A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 3. szám - A vallás mint a politikai jogok gyakorlásának alapfeltétele

A joa 2á bajjal, mert megélni kell és azt, hogy az emberek éhesek legyenek, még az V-ik kerületi járásb'róság hatalmas vezetője sem tilthatja meg. De ugyan mért másol a szegény öreg Oppody ?! Hiszen a becsüs dolga becsülni és nem jegyzökönyveket másolni. Igen, de igy kivánja ezt egy rendelet, mely napvilágot látott s mely annak aláírásával van ellátva, ki soha sem volt takarékos kebelbéli rendeletek kibocsátásával. Meghagyatott ugyanis a becsüsöknek, hogy zálogolási jegyzökönyveket másoljanak s ki mennyi zálogolási jegyzökönyvet ir le, a szerint kapja az eljárásokat. Tehet-e arról a járásbíróság érdemes vezetője, hogy a természet még a becsüsöket is megöregiti, hogy vannak kezek, melyek az aggságtól reszketnek. Nem, erről ő nem tehet, ö a rendeletet kiadta, tehát az bölcs» ; humanismust hivatalos ügyködésben nem ismerünk«. Vagy tehet-e arról a bíróság vezetője, hogy közfogalmak szerint a kiutasítás, kidobás, sértő és lealacsonvitó a kiutasitottra. E balga közfogalmak ellenére kiutasított az irattárból egy végrehajtót, ki a szükséges iratokat kereste ki ottan. Helyesen tette! És igen helyes azon felfogása is, hogy rendnek csak akkor szabad lenni, ha az ő mindent fürkésző szemei a járásbiróság négy falai közt vannak. így például szabadsága ideje alatt a járásbíróságot Borbély Jenő aljárásbiró vezette. Mindeu rendben volt. A hatalmas hazatért. Sorba behivatta a díjuokokat. Órákon át pertraktálta velük a rend szükségességét. És íme a leiratlan végzések és Ítéletek ez alatt összehalmozódtak s most megint volt alkalma stentori hangjával a rendet »helyreállitani«. Az igazságügyi kormány kötelessége a jogkeresők érdekeit előmozdítani, ezen jogkeresők közt vannak az V-ik kerület alkalmazottjai. Nem perelnek ugyan, nem panaszkodnak, de sőt újévkor szépen kiöltözködtek is, hogy üdvözöljék a járásbiróság vezetőjét, de azért csendesen keresik jogaikat ott, a hol a szivek dobognak. Vájjon meg fog e könyörülni az igazságügyi kormány ezen sokat hányatott embereken? Nem tudjuk. Mi megteszszük kötelességünket! Dr. Szakolczai Árpád, budapesti ügyvéd. Irodalom. VA vallás mint a politikai jogok gyakorlásának alapfeltétele. Irta Horváth Ödön. Lapunk legutolsó számában niár röviden megemlékeztünk e könyv megjelenéséről. A munka azonban annyira actuaiis, a benne megvitatott kérdések olyannyira napi érdekíiek, hogy minden egyébtől eltekintve is megérdemli, hogy vele kissé bővebben foglalkozzunk. Horváth értekezése alapjául szolgáló elv a vallási függetlenség politikai jogok gyakorlatában a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak 2. §-ában nyer szabályozást. A §. igy hangzik: A polgári s politikai jogok gyakorlására való képésség a hitvallástól teljesen független. Szerző nagy örömmel üdvözli a javaslat ezen szabadelvű, modern felfogását, melyet különben a képvise'öház közoktatásügyi bizottsága már 1893. november 16-iki ülésében egyhangúlag elfogadott s minden előrelátható valószinüség szerint nem sok idő múlva a törvérjy fog szentesíteni. E §. már nem uj. Fel volt véve az 1875-iki Eötvös-féle javaslatba is s ha egyrészt eléggé sajnálatos, hogy csaknem két évtized kellett ahhoz, hogy ezen elv, melyet a praxis szerencsére már rég érvényesít törvénybe igtattassék, ugy másrészt a liberális reformok minden kedvelője s a liberalismus .s felvilágo'odottság összes hivei örvendhetnek azon, hogy : v é g re mégis. Nem jó ugyan — azt tartom — előre inni a medve bőrére, de akkor, midőn csaknem az egész magyar társadalom, az azt képező egész középosztály mint egy ember sürgeti a vallásszabadságot s ennek törvénybeni kifejezését, nem képzelhetem, hogy a nemzet többségének akarata ne érvényesülhessen. Igen helyesen jegyzi meg Horváth : »ha elfogadjuk azt az elvet, hogy a politikai jogokban való részesedés alapfeltételei közül a vallást okvetetlenül ki kell törülni: el kell fogadnunk annak összes konzequenciáit, vagyis meg kell szüntetnünk minden legkisebb kényszert, melyet az állam az ember lelkiismerete felett az állami közügyekbe való befolyás tekintetében a vallás szempontjából gyakorol.« Ezért szerző kívánja a vallási színezetű eskü megszüntetését is, miben teljesen osztjuk nézetét. A vallási színezetű eskü manapság a vallások különböző Isten felfogása s az atheisták nagy száma mellett, nemcsak hogy alkalmatlan, de értelmetlen is, mert vagy tulajdonítunk az eskünek — mint Horváth is jól mondja — belső s emberileg lehető kötelező értéket, akkor fontos, hogy összhangban legyen az azt letevő meggyőződésével, ha pedig e belső érték nem fontos, akkor mire jó az esküt letenni ? Még egy indítványa is van Horváthnak. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény 2. §-ának rendelkezéseit kiegészíti ugyanezen javaslat 4. §-a mely kimondja: »egyházi fenyíték nem alkalmazható senki ellen többek közt azon okból, mivel a törvény által engedett polgári jogait szabadon gyakorolta.« Összevetvén a két §. értelmét 8 indokolásukat Horváth a következő stiláris kiegészítést ajánlia a politikai jogok gyakorlására irányuló teljes szabadság fontossága tekintetéből: » . . . mivel a törvény által engedett polgári és politikai jogait szabadon gyakorolta.« A javasolt módosítás nézetünk szerint fölösleges, mert magunk részéről azt tartjuk, hogy nálunk a polgári jog gyakorlatában a politikai jogok gyakorlata már eo ipso benfoglaltatik. A 124 oldalt felölelő müvecske különben igen élénk irálylyal van megírva s az egész értekezés, mely széles történeti s irodalmi alapokra van fektetve és szerzője sokoldalú tudásáról tesz tanúságot, megérdemli, hogy elolvastassák azok által, kiket a kérdés érdekel. Mi is olvasóink jóakaratú figyelmébe ajánljuk Horváth Ödön könyvét. Ybb. Vegyesek. A nők szerepe községi közigazgatásunkban. Községi törvényünk szerint eddig a nők csak képviselő útján gyakorolhattak szavazati jogot még legtöbb adót fizető birtokos elmen is. Az 1891. évi XV. t.-c. 22. §-ának negyedik bekezdése azonban a következőket mondja: »A megalakult felügyelő-bizottság kiegészíti magát a községben, illetőleg hitközségben lévő legtekintélyesebb s a kisdedóvás iránt érdeklődő nőkkel. Ezek száma azonban a megválasztott tagok számát meg nem haladhatja.« A községi óvodák és menedékházak igazgatása ugyanis a községi képviselőtestület által, a községi választók sorából megválasztott s legfeljebb 5 tagból álló felügyelő-bizottság útján eszközlendő, ugyanazon törvényszakasz szerint. Ezen felügyelő-bizottság egészíti ki magát női tagokkal. Tehát a női tagok nem a községi képviselőtestület által lesznek megválasztva, hanem a felügyelőbizottságnak megválasztott férfi t a gj a i választanak csak maguk mellé női tagokat is. A/, 1891. évi XV. t.