A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 52. szám - A polgári házasság a képviselőház igazságügyi bizottságában

38G A J OGK Ámde a dolog még sem igy történik. A. hagyatéki bíróságnak ugyanis felötlik a végrendeletnek az a kifejezése, hogy átalános örökösöknek kineveztetnek a törvényes örökösök : A. és B. »é s ezeknek utóda i« egymásközti egyenlő arányban, ebből a szövegezésből ugy találja, hogy Á-n és B-én kivül még ezeknek utódai is azokkal együtt s egyenlően örökösödnek ; A.-nak és B.-nek tehát nem adja át a hagyatékot, hanem az utódok (?) öröklési jogára is kiterjesztendőuek mondja ki a hagyatéki eljárást s minthogy az utódok között kiskorúak vagy még ezután szűletendök is lehetnek, sőt az adott esetben vannak is, A.-nak és B.-nek gyermekei valamennyien kiskorúak, ezeknek érdekei megóvása végett az illetékes gyámhatóságot keresi meg , a hol aztán a hagyatéki bíróság felfogásának nyomán haladva, az utódok képviseletére ügygondnok rendeltetik ki. Ebbe az irányba van most terelve az ügy ; hogy mi lesz a végkifejlődése, fejtegetéseimre ezúttal közömbös. Célom csupán a végrendeletnek általam kiemelt intézkedésével s ebből folyólag a hagyatéki bíróságnak arra alapított felfogásával foglalkozni. Az utód mint jogi fogalom, föltételez elődöt. A mig az előd mint jogi alany létezik, addig a jognak az utódra átháromlása jogilag nem képzelhető ; de nem képzelhető az sem, hogy az elődöt megillető és ez által gyakorolt jog közös vagy megosztott lehessen az utóddal ugyanegy időben ; vagyis egy ugyanazon jognak közös alanyai: előd és utód egy időben nem i lehetnek. Ebből következik, hogy valamely jog az elődről az utódra nem előbb, hanem csakis akkor száll át, ha az előd már megszűnt ama jognak alanya lenni, például lemondás, átruházás vagy természetes megszűnés : elhalálozás által. Az utódról mint jogi alanyról tehát csak igy lehetvén szó, szerintem egészen világos az, hogy az e 1 ő d és utód számára egy ugyanazon öröklési jog s az öröklésnek egy ugyanazon tárgya, egyidöben nem nyilhatik meg, mert ez egymást jogilag kizárja ; hanem csak egymás után, t. i. az utód számára az előd jogának megszűnése pillanatától kezdve. Előttem tisztán áll, hogy a végrendelkező ez alatt a kifejezés alatt »és ezek utódai« nem azt akarta érteni, hogy az öröklés megnyílta idején a saját gyermekeivel együtt ezeknek utódai is együttesen örököljenek; hanem akarata csak az volt és lehetett, hogy gyermekeinek mint kirendelt örököseinek utódai az öröklési jogba csakis akkor lépjenek be, ha természetes jogelődjük: a szülő, az öröklés megnyílta idején már nem lenne életben. A végrendelkező tehát nem egyebet, hanem csakis örökösi helyettesítést célzott az utódok kijelölése által felállítani. Erre vall az »egyenlő arányban« való részesedés kifejezése is; mert különben a név nélkül és szám szerint közelebbről meg (nem határozott mód gyűjtő fogalmat egyátalában nem használhatta volna az ismeretlen számú, a végrendelet keltétől annak jogi hatályba léptéig terjedő idő alatti születés által szaporodható, de még az öröklés megnyílta után is születhető utódok és saját gyermekei között való egyenlő arányú örökösödésnek megállapítására ; mert ez által épen az egyenlő aránynak meghatározhatását tette volna problematikussá; de meg az utódok esetleges nagy száma esetére, saját gyermekeit az őket mindenesetre megillető törvényes osztályrészükben való megrövidítésnek s igy ezeket az ő leszármazóikkal (utódok) való perlekedés veszélyének tette volna ki; a mit pedig a rendet és békét óhajtó végrendelkező bizonyára nem akaihatott. Semmi egyébbel, mint egy jól gondolt eszmének kifejezésére helytelenül választott szóval, egy igénytelen, de a mondat-szerkezetben mégis sokszor nagy jelentőségű »és« szócskával van tehát ebben az esetben dolgunk ; melyet helyesen és szabatosan egy hasonlóan szerény hangzású »vagy« szócskával kellett volna a végrendelkezőnek fölcserélnie s ekkor nem jelentkeznék semmi homályosság és kétértelműség; nem látszanék a szándék és ennek szavakban való kifejezése között ellenmondás, a mik a hagyatéki bíróságra olyan félrevezető hatással voltak; hanem egészen világos kifejezésre jutott volna a végrendelkező szándéka akkor, ha végrendeletének kiemelt mondatát igy szövegezi : átalános örököseimmé kinevezem A. és B. gyermekeimet vagy ezek utódait. Különben még egy további indok is szól a végrendelkezőnek általam egyedül helyednek kimutatott szándéka mellett. Ugyanis azt mondja: végrendeleti örökösökül kinevezem t ö rvényes örököseimet A.-t és B.-t. Ebben az esetben törvényes örökösök nem lehetnek mások, mint a végrendelkezőnek törvényes gyermekei, vagyis A. és B. mint közvetlen leszármazók. A mig tehát ezek életben vannak, törvényes örökösöknek velők együtt az ő természetes utódaik nem tekinthetők s ezt a végrendelkező sem érthette igy; mig másrészt, ha az öröklés megnyílta idejében a végrendelkezőnek egyenes leszármazó törvényes örökösei, vagy azoknak egyike már nem lett volna életben : akkor ezeknek vagy ennek helyébe az ő természetes utódaik, mint a közvetlen felmenőt, tehát elődöt helyettesítő egy törzs, lépnének az öröklési jogba s ekkor, de csakis ekkor lenne törvényszerűen alkalmas reájok nézve a végrendelkezőnek »törvényes örökösöket« megjelölő kifejezése. Minthogy azonban a törvényes örökösök, kik végrendeleti örökösökként is nevezve vannak, élnek, ezekkel együtt s egyszerre az ő utódaik is egyszersmind nem lehetnek örökösök. Igy megvilágítva a kérdést, abban a nézetben vagyok, hogy a hagvatéki bíróság nem helyesen magyarázta a végrendeletet, midőn az örökösökül jelentkezett A.-t és B.-t, az utódokra való tekintet nélkül és mert a végrendelkező által célba vett helyettesítés esete a megnevezett egyenes örökösöknek életbenléte miatt be nem állott, végrendeleti kizárólagos örökösökül el nem ismerte, ezeknek a hagyatékot át nem adta ; hanem az eljárást az »utódok« öröklési jogának érvényesítésére is kiterjesztette, a mi jogilag egyszerűen lehetetlenség. Az ismertetett eset mutatja, hogy egy különben jól megalkotott és helyesen szerkesztett végrendeletbe merő felületességből helytelenül betévedt igénytelen é s szócska, a végrendelkezőnek intencióját milyen ferde felfogásba terelte. Belföld. A polgári házasság a képviselőház igazságügyi bizottságában. A képviselőház igazságügyi bizottsága dec. 18-án kezdte tárgyalni a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot. Az elnöki széket Teleszky István foglalta el; elnökhelyettes Krajtsik Ferenc, a bizottság legrégibb tagja. Teleszky István elnök jelenti, hogy Horváth Lajos bizottsági tag betegsége miatt nem jelenhetett meg, hogy — mint kimentő levelében mondja — »jó szo'gálatot tehessen a jó ügynek.« Haviár Dániel helyhatósági kötelességei miatt nem vehet részt a tárgyalásokon Polónyi Géza ismert nyílt leveléhez azt a magyarázatot fűzi, hogy Polónyi Géza idejében és szabályszerűen volt meghiva a tárgyalásra s hogy a tárgyalás napjának megállapítása nem a bizottsági elnöktől, hanem az igazságügyminiszter és a bizottság egyetértő közös elhatározásától függ. Teleszky István ezután a javaslatot elfogadásra ajánljaA sokféle házassági jog és eljárás —- úgymond — egymagában szükségessé teszi a reformot. A házasságjogi bonyodalmaknak és kirívó visszásságoknak főkútforrása az, hogy a házasság a kath. kánonjog szabályai szerint felbonthatatlan, a többi hit felekezet házassági joga szerint felbontható. A felekezeti házasságjogok különböző álláspontja szüli azt a nagy visszásságot, hogy a vegyes házasság az egyik házastársra nézve felbontható, a másikra nézve pedig a kötelék fenmarad. E visszásságokon és bonyodalmakon csakis az egységes állami jogszabályozás segíthet. Az egységes államjogi szabályozásnak egyenlő jogszabályokat kell felállítani a házassági akadályokra, a házasság érvénytelenítésére és felbontására, még pedig a hitfelekezeti szempontok tekintetbe vétele nélkül. A köteles polgári házasság az egységes állami szabályozásnak nem szükségszerű folyománya ugyan, de leghelyesebb és legkövetkezetesebb kiegészítése, mert elejét veszi minden összeütközésnek, lehetővé teszi az egyöntetű állami anyakönyvvezetést, függetleníti a házasságot, mint jogi intézményt és egyáltalán nem áll útjában annak, hogy azokban az esetekben, a melyekben a szükségbeli vagy facultativ polgári házasság mellett a házasság egyházilag megköthető lenne, a kötelező polgári kötés utáu a házasfelek egyházaiknak szabályaihoz is alkalmazkodjanak. A törvényjavaslat a házasság felbontásának kérdésében a középútat fogadja el, a midőn a felbontást taxatíve felsorolt s legalább az egyik házastársnak vétkességére visszavezethető tények alapján engedi meg. Mig ma Magyarországon minden házasság, esetleg vallásváltoztatással oly könnyen felbontható, hogy — úgyszólván — a mutuus consensus bontó okot képez, addig a javaslat meg fogja szilárdítani a házasság intézményét; mert a házasság nem elhamarkodva és könnyű szerrel, hanem csak akkor lesz felbontható, ha a házas viszonyt lényegében megtörtnek kell tekinteni. A közvélemény, különösen a jogászközönségnek osztatlan közvéleménye rég tisztában van azzal, hogy a házassági jog rendezésének leghelyesebb módját.az egységes állami szabályozás és kötelező polgári házasság képezi; csupán ennek időszerűségére s kivihetőségére volt nézeteltérés. Az intézkedéseiben általában helyes, rendszerében és szerkezetében szabatos törvényjavaslatot örömmel üdvözli s a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlja. ^Elénk éljenzés.) V e s z t e r Imre tudja ugyan, hogy a törvényjavaslat részben párttaktikai manövrirozásnak folyománya s hogy e taktikázás főleg szóló pártja ellen volt intézve ; tudja azt is, hogy az ellenzéknek módjában volna most hasonlóval fizetni. De egy ily javaslattal szemben, melynél nagy érdekekről van szó, mely a házasságjog terén eddig uralkodott botrányos és zavaros állapotoknak véget vethet, nem volna helyén a pártérdek előtérbe tolása s ezért nemcsak elfogadja, de örömmel üdvözli a javaslatot. A közigazgatási reform — nézete szerint — nincs oly messze, ho.üy a jelenlegi közigazgatási apparátus szervezetlensége túlságos nyomatékkal esnék latba a reform végrehajtása tekintetében. Felveti azonban a kérdést, vájjon addig is, mig a közigazgatás reformálva lesz, nem lehetne-e a házasságkötési functiót és az anyakönyvvezetést bíróságokra ruházni, a mi nézete szerint legmegnyugtatóbb lenne. Ha a felekezeti agitatiók meg fognak szűnni, a mi népünk hamar meg fog barátkozni a reformmal s be fogja látni üdvös voltát. A felbonthatóság kérdésében kétségtelenül kevésbé liberális e javaslat, mint a protestáns házasságjog s ez a javaslat egyetlen része, melylyel nincs teljes egyetértésben. Szivesebben látta volna, ha megfelelő formalitásokhoz kötve, a felek jól megfontolt kölcsönös beleegyezése vétetett volna a felbontás alapjául a javaslatban contemplált bontó okok helyett. A törvényjavaslatot azért is támogatja, mint a nemzeti párt tagja,