A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 42. szám - A büntető törvénykönyv magyarázata

A JOG. 167 A m. kir. Curia (1893. évi szeptember hó 6-án, 1,058. szám a.) : A másodbirósági Ítélet megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben az abban felhozott indokokból és azért: mert az a váltó óvás célja, hogy a váltókötelezett ellenében bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy az átvállalt váltói kötelezettségeknek, a bemutatót terhelő váltói kötelezettségek teljesittetése daoár, , egyáltalán nem, vagy kellő módon nem felelt meg, az óváslevélbül pedig kitűnik, hogy a bemutatás a váltó tartalma szerint váltójogilag érdekelt és így a bemutatásra (praesentatióra) jogosult váltóbirtokos által eszközöltetett és mindennek dacára az a váltókötelezettségének meg nem felelt. Továbbá mert az óváslevélben foglalt váltómásolat a beperesitott eredeti váltótól lényeges kelléki tekintetében el nem tér, azon körülmény pedig, hogy az óvásmásolatban üres forgatmányok és az eredeti váltóban kitöltött forgatmányok fordulnak elő, az óvást a váltói jogok fentartására annál kevésbé teszi alkalmatlanná, mert a váltótulajdonos az óvás felvétele után is jogosítva volt az üres forgatmányokat szabályszerűen kitölteni és alperes rem is állítja, hogy a kitöltés szabály- vagy megállapodásellenesen történt volna és mert végre az óváslevélben foglalt váltómásolatnak és az eredeti váltónak egybevezetésében kétségtelen, hogy a forgatmányosnak je'en esetben különben is nem döntő keltezése az óvás felvétele után eszközöltetett. Bűnügyekben. Azon egyén, ki fizetés ellenében tartás és gondozás végett csecsemőt magához vesz és azt oly mérvben elhanyagolja, hogy megfelelő ápolás be nem következtében a kisded elhalálozása is beállhatott volna s a nieggj ógyulás tényleg 8 napnál hosszabb időt igényelt, a 301. §-ába ütköző, szándékosan elkövetett súlyos testi sértés vétségében válik bűnössé. A nagykanizsai kir. törvényszék (1892. év február hó 8-án, 726. sz.) : Gyermek-kitétel vétségével vádolt L. Bertalanné szül. M. Mária elleni bűnügyben következőleg ítélt: A kir. törvényszék Z Bertalanné szül. M. Mária besenyei születésű, nagykanizsai lakos, 29 éves, r. kath., férjes, 3 gyermek anyja, írni olvasr.i nem tud, vagyontalan napszámos, büntetlen előéletű vádlottat a btkv. 92. és 20. íjainak alkalmazásával a btkv. 287. §-ának 2-ik bekezdésében meghatározott gyermekkitétel vétségében bűnösnek mondja ki s ezért vádlottat a hivatkozott szakaszok alapján az ítélet foganatba vételétől számítandó egy (1) havi fogházra itéli. A btkv. 2S9. §-ában meghatározott hivatalvesztést, mint mellékbüntetést a btkv. 54. §-ának 2-ik bekezdése alnpján mellőzi. Elmarasztalja vádlottat a magyar állami kincstár részére felmerült eljárási és a felmerülendő rabtartási költségeknek 15 nap és végrehajtás terhe alatt leendő megfizetésében. Ezen költségeket azonban az 1891. évi XL1I1. t.-c. 4. §-a értelmében egyelőre behajthatlanoknak nyilvánítja. Ezea ítélet jogerőre emelkedés után a helybeli kir. ügyészséggel, dr. Farnek László ügyvéddel és a városi rendőrkapitányi hivatallal hivatalos másolatban közöltetni rendeltetik. Indokok: Vádlott Z. Bertalanné részben maga is beismeri, részben pedig a hit alatt kihallgatott tanuk vallomásával igazolva van azon körülmény, hogy vádlott D. Teréznek 1891. évi április hó 19-én született kis fiú gyermekét tartás és gondviselés végett havi 5 írt lefizetés mellett magához vette és hogy annak gondozását az 5 hét és 7 napi