-c. 25. §-a azonban folytatókig mondja: »A 22. §-ban említett felügyelő-bizottság megalakítására csak akkor van szükség, ha az illető kisdedóvodát vagy menedékházat fentartó polgári vagy hitközség valamely népoktatási tanintézetet nem tart fenn, mert ellenkező esetben a felügyelő-bizottság teendőit a községi vagy felekezeti iskolaszék teljesiti, de ekkor is . . . az iskolaszék a 22. §. megfelelő rendelkezése szerint nőtagokkal egészíti ki magát ... . A törvény ezen szakasza alapján az iskolaszékbe vagy gondnokságba belépő tagok hatásköre csakis a kisdedóvodák vagy menedékházak ügyeire terjed ki.« A magyar nővilág tehát a községi iskolaszékek, vagy pedig óvodai és menedékházi felügyelő-bizottságok tagjainak sorába lett az 1891. évi XV. t.-c. által felvéve. A kulturális és philantropikus igazgatásnak roppant gyakorlati horderővel biró feladatai körül lett a magyar nővilág részére községi közigazgatásunk kebelében szerepkör kiosztva. S ezen szerepkör bizonyára fel is fogja a lelkes magyar nők becsvágyát kelteni, azok a köz • ségeink közéletében eddig majdnem teljesen ismeretlen gyermekvédelem ügyét hő buzgalommal fogják felkarolni. Hiszen hol lehetne a nővilág tevékeny részvételére inkább számitan', mint a gyermekvédelem terén, melynek célzatai a női sziv és kedélyvilág körében kelthetnek legélénkebb viszhangot. A társadalmi és kulturális igazgatásnak nincsen egy ágazata sem, mely hasonló mérvben hatna a nők sziv- és kedélyvilágára. Azért csakis a legnagyobb elégtétel és elismerés érzetével üdvözölhetjük a törvényhozás azon bölcs intézkedését, hogy az 1891. évi XV. t.-c.-ben a kisdedóvodák és menedékházak igazgatása körül juttatott a magyar nővilágnak községi közigazgatásunk kebelében hatáskört. (M. K.) Egy fővárosi ügyvéd a következőket irja a J. K.-nek. Valahányszor a vidéken hivatalból foganatosittatok végrehajtást, a jóváhagyó végzésben megállapított költségeket magának a bíróságnak küldöm be, hogy abból egyrészt a jegyzőkönyvre szükséges bélyeget fedezze, másrészt a végrehajtó, becsüs slb. járandóságát fizesse ki. S nem egyszer történt meg velem, hogy a bíróság a pénzt visszautalványozta (hogy t. i. az illető bíróság vezetőjénél vegyem azt fel), mert a közvetítő szerepét tőle igénybe nem vehetem. Én sem voltam rest s egy izben egy hasonló végzést felfolyamodással támadtam meg, de megjártam, mert az illető kir. ítélő tábla arra tanított ki, hogy igaza volt az eljárt bíróságnak, nem közvetítő hivatal az, de bíróság. Megvallom, hogy gyarló eszemmel még most sem vagyok képes belátni, hogy miért nem történhetnék ama bélyeg felragasztása és az illető díjak kifizetése a bíróság közbenjöttével s miért kellene a 20 vagy 50 kros bélyeg felragasztása céljából a bíróság székhelyén akár személyesen vagy képviselő utján megjelennem ? Mert az is megtörtént már velem, hogy a kiküldött végrehajtónak küldtem be a bélyegköltséget is s ez valószínűleg feledékenységből a bélyeget felragasztani elmulasztotta, én pedig a lelet áldásában részesültem. És meg vagyok győződve arról, hogy csakis a gyakorlati élet követelményeinek figyelmen kívül hagyása dictálhatta a fentemlitett végzést a bíróság tollába. Azt hiszem, mi lealacsonyító sincs abban, ha a bíróság vezetője a szolga által a kérdéses bélyeget a beküldött pénzen megvásároltatja s a jegyzőkönyvre ragasztatja, a többi pénzt pedig a felvételre jogosultaknak, kik folyton ott tartózkodnak a bíróság helyiségeiben, kiadatja. Még csak valami különösen fáradságos munkát sem végez ezzel á bíróság, a távol lakó jogkereső közönségre nézve pedig megnyugtató, ha e müveleteket a bíróság közbenjöttével eszközölheti.