A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 44. szám - A magyar ügyvédség a történeti kiállításon

316 A JOG. Legitimation zur Praesentation behufs der Zahlung folgt die Berechtigung, auch die demnáchst offerirte Zahlung für den Wechselgláubiger in Empfang zu nehmen und in dessen Namen darüber mit dem Erfolge der Liberation zu quittiren«, mely felsőbirósági határozat egész világosan megállapítja egyrészt azt, hogy az óvatoló személv pusztán a váltó birtoka által már legitimálva van a váltónak fizetés végetti bemutatására, tehát az úgynevezett »Protest auftrag« — óvás iránti megkeresés — határozott alakhoz kötve nincs és be sem bizonyítandó (lásd Re hbein »AUgemeine deutsche Wechselordnung mit Commentar« 123. oldal), másrészt határozottan kifejezést ad annak a nézetnek, hogy az óvatoló személy a váltóbirtokos részére felajánlott fizetést elfogadhatja, söt ennek nevében a liberatio joghatályával nyugtát állithat ki. Szó szerint idézem dr. K o c h n a k »Vortráge und Aufslltze, hauptsachlich aus dem Handels-und Wechselrechte« címíi müve 329., 330. oldalán olvasható következő szavait: »Dagegen ist die dem Protef-tbeamten gegenüber durch Aufzáhlung der Wechselsumme in baarem Gelde seitens des Wechselschuldners bethátigte Zahlungsbereitschaft dergestalt von Bedeutung, dass sie die Protestaufnahme (d. h. die amtliche Bezeugung nicht erlangter Zahlung) als einen nunmehr wahrheitswidrigen und deshalb ungerechtfertigten und nutzlosen Akt vollkommen ausschliesst und den Protestbeamten — auch in Ermangelung einer ausdrücklichen auf Gelderhebung gerichteten Vollmacht — welche vielmehr durch die Combination des Beauftragten und Beamten Verháltnisses in ihm ersetzt wird, verpflichter, nicht anders als durch Empfangnahme der Zahlung den Protestauftrag zur abschlie.ssenden Erledigung zu bringeu « Lássuk most már, mivel bizonyítja hát B. ur azt, hogy egy ily mandátum nem létezik az óvatoló személy és a váltóbirtokos közt ? Kénytelen vagyok konstatálni, hogy semmivel; csak nem vehető bizonyítéknak az a hozzám intézett kérdés, hogy ha az adós az óvatoló személyt kidobja, hogy kit dobott ki, a mandatáriust-e, vagy a hivatalos személyt ? Bizonyára azt akarja mondani B. ur ezzel a kérdéssel, hogy ez a két szerep a hivatalos személyben nem egyesülhet, hogy a hivatalos személy felet nem képviselhet; dehogy nem, Walter idézett munkája 23. lapján, azt mondja, hogy az óvatoló személynek állam- vagy közhivatalnoki állása nem szolgálhat akadályul a részben, hogy az, a hivatalos ügyködését igénybe vevő féllel meghatalmazási viszonyba ne léphetne, sőt épen abban állhat a hivatalos működés lényege, hogy a jogkereső felekkel szerződési viszonyba lép ; ez az eset forog lenn kiváló értelemben a váltóóvások felvételénél. Arra nézve pedig, hogy B. ur állítása szerint a váltóbirtokos soha se bizza meg az óvatoló személyt az incassoval, a következőket kérem figyelembe venni: Teljesen igaz, hogy a váltóbirtokos nem incassálás végett adja át a váltót a közjegyzőnek, hanem — mondjuk B. úrral — hogy óvatolás végett; az óvatolást azonban mindenesetre megelőzi a váltónak az óvatoló személy által az óvatoltnak fizetés végetti bemutatása, csak ha ennek sikere nincs, csak akkor vehető fel az óvás; tehát a váltóbirtokosnak az óvatoló személyhez intézett megkeresésében kétségtelenül benfoglaltatik először a megbízás arra, hogy a váltót fizetés végett mutassa be s másodszor arra, hogy — ha ez célra nem vezet — az óvást vegye fel. Byen értelemben mondja Walter (27. lap), hogy a váltó-óvás iránti megkeresésben — kapcsolatban a váll ó átadásával - szükségszerűen benfoglaltatik az óvatoló személynek adott megbízás arra is, hogy a fizetést el is fogadhassa. Az a kérdés, hogy ha az óvatoló a felvett pénzt elkölti, vájjon az óvatoló csak a mandátum alapján felelős-e, vagy mint közjegyző, nem tartozik ide, mert ez a felelősség a büntetőjog szerinti felelősség kérdése; a magánjogi felelősség tekintetében azonban általában el van ismerve az (Walter idézett müve 24. 