A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 53. szám - A kamatokról,mint a keresetnek és itéletnek tárgyairól 9. [r.] - Az ügyvédség szabad gyakorlata a francia forradalom alatt. Vége

A JOG. 395 sikertelen marad, mely azt célozza, hogy az Ítélethez közel jutott kamatok kérdésének elfogadható irányt adjon. De ha nem is volna igy és állna az, hogy a gyakorlat az ezen alapokra fektetett kérdésnek miként való megoldása iiánt általában bizonyos magállapodásra jutott: a bíróilag megítélt kamatok elévülési kérdése azon keretben, melyben azt a gyakorlat felöleli, concrét esetekben még sem volna megoldható. Tegyük fel, hogy a gyakorlat kimondta, miszerint a megítélt kamatok — persze a saját felfogása szerint megítéltek — pl. 32 év alatt évülnek el. A kamatok — mint tudjuk — oly formulában ítéltetnek meg, a melyből az, hogy az egyes kamatrészletek mikor jártak, illetőleg járnak le, ki nem tűnik, mely oknál fogva jogosan vethető fel a kérdés, vájjon az egyes esetekben miként lesz megállapítható az, hogy mely részletek azok, melyekre az elévülés beállott és melyek azok, melyek még el nem évültek? Az ítélet jogerőre emelkedése előtt lejárt részletekre nézve a dolog semmi nehézséggel nem járna, mert ezeknek elévülési ideje a végrehajtási törvény 23. §-ának értelmében az ítélet jogerőre emelkedése napjától számíttatnék, mely időpont mindig pontosan meghatározható ; de mi történjék akkor, ha valamely későbbi részletre nézve szükségessé vált az elévülési idő kezdetének megállapítása ? Megjegyzem, hogy ezen eset különben jogilag elképzelhetlen és a gyakorlati életben helyt nem foghat, habár arról, hogy a jövőben lejárandó minden egyes részlet a lejárat pillanatától számított 32 év alatt évül el, mint igen természetes dologról igen sok jogiró emlékezik meg. Már csak azért sem fogadható el ezen eset, mert ez végeredményében arra vezetne, hogy az egyes kamatrészletek a végrehajtási jog révén még akkor is érvényesíthetők volnának, midőn a tőkekövetelés már elévült, mely különös körülmény a természetesnek hitt ezen eset elfogadhatósága tekintetében méltán támaszthat kételyeket. De ha e kételyeken túlemelkedve elfogadjuk, hogy ezen eset tényleg előjöhet: az ítélet jogerőre emelkedése után lejárt egyes kamatrészleteknek elévülési idejének kezdetét, tehát tulajdonképeni lejáratát csakis következőképen lesz lehetséges megállapítani : 1. vagy megvan még a kamatkötelezettséget megállapító szerződés, s akkor ehhez kell fordulni; 2. vagy nincs meg ezen szerződés, mely esetbeu az egyes kamatrészletek lejárati idejének megállapítása végett külön bírói eljárást kell inditani; vagy végül 3. el kell fogadni, hogy az elévülés ideje a kamatok lejáratára tekintet nélkül naptól napig számítandó Figyelembe véve azt, hogy az első két pontban foglalt lehetőség oly eseteket állit elénk, melyeknek megvalósulása az alaki jogot legsarkalatosabb elveiben támadná meg, az utolsó pontban foglalt eset pedig a vonatkozó törvényes intézkedések által határozottan ki van zárva: ennek folytán lehetetlennek bizonyul, hogy a kamatperlésnek jelenlegi alakjában a jövőben lejárandó kamatok elévülési ideje ugy, mint azt a vonatkozó törvények megkövetelik, megállapittassék; ily lehetetlen helyzetet eredményező perlési, illetőleg itélési formulát, valamint az ehhez ragaszkodó felfogást tévesnek és tarthatatlannak kell bélyegeznünk. Ezennel ismét egy oly eredményhez jutottunk, mely midőn hathatós bizonyítékul szolgál arra, hogy a jövőben lejárandó kamatrészletek az ítéletnek nem képezhetik tárgyát, egyszersmind arra nézve is biztos útmutatást nyújt, hogy a bíróilag megítélt kamatok elévülési kérdésének érintett háromféle megoldása közül az a helyes, mely szerint az ítélet meghozataláig lejárt kamatok 32 év alatt, el'enben a későbbiek ismét 3 év alatt évülnek el. Ezen megoldással ki lesz kerülve az, a mi a kir. Curiának emiitett határozatában foglaltatik, hogy a hitelező az elévülés súlyos joghátrányával sujtassék, dacára annak, hogy e részben az elévülés ellen semmiképen sem védekezhetik, mert az összes kamatok egyaránt megitélteknek jelentetvén ki, az elévülés által veszélyeztetett kamatrészleteket újból nem perelheti. X. Röviden összefoglalva a mondottakat, a következő eredményhez jutottunk : A kamatokról, mint az Ítélet tárgyairól szólva, az egyes kamatköveteléseket lényeges sajátságaikhoz képest két külön osztályba kell soroznunk. Az első osztályba tartoznak azok, melyek a főkötelességtől függő, de egyébként önállóan létező kötelezettséget képeznek; ezeknek egyes részletei a lejárat pillanatában a követelésnek önálló tárgyaivá lesznek s mint ilyenekre a hitelező külön kereseti jogot is nyer; ezen kereseti joga meg nem szűnik és nem is módosul, akár azt önállóan, akár pedig a tőkekövetelésre irányuló kereseti joggal együttesen kívánja érvényesíteni; mindebből folyik, hogy az ily kamatkötelezettségnek jövőben lejárandó részletei — tekintettel a perrendtartás 64., 248. és 253. §-aira, valamint a végrehajtási torvény 43. §-ának 3. és 4. bekezdésére — meg nem ítélhetők, de ugyancsak folyik az is, hogy az ily kamatkövetelésnek e^yes részleteire az 1868 : XXXI. t.-c. 4. §-ának, valamint az 18^3 : XXV. t.-c. 19. §-ával kapcsolatosan a végrehajtási törvény 23. §-ának előbb idézett rendelkezése akkor is, midőn e részletek a tökeköveteléssel együttesen pereitettek be, illetőleg ítéltettek meg, csak ugy és azon szabályok szerint alkalmazandó, mint akkor, miden ezek önálló tárgyait képezték a keresetnek es az ítéletnek. Ezek volnának a szerződési kamatok. A másik osztályba sorolandók azon kamatok, melyek a főkötelezettségnek részét képezik s melyek ennélfogva a főkötelezettségtől elkülönítve nem érvényesíthetők. Ilyenek a késedelmi és általában a törvényes kamatok, melyeknek alapvonását a kártérítési jelleg adja meg. Ezek egyenértékét képezik azon vesztett haszonnak, mely a hitelezőt az által érte, hogy tőkéjét nem akkor kapván meg, a mikor azt jogilag meg kellett volna kapnia, azt rendeltetéséhez képest a kérdéses idő alatt productiv céljaira fel nem használhatta. A kártérítés, melynek jellegét viselik a nem szerződési kamatok, épen ugy, mint maga a kár, jogilag nem tagolhitó egységes fogalom. A késedelmi és a törvényes kamatkövetelés mindenkor csak teljes egészében jöhet elbírálás alá, melynek csak a terjedelme változhat a szerint, a mint a teljesítés, melynek elmulasztása kártérítésre jogosít, előbb vagy utóbb következik-e be. Mig a szerződési kamatoknál a kamatkövetelésnek részei, az egyes részletek önálló követelésnek tárgyai, add g ezeknek részei a mindig egész követelésnek jogi jelentőséggel nem biró bizonyos imitheraatikai hányadát képviselik. Innen ered e kamatoknak azon jellemző sajátsága, hogy a tőkétől, melynek a nem szerződési kamat a legszorosabb értelemben vett tartozékát képezi, elkülönítve nem érvényesíthetők, hanem csak ezzel egyidejűleg és pedig az egész kamatkövetelés egyszerre. Epeu ezen jellemző sajátságnál fogva teljesen megfelelőnek kell elismernünk azt, ha a nem szerződési kamatok azon formula szeriut pereltetnek és ítéltetnek meg, mely manapság általában mindennemű s igy a szerződési kamatok perlésére és megítélésére is használtatni szokott és a mely ez utóbbiak tekintetében — mint azt előbb láttuk — méltán ad okot a kifogásokra. A nem szerződési kamatoknál az ítéletnek csak annyit kell megállapítani, hogy adós teljesíteni tartozik a hitelezőnek pl. késedelmi kamatok, mint kártérítés iránt támasztott igényét s elég, ha ennek mérvét és a terjedelem tekintetében pedig azt határozza meg, hogy az idő, melyre a hitelező ezen igénye kiterjed, mely időponttól kezdődik, minthogy azt, hogy ezen idő meddig terjed, a dolog természete határozza meg; addig ugyanis, mig a teljesítőnek kártérítésre jogositó elmulasztása meg nem szűnik, tehát addig, mig a teljesítés be nem következik. Ennek pedig teljesen megfelel az ítélet akkor, ha kijelenti, hogy »alperes köteles X tőkét s az ez u'án ettől, meg ettől a naptól járó 6°/o-os kamatot 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni.« Ezeknél épen ugy, mint a szerződési kamatoknál — a mint azt előbb kiemeltük — kételyek merülhetnének fel az iránt, hogy miután az ítélet a kamatokat csakis 15 nap alatt rendeli megfizetni és miután nyilvánvaló, hogy ezen határidő alatt a későbbi kamatok megfizetését követelni nem lehet, az ítélet a kitüntetett határidő utáu járandó kamatokat egyáltalában nem érintheti. Ily kételyeknek azonban itt nem lehet helye, mert itt egészen mások a körülmények, mint a szerződési kamatoknál. Itt először is a biró egy már létező igényt itél meg, melynek részei szerves egészet alkotnak, tekintet nélkül arra, hogy vájjon ezek az ítélet meghozatala előtti időből erednek-e, avagy csak később támadtak, miért is az egészre kiterjedő condemnatio mulhatlanul kiterjed annak részeire is, mig a szerződési kamatoknál épen ennek ellenkezője áll. A szerződési kamatoknál ugyanis az az igény, mely a később lejárandó részletre fog irányulni, még nem létezik, sőt nem is tudható, hogy az egyáltalában fog-e létezni, miután a biró ahhoz köteles magát tartani, hogy a tőke a kitűzött határidő alatt a meghagyáshoz képest tényleg meg is lesz fizetve; ha ez megtörtént, akkor az ennek meg nem történtétől feltételezett igény létet nem nyerhet. Az egyik esetben az ítélet e szerint egy már is létező tárgy iránt intézkedik, melynek csak a terjedelme bizonytalan, mig a másik esetben hiányzik a tárgy, a mely iránt intézkedhessék. De másrészt ebből folyólag azért sem lehet ily kételyeknek helye, mert e határidő kitűzésének egészen más az értelme is, mint amott. A nem szerződési kamatokat, mint egy egységes, fel nem osztható követelést, az ítélet a teljesítésig tartozik megítélni és azt tényleg teszi is, de a teljesítés idejét, miután ezt saját szempontjából előre meghatározni tartozik, a nélkül tünteti ki, hogy ezzel módosítani akarná azon tényt, miszerint a késedelmi kamatok a tényleges teljesítésig lettek megítélve. Ha pedig ezt • nem akarja módosítani, akkor a dolog lényegét egymagában nem j képes azon körülmény érinteni, hogy a tényleges teljesítés nem a ] bíró által meghatározott időben, hanem később következett be. A szerződési kamatoknál ellenben ugy áll a dolog, hogy az ítéletben kitüntetett teljesítési határidő oly véghitárt képez, melyen innen vagy túl valamely igény az ítélet szempontjából létezőnek vagy nem létezőnek vétessék, ettől függ azután kizárólag az, hogy az ítéletnek ezen vagy azon igény egyáltalában lehet-e i tárgya vagy sem ? A nem szerződési kamatoknak a szerződési kamatoktól eltérő ezen sajátságából első sorban az következik, hogy ezekre — minthogy mint a tőkének tartozékai, mindenben a tökének sorsát követik — az 18S3 : XXV. t.-c. 19. §-a nem alkalmazható. Ezt fejezi ki a budapesti kir. itélő táblának a kir. Curia által 1,500/1889. szám alatt helybenhagyott Ítélete indokolása (1. »Ügyvédek Lapja« 1889. évi 38. sz.). Ugyancsak ezen álláspontra helyezkedik a kül-