. dr. Helbeit István. — Ehrenreich Izidor e.._ kassai tszék, bej. 1895 évi febr. 18, félsz. márc. 8, csb. dr. Hornyay Ödön, tmg. Hedry Lőrinc. — Berényi Gyula e., szolnoki tszék, bej. dec. 31 félsz. 1895. évi jan. 28, csb. Mészáros Dániel, tmg. dr. Fodor Márton. — Schlesinger Salamon e., trencséni tvszék, bej. dec. 20, félsz. 1895. jan. 14, csb. Kéler József, tmg. Donáth Manó. — Elein és társa e., pécsi tvszék, bej. dec. 31, félsz. 1895 jan. 13, csb. Vodicska Ferenc, tmg. dr. Szekrényessy Ferenc. — Fruk József e., Zágrábi tvszék, bej. dec. 1, félsz. —, csb. —, tmg. dr. Vidrics Lörincz. — Halbrohr Ignác e., újvidéki tvszék, bej. dec. 10, félsz. dec. 14, csb. dr. Perczel János, tmg. Keller István. — Popper testvérek e., szegedi tvszék, bej. 1895. jan. 21, félsz. febr. 18. — Fischer Sándor e., pécsi tvszék, bej. dec. 22, félsz. 1895. jan. 15, csb. dr. Dobi Imre, tmg. dr. Rásky Béla. — Mendsági Albert e., tordai tvszék, bej. 1895. jan. 9, félsz. febr. 1, csb. Pozsoni Antal, tmg. dr. Popescu György. —• Szabó Kálmán e., szegedi tvszék, bej. 1895. jan. 24, félsz. febr. 23, csb. Hubocsek Pál, tmg. dr. Kánitzer Sándor. — Silber Sámuel e., nyíregyházai tvszék, bej. jan. 30, félsz. febr. 15, csb. Morvay Pál, tmg. Bacskay Endre. — Molnár és Kiss utódai e., zilahi tvszék, bej. 1895. febr. 18, félsz. márc. 18. csb. Szabó Béla, tmg. Kiss Lajos. — Málék Tóbiás e., m.-szigeti tvszék, bej. dec. 22, félsz. 1895. jan. 10, csb. Szép Géza, tmg. Man László. Pályázatok : A beszterczebányai jbságnál jegyzői áll. dec. 8. — A kecskeméti jbságnál a 1 b i r ó i áll. dec. 8. — A temesvári itélő tábla kerületében egy joggyakornoki áll. dec. 6. — A nezsideri jbságnál a 1 birói áll. dec. 8. — A siklósi jbságnál albirói áll. dec. 8. — A karcagi közjegyzői áll. dec. 13. — A kis-ujszállási közjegyzői áll. dec. 13. — Az ócsai jbságnál aljegyzői áll. dec. 8. — Az egri tszéknél birói áll. dec. 9. — A soproni tszéknél jegyzői áll. dec. 9. — A miskolci jbságnál második járásbirói áll. dec. 9. — Az abrudbányai jbságnál aljegyzői áll. dec. 9. — A miskolci jbságnál a 1­jegyzői áll. dec. 9. — A lippai jbságnál aljegyzői áll. dec. 9. — Az oravica-bányai jbságnál jegyzői áll. dec. 9. — A rózsahegyi jbságnál albirói áll. dec. 10. — A h.-m.-vásárhelyi jbságnál aljegyzői áll. dec. 10. — A debreceni tszéknél aljegyzői áll. dec. 10. — A zala­egerszegi jbságnál albirói áll. dec. 11. — A pécsi kir. ügyészségnél a 1­ügyészi áll. dec. 9. A t.-kanizsai jbságnál aljegyzői áll. dec. 11. — A gyönki jbságnál alj egy zői áll. dec. 12. — A felső-eöri jbságnál al­jegyzői áll. dec. 12. — A sárvári jbságnál járásbirói áll. dec. 12. — A pestvidéki tszéknél jegyzői áll. dec. 12. — A szent-gotthárdi jbságnál al b i r ó i áll. dec 12.— A karánsebesi tszéknél aljegyzői áll. dec. 12. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társaság«-nál. (Hold-utca 7. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents