A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 43. szám - Adalék a sommás eljárási törvénycikk szövegezéséhez

A JOG. 171 talán kifogásával felpereseknek okozott tárgyalási és ezzel egy tekintet alá eső felfolyamodisi költség megfizetésére a prts 251. §-a alapján kötelezni kellett. (1891. évi szept. 5. 8,882.) rözsdebiróság előtt folyamatban levő perben megítéli eskiileteteli határnap elmulasztása miatt még akkor sincs igazolásnak hehe. ha a megítélt eskü nem a tó'zsdeblróságnál, liánom megkeresés útján rendes bíróság előtt volt leteendő. A Ui. kir. Gliria következő végzést hozott: A másodbiróság végzése a benne felhozott indokoknál fogva annvival inkább helybenhagyatik, mert az 1881. évi L1X. t.-c. Gl. §-ának a 97. §-szal való egybevetéséből kétségtelen, hogy a törvényhozó nem akarta an igazolást a kivételes biróságok hatáskörébe utalt perekben mindazon esetekre kiterjeszteni, a mely esetekben a rendes biróságok eljárása alá tartozó perekben a 61. §. értelmében igazolásnak helye van, hanem az igazolást csakis a 97. §-ban tüzetesen megjelölt két esetre szorította, már pedig ez utóbbiak közt az eskületételi határnapuak elmulasztása úgy, a miként az a 61 §-ban kifejezetten megjelöltetett, felvéve nincs s mert e szerint az eljáró kivételes bíróság oly kérdésben határozván, mely az ő hatáskörébe nem tartozik, e részbeni határozatával törvényes hatáskörét nyilván túllépte. (1893. évi október hó líS-án 1,189. sz.) Bűnügyekben. Vádlott nem mint tényt állította panaszlóról, hogy ez valakinek íiát a katonaságtól kiszabadította, hanem e/.en ténybeli állítást panaszlo inasa mondta el önmagáról a városi közgyűlésen s erre vádlott saját véleményeként azt nyilvánította, hogy panaszló orvos ezen tette által a királyt és az államot megkárosította s e miatt öt vádlott lel fogja jelenteni. Tekintve, hogy vádlott nyilatkozatának sem azon része, a melyben elmondta panaszlónak állítólag önmagáról tett ténybeli állítását, sem ama része, a melyben ezen tényre vonatkozó saját véleményét mondta el, nem foglal magában oly ténybeli állítást, a mely a panaszló ellen a büntető eljárás megindításának okát képezné, vagy ezt köz megvetésnek tenné ki, ennélfogva vádlottnak nyilatkozata a rágalmazás tényálladékát meg nem állapítja. Az eperjesi kir. törvényszék (1892. november 15-én, 3,74S/b. 1892. sz. a.) : Rágalmazás vétségével vádolt V. Vince elleni bünfenyitő ügyben következőleg itélt: V. Vince vádlott a btk. 262. §-ba ütköző rágalmazás vétségében mondatik ki vétkesnek s ezért ugyanezen és a 277. §. alapján, de a btk. 92. §. alkalmazásával az 1887 : VIII. t.-cikkben meghatározott célra fordítandó és behajthatianság esetén 10 és illetve 5 napi fogházra átváltoztatandó 100 frt fő- és 50 frt mellékbüntetésre Ítéltetik stb. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalások során kihallgatott tanuk vallomásának egybevetett értelme a következő tényállást tünteti fel: 1891. évi november hó 20-án este vádlott V. Vince megjelenvén R. Alajos, Bártfa sz. kir. város polgármesterének lakása előtt, az ott jelen volt J. Ferenc, J. Ferencné, S. János, özv. Cs. Károlyné és B. Róza és a körülbelül 15 lépésnyi távolban álló K. Imre tanuk előtt azt állította, hogy sértett dr. M. Rezső városi főorvos a városi közgyűlésen odanyilatkozott, miszerint ő (sérteti) két embert a katonaságtól megszabadított. Ezen előadásához vádlott hozzátette még azt is, hogy sértett ezen tette által a királyt és az államot megkárosította s hogy ö (vádlott) sértettet e miatt fel fogja jelenteni. Ezzel szsmben vádlott tagadta ugyan a terhére rótt vétség elkövetését, de J. Ferenc, J. Ferencné, özv. Cs. Károlyné és B. Róza tanuk egybehangzó vallomása folytán a fenti tényálladék beigazoltnak volt tekintendő. Ezen előbb nevezett tanuk vallomásától némileg eltér a K. Imre tanú vallomása, mely szerint vádlott sértett dr. M. Rezsőről egyenesen állította volna, hogy az a katonaságtól két embert megszabadított és ez által a királyt és az államoi megkárosította. Ezen vallomás azonban nem tartalmazván a dolog lényegére vonatkozó eltérést s a fentnevezett 4 tanú egyhangú vallomása által különben is lerontatván, külön figyelembe veendő nem volt. Lényegesen eltér J. Ferenc, J. Ferencné, özv. Cs. Károlyné, B. Róza és K. Imre tanuk vallomásától a S. János tanú vallomása, mely szerint vádlott sértettről csak azt állította, hogy utóbbi kimentette a (vádlott) fiát, de hogy betegségből-c vagy pedig a katonaságtól, azt S. tanú vallomása szerint vidlott nem mondta; úgyszintén sem a királyról, sem az államról vádlott nem szólt. S. János tanú ezen vallomása azonban a fennebb említett 5 tanúnak lényegileg egybehangzó vallomása által lerontatván, tekintetbe nem vétethetett. Ep úgy figyelmen kivül hagyandó R. Alajos tanú vallomása is, miután utóbbi nem volt jelen a vádlott és tanuk közt folytatott beszélgetés egész tartama alatt s J. Ferencné tanúvallomása szerint ép az, inkriminált kijelentés alkalmával is távol volt. Mindezeknél fogva tekintve, hogy vádlott dr. M. Rezső városi főorvosról, tehát hatósági tagról, oly tényt állított, mely — valódisága esetén — utóbbi ellen a büntető eljárás megindításának okát képezné, vagy legalább is öt a közmegvetésnek kitenné s tekintve, hogy ezen állitását nyilt utcán s 6 tanú" együttes jelenlétében, tehát nyilvánosan tette: vádlott V. Vince a fenn vázolt tényálladék alapján a btk. 262. §-ba ütköző rágalmazás vétségében volt bűnösnek kimondandó s a törvényszabta büntetéssel sújtandó; ennek meghatározásánál azonban enyhitő körülményekként voltak figyelembe veendők vádlott agg kora s azon körülmény, hogy nagyot halló levén, könnyen feltehető, miszerint sértettnek a városi közgyűlésen tett kimondását felreértette s igy a terhére rótt vétséget túlbuzgalomból, nem pedig rosszakaratú célzatossággal követte el stb. A kassai kir. itélő tábla (1893. szeptember 25-én, 556/b. 1893. sz. a.): Tekintve, hogy V. Vince vádlottnak, bár az utcán, de mégis zárt körben folyt beszélgetés közben tett kérdéses nyilatkozata a nyilvánosságot oly értelemben, a mint azt a btk. 262. §-a megkívánja, nem állapítja meg és igy a nevezett vádlott cselekménye e §. alá nem vonható, hanem csupán a btk. 258§-ába ütköző s a 270. §. 2. pontja alá eső rágalmazás vétségének ismérveit tünteti fel : ehhez képest a kir. itélő tábla V. Vince vádlottat a btk. 258. §-ába ütköző s a 270. §. 2. pontja alá eső rágalmazás vétségében mondja ki bűnösnek s ezért büntetését a btk. 92. §. alkalmazásával az 1892 : XXVII. t.-c. 3-5. §-ban megjelölt célokra fordítandó és behajthatianság esetén ót (5) és illetőleg egy (1) napi fogházzal helyettesítendő, az államkincstár részére 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhével fizetendő ötven (50) forint pénzbüntetésben, mint főbüntetésben s mellékbüntetésként tíz (10) forint pénzbüntetésben állapítja meg. Ennyiben a kir. törvényszék Ítéletét megváltoztatja, egyebekben stb. helybenhagyja. A m. kir. Curia (1894. szeptember 12-én, 11,794. sz. a.) : Tekintve, hogy az eskü alatt kihallgatott J. Ferenc és neje, továbbá özv. Cs. Károlyné