A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 20. szám - A telepítések kérdéséhez

15G A J O GK hogy a telekkönyvi átírásra alkalmas szerződés majdan csak ázol; nevére szólhat, a kik jogutódi minőségüket igazolják. Most azonban egy más, ezzel épen ellenkező eljárás kapott lábra. A m. kir. jószágigazgatóság, melynek hatásköréhez első sorban tartozik a telepitvényesek ügye, az árvaszéknek hozzá intézett kérdésére azt jelentette ki, hogy a telepitvényes földeket nem engedi meg az örökösödési eljárás tárgyává tétetni, mert az ingatlan mindaddig, mig a váltságdíj ki nincs fizetve, az államkincstár tulajdonát képezi, tehát az örökösöknek birói végzéssel át nem adható. Ebbel most már a legnagyobb bizonytalanság zavara s perlekedés fog okvetlenül következni, mert: a) hibás felfogásnak tartom, hogy a telepitvényes földek oly tulajdonát képeznék a kincstárnak, melyekkel ez szabadon rendelkezhetnék. Mihelyt a telepes birtokban van s az évi váltságdíjat pontosan megfizeti: az államkincstár az ingatlan telepitvényhez többé épen semmi igényt nem formálhat, sőt a váltságdíj nem fizetése esetében is csak végrehajtási joggal birhat a telepes ellen, a legrosszabb esetben pedig a telepes földet hasonló feltételek alatt csakis egy másik telepitvéuyesre ruházza át, de az ingatlant se közárverésen, se szabadkézből idegennek, vagyis más községbeli nem telepitvényes lakosnak el nem adhatja. Ha tehát az államkincstár az ily ingatlant el nem adhatja, akkor az nem is képezheti az államkincstárnak olyan tulajdonát, melylyel az kénye-kedve szerint szabadon rendelkezhetnek és igy az a jogutódoknak bíróilag is átadható az eddigi gyakorlat szerint; b) a telepes földek a telepes elhalálozása után okvetlenül hagyatéki vagyonként leltározandók s osztály tárgyaivá teendők már csak azért is, mert az étidig már befizetett évi váltságdíjat az államkincstár nem fizeti vissza az illetőknek, avagy az örökösöknek nem is leltároztatik soha követelés gyanánt, mert a pénzt a kincstár megtartja magának, vagyis az örökösök se földet nem kaphatnának tulajdonilag, se váltságdíj-megtérítést, tehát se pénz, se posztó ; a mi azonban a jogrenddel, a törvénynyel s az igazsággal össze nem egyeztethető. Növeli a jogbeli bizonytalanságot és a zavart még az a körülmény is, hogy a fiu-örökösök rendesen készpénzben elégítik ki nötestvéreiket, az ingat'an tehát a figyermekeknek jutna, ha az államkincstár a tulajdonjogot a maga számára nem vindicálná. Csak megérintettem itt a kérdést nagyjában azért, hogy addig is, mig egy telepitvényi törvény alkottatik, elodázhatlannak mutassam ki a telepitvényesek jogi viszonyainak vagy miniszteri rendelettel, vagy szerződésileg rendezését. Legegyszerűbb megoldásnak tartom azt, ha a telekkönyvileg is már teljesen felosztott telepitvényes földek a váltságdíjat fizető telepesek nevére tulajdonjogilag, a kincstár javára pedig a váltságdíj zálogjogilag bekebeleztetnének a netán szükségeseknek mutatkozó megszorításokkal, mi által ugy a telepesek, mint az államkincstár érdekei biztosítva volnának. A most lábrakapott felfogás és eljárás azonban csak az államkincstár érdekeit védi, ellenben a telepesek, különösen ezek jogutódai, bizonytalanságban vannak, a kiskorúakat pedig a gyámhatóság törvényes kötelességéhez képest vagyonilag gondoskodása alá nem is veheti. A sommás eljárást és a fizetési meghagyásokat szabályozó törvényekre vonatkozó ügyviteli szabályok. (Folytatás.) 42. §. Ha alperes a tárgyalási határnapnak felperes részéről történt elmulasztása esetében azt kéri, hogy a bíróság felperes keresetét visszavettnek jelentse ki és felperest az okozott költségben marasztalja : az érdemben való tárgyalás mellőzésével csakis ezt a kérelmet kell a jegyzőkönyvbe felvenni és a kereset első példányát a végzés kapcsán felperesnek vissza kell adni. Az idézés ismétlése iránti kérelmet a keresetre megszabott módon kell előterjeszteni és a kérelemhez a visszaadott kereset első példányát kell mellékelni. 43. §. Ha a tárgyalási határnapon a felek közül egyik sem jelenik meg, vagy a megjelent fél az ügy tárgyalását nem kívánja, a biró ezt a körülményt az iratoknál jegyzi meg és az iratokat a felek értesítése nélkül irattárba helyezi. A megjegyzést a biró és esetleg a jegyzőkönyvvezető irják alá. 44. §. Ha a biróság elrendeli, hogy a bizonyítás felvétele megkeresett biró által történjék, a megkeresés ahhoz a járásbírósághoz intézendő, melynek területén a cselekmény teljesítendő. Ha a megkeresett biróság ugy találja, hogy a cselekmény más járásbíróság területén teljesítendő: ehhez a járásbírósághoz teszi át a megkeresést. (18V)3: XVIII. t.-c. 70. §.) A megkereső biróság köteles a megkeresett bírósággal a felek lakhelyét, esetleg a felek képviselőinek nevét és lakhelyét közölni s a megkeresett biróság közvetlenül értesiti a feleket, illetve képviselőiket a bizonyítás felvételére kitűzött határnapról. Külföldi hatóság megkeresése esetén az e tekintetben fennálló különös szabályok alkalmazandók. A bizonyítás felvétele iránt megkeresett biróság a bizonyitásfelvétel eredményét tartalmazó jegyzőkönyvet eredetiben küldje át a perbíróságnak. A perbíróság nyomban a bizonyitásfelvételt tartalmazó végzés beérkezése után tűzze ki a folytatólagos tárgyalás határnapját. 45. §. Midőn az 1893 : XVIII. t.-c. 78. §-a értelmében a magánokirat Írásának és aláírásának valódisága más Írással való összehasonlítás által bizonyittatik, az összehasonlításra használt okiratot a jegyzőkönyvhöz eredetiben csatolni és a per jogerejű eldöntéséig a bíróságnál megőrizni kell. Midőn a fél az összehasonlítás eszközölhetése végett a biróság meghagyására a perbíróság vagy a megkeresett biró előtt egyes szavakat leir, ezt nem a jegyzőkönyvben, hanem külön íven teszi meg, a mely ív a jegyzőkönyvhöz csatolandó. 46. §. Azon tanú ellen, ki elmaradását elegendőképen kimenti, az 1868 : LIV. t.-c. 206. §-ában körülirt pénz- és fogházbüntetés nem alkalmazható, ha pedig a tanú akkor igazolja elmaradását, midőn ellene a pénzvagy fogházbüntetés már ki van szabva : a biróság az erre vonatkozó határozatot hatályon kivül helyezi. A tanúnak e részbeni bejelentései és kérelmei a kihallgatást teljesítő bíróságnál írásban vagy szóval terjeszthetők elő s előadhatók a kihallgatásra kitűzött ujabbi határnapon is. 47. § Ha a bizonyító fél hivatalban levő, vagy abból kilépett közhivatalnok kihallgatását kéri oly körülményekre, a melyekre nézve a tanúságtétel a hivatali titoktartás kötelességet megsértené : a perbíróság a kihallgatás elrendelése előtt hivatalból keresi meg az illetékes felettes hatóságot, hogy a tanúnak a felmentést adja meg, a mennyiben annak megadása nem ütközik közérdekbe. Ha az illetékes felettes hatóság a felmentvényt megadja, erről a tanút értesíteni kell. A közhivatalnok felettes hatóságát hivatalból kell megkeresni felvilágosítás végett abban az esetben is, ha kétely támad, hogy a tanúságtétel valamely körülmény iránt beleütközik-e a hivatali titoktartás kötelességébe. 4S. §. A tanú, a ki dacára annak, hogy az 1893 : XVIII. t.-c. 85. §-a szerint tanuként ki nem hallgatható, megidéztetett, továbbá, a ki tanúságtételt az idézett törvény 86. §-a értelmében megtagadja, a megtagadás okait nemcsak a kihallgatás alkalmával terjesztheti elő, de a kihallgatásra kitűzött halárnap előtt is Írásban jelentheti be, vagy jegyzőkönyvbe mondhatja az idézést kibocsátó bíróságnál és az idézést kibocsátó biró a tanút a kihallgatásra kitűzött határnapon való megjelenés alól felmentheti. A tanú e bejelentéséről a feleket lehetőleg a kihallgatásra kitűzött határnap előtt kell értesíteni. Ha a tanú kihallgatására a határnap a perbíróság előtt volt kitűzve : a perbíróság e határnapon határoz a megtagadás jogosultsága felől. Ha pedig a kihallgatást megkeresett bírónak kellett volna foganatosítania, a megkeresett biró a tanú nyilatkozatát — a mennyiben a tanú már nem a határnap előtt terjesztette elő a tanúságtétel megtagadásának okait — jegyzőkönyvbe foglalja s az iratokat a megkeresés többi részének teljesítése után a perbírósághoz teszi át. A perbíróság ennek következtében a tárgyalás folytatására kitűzött határnapon dönt a megtagadás jogosultsága kérdésében. 49. §. A tanúhoz első sorban az 1868 : LIV. t.-c. 202. §-ában foglalt általános kérdéseket kell intézni. Ezután kihallgatandó a tanú a bizonyítandó ténykörülményekre, ugy, a mint az az 1893 : XVIII. t.-c. 89. §-ában van megrendelve. A tanú vallomását összefüggően és lehetőleg kimerítően kell jegyzőkönyvbe venni. A tanú által használt kifejezések a vallomás jegyzőkönyvbe vételénél lehetőleg meg kell tartani, ugy azonban, hogy a jegyzőkönyv a vallomásnak csakis lényeges tartalmát tüntesse fel. A tanúhoz intézett kérdéseket jegyzőkönyvbe venni nem kell, kivévén ha a tanú valamely lényeges kérdésre nem felel, vagy kitérően felel. Ha a biróság a már kihallgatott tanút újból kihallgatja : csak az előbbi vallomástól való eltéréseket és az esetleges kiegészítéseket kell a jegyzőkönyvbe felvenni. Ha a tanú vallomása tételénél Írásbeli feljegyzést használ, ezt az ok megemlítésével a jegyzőkönyvben ki kell tüntetni. A tanú megesketése az 186S : LIV. t.-c. 204. §-a és az ü. sz. 271. és 275. § a ban meghatározott módon történik. Ha a tanú megesketése bármely okból mellőztetik : ezt a jegyzőkönyvben meg kell említeni. 50. §. A tanú járandóságait a kihallgatás után azonnal a kihallgató biró állapítja meg s a mennyiben a megállapított összeget a bizonyító fél ki nem fizeti : a tanú kérelmére a kihallgató biró rendeli el a végrehajtást. Ha a bizonyító fél a tanúkihallgatás költségei fejében bizonyos összeget tett le a bíróságnál s a tanúkihallgatás megkeresés utján történik : a megkeresett bíróságot értesíteni kell arról, hogy mily összeg tétetett le. A megkeresett biróság a tanú járandóságainak a letett összegből való kiutalványozása iránt a perbírósághoz fordul. 51. §. Ha az illető szakkérdésekre nézve állandóan alkalmazott szakértők vannak, a biróság ezek közül nevezze ki a szakértőt, kivévén, ha a felek más szakértő személyében állapodtak meg, vagy ha más körülmények javasolják, hogy a kinevezés ne az állandóan alkalmazott szakértők sorából történjék. 52 §. A szakértőhöz mindenekelőtt az 1868 : LIV. t.-c. 202. §-ában foglalt általános kérdések intézendők. Ha az ezen kérdésekre adott válaszokból nem tűnik ki, hogy a szakértő az 1893 : XVIII. t.-c 91. §-a hatodik bekezdése alapján mellőzendő, a szakértő leteszi az esküt. Az eskü letételének módjára nézve az 1868 : LIV. t.-c. 216. és az ü. sz. 274. és 275. §-ai irányadók. Az állandóan alkalmazott szakértőnél, a ki olynemű véleményadásra, mint a milyen tőle a fenforgó esetben kívántatik, már általában fel van esketve, az eskületétel alakszerűségét a már letett esküre való emlékeztetés és hivatkozás pótolja. 53. §. Ha a szakértő alapos és kimerítő véleményt azonnal elő nem terjeszthet, a meghallgatást teljesítő biróság a vélemény szóbeli előterjesztésére ujabb határnapot tűz ki, a körülményekhez képest azt is megengedheti, hogy a szakértő bizonyos határidő alatt írásban nyújtsa be véleményét. Az Írásbeli vélemény felvilágosítása végett a szakértőt mind a perbíróság, mind a megkeresett biróság megjelenésre idézheti. A szóval előterjesztett szakértői vélemény, ha a perbíróság foganatosítja a szakértők meghallgatását, a tárgyalási jegyzőkönyvbe iktatandó, ha pedig a szakértő meghallgatását megkeresett biró teljesiti, a vélemény külön jegyzőkönyvbe veendő. A vélemény jegyzőkönyvbe vételére nézve a 49. §• alkalmazandó.