nála léte alatt teljesen elhanyagolta, a minek következtében a csecsemő az iratoknál b. n. 1. és 2. szám alatt elhelyezett orvosi vélemények szerint annyira el volt gyengülve az éhség és a nem kellő tisztántartástól, hogy az orvosi vélemények szerint a kisded elhalálozása is bekövetkezhetett volna, ha utána jobb és gondosabb ápolásban nem részesitik. Miután pedig vádlott a koránál fogva önsegélyre képtelen és gondozás végett magához vett kis gyermeket a tanuk hit alatti bemondása szerint heteken át naponkint magára, illetve az önfentartásra képtelen 7 éves kis leánykájára hagyta, a nélkül, hogy az élet fentartására szükséges táplálékról és tisztántartásról gondoskodott volna u igy oly körülmények közt hagyta el a kis gyermeket, hogy megmentése csak a szomszédok irgalmasságától függött és attól, hogy a gyermeket még idejében gondozása alól elvették: vádlottat, tekintettel rovatlan előéletére és arra, hogy a kis gyermek elgyengülését annak édesanyja mulasztása is okozta, a fent körülirt vétségében kellett bűnösnek nyilvánítani s ezért az ugyanott kiszabott büntetéssel büntetni. Vádlott vagyoni marasztalása elitéltetésének jogi következménye. A magyar államkincstár részére megítélt bűnügyi költségek, tekintettel a beérkezett vagyoni bizonyítványra, az 1891. évi XLIII. t-cikk 4. §-a értelmében egyelőre behajthatlanoknak voltak nyilvánitandók. A pécsi kir. itélő tábla (1892. évi szeptember hó 13-án. 1,055. sz. a.): A kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletének részben való megváltoztatásával a vádlottat a btkv. 287. §-ában körülirt gyermekkitétel helyett a btkv. 310. §-ában meghatározott gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondja ki bűnösnek, azért a btkv. 91. $-ának alkalmazásával három (3) heti fogházra, továbbá az 1887. évi VIII. t.-cikkben meghatározott célra 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhével lefizetendő s a btkv. 53. §-a alapján behajthatlansag esetére egy napi fogházzal helyettesítendő öt (5) frt pénzbüntetésre itéli s azzal a változtatással egyebekben az elsőbirósági ítéletet helybenhagyja. Indokok: A btkv. 287. §-ának szövegezéséből és abból a körülményből, hogy a törvény a gyermekkitételt az emberi élet ellen intézett szándékos bűncselekmények közé sorolta, kétségtelen, hogy az említett bűntett létesüléséhez szükséges, hogy a tettes határozott tudomásával bírjon annak, hogy a cselekményével az önsegélyre képtelen személy életét, vagy testi épségét veszélyezteti; szükséges továbbá, hogy a tettes szándékos cselekménye, avagy mulasztása következtében az önsegélyre képtelen személy a léte fentartásához szükséges feltételektől megfosztva, tényleg oly helyzetbe hozassék, a melyben élete vagy testi épsége komolyan veszélyeztetve van. A vád tárgyát képező esetben azonban a vádlott tagadásával szemben az emiitett feltételek egyike sem tekinthető bizonyítottnak. Nem forog fenn ugyanis semmi gyanúok arra nézve, hogy D. Teréz, a törvénytelen gyermekének eltartásával járó gondoktól a gyermek halála útján menekülni igyekezett és erre nézve a vádlottal egyetértett volna, a vádlottné részéről ekkép nem forgott fenn lélektani indok arra nézve, hogy ő a gyermek életét szándékosan veszélyeztesse, mert ha ő a gyermek gondozásával kapcsolatos vesződségtől menekülni akart volna, ugy ezt bármikor megtehette az által, hogy a gyermeket anyjának visszaadja. Ámde a vádlott érdeke épen arra irányult, hogy a gyermek gondozásával némi keresetforrást szerezzen a maga részére; mint ez