és B. Róza tanuk vallomása szerint vádlott nem mint tényt állította dr. M. Rezsőről, hogy ez egy úrnak a íiát a katonaságtól kiszabadította, hanem hogy ezen ténybeli állítást dr. M. Rezső a városi közgyűlésben önmagáról mondta s erre vádlott saját véleményeként azt nyilvánította, hogy a nevezett orvos ezen tette által a királyt és az államot megkárosította s e miatt őt vádlott fel fogja jelenteni, tekintve, hogy a vádlottnak a tanuk előtt tett ezen nyilatkozata két részből áll, az elsőben elmondta a panaszlónak állítólag önmagáról tett ténybeli állitását, a másikban pedig elmondta ezen tényre vonatkozó saját véleményét; miután azonban vádlott ezen nyilatkozatának egyik része sem foglal magában a panaszlóra vonatkozólag oly ténybeli állítást, a mely a panaszló ellen a büntető eljárás megindításának okát képezné vagy ezt közmegvetésnek tenné ki, annálfogva vádlottnak ezen nyilatkozata a rágalmazás tényálladékát meg nem állapítja, ugyanazért mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával vádlott V. Vince a rágalmazás vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmentetik. Vétkes bukás megállapítása könyvek vitelének elmulasztása és hitelszédelgés miatt. A temesvári kir. törvényszék: B. . . . György és B. . . . Bogolyub vádlottakat a terhükre rótt, a Btk. 416. §-nak 2. és 4. pontjába ütköző és minősülő vétkes bukás vétségének vádja és következményei alól felmenteni. Indokok: A vizsgálat, valamint a végtárgyalás adatai szerint B. . . . György vádlott 1889. évi márciusban B Vilmos temesvári kereskedő üzletét megvette 8.265 forintért, mely üzlet 1889. évi március 26-án mint egyéni cég bejegyeztetett. A B György által megnyitott üzletbe bátyja B. . .'. Bogolyub mint társ 1889. évi május havában 400 frttal lépett be s ekkor az üzlet mint társas cég 1889. évi május 25-én jegyeztetett be, mely társas cég azonban 1890. évi április 9-én megbukott és illetve az ellen a csőd megnyittatott. Vádlottak azt hozzák fel védekezésül, hogy a bukás egyik közvetlen oka a hitel megtagadása vok és hogy az üzlet áruraktára kiegészíthető nem volt. Előadják továbbá, hogy könyveiket rendesen vezették, közvetlen a bukás előtt adósságokat nem csináltak, sem megrendeléseket nem eszközöltek és midőn fizetésképtelenségüket tudták, a csődnyitást kérték. Vádlottak eme védekezését a vizsgálat adatai is támogatván, eonstatáltatott, hogy vádlottak könyveiket rendesen vezették, azokat meg nem hamisították, sem meg nem változtatták olyképen, hogy azokkal az üzlet cselekvő és szenvedő vagyon állapota kideríthető nem volna. Constatá Itatott továbbá az is, hogy midőn, vádlottak fizetésképtelenségüket megtudták, új adósságokat nem csináltak, sem a csődkérvény beadásának elmulasztásával alkalmat nem szolgáltattak arra, hogy vagyonukra egyik vagy másik hitelezőjük megtartási jogot nyerjen. Azon körülményt illetőleg, hogy az első izben nyitott főkönyvben javítások fordulnak elő, B. . . . György vádlottnak ama védekezését, hogy ezen javítások nagybátyja B. . . . Mihálynak a könyvvitelben való járatlanságából erednek, ki őt betegsége I ideje alatt helyettesité, bíróilag elfogadni kellett azért, mert a szakértői vélemény vonatkozó része ezen javításokat nem tekinti hamisításnak és hogy tömeggondnok vizsgálati vallomása sem terheli vádlottakat, sőt ellenkezőleg védekezésöket megerősíti. Az üzlet cselekvő és szenvedő állapotának teljes kiderítése a méilegben jelentkezett, ennek készítésére nem voltak kötelezhetők, mert az üzleti év még le nem járt. Minthogy tehát fen-