A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 44. szám - A német birodalmi magánjogi codificatio 1803-ban

171 lannak P Melendi volt a tulajdonosa, jelzálogilag bekebelezve nem volt és alperes az ingatlannal felperesnek a követelését mint terhet át nem vette, felperes tehát nem jogosított azt kérni, hogy alperes annak tűrésére köteleztessék, hogy a kereseti követelés az alperesnek tulajdonát képező ingatlanból kifizettessék, illetve kielégíttessék, mert az előadottaknál fogva a kérelem végrehajtható sem volna ; ugyanazért az elsőbiróság Ítéletének felebbezett részét megváltoztatni, felperest a 317 frt 60 kr. tőke és járulékai iránti keresetével elutasítani kellett. (1892. október 12-én, 2,627. sz.) A m. kir. Curia: A másodbirósá? ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben abban az értelemben, hogy alperes 317 frt 60 kr. tőkét a belényesi 288. számú telekjegyzőkönyvben felvett 262. összeirási számú házra és beltelekre vezetendő végrehajtás terhe mellett tartozik megfizetni. Indokok: A keresetben előterjesztett zárkérelem nyilván arra irányul, hogy alperes annak tűrésére köteleztessék, miszerint az alperes nevén álló ingatlan árverés utján eladassék és a vételárból a kereseti követelés kielégíttessék. Minthogy ez alapon végrehajtható Ítélet hozható, azonban alperes mint ajándékozott felperesnek követelését csupán az ajándékozott vagyonból és nem sajátjából tartozik megfizetni, a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét, ennek megfelelő értelmezéssel, egyébként pedig indokaiból helybenhagyni kellett. (1893. évi május hó 25-én, 1892. évi 12,145. sz.) A siketnémák értelmi fokának megkülönböztetéseinél azon körülmény, hogy az illető egyén legközvetlenebb környezetével elemi szükségleteit, vágyait, ösztönének nyilvánnlásait meg tudja értetni, még nem sorozza öt a magát jelekkel megértetni tudó siket némák közé s igy még nem ad elegendő alapot az 1877: XX. t.-c. 28. §. a) pontjának mellőzéséhez. (M. kir. Curia 1893 juliu hó 25-én. 7,851. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. A számlára vezetett kifizetési záradék téves volta föesküvel bizonyítandó. A prts. 155. §-ában megengedett okszerű következtetés általi közvetett bizonyítás a megítélt eskü le nem tétele által is helyreállítható. A keresk. tvkv. 34. §-ában foglalt azon rendelkezésnek, hogy a könyvek elrendelt felmutatása elmulasztatván, a könyveknek vitatott tartalma a vonakodó fél ellenében bebizonyitottnak tekintendő, előfeltétele azon körülménynek igazolása, hogy utóbbi tényleg vezetett kereskedői könyveket. A fehértemplomi kir. törvényszék, mint kereskedelmi birósáf*. (1892. ápr. 15. 3,447/v. sz.) Fitz Pál ügyvéd által képviselt G. Gyula felperesnek Rosin M. János ügyvéd által képviselt M. János alperes ellen 644 frt 17 kr. tőke s jár. iránt indított rendes kereskedelmi perében a következőleg i t é 11: A kir. törvényszék M. János alperest a keresetbe vett 644 frt 17 kr. tőke, ennek a kereset indítása napjától, vagyis 1889. márcz. 25-től járó ti°/o kamatainak stb. felperes részére 15 nap s végrehajtás terhe alatti megfizetésére kötelezi stb. Indokok: Alperes elleniratában, de különösen viszonválaszában beismeri azt, hogy a keresetlevélhez A-/, alatt mellékelt könyvkivonat alapján felperestől 1885. október 7-én 746 frt 36 krnyi értékű és alperes által az ellenirathoz 2. f. alatti számlában felsorolt árúkat vette meg, azonban felperes keresetével szemben azon kifogást emeli, hogy ezen árúk értékét felperesnek megfizette, illetve magukat az árúkat felperesnek