1.), hogy az óvás iránti megkeresésnek elfogadása által — legyen ez az elfogadás szóbeli, Írásbeli, vagy csak hallgatólagos — létre jön a meghatalmazási jogviszony, a melynek alapján az óvatoló személy — a váltóbirtokos — a megbízónak szavatol nemcsak mint köz- vagy államhivatalnok subsidiariusan, hanem a magánjog szabályai értelmében felelősséggel tartozik mint szerződésszerű meghatalmazott s ugy i< mint szakértő első sorban (principaliter) mindazon kárért, melyet az óvás felvétele, vagy az óvási okirat kiállítása alkalmával mulasztása vagy hibája által okozóit. A cikkiró urnák arra a megjegyzésére, hogy a legtöbb váltót szolgák vagy alárendelt alkalmazottak hozzák a közjegyzőnek óvatolás végett s arra a kérdésére, vájjon elhiszem-e, hogy ezek azzal, hogy a váltót óvatolás végett kézbesitik a közjegyzőnek, — őt uruk vagy gazdájuk mandatáriusává tették, azzal az egy kérdéssel felelek, vájjon a cikkiró ur az ily váltók óvatolása alkalmával magát az óvási okiratot az illető szolga vagy alkalmazott megkeresésére veszi-e fel, vájjon ezek nevét irja-e be az óvásba ? Ha nem, akkor kétségtelen, hogy a váltónak átvételével már létrejött a vitatott meghatalmazási jogviszony. Azt irja B. ur, hogy a bonus páter familiasra való hivatkozással egy igen tág körbe mentem át s ide nem követ, mert nem birna azon kisértésuek ellenállni, hogy okoskodásomat ad absurdum ne vezesse. Hát biz azt nagyon kár volt nem tenni sokat vesztett a jogászvilág, mindenesetre tanulságos lett volna a fent nevezett hírneves jogtudósokat a porban látni heverni; hogy én is, ki nézeteiket csak reprodukáltam, osztottam volna sorsukat, ez — tessék elhinni — csak hizelgő lett volna rám nézve. B. ur szerint — miután ő azt vallja, hogy a kir. közjegyzőnek a felajánlott teljesítést elfogadnia nem szabad — a kir. közjegyző a tárgyalt esetben óvást vesz fel, a melybe »bele kell írni a választ, a mit az adós mondott«; konstatálja továbbá, hogy az ily tartalmú irás mindenesetre óvást képez, mert már a késedelmes fizetést tanúsítja. Hát már akár tetszik ez B. urnák, akár nem, bizony ez az irat nem óvás. Mi az óvás? Essentiális kelléke a bemutatás teljesítésének és sikertelenségének közhitelű tanúsítása (P 1 ó s z Váltójog 159. lap); a fizetés hiánya miatti óvás tehát csak akkor lehet óvás, csak akkor alkalmas a váltóbirtokos jogainak fentartására, ha közhitelességgel tanúsítva van benne a fizetés hiánya miatti kellő időben történt bemutatás és az, hogy ennek a bemutatásnak sikere nem volt, vagyis hogy az óvatolt nem teljesített, nem fizetett. B. ur szerint a kir. közjegyző óvása csak azt fogja tanúsítani, hogy a vá'tó fizetés végett kellő időben bemutatva lett, a sikertelenséget nem fogja tanúsítani, mert hiszen az adós válasza az lesz: »itt a pénz, kérem a váltót«. íme a váltó-óvás fogalmával igazolva van az, hogy az ily irat nem lehet óvás. Ha pedig a kir. közjegyző ilyen iratokat vesz fel, a melyek a fél megkeresésének meg nem felelnek, akkor — engedje meg B. ur — még »borravalót« sem érdemel. »\Venn der Wechselschuldner auf Vorzeigung des Wechsels durch den Protestbeamten sofőrt zur Bezahlung der vollen Wechselsumm<j sich béreit erklárt, hat die Bethátigung der Protesterhebung mangels Zahlung dieser Summe offenbar kcinen Sinn uud Zwcck« (a bajor legfőbb törvényszék határozata). Végül még csak arra nézve akarok nyilatkozni, hogy a váltóbirtokosnak kötelessége-e a váltót fizetés végett bemutatni a váltóadósnak. Elismerem, hogy kötelessége, de csak oly értelemben, hogy jogában áll a bemutatás módját megválasztani, eszközölheti privát úton, vagy egyenesen közjegyző útján, a törvény nem kötelezi arra, hogy a közjegyző által teljesítendő bemutatást feltétlenül megelőzze a privát bemutatás. (Lásd erre nézve Walter idézett művé. ek 94. lapját.) A cikkiró által idézett curiai Ítélet nem azt mondja ki, hogy a váltótulajdonosnak feltétlen kötelessége a privát bemutatás, csak azt, hogy ha ezt nem teszi, akkor az óvási költségeket a váltótulajdonos fizeti s a ki figyelemmel olvasta el közleményem utolsó előtti bekezdését, be fogja látni, hogy a Curia kijelentése és az általam felhozottak közt eltérés nincs; hanem igenis ráolvashatom B. úrra e curiai határozatból azt, hogy »ha a váltótulajdonos a váltót az elfogadónak a nélkül, hogy ez a fizetés teljesítését előzőleg megtagadta volna, azonnal az óvatolásra hivatott közjegyző által mutatja be s ha az elfogadó a váltónak első bemutatásakor a váltóösszeget haladék nélkül kifizeti, vagy a fizetést megajánlja, de ezt a bemutató közjegyző visszautasítja, az igy eszközölt bemutatás költségét a váltótulajdonos tartozik viselni s a váltó kifizetésének megtagadása fjuu nem forogván, óvás felvételének szüksége, óvatolási költség felszámításának jogosultsága is elesi k.« Legeslegvégül még concedálja B. ur, hogy az óvatoló személy a váltóbirtokos »kértére« »szivességböl« felveheti a váltóösszeget, de óvás nélkül s nem mint hivatalos közeg s nem óvási díjért, hanem »borravalóért«. Erre csak az a megjegyzésein, hogy az óvatolt szempontjából vájjon tesz-e az különbséget, hogy a szivességből eljáró nem hivatalos személynek fizet-e, vagy a kötelességszerűen eljáró közjegyzőnek. Vagy nin<:s joga felvenni az óvatolónak az összeget, vagy van ; ha nincs, mit B. ur állit, akkor a váltóbirtokos felkérése és az óvatoló szívessége nem elég alap arra, hogy a teljesítést elfogadja ; az a különbség csak köztünk, hogy B. ur szerint az óvatoló személy sziveségből jár el borravalóért, szerintem, miután ugy tudom, hogy kir. közjegyzőnek, még mint egyszerű megbízottnak sem szabad ily címen pénzt elfogadni — kötelességszerűen jár el — törvényes díjért! Hogy miben áll ez az eljárás, mi ez a törvényes díj, a »Jog« 39. számában megjelent közleményem második részében fogom elmondani. Belföld. A magyar ügyvédség a történeti kiállításon. A milléniumi kiállítás történelmi főcsoportjának 11-ik alcsoportjába a jogszolgáltatás is felvétetett. Miután pedig az ügyvédségnek az igazságszolgáltatásban, de a közigazgatásban is annak fejlesztése körül is jelentékeny szerepe volt, a budapesti ügyvédi kamara választmánya elhatározta, hogy az ország összes ügyvédi kamaráit felhívja a kiállításban való részvételre. A kiállítás alapvető munkáját a magyar ügyvédség történetének megírása képezné, a melyre jelentékenyebb tiszteletdíj fog megszavaztatni. Ezen munka alapján az összegyüjtendő jogi emlékekből rendszeres retrospectiv kiállítás létesíttetik, mely szemléltető alakban tüntetné fel az ügyvédségnek fejlődését, az igazságszolgáltatásban való részvételét s az ügyvédségnek a különböző korszakokban való gyakorlásának mikéntjét Ezt az eszmét a szegedi országos ügyvédgyülés nagy lelkesedéssel egyhangúlag tette magáévá és a budapesti kamara kiállítási bizottsága pedig a napokban küldte szét e tárgyban a körlevelet az ország összes ügyvédi kamaráihoz. Alig szenved kétséget, hogy az ország összes ügyvédi kamarái örömmel csatlakoznak ezen hazafias mozgalomhoz s nem fogják megtagadni azt a csekély