D. Lajosné tanú vallomásából kitűnik, mely szerint a vádlott könyörgött a szülésznőnek, hogy öt ajánlja a gyermek gondozójául, mivel pedig a kis gyermek halála a vádlottat ettől az óhajtott keresetforrástól megfosztotta volna, fel nem tehető, hogy a vádlott szándékosan veszélynek tette volna ki a kis gyermek életét. Másrészről a tanuk vallomásai nem szolgáltatnak bizonyítékot arra nézve sem, hogy a vádlott a gyermek gondozását annyira elhanyagolta volna, hogy ebbeli mulasztása a segély nélküli állapotban való elhagyás fogalma alá vonathatnék, mert tény az, hogy a gyermek mindennap több ízben kapott táplálékot s ha a vádlott mint napszámosnő a nap nagy részét gyakran lakásán kivül töltötte, ily esetekben ugy a gondozásra elvállalt csecsemőt, mint saját 7 — 8 hónapos gyermekét 7 éves kis leányának őrizetére bízta s maguk a terhelő tanuk mondják, hogy a vádlottnő férje napközben is hazament, hogy a csecsemőket táplálékkal ellássa és akkor is, a mikor D. Teréz a gyermekét a vádlott lakására Z. (K.) Józsefnéhoz vitte, a most nevezett tanú vallomása szerint a kis gyermek szájában ételmaradékok voltak. Ily körülmények között a vádlott gondozására bízott gyermeket léte fentartásához szükséges feltételektől megfosztottnak és oly mértékben elhagyottnak tekinteni nem lehet, hogy megmentése csupán a véletlentől függött volna, különösen pedig nem lehet megállapítani azt, hogy a csecsemőnek az orvosi véleményekben leirt elsatnyult állapota kizárólag a vádlott tudatosan szándékos mulasztásának következménye volt, mert az az elsatnyult állapot részben abból is következhetett, hogy a gyermek, mint az a vádlottnak, ugy D. Teréz és D. Lajosné tanuknak vallomásából kitűnik, már születésekor igen gyenge volt. Mindezeknél fogva a kir. ítélő tábla a btkv. 287. §-ában körülirt gyermekkitétel büntettet nem találta a vádlott terhére megállapíthatónak. Minthogy azonban a csatolt orvosi jelentések szerint D. Teréznek gyermeke az alatt az idő alatt, míg a vádlott gondozására volt bízva, teljesen elsatnyult és kiéheztetett állapotba jutott; minthogy továbbá a csecsemő egészségének ez a megzavart állapota az orvos véleménye szerint a kellő ápolás és elegendő táplálkozás hiányábó eredett; minthogy a kis gyermek eme beteg állapota még 1891. évi május hó 22-én, tehát a gyermeknek vádlottól történt elhozatala után 5 nap múlva is oly fokú volt, hogy a 2. sz. a. törvényszéki orvosi vélemény szerint annak meggyógyítása kétségesnek mutatkozott és a tényleges meggyógyulás kétségkívül 8 napnál hosszabb időt igényelt. Minthogy végül a kellő ápolás és táplálkozás hiánya miatt a vádlottat a gondatlanság terheli: mindezeknél fogva a vádlottat a btkv. 310. §-ában körülirt gondatlanságból okozott súlyos testi sértésben bűnösnek felismerni és az elsőbirósági Ítéletben felhozott beszámítási körülmények figyelembe vételével az Ítélet rendelkező része szerint büntetni kellett. Egyebekben az elsőbiróság Ítéletét a vonatkozó indokainál fogva helybenhagyja a kir. itélő tábla. A m. kir. Curia (1893. év aug. 30. 742. sz): Minthogy vádlott az általa dajkaságba vett csecsemőt heteken át s igy világos, hogy kötelezettsége ellenére, tehát nemcsak gondatlanságból, hanem szándékosan nem részesítette kellő táplálásban és gondozásban és ez a bánásmód idézte elő annak az orvosi látlelettel és tanukkal igazolt, 8 napnál tovább tartó és testi sértést képező elsatnyulását: vádlottat nem a btkv. 310. §-ába, hanem a btkv. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés vétsége terheli.