A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 41. szám - A közjegyzői díjak kérdéséhez

A. JO Gr. 163 A G), A. 3/- és B alatti számlákban felszámított kamatok az 1877. évi VIII. t.-c. 7. §-a értelmében 6°/o-ra voltak leszállitandók, mert felperes alperesek azon kifogásával szemben, hogy 6°/0-nál magasabb kamatok szerződésileg nem köttettek ki, nem bizonyítja, hogy Írásbeli szerződésben közte és néhai gr. P. Miklós között 6°/0-ot meghaladó kamatlábban történt volna megállapodás. Néhai gr. P. Miklósnak 1873. évi augusztus 14-én felperes céghez intézett W. 2/. alatti levelében foglalt azon egyoldalú akaratnyilatkozata, hogy felperes cég az addig felszámított 12% helyett a jövőre 8°/o-ot számítson fel neki, jogi jelentőséggel birónak nem tekinthető, mert az érintett egyoldalú akaratnyilatkozat valamint felperest nem kötelezte, a ki magát ahhoz tettleg nem is kötötte, hanem — a hivatkozott számlák tanúsága szerint — utóbb is 80/V> ot meghaladó kamatokat számított fel, ugy néhai P. Miklósra nézve sem állapithatott meg jogi kötelezettséget és szintoly kevéssé pótolhatta a kamatlábra vonatkozó írásbeli szerződés hiányát a múltra nézve is. Ezeknél fogva az ügy elbírálásánál a szakértők által 6°/0-os kamatok szerint átdolgozott és véleményükhöz 1., 2. és 3/. alatt csatolt G), A. 3/. és B) alatti számlák vétettek alapul. Alpereseknek a kamatok elévülésére nézve tett kifogása folytán felperes részére kamatok az 1881. évi szeptember 30-ig fennállott 7,806 frt 82 kr. követelése után csak 1881. évi január 1-től számítva voltak megállapíthatók, ellenben a megítélt 7,00(5 frt 82 kr. után 1881. évi szeptember 30-tól a fizetés napjáig járó kamatok felperes részére egészben megítélendők voltak ; mert az 1883. évi XXV. t.-c. hatályba lépte napjától a keresetnek 18S,->. évi március 17-én történt beadásáig lejárt kamatok nem évültek el, az id. törvény hatályba lépte előtt lejárt kamatokra nézve pedig a 3 évi elévülési idő a hivatkozott törvény 19. §-a értelmében csak az 1883. év végétől számíttatván, az 1881. évi január 1-je előtt lejárt kamatok elévülteknek tekintendők. Ez azonban csak a B) alatti számlának 1876 évi december 31-én történt elzárásától számítandó kamatokra nézve áll, nem pedig a korábban lejárt kamatokra nézve, melyek az 1875. évi XXXVII t.-c. 285. §-a értelmében a folyó számlában jogszerűen számíttattak hozzá a tőkeköveteléshez s melyek a számlabeli végösszegben illetve a megítélt tőkeösszegben benfoglaltatnak. Ezeknek az alapján a megitélt főeskünek felperes általi letétele esetében alperesek mint néhai gr. P. Miklósnak a D) a. végrendelettel igazolt örökösei örökségük erejéig egyetemlegesen el voltak marasztalandók az előadottak, alapján leszállított kereseti összegnek R. jános mint felperes cég engedményese és perb -li jogutóda részére való megfizetésében. Ellenben a részére megitélt főeskünek le nem tétele esetében felperes keresetével el volt utasítandó, stb. A pozsonyi kir. itélő tábla (1892. június 10. 31/P. sz.): Az elsőbiróságnak ítélete indokainál fogva helybenhagyatik, stb. A ni. kir. Curia (1^93. évi május 30. 9,230/P. szám a.): Mindkét alsóbb bíróság Ítélete megváltoztatik, felperes elutasittatik, stb. Indokok: Eelperes kereseti követelése jogi fennállásának megállapithatása végett nem elégséges annak igazolása, hogy a »Lánderbanken-Verein« volt cég az alperesek jogelődétől, ennek a perbe beügyelt levelei és a perben felemiitett szóbeli megkeresései szerint nyert a keresetben felemiitett "és a válasziratban részletezett megbízások és az ezeknek kiviteléül a nevezett cégnél vezetett könyvekbe a bejegyzések helyesen tétettek, illetve hogy e tekintetben ugy