retournirozta, mely állítását a 2. f. alatti számlán látható és 1885. december 4-éről keltezett »Saldirt« kifejezéssel igazolni igyekszik. Miután pedig felperes maga beismeri, hogy a 2. f. alatti számlán látható nyugtázás tőle származik, ennek alapján annak beigazolása, hogy a számlának nyugtázása csak tévedésből eredt és hogy alperes ezen árúk vételárának keresetbe vett részével még adósa maradt, felperes kötelességéhez tartozik. Hogy pedig felperes ezen bizonyítási kötelezettségének megfelelt, a kir. törvényszék megállapítottnak veszi, mindenekelőtt az által, mert alperes nem vette tagadásba felperesnek azon állítását, hogy a 2. f. alatti számlában felsorolt árúkat 3 láda- és egy csomagban vette át felperestől és ennek ellenében ellenirata során beismerte azon körülményt, hogy a felperestől átvett árúkat fel nem bontotta, hanem azokat felbontatlanul egy ládában felperesnek visszaküldötte, mi által alperes beismerte azon körülményt, hogy nem az összes árúkat, hanem csakis azoknak egy részét retournirozta felperesnek; mert továbbá felperes már nem szolgálatában álló, tehát érdektelen és kifogás alá nem eső B. János és G. Rudolf tanuk egybehangzó vallomásaival beigazolta azt, hogy alperes a vétel megtörténte után valami hónapra reá csakis az árúknak egy részét küldte vissza és hogy ezen visszaküldött árúknak értéke alperes számlájára elkönyvelve is lett és igy felperes ezen tanuk vallomásai által a bizonyítékot helyreállította a tekintetben, hogy alperes felperesnek csakis 80 frt 49 krnyi értékű árúkat ^küldött vissza; mert továbbá F. Adolf tanú elismerte a közte és felperes között létrejött kétrendbeli engedményezés megtörténtét és egyúttal vallomásában azt is igazolta, hogy alperes előtte a követelés fennállását több izben beismerte; mert végre alperesnek a felperes üzleti könyveinek szabályszerű vezetése ellen emelt kifogásait annál kevésbé vehette birói figyelembe, mert alperes annak dacára, hogy felperes végiratában a cégjegyzék kivonatával kimutatta azt, hogy alperes bejegyzett kereskedő és mint ilyen, a keresk. törv. 25. §-a alapján szabályszerű kereskedelmi könyvek vezetésére kötelezve van, üzleti könyveinek felmutatását azon indokból, hogy ő olyanokat nem vezetett, megtagadta. Ezeknek és a keresk. törvény 34. §-a alapján a kir. törvényszék az A-/, alatti könyvkivonat vitatott tartalmát bebizonyitottnak veszi és ehhez képest alperest a keresetbe vett tőke és ennek a kereset megindítása napjától járó 6°/o kamatainak megfizetésére kötelezte stb. A temesvári kir. ítélő tábla (1892. június 7. 2,280/1992. v. sz.): Az első bíróság Ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítja stb. Indokok; Felperes előadása szerint az A/, alatti könyvkivonat tartozási rovatának 1885. október 21-diki tétele alatt alperes terhére elkönyvelt 746 frt 36 kr. árúvételárnak fizetetten maradékát követeli keresetében s előadja, hogy alperesnek erről az árúvételről kiadott számlát kiegyenlítési záradékkal ellátta, saldirozta ugyan, de ez csak tévedésből történt s hogy a kiegyenlítési nyilatkozattal csak azt akarta kitüntetni, hogy a vételárral alperes már nem felperesnek, hanem F. Adolfnak tartozik, kinek felperes a kereseti vételár-követelést engedményezte s ki azt felperesnek a B. alatti okirattal visszaengedményezte; felperes azonban saját előadásával s alperes részéről 2. sz. a. becsatolt nyugtatványozott számlával szemben nem bizonyította azt a döntő ténykörülményt, hogy a nyugtatványozás csak tévedésből s annak kitüntetése céljából történt, hogy alperes már nem felperesnek adósa. A felperes részéről alperesnek a válasziratban kinált főeskü szövege a kiemelt döntő körülményt nem tartalmazza, hanem a helyett részben lényegtelen, részben beismert körülményekre, részben pedig jogi kérdésre terjeszkedik ki. Felperesi tanuk sem tudnak semmit az emiitett döntő körülményről s csak F. Adolf tanúnak vallomása nyújtaná némi támaszt felperes állításainak valódiságára nézve, a mennyiben e tanú előtt alperes a kereseti tartozást a 2. sz. a. számla nyugtatványozása utáni időben beismerte, illetőleg kétségbe nem vonta volna, e tanú vallomása azonban tekintetbe már azért sem vehető, mivel a tanú által emiitett bíróságon kivüli beismerés az 1868 : LIV. t.-c. 160. §-ának meg nem felel, nem kifejezett s nem világos. Az a körülmén}- pedig, hogy alperes kétségbe vonta, hogy ő kereskedői könyveket vezetett, hogy könyvei felmutatására nem ajánlkozott, magában véve felperes állításának bizonyítására nem alkalmas. Felperesnek alperestől eredő könyvkivonatok által vagy más módon igazolnia kellett volna, hogy alperes tényleg vezet kereskedői könyveket s csak ha a biró ennek alapján kötelezhette volna alperest könyveinek felmutatására s ha alperes ennek dacára sem mutatta volna fel könyveit, lehetne alperes ellenében a keresk. törv. 34. §-ában meghatározott következményeket megállapítani. Minthogy a fentiek szerint a 2. sz. a. számla nyugtatványozásának valódisága és hatályos volta megcáfolva nincs, e szerint pedig felperes kereseti követelése ki van egyenlítve : felperest keresetével elutasítani stb. kellett. A m. kir. Curia (1893. szept. 19. 1,194. v. sz.): Mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztattatik és az esetre, ha alperes főesküt tesz arra : »hogy nem való, miként a 2 /. alatt csatolt számlában részletezett, összesen 746 frt 36 kr. értékű árúkból csak 80 frt 94 kr. értékű árút küldött vissza felperesnek, a többit pedig megtartotta«, felperes keresetével elutasittatik stb. Jogában áll alperesnek ezen eskü letételére készségét ezen ítélet kézbesítése napjától számítandó 3 nap alatt szabályszerűen bejelenteni és a főesküt letenni, minthogy ellenkező esetben köteleztetik, hogy felperesnek ló nap és végrehajtás terhe alatt 644 frt 17 kr. tökeösszeget, ennek 1889. március 25-étől járó 6% kamatait megfizesse stb. Indokok: E perben döntő ténykérdés az, hogy az alperes részéről 2"/. alatt csatolt és felperes által 1885. december 4-én kiállított, kifizetési záradékkal ellátott részletes számlának a felszámított 746 frt 36 kr. vételár kifizetését bizonyító érintett tartalmával szemben felperes az általa is elismert bizonyitási kötelezettségénél fogva alperes tagadása ellenében bizonyitolta-e azt, hogy az emiitett számlán látható nyugtatványozási záradék tévedésből származott? Felperes azt állítja, hogy ő a nyugtatványozással alperessel szemben csak annak akart kifejezést adni, hogy miután emiitett számlabeli követelését engedményileg F. Adolfra ruházta át, neki alperes irányában e számla alapján mi követelése sincs, a minthogy az A-/, alatti könyvkivonata szerint az engedményezett 746 frt 36 krt még 1885. december 5-én könyveiben tényleg alperes javára is irta; e mellett bizonyítani is ajánlkozott, hogy alperes a számlában részletezett árúkból csak 80 frt 49 kr. értékű árút küldött neki (felperesnek) vissza, a többit pedig megtartotta. Ezekkel szemben alperes hivatkozva a követelés kiegyenlítését bizonyító 21/. alatti okiratára, azt adta elő, hogy ő a számlabeli árúkat felperestől átvette ugyan, de azokat teljes mennyiség-