A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 29. szám - Észrevételek a sommás eljárást és a fizetési meghagyásokat szabályozó törvényekre vonatkozó ügyviteli szabályokra. (Folytatás.)

A JOG. 219 ság fölbontására okot szolgáltató körülményt — malitiosa desertiót lát abban, ha egy menyecske nem érez magában kedvet deportált férje felhívására utána rándulni az Orange folyam valamelyes kies völgyébe, hogy vele megossza annak »culturraissiójáU. Eltekintve a dolog csiklándoztató oldalától, az valóban képzelhetetlen állapotokra vezetne. Nem is érintve a büntetésnek lényeges jellegéből kivetköztetését, ha ily túlzott gyengédséggel gondolnának vele, hogy a deportáltak minél korábban részesülhessenek a páros élet örömeiben, csak azt szeretném tudni, mit mivelne Br. ezekkel a figyelmes asszonykákkal, ha férjeik a feltételes szabadság alatt elkövetett bűntett miatt ismét a fenyitö munkára alkalmaztatnáuak ? A hitvesi kötelességeknek következetes értelmezése mellett nem marad egyéb hátra, mint hogy a családi életet szokott kedélyességgel tovább folytathassák s ha ez az asszonynak nem tetszik : malitiosa desertornak tekintessék. Egyébiránt szerző az asszonyoknak külön fejezetet szentel, mert elemi követelménynek tekinti, hogy a deportáltak nemzedékének szaporodásáról gondoskodni kell (61. lap). Hogy pedig ezek a protégék asszonyhoz jussanak — mert a sabin nőrablást, ugylátszik, a deportáltak »eulturniissiója« dacára sem tartja megengedhetőnek — a következő intézkedéseket hozza indítványba: 1. a hátrahagyott asszonynak gyerekestül férjéhez való átszállítását, — nyilván egyszersmind azzal a rendeltetéssel, hogy a kisdedek a szigorú atyai nevelést ne nélkülözzék; — 2. meg kell engedni, hogy a fenyítő munkából kikerültek deportált asszonyokat feleségül vehessenek, — hiszeu szerző kereken tagadta azt, mintha a degeneráltak nemzedéke ismét degenerált volna, éppen annak ellenkezőjéről látszik meggyőződve lenni és ennek igazolására classicus tanuként egy nő jelentésére hivatkozik, ki maga is 9 évet töltött a deportáltak Eldorádójában, Van DiemensLandban; — 3. meg kell engedni, hogy a deportáltak oly aszszonyokat vehessenek el, kik saját akaratukból a coloniába utaztak oly célból, hogy ott főkötő alá kerüljenek, — és e végett azt tanácsolja, hogy az állam ily aspiránsokat ingyen szállítson, ue legyen nagyon válogatós, »lehetnek közöttük prostituáltak is és általában oly egyének, kiknek hazájukban tisztességes (anstándigi keresetre nincs alkalmuk.* Nem fűzök ezekhez észrevételt, mert ha szeretem is a gyereket a maga nevén szóllitani, inkább nem teszem, ha ezsel szalonba nem illő megjelölést kellene alkalmaznom. Hasonló zamatú az asszonykérdés második része is, t. i. mit kelljen a deportált asszonyokkal művelni ? Azt B. is megengedi, hogy őket a férfiakkal egy csűrbe zárni kissé bajos volna, de ugylátszik, a férfiaktól való komoly elkülönítés ellen már felzúdul emberiessége, mert külön női coloniák rendszeresítését ellenzi. E helyett azt indítványozza, hogy »a deportált asszonyok eleitől fogva azokba a területekbe telepíttessenek, a hol a fenyítő munkából szabadult férfiak letelepedési engedélyt nyertek. Itt azonnal a nős telepi t v é n y e s e k szolgálatába adatnak ... de nem lehet ellenvetés az ellen sem, hogy a gyarmatban alkalmazott tisztekhez és tisztviselőkhöz szolgálóként szegődtessenek .... A fegyelmet a szolgálatadó tartja fenn, kinek e célra mérsékelt fenyítő hatalma is lehet .... Ha pedig ezen asszonyok szolgálatadójuk megelégedését kiérdemelték, szabad telepedési jogot nyernek«. 163. lap.) Ismét a türelmes olvasóra bízom, hogy parányi képzelettel alkosson képet amaz új paradicsomról és hogy munkáját megkönnyítsem, átadom a szót annak a Holtzendorffnak, kit B. folyton folyvást idéz és a kinek a deportátióról irt nagy müve 304-ik lapján ezek olvashatók: »a mint a gyarmatba érkeztek (t. i. a deportált nők) oly kelendőségnek örvendtek, hogy könnyen jutottak a gondolatra, miszerint korábbi életük érdem számba jő. Magaviseletük többnyire mindent felülmúlt, a mit rossz viselkedés tekintetében (»an Schlechtigkeiteu«) csak képzelni is lehet. Igen kevés kivétellel iszákosságra vagy prostitutióra vetemedtek, ha azt már előbb nem tették volt. Megérkezésüktől fogva a környék összes fegyenceinek figyelmét felköltötték, kik nagyobb része évek óta nem láttak asszonyi lényt és őket addig megkergették, mig egyiküknek engednek, hogy a többiek ellen meg legyenek védve. Miután ily asszony teherbe esett, a telepitvényes előzékeny levél kíséretében a hatósághoz küldte, mely a lebetegedési költségeket minden nehézség nélkül magára vállalta. A paramattai colóniában 500 fegyencnő közül rendesen 106 szoptatós gyereket vitt«. Ezzel meg van adva a mérték is, melyhez a telepitvényes »megelégedettsége« fog alkalmazkodni, mely nélkül a szolgálatában álló asszony nem boldogulhat. Még csak egyet befejezésül. Mivel B. könyvének csaknem minden lapján Holtzendorff tekintélyére hivatkozik, constatálnom kell, hogy ezen nagynevű jogi iró 1859 ben megjelent művében tényleg sok rokonszenvet mutat a deportátió büntetése irányában, bár teljes tárgyilagossággal fedi fel annak olykor leküzdhetlen akadályait is. De ha B. nem restelte volna az 1878-ki stokholmi congressusnak évkönyveit lapozni, akkor meggyőződhetett volna róla, hogy az a nagy tekintély, melyre folyton-folyvást támaszkodik, a congressusra beküldött véleményében arra az eredményre jut, hogy »a deportátió büntetése elméletileg (en principe) nem ellenkezik a büntető igazságszolgáltatás céljával. De a végrehajhajtása alkalmából felmerülő túlnyomó nagyszámú nehézségek és a nyilvánvaló veszélyek, melyeket magában rejt, részére a fenyitö intézmények sorában kivételes és átmeneti helyet jelölnek meg. A leghitelesebb tapasztalatok ésaz angol transportátióknak múltja nem Ígérnek számára szerencsés jövőt. Ez a leghivatottabb tekintély ítélete arról az intézményről, mely B. szerint Angliában oly fényesen bevált. Es én azt hiszem, nem lesz szükség arra a törvényhozási rendelkezésre, melyet ő nélkülözhetlennek tart, ha a német birodalomban a deportátió a friss coloniák nagyobb üdvösségére meghonosittatnék. A németek aligha feledték azt a kudarcot, melyet Poroszország akkor vallott, midőn kísérletet tett egy kis Szibériába való deportátióval. 1801-ben t. i. a porosz kormány szerződést kötött Oroszországgal egynehány gazembernek Szibériába való szállítása tárgyában. A szállítmány 58 emberből állott, kiknek több mint fele útközben elpusztult, uagyrésze megszökött, egynéhány szál legény rendeltetése helyére érkezett és az egész tréfa az államnak 11,000 tallérjába került. Egy második szállítmány a mai napig nem kelt útra. Észrevételek a sommás eljárást és a fizetési meghagyásokat szabályozó törvényekre vonatkozó ügyviteli szabályokra. irta: KUTTKAY ALADÁR, alsó-kubini albiró. íFolytatás.) Az 1893. évi XVIII. t.-c. 21. §-ában foglalt intézkedést reproducálja a tervezet 11. §-ának első pontja. A második pont gyakorlati szempontból nagyon helyes, de elméleti szempontból helyesebbnek vélném, ha az eskünek azonnali le nem tétele esetében az egyezségi jegyzőkönyv nem tartatnék nyitva. Az egyezség felvételével a bíróság a per érdemében végzett s arról vesz fel jegyzökönyvet, a mi pedig befejeztetett, az folytatva nem lehet s annak elintézéséül birói intézkedés megtörtént. Maga az eskü kivétele az egyszerűsítés céljából az egyezségről felvett jegyzőkönyv bármely részén egyszerűen csak meg lenne jelölendő, miután maga az eskü szövege az egyezségben magában már benfoglaltatik. A 13. §-ban ugyanazon birói kitanitási kötelezettség van megállapítva, melyről maga a vonatkozó törvény 14. §-a megemlékezik. Minthogy azonban lényeges különbség van kereset és egyezségi kérelem között, nem tartom célravezetőnek, hogy a fél makacs ragaszkodása kierőszakolja a birói megtagadó intézkedés irásbafoglalását, zaklassa alaptalan kérelmekkel a bíróságot. A tervezet 12—13. §-ainak utolsó pontjai egybevetéséből ugy találom, hogy a napló — melynek rovatairól meggyőződnöm alkalmam eddigelé nem nyílt — az »Eszrevételek« rovatában megjelölendő az egyezségi ügynek minden további phasisa. Szükségesnek vélném ennélfogva, hogy a napló ezen rovatában szintén megjegyzendő lenne az is, hogy az egyezségi ügy végrehajtás stádiumába lépett, jogkövetkezményekkel egybekapcsolt lényeges átalakulást szenvedett, melyre nézve pedig a reudes végrehajtási ügyek módjára más kezelés áll elő; annak megjelölésével az ügynek irattárbani elhelyezése utáni elökeresitése is az által megkönnyebbittetnék. Fizetési meghagyások. Az 1893. évi XIX. t.-c. célja, hogy a nem vitás követelések gyors behajtását lehetségessé tegye, a nélkül, hogy a peresfeleket hosszadalmas peres eljárásra utalja és költekezésbe sodorja; másrészt pedig, hogy a bíróságokat a peres formalitások megtartása által nagyobb munkával megterhelje. A törvényben magában letett irányelvekkel teljesen összhangzásban áll a tervezet is, melynek legfőbb alapelve, hogy a fizetési meghagyásos ügyek i kezelése is egyszerű, gyors és olcsó legyen, takarékoskodva a ' jegyzőkönyvek felvételében s igy a bélyegilletékekben s e végből ! az ügykezelési teendőket a lehetőleg minimalis mértékre reducálja. '< Ámde azon felette helyes elv mellett nem helyeselhető az, hogy I itt is ugy, mint az egyezségi eljárás körül meghatározott teendőknek elvégzésére magát az eljáró birói személyt kötelezi s csak ' kivételképen ezt vagy amazt tartja a segéd- vagy a kezelőj személyzet valamely a célra kijelölt tagja által elvégezhetönek. Ez oknál fogva észrevételeim szintén oda culminálnak, hogy a í birói személyzet a lehetőségig képest mentessék fel hivatásához nem tartozó kezelési munkától, a manipulatiótól, a melyet hozzáutal a tervezet 16. §-a. A ,18. §. épen olyan intézkedést tartalmaz, mint a tervezet ! 7. §-a. Én a magam részéről nem tudom indokolni ezen §-ok első pontjaiban foglalt azon rendelkezést, hogy a beadványok a ' megbízott bírónál nyújtandók be. Ezen §-ok második pontjai : pedig megengedik, hogy a beadványok a felek által az iktatóí hivatalban is átadhatók, az iktató azonban azokat nem vezeti be : az iktatókönyvbe, hanem az érkezés napjának feljegyzése után a [ megbízott bírónak adja át. E szeriut tehát nincs veszély, sem mora abban, ha azok közvetlenül nem a megbízott bírónak, hanem | a bírósági fontosabb ügyek — telekkönyvi — iktatásával raeg, bizott felelősséggel tartozó kinevezett államhivatalnok, az úgynevezett iktatónak adatnak át. A gyorsaság szintén nem szenvedhet csorbát, mert az egész művelet néhány percet emészt fel s ha pedig valóban valamely lényeges, fig) elemreméltó ok létezne, akkor bizonyára a hivatkozott §-ok második pontjának