a »lartozás«, mint a »követelés« rovatait illetően az elkönyvelés helyesen eszközöltetett, hanem alperesek tagadásával és azon ellenvetésével szemben, hogy a nevezett cég és az alperesek jogelőde között fennállott volt jogviszony nem folyó számlán alapuló könyvhitelre, — a mint azt felperes állítja — de fogadásszerű tőzsdekötésekkel való üzérkedésre vonatkozott és ennélfogva a kereseti követelés sem más, mint pusztán az abból származó árkülönbözet és annak kamatai : felperes ama viszony reális alapját: azaz azt tartozott volna kimutatni, hogy a könyvekbe az alperesek jogelőde nevében és részére történtekül bejegyzett vételek és eladások tényleg foganatosítva is lettek és ekként, hogy ama bejegyzésekkel nem csak képzeleti oly ügyek könyveitettek el, de továbbá a jelölt irányban szükségesnek nyilvánított bizonyításra nem elégséges az sem, hogy felperes a megbízás kimutatása mellett a perben azt is kimutatta, hogy a cég a felhívott és okmányokkal igazolt értesi'éseket is mindannyiszor megküldötte az alperesek jogelődének, ki azokra nem válaszolva, ezzel a vonatkozó ügyleteket a maga részéről is érvényesnek elfogadta ; mert ebből az értesítés tartalmának tényleges valósága még nem következik és a válasz elmaradása folytán az értesítettre csak az a joghátrány hárul, hogy később a tények megtörténte ellen nem tiltakozbatik ; de ebben feltételeztetik az, hogy az értesítéssel közölt tény valóban megtörtént légyen, minélfogva az értesítőnek az értesített tagadásával szemben az értesítés megtörténtén kívül a közölt tény valóságát, ez esetben azt, hogy a kérdéses értékpapírokat tényleg megvette, vételárt, kamatait, alkuszdíjakat kifizette és az állított befizetéseket valóban és tényleg teljesítette, külön igazolni tartozik. Felperes a fentebbiek szerint szükséges bizonyítást az alperesek jogelődének kimutatott levelezései és a felperesi volt cég részéről tett értesítések alapján állítása szerint más bizonyítékok hiányában a trts. 235. §-a értelmében a főesküvel kívánja helyreI állíttatni, melynek R. János felszámoló tag személyében leendő { letételére ajánlkozik. A bizonyítás különben is csak kivételeden alkalmazható e j módjának a fenforgó esetben nem volt hely adható, mert amaz [ eskü által bizonyítani célzott fentebb jelzett döntő tény, a megbízás és kivitel tényleges foganatosítása valószínűsége azokból az adatokból okszerűen nem következtethető, sőt tekintettel az időre, melyben a szóban lévő üzlet keletkezett, lebonyolításának a perhez mellékelt könyvkivonatokból kivilágló módozataira és arra, hogy felperes az abból származhatott követelését hosszabb idő lejárta és csak az alperesek jogelődének elhunyta után kívánta érvényesiteni, mindeme körülmények alapos aggályt idéznek elő az iránt, hogy a felperes által állított üzlet az általa vett értelemben a valóságnak meg is felelhetne ; másfelől pedig figyelembe véve azt is, hogy ha felperes követelésének csakugyan reális bizományi üzlet, vagy a mint azt nevezhetni véli: folyó számlán alapuló könyvvitel képezi alapját, ez esetben a megbízást teljesítő cég a vételekről és befizetésekről az ügylet természeténél fogva számlákat kellett, hogy kapjon és ekként vétel és fizetés számlákkal lévén igazolhatók, az eskü általi bizonyítás a trts. 221. §-a szerint már ebből az okból sem volt elfogadható s azt bizonyítékul a kir. Curia sem fogadhatta el és pedig annál kevésbé a trts. 235. §-ának rendelkezése értelmében és R. János személyében leteendőleg, mert felperes nem is állította, hogy az állítólagos vételeket és fizetéseket a leszámoló bizottságnak e tagja eszközölte, minélfogva meg sem állapitható, hogy R. János közvetlen tudomással birna arról, mire neki az eskü megítélésével esküdnie kellene. Ily körülmények között tehát tekintve azt is, hogy a csatolt könyvkivonatok és levelezések egymagukban arra mutatnak, hogy a kérdéses értékpapírok iránt sem valóságos vétel, sem tényleges eladás nem létesült, hanem a felek fogadásszerű tőzsdekötésekkel üzérkedtek, ilynemű üzérkedéseknél pedig az azokból felmerült árkülönbözet és kamatainak a perutoni követelésére sem az említett cégnek, sem a felperesi engedményesnek kereseti joga nincs : mindkét alsóbb biróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett, stb. Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. Alperes a szerinte csak bizományba vett árúkat eladván s isry a megbízónak az eladási árt beszolgáltatni tartozván, az adás-vétel jogcímén indított perben azon kifogást, bogy az árúkat bizományba kapta, fel nem hozhatja. A brassói kir. járásbíróság mint kereskedelmi biróság (1892. évi szepcember hó 28-ik napján, 8,368. sz. a.): Előbb dr. Weisz Ignác, azután dr. Fejérváry Adolf ügyvéd által képviselt C. Márton felperesnek dr. Borosnyay Dániel ügyvéd által képviselt Cs. Dávid alperes elleni 83 frt és a járulékai iránti sommás perében következőleg ítélt: Alperes köteles felperesnek az általa leszállított 29 frt 91 kr. tőkét és a járulékait s a perköltséget megfizetni, ha alperes le nem teszi a következő főesküt: »Esküszöm, miszerint a keresethez csatolt könyvkivonatban emiitett ásványvizeket felperesi cégtől nem vásároltam, hanem azokat csak bizományba kaptam.« Ha alperes ezen főesküt leteszi, akkor felperes keresetével elutasittatik stb. Mert alperes tagadván, hogy ő felperestől a könyvkivonatban emiitett ásványvizeket vásárolta, más bizonyítékok hiányában az alperesnek felajánlott és általa elfogadott fentszövegezett főesküre kellett Ítélni a pptts. 221. §. szerint. A marosvásárhelyi kir. itélő tábla (1892. évi november hó 30. napján 3,588. sz. a.): A királyi járásbíróság ítélete megváltoztatik s alperes feltétlenül köteleztetik felperesnek a 29 frt 91 krra leszállított kereseti tőkét stb. megfizetni. Indokok: Alperes nem tagadta, hogy ő felperestől ásványvizeket kapott továbbadás végett, hogy a keresethez csatolt könyvkivonat adatai a valóságnak megfelelnek s hogy ennélfogva a kereset beadásakor ő felperesnél helyesen volt a kereseti 81 frt 67 krral megterhelve. Azt sem tagadta, hogy 1891. év január 30-án (a per folyama alatt) felperesnek 50, azaz ötven frtot készpénzben fizetett, hogy visszaküldött árúk után — mint ezt felperes előadta — 1 frt 76 kr. volt javára beszámítandó s hogy ennélfogva a felperes leszállított keresete összegileg helyes és kifogásul csak azt hozta fel, hogy ő felperestől az ásványvizeket nem vette, hanem bizományba kapta és ez egyetlen kifogása alapján kérte felperes keresetének elutasítását. A fentebbiekre tekintettel alperes az első birói Ítélet megváltoztatásával a leszállított kereseti tőkekövetelésnek s az eredeti tartozásnak a kereset beadásától — mint lejárattól — az 1891. évi január hó 30-án történt részlettörlesztésig, a fenmaradó 9 frt 91 kr. tőkének pedig 1891. év január hó 31-től a kifizetésig folyó 6°/o késedelmi kamatainak s mint pervesztes, a per és felebbezési költségek megfizetésében feltétlenül el volt marasztalandó ; mert abban az esetben is, ha az ásványvizeket csak bizományba kapta, köteles volt alperes az eladás után megbízottjának a köztük megállapított eladási árt beszolgáltatni, alperes pedig nem is állítja, hogy a nem kifogásolt könyvkivonat szerint felperestől még az 1890. évet megelőzőleg kapott ásványvizeket el nem adta volna, sőt az a körülmény, hogy a kereset leszállításakor beszámításba