A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 50. szám - A polgári házasság

A JOG. 365 dési eljárást szabályozó 1854-iki császári pátens ezt a bíróságok hivatalos jogkörébe utalja. A pátens 115. és 116. §-ai szerint az örököst a biróság hivatalból szólitja fel az örökösödési nyilatkozat megtételére, mely lehet feltétlen, avagy feltételes. Előbbi esetben az örökös a hagyatékot ugyan azonnal birtokába veheti, de a hitelezőknek még saját vagyonával is felel. (Polg. törvk. 801. §.) Utóbbi esetben a hagyatékot a biróság veszi kezelés alá s az örökös legjobb esetben is annak csupán felelős vagyongondnokává lehet (Pátens 145. §.) mindaddig, a mig a hagyaték a biróság által liquidálva, vagyis a hagyatékot terhelő összes követelések és igények kielégítve nincsenek. Ennek megtörténte után a biróság a hagyatékot a/, örökösnek átadja és a dologi jognak telekkönyvi bevezetéséről hivatalból gondoskodik. (Pátens 177. §. és az 1883. május 23-iki törv. 2. §.) A »birói átadás« tehát a leltárjog-kedvezmény feltételeinek hivatalos biztosítására szolgáló bírósági liquidatiónak a zárköve, befejező cselekménye, melynek azonban csak oly rendszerben van helye, a hol az örökös örökségét »aditio« alapján szerzi meg és felelőssége a hitelezőkkel szemben a leltárjog-kedveztnénynyel enyhítve korlátlan. Ha már most a javaslat indokolása ezen osztrák reudszert a maga hivatalos birói beavatkozásával, liquidátiójával és átadásával perhorrescálja és e helyett inkább az »ipso iure« jogelv rendszerét kívánja megvalósítani: akkor ez csak osztatlan tetszésünkkel találkozhatik. De ha az »ipso iure« jogelv rendszerét azért akarja elfogadni, mert azon tévhitben vau, hogy az »aditio« rendszere azonos az általa »aditio«-nak elkeresztelt osztrák birói átadás rendszerével: akkor ez ellen tiltakoznunk kell. Az »aditio«-nak semmi köze az osztrák birói átadás nehézkes rendszeréhez, a mely még csak nem is szükségképeni folyó rnánya a leltárjog kedvezménynek. Ott a szász codex »aditio«-n alapuló rendszere leltárjog kedvezmény nélkül. Ott a zürichi codex, ugyancsak »aditionalis« rendszere leltárjog-kedvezménynyel. Egyik sem ismeri a birói átadást. A szász codexnek nincs szüksége a leltárjog-kedvezménvre, mert ott védi az örököst az öröksége erejéig korlátolt felelősség elve, örökrészénél többre el nem marasztalható. (2,321—2,328. §§.) A zürichi codex hivatalból csupán a hagyaték vagyonállagát állapittatja meg, hogy a hitelezőkkel szemben korlátlanul felelős örökös tudhassa, örökségül mit fogad el s hogy igénybe kell e vennie a leltárjog-kedvezményt vagy sem. Birói liquidatiót és átadást egyik sem ismer. A javaslat indokolása tehát téved, ha azt hiszi, hogy minden, a mi nem az .osztrák birói átadás rendszerét követi, már az »ipso iure« rendszerét valósítja meg. S épen ezért téved abban is, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat az »ipso iure« jogrendszerét képezi. Ezen tévedésben kellett már ab ovo tiltakoznia a »birói átadás« úgy szótani, mint szorosan jogi értelmezése ellen. Ezért kellett a birói átadást »aditio«-nak elkeresztelni. És ezért kellett ezt az »aditio«-t az örökség megszerzése egyik, bár nem épen kívánatos módjának jelezni. Az indokolás ezen végzetes elvi tévedésével szemben pedig fenn kell tartanunk abbeli véleményünket, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nem az >ipso iure», hanem az »aditio« rendszerét valósítja meg. Az »aditio« rendszerének az alapjellege az örökös nyilatkozási kötelezettsége. Mert az örökös örökségét csupán elfogadási nyilatkozatával szerzi meg. ()rökhagyó elhalálozása pillanatában, a mikor az öröklési jog megnyílott, az örökösnek csupán »igénye« van még csak az örökséghez, nem pedig mint az »ipso iure* jogrendszerben feltétlen tulajdonjoga. Következésképen a mennyire nem türi az »ipso iure« jogelv az örökösnek nyilatkozási kötelezettségét s így még kevésbé a renitens örökös ellen alkalmazott jogvesztés sanctióját: annyira megköveteli az »aditio« jogelve az örökösnek elfogadási nyilatkozatát és megengedi az ennek el mulasztásához fűzött joghátrányokat. A code civil az örökösnek kötelező nyilatkozattételét nem is mint az »ipso iure« jogelvből folyó cselekményt, hanem mint az örökös korlátlan felelősségének enyhítésére szolgáló leltárjog-kedvezmény biztositékát rendeli meg. Ep oly kevéssé követeli a porosz Landrecht az örökös visszautasítási ryilatkozatát az »ipso iure« jogelvből kifolyólag, hanem azért, hogy a vissza nem utasító örökös részére a leltárjog-kedvezmény vélelmét felállíthassa. De a mi jogrendszerünkben, a hol nincs leltárjog-kedvezmény és az örököst az öröksége erejéig korlátolt felelősség védi s e mellett az örökös még »ipso iure« is örököl, az ilyen örököst a tárgyaláson való megjelenésre és nyilatkozattételre kényszeríteni s mulasztás esetén jogvesztéssel sújtani valóságos jogi non sens. A törvényjavaslat tehát, a mely élő anyagi jogunk alapján áll s igy az örökösnek örökrészére korlátolt felelőssége elvéből indúl ki, következésképen a leltárjogkedvezmény intézményét föl sem veheti: az örökös részére előszabott nyilatkozási kötelezettség és az ennek elmulasztásához fűzött jogvesztés, valamint a birói átadásnak bár csak látszólagos, vagy a mint az indokolás magát kifejezi »technikai« megállapítása által az »ipso iure« jogelvvel kiegyenlithetleu ellentétbe jut : elannyira, hogy vagy le kell mondania e jogelv fentartásáról vagy egy, e jogelvnek megfelelő más jogrendszert kell construálnia. A német polgári törvénykönyv javaslata az örökség megszerzésének »ipso iure« jogrendszerét a legkövetkezetesebben valósitja meg. Az »ipso iure« jogelv feltétlen tulajdonjogának teljesen megfelelőleg az örökös korlátlan felelősségét ál'apitja meg. Mert az »ipso iure« jogelv mellett az örökös korlátolt felelőssége a legnagyobb inconsequentia volna. De mint minden más tulajdonosnak, az örökösnek is meg kell adni a jogot, hogy túlterheltség esetében a hagyatékra csődöt kérhessen (2,119. §.) avagy ha minden felelősség és zaklatás alól menekülni akar, az örökséget visszautasíthassa. (2,025. §.). Az egész hagyatékra kiterjedő csőd azonban nehézkessé és költségessé tévén az eljárást, a polg. törvkv. javaslata az örökösnek megadja a jogot, mely szerint az a követelését ellenében érvényesítő hitelezővel szemben a levonás perbeli kifogását (Abzugs-Einrede) használhassa, vagyis a hitelezőnek csak azon összeget ajánlja, a melyet az csődszerű kielégittetése esetében igényelhetne. (2,138. §.) É jogát az örökös nemcsak a hagyatéki hitelezőkkel szemben alkalmazhatja, hanem a hagyományosokkal és kötelesrészre jogosítottakkal szemben is (2,092., 2,146. §-ok), kiknek követelései és igényei mind egyaránt hagyatéki terhet (Nachlassverbindlichkeiten) képeznek. (2,092. § ) Egyezkedhetnek maguk között bíróságon kívül. De ha maguk között megegyezni nem tudnak, a biróság hivatalos appáratusáva 1 bele nem avatkozhatik. A köztük vitássá vált kérdés csupán a peres biróság fóruma előtt dönthető el rendes kereset alapján, formaszerű birói ítélettel, esetleg peregyességgel. Az örököstársak közötti jogviszonyra pedig a vagyonközösség — tehát a vagyonközösségben lévő tulajdonostársak közötti jogviszony — szabályai nyernek alkalmazást. (2,151. §.) Azon örököstárs, a ki nem akar vagyonközösségben maradni, annak megszüntetése iránt, ha társaival bíróságon kívül megegyezni nem tudna, rendes pert indíthat. Az, a mit az egyik örökös örökrészére előre kapott, reá nézve beszámítási kötelezettséget állapit meg (2,157., 2,158. §-ok), örököstársai javára viszont, öröklési joguktól teljesen függetlenül érvényesíthető, követelési jogot (2,164. §.), mely a vagyonközösséget megszüntető tulajdonostársaknak az egyes részek kiegyenlítésére vonatkozó követelésükkel azonos jogi szempont alá esik (770. §.) Az »ipso iure« jogelv ezen rendszerében tehát a bíróságnak perenkivüli önálló hatásköre alig van. Mindent csak az örökös kérelmére, tehát ennek szabad akaratából kifolyólag tesz, minden a felek autonómiájára van hagyva, semmi a biróság initiativájára. A biróság az örökös visszautasító nyilatkozatát elfogadja, az örökösödési igazolványt (Erbschein) kiadja (2,068), a hiteles leltár beterjesztésére határidőt tűz ki (2,095. §.) esetleg felvételét is elrendeli (2,103. §.) a hitelezőket jelentkezésre hivja fel a felhívási eljárást vezeti (2,121. §) sőt az örökösöket egyezteti is. (2,156. §.) De mindent csak a felek kérelmére. Semmit hivatalból. Ha az egyik örökös kérelmére megindított birói egyeztetésre a másik örökös meg nem jelenik, a renitens örökös elmaradását nem lehet semmi féle jogvesztéssel sújtani. A kért birói egyeztetés egyszerűen elmarad és a kérelmező örökösnek jogait a renitens örökössel szem ben a törvény rendes útján, keresettel kell érvényesítenie. Birói átadásnak még csak nyoma sincs. Nincs leltárjog-kedvezmény, nincs birói liquidatio. Az örökös és a hitelezők közötti jogviszony is lényegileg azonos bármely tulajdonos és hitelező közötti jogviszonynyal. A hitelező azonnal perelheti az örököst, vagy egyez kedhetik vele bíróságon kívül. Az örökös vagy visszautasítja az örökséget, vagy egyezkedni próbál a hitelezőkkel, mely célból azoknak bírósági egybehivását s követeléseik megállapítását kérheti. A hagyatéknak birói kezelés alá vétele, hivatalos felszámolása s az igy fenmaradt tiszta hagyatéknak a birói átadása, mint az »ipso iure« jogelvvel merőben ellentétes intézmények teljesen mellőzvék. Ha az »ipso iure« jogelvnek ezen következetesen megvalósított rendszerét összehasonlítjuk az előttünk fekvő törvényjavaslatnak a rendszerével, alig hiszem, hogy bárki is igazat adna az iudokolás azon szavainak, hogy ezzel a törvényjavaslattal az ipso iure öröklés elvét teljes mértékben fentartani kívánja. Mert ha csak nem akarja a megalkotandó polgári törvénykönyvbe bevinni az örökség megszerzésének jogelve és rendszere közötti ellentétnek a disharmoniáját: akkor vagy egy oly rendszert kell construálnia, mely azzal elvi összhangban áll; vagy le kell mondania az »ipso iure« jogelvnek a »fentartásáról«. Első esetben a törvényjavaslatot kell visszavonni. A második esetben az »aditio« jogelvét kell nyíltan proclamálni. Az »ipso iure« jogelv fentartása mellett régi nemzeti hagyományok, az »aditio« mellett átalakult jogintézményeink szólanak. Egy rövid jogtörténeti visszapillantás erről bárkit is meggyőzhet. A polgári házasság. Törvényjavaslat a házassági jogról, benyújtotta a képviselőház dec. 2-iki ülésén Szilágyi Dezső igazságügyminiszter. I. FEJEZET, Eljegyzés. 1. §, Kiskorúak eljegyzéséhez törvényes képviselőjük beleegyezése szükséges. 2. §, Az eljegyzésből nem származik kereseti jog a házasság megkötésére. 3. §. Bármely teljesités kikötése arra az esetre, ha a jegyesek a házasságot meg nem kötnék, semmis. 4. §. Az a jegyes, a ki az eljegyzéstől alapos ok nélkül lépett vissza, vagy a másik jegyesnek a visszalépésre alapos okot szolgáltatott, a másik jegyesnek és szülőinek kártérítéssel tartozik. A kártérítés a kötendő házasság céljából tett kiadások összegét meg nem haladhatja. 5. §. A mit a jegyes, vagy annak szülői a másik jegyesnek ajándékoztak vagy az eljegyzés jeléül adtak, abban a feltevésben adottnak kell vélelmezni, hogy a házasság létesül, vagy hogy az eljegyzés az egyik jegyes