A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 40. szám - Döntvényeket kérünk

284 A J OO. ról, mely azt, a minek világos kifejezése képtelenségekre vezet, hallgatólag elismeri és követi ? Az ily felfogás szintén képtelenség. 4. De ettől eltekintve, lássuk azt a formulát, a mely rendesen használtatni szokott akkor, ha a kamatok a tökével együtt megítéltetnek. Ezen formula szerint: az adós köteles a tökét é s az ez után járó kamatokat 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Miután kétségtelen, hogy az adós a 15 nap múlva lejárandó jövő kamatrészleteknek 15 nap alatti megfizetésére semmi körülmények között nem kötelezhető, akkor, ha ezen Ítéleti határidőnek valódi jelentőségét megállapítani akarjuk, csak két lehetőséget lehet tekintetbe vennünk és pedig vagy áll az, hogy ezen formula használata által a jövőben lejárandó kamatok is meg lettek ítélve, akkor az előrebocsátott tételre való tekintettel ezen határidőnek kitűzése helytelen és értelmetlen; avagy áll az, hogy ezen határidőnek éppen a szokott módon való kitűzése nemcsak helyes, hanem elkerülhetlenül szükséges is, akkor szintén az előrebocsátott tételnél fogva nyilvánvaló az, hogy a kiemelt formula használata mellett a jövőben lejárandó kamatok meg nem Ítélhetők. Már most e két lehetőség közül melyik a helyes ? Ha tekintetbe veszszük az előbb kifejtett azon körülményeket, melyek szerint e formulát a kamatok teljesítési idejének kitűzése tekintetében módosítani nem lehet, különösen pedig nem ugy, hogy az a jövőben lejárandó kamatrészletekre is érthető volna, úgyszintén ha tekintethe veszszük, hogy az adós az ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt csak azon kamatoknak megfizetésére kötelezhető, a melyek legkésőbben azon határidő alatt már le is jártak: a kiemelt formulában használt általáuos megjelölés : »kamatokat« alatt kétségtelenül csak azon kamatokat lehet és kell is értenünk, melyek már lejártak és e szerint csak ezekre terjed ki az Ítéletnek kötelező ereje, mig ellenben a jövőben lejárandó kamatok, mihelyt a teljesítési határidő akként és nem másként lett kitűzve, a formula közvetlen értelme szerint az Ítélet rendelkezési körén kivül esnek. Ezzel szemben — a mi valószínű — ellenvetésül az fog felvettetni, hogy az az emlékezetet meghaladó, következetesen alkalmazott jogszokáson alapszik s ennek alapján önmagától értetődőnek jelentkezik, hogy a jövőben lejárandó kamatok, habár ezekre az Ítéletnek rendelkezése a használt formulának értelme szerint ki sem terjed, a kiemelt formulában kifejezésre jutó ítélet által még is mindig megitélteknek veendők. Ezen ellenvetés azonban a már felhozott és a még felhozandó tárgyilagos érvekkel szemben igen kevés kilátást nyújthat a sikerre, mert ezen állítólagos jogszokás nem zárja ki a már felmerült és még felmerülhető ellenvélemények jogosultságát; mert ezen állítólagos jogszokás nem birhat oly merev kötelező erővel, mely helyesbítését vagy eltörlését lehetetlenné tenné; mert nyilvánvaló, hogy ezen állítólagos jogszokás, mihelyt az ebből levonható consequentiákról van szó, nemcsak az egyöntetűséget el nem érte, hanem ellenkezőleg bő anyagot nyújtott a vitára, ami éppenséggel kizárja azt, hogy irányadó lehessen és elismerésre számot tarthasson; mert ezen állítólagos jogszokás több törvénynek világos rendelkezésével ellentétben áll; és végül mert ezen állítólagos jogszokás az ítéleti rendelkezés terjedelmének, általában pedig az ítélet tartalmának megállapításánál vélelmeknek és pedig olyanoknak ad létet, melynek indokai teljesen ismeretlenek, a minek egy bírói ítéletnél egyáltalában nincsen helye, legkevésbé pedig oly értelemben, hogy az ítéletnek oly rendelkezés tulajdoníttassák, mely abban tényleg nem foglaltatik, sőt a melyet különben az Ítélet szövegehatározottan kizárni látszik. 5. Szóvá tétetvén a kamatok megítélésére használt Ítéleti formula s azon értelem, melyet annak a gyakorlati felfogás tulajdonit, nem hagyhatjuk érintetlenül a perrendtartás 253. §-ának rendelkezését, mely alkalmas alapul szolgál arra nézve, hogy a gyakorlati felfogásnak ezen rendelkezéssel szemben elfoglalt állásából e felfogásnak értékére következtetést vonhassunk. Ezen törvényszakasz világosan meghatározza, hogy »az elmarasztaló ítéletben a kötelezettség teljesítésére mindenkor bizonyos meghatározott idő szabassék«. (Folyt, köv.) Döntvényeket kérünk, — A Curia figyelmébe. — Irta: Ur. KEMÉNY DEZSŐ, gáls^écti ügyvéd. Bíróságaink, Curia ugy, mint kir. táblák, törvéuyszékek ugy, mint járásbíróságok, évek hosszú sora óta úsznak a restantiákban. A restantiák apasztása végett sok mindenféle kísérletet ! tettek már és tesznek ma is. A Curián táblai birák referálnak, a törvényszékeknél albirák ! — spórolási okokból. A. budapesti kir. táblán a dccentralisatio ! előtt törvényszéki birák referáltak. Mindez nem segített a bajon. Az egyöntetű igazságszolgáltatás egyik bástyáját képezett budapesti kir. itélő táblából az egyöntetű igazságszolgáltatás rovására kilencet csináltak, nagy örömére a táblai székhelyeknek, de kevésbé a jogkereső közönségnek. Példa erre: a kassai kir. itélő tábla területéu annak 1. számú döntvénye értelmében csupán egy év alatt, a debreceni kir. itélő táblának a határozattárba jelzett 1. sz. határozata értelmében csupán a tulajdonjog-bekebelezés el nem rendeléséig, a szegedi kir. itélő táblának hason 1. sz. határozata értelmében pedig a tulajdonjog bekebelezése után is elrendelendő az árverési vevőnek birtokbahelyezése. Ugyanazon törvényszakasznak ugyanazon rendelkezése tárgyában eddig megnyilatkozott három kir. itélő tábla háromféle — irányadóul szolgáló és a kerületeikbe tartozó elsőbiróságok által követendő — határozatot hoz, a nélkül, hogv a Curia egységesen döntené el ezen kérdést döntvényével. Ilyen körülmények közt, midőn egy létező törvényt is, egy törvénycodexet az eddig megnyilatkozott több felsőbíróság mind másképen értelmez, hányféleképen értelmezik a törvényben ki nem mondott jogelveket és sarkalatos jogszabályokat ugy az alsó, mint még a felsőbíróságok, sőt a kir. Curia is, nem szükséges itt elősorolnom s elég e részben a közkézen forgó számos felsőbirósági elvi jelentőségű határozat-gyűjteményre utalnom. S miután ugyanazon jogesetben a Curia is merőben ellentétes jogelveket alkalmaz Ítéleteiben, ez a perek számát azért szaporítja, mert X. az egyik, Y. pedig a másik curiai elvi jelentőségű Ítéletben lát támaszt ügyének kedvező birói eldöntéséhez. Gomba számra mennek az illetékesség kérdésében hozott -- merőben ellentétes — curiai elvi jelentőségűnek tekinteni szokott határozatok. X. az egyik alapján ezen, Y. a másik alapján más bíróság előtt indítja keresetét. Hány esetben semmisitik meg X. perében hozott ítéletet azért, mert a másik, merőben ellentétes elvet vallja a felsőbirósági előadó vagy tanács ! Nem lehetne legegyszerűbben ezen, számos bíróságnak tömérdek idejét igénybe vