A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 17. szám - Tengerjogi kérdések. 3. [r.]. (A biztosítási összegnek, a hajó elveszése esetén, a hitelezők részére való odahagyása

enüek a törvénynek 57., 58., 59., 60., 61. és 62. § ai helyett jövőre az 1893. évi XVIII. t.-c. 209., 210., 211. és 212. §-ai lesznek érvényben s hogy a törvénynek ebben a vonatkozásában a kir. törvényszékek, habár tágabb és jobban körülirt hatáskörben, ugyanazt a szerepet fogják betölteni, mint eddig ; tekintve továbbá, hogy a mi a kiskorúak személyes perlési jogát illeti, nemcsak az 1877. évi XXII. t.-c. 33-ik §-a adott elasztikus magyarázgatásokra elég okot, hanem főkép addig, mig a gyakorlat magának biztos medret ás, azoktól az 1893. évi XV11I. t.-c. 7-ik §-ának hetedik és nyolcadik bekezdései sem lesznek mentesek; végre tekintve, hogy az 1893. évi XVIII. t.-c. 7. §-a kiskorúaknak rendelkezési viszonyon alapuló személyes perlési jogosítványát az 50 frt érték határt meghaladó sommás ügyekre is kiterjeszti: ok- és időszerű a kiskorúak személyes perlési jogosultságát körvonalozni és a tör vény szelleméből útmutatást merítve, megállapítani azon eseteket, a melyekben ők személyesen perbe állhatnak s a melyeken kivül ettől a jogosultságtól elzárvák. E végből szükséges mindenekelőtt rövid bepillantást vetnünk magánjogunk azon részébe, a mely a római jog példájára a kiskorúságot korévek szerint (gyermek, serdületlen, serdült) osztályozza s az egyes korévekhez azon következményeket fűzi, a melyek a kiskorúak jogi cselekvőségének több-kevesebb hatályát foglalják magukban, más szóval, a mely cselekvőségek jogalkotó, vagy megszüntető képességűek, avagy ezt a képességet nélkülözik és igy magukban véve semmisek. Előrebocsátjuk, hogy a kiskorúak cselekményei jogérvényességének kérdése magyar magánjogunkban tisztázva épen nincsen s a legellentétesebb felfogásokban és magyarázatokban részesül, elannyira, hogy e tekintetben elmondhatjuk, a hány ház : annyi szokás. Azt azonban mégis megtudjuk belőlük, hogy a mi a kiskorúak birtoklási és gazdálkodási cselekményeit illeti, régibb törvényeink és magánjogi Íróink azokat, habár csak hallgatagul, általában érvényeseknek ismerik el, ellenben a kiskorúságban kötött ingatlan javakra vonatkozó és egyéb terhes szeiződéseket, adósság-vállalásokat, pénzbeli költekezéseket per absolutera semmiseknek deklarálják, a mint erről bármelyik nevesebb irónk munkájából meggyőződhetni. Hogy pedig a kiskorúak cselekvőképessége régi jogunk szerint is a korévek arányában növekedett, hivatkozunk Vérbőc z y r e, a ki azt tanítja, hogy a 12 éves fiuk ügyvédet vallhatnak, a 16 évesek adósságokról és zálogokról s a 18 évesek arany- és ezüstnemüikről s egyéb ingóságaikról szabadon rendelkezhetnek. Ujabb jogunk is abban állapodott meg, hogy a kiskorú egymagában, gyámja hozzájárulása nélkül, terhes szerződéseket nem köthet, de ezen szabály alól kiveszi azon eseteket, a melyek a kiskorúra nézve hasznos, vagy csak szükséges rendelkezésekkel s beruházásokkal járnak, a mi utóvégre ugyanegy a hasznossággal, mert a mi szükséges, az egyszersmind hasznos is. Az osztrák polgári törvénykönyv szintúgy ennek az elvnek hódol. (244. §.) Ezeket előrebocsátva, térjünk át azon esetekre, a melyek a gyakorlatban a legtöbbször előfordulnak s a melyekben a kiskorú személyes rendelkezési joga nagyon nagy súlylyal bir és nagyon fontos következményekkel jár : vagyis az ingatlanok feletti tényleges birtoklási cselekményekre. A birtoktanban*) tudvalevőleg a római jog alapelvei sokáig irányadók voltak. Azokat az alapelveket azonban a jogtudomáuy ujabbkori jelesei megingatták. így 13 e k k e r »Das Recht des Besitzes bei den Römern« cimű művében a római jogászokkal ellentétben éles megkülönböztetéssel azt mondja ki, hogy a római jogászok tévedésben voltak, midőn a birtoknál a birtokot alkotó tényt annak jogi hatásától külön nem választották. Egy másik ujabbkori iró (Duncker: »Die Besstzklage und der Besitz«) pedig már arra az álláspontra helyezkedik, hogy a birtok egyszerűen tényleges hatalmi viszony, melynek semmi jogkövetkezményei nincsenek s egyedül abból áll, hogy valamely szeméhnek valamely dolog felett tényleges hatalma van. Hasonló felfogásból indul ki P i n i n s k i (»Der Thatbestand des Sachbesitzerwerbs nach gemeinem Recht«) vitatván, hogy a birtok valamely dolognak külső gazdasági szolgálati viszonya egy személyhez. De leginkább kidomborodik a jogi birtokelmélet különbözősége Savigny és Ihering hires és alapvető munkáiban. Mint egyszerű gyakorlati jogásznak, nem lehet feladatunk, ezen két jogász-8'iellemóriás közismeretü fejtegetéseinek még csak taglalásába sem bocsátkozni s csak azt emeljük ki, hogy S av i g n y a birtokot tényleges hatalmú viszonynak, mig Ihering a tulajdon érvényesítésének, megvalósításának tartja. Ezen nyomon aztán két iskola keletkezett, egyik a Savigny-, a másik az Iheringféle elmélet követőiből. Részünkről ahhoz az áramlathoz csatlakozunk, a mely azt vallja, hogy a birtoknak két alkateleme van. Az egyik belső, elrejtett szemmel nem látható: ez az animus; a másik, külsőleg észlelhető, hogy ugy mondjuk, kézzel fogható: ez a corpus. Ugyanegy dolog felett a kettő együtt vagy különválva gyakorolható. Már most vegyük szemügyre, hogyan alakulhat a kiskorú helyzete a tényleges birtoknál peres ügyben? íme erre egy megtörtént gyakorlati jogeset: *) Dr. Hoffmann József: A római jugi birtokról. 1892. 19. 11. A kiskorú a maga személyében pert indít B. ellen bizonyos föld tényleges birtoka s az előbbi állapotba való visszahelyezés iránt. Az első bíróság miután beigazoltatott, hogy kiskorú felperes 20 éves, hogy 5 év óta gazdálkodik a peres foldon, ho^y özvegy édes anyjának egyedüli gyermeke es hogy az özvegy sem a föld határát, sem fekvését nem ismeri s ezekről ténybeli tudomással nem bir s miután alperes a kiskorú által gyakorolt felperesi tényleges birtokot egy szóval sem vonta kétségbe az 1877. évi XXII. t.-c. 33-ik §-ának harmadik bekezdése értelmében öt, az alperes által nem is kifogásolt rendelkezési jogosultságánál fogva, a perben személyes megjelenési joggal bírónak tekintette s mint ilyennek, felpersssége alatt Ítéletet hozott. Az illetékes kir. törvényszék ellenben az Ítéletet azzal a megokolással, hogy »a személyes megjelenési jog kiskorúakra csak akkor terjed ki, ha a pernek tárgya olyan jog, vagy olyan kötelezettség, melyekre vonatkozólag a kiskorúak is rendelkezési jogosultsággal b'irnak, ingatlanra vonatkozó dologi jog alapján indított perben azonban nem olyan jog képezi a vita tárgyát, melyről fennálló törvényeink, jelesül az osztr. polg. tvkv. 246. §-a értelmében a kiskorú rendelkezni s igy az arról folyó perben személyesen megjelenni jogosítva lenne«, megsemmisítette. A kiskorú felperestől tehát a kir. törvényszék, dacára, hogy a közönséges rendelkezési jognál sokkal többet: valóságos tényleges birtokot mutatott ki, megtagadta azt, hogy a peres föld feletti tényleges birtok jog tekintetében rendelkezési jogosultsággal bir, holott évek óta ő műveli azt, ő szedi be és értékesiti annak termését, egyszóval mindazt megteszi, a mik a dologbeli (dologbani) jog gyakorlásával összefüggenek s a mely dologbeli jog nem más, mint »bizonyos vagyoni jelentőségű dolog felett oly közvetlen uralom, mely felhatalmaz valamely testi dolog tekintetében vagy egyáltalán, vagy bizonyos irányban vagyoni jelentőségű rendelkezheiésekre«. (S á g h y »A kötelmi jog általános elmélete« II. cím 74. lap.) Kitekintve a fennebb nagyjában vázolt jogi birtokelméletektől s az ezekből vonható következtetésektől, a kir. törvényszék határozatát a fenforgó esetben annál inkább elhibázottnak tartjuk, mert senki sem tagadta abban a kisebb polgári ügyben, hogy a kiskorú felperes a vonatkozó birtokjog gyakorlására felhatalmazva van s hogy azt valósággal gyakorolja és mert abban a nézetben vagyunk, hogy a kir. törvényszék az osztr. polg. tvkv. 246. §-át ebbe az ügybe tévesen vonja be, az 1877. évi XXII. t.-c. 33. §-a harmadik bekezdését pedig valódi rendeltetéséből kivetkőzteti, szem elől tévesztvén, miszerint a kiskorúak rendelkezései és cselekményei kétfélék: ipso iure semmisek és olyanok, melyek a jogérvényességet természetüknél fogva magukban hordják s nem vévén figyelembe, hogy a fenforgó eset az utóbbi kategóriába tartozik. Az osztr. polg. tvkv. 246. §-ának u. i. sem logikai, sem a törvény szelleméből, sem ennek betűiből vont magyarázattal más értelem nem tulajdonitható, mint az, hogy a kiskorú a neki használatra átadott dolgokra nézve olykép rendelkezhetik szabadon, hogy azokra vonatkozólag terhes szerződést is köthet (magát kötelezheti), a mi azonban épen nem zárja ki a szűkebb rendelkezhetési jogot, a szőnyegen forgó esetben annál kevésbé, mert ha kiskorú felperest megfosztanánk rendelkezési jogosultságától, melyet édes anyja jogán hallgatagul szerzett, annak a földnek vagy épen nem, vagy olyan gazdája nem volna, a ki a birtoklással járó jogokat legcélszerűbben gyakorolhatja s a birtokperekben, pláne a tényleges birtok iránti perekben szükséges és közvetlen tapasztalatból folyó bizonyítékokat egyedül érvényesítheti. Az 1877. évi XXII. t.-c. szempontjából pedig azért véljük elhibázottnak a kir. törvényszék ítéletét, mert az emiitettem törvénytől nem tagadható meg bizonyos szabadelvű irány, a minő pl. a meghatalmazott általi képviseletről szóló 34, §-t is jeUemzi és mert a törvény ezen szabadelvüségét — igénytelen meggyőződésünk szerint — a bírónak nem volna szabad ignorálni. Sze rény véleményünk, hogy az 1877. évi XXII. t.-c. 33. §-ában előforduló s a kiskorú rendelkezési jogosultságát megállapító grammatikai kifejezés — az egész törvényen végigvonuló azon intentióval megegyezőleg, hogy a peres felek helyzetén könnyítsen s az általok biró elébe vitt ügyet előmozdítsa — félre nem érthető módon foglalja magában a kiskorú rendelkezőnek személyes perlési jogát, mely rendelkezés birtokpereknél akkor áll elő, ha más a tulajdonos, vagy csak az animus rem sibi habendi alapján való birtokos, kinek nevében ö a dolog sorsát kezében tartja: azzal rendelkezik. Hogy pedig a kérdéses földnek kiskorú felperes a gazdája s hogy ö rendelkezik a felett, az, ugy hiszszük, további bizonyításra nem szorul. Ha pedig megengedjük, hogy a hivatkozott §-hoz mégis kétség fér, akkor is ott van a jogelv »in dubio mitius«, melylyel magunkon segíthetünk s bírói lelkiismeretünket annál könnyebben megnyugtathatjuk, mert az anyagi jog nem lett megsértve. Ha mindezekhez hozzáadjuk még, hogy a gyakorlati jogéletben épen az ingatlanok s első sorban a szántóföldek tényleges birtokának kérdése körül van legtöbbször szükség arra, hogy a kiskorúak perjogi helyzetével számoljunk s velők személyesen tárgyaljunk es ha meggondoljuk, hogy a törvényben hangoztatott rendelkezési jognak megszorító és nem kiterjesztő magyarázatával a valódi tényállásra igen sok esetben áthatlan sűrű fátyol borul, mert az egyedül rendelkező, bár kiskorú faktort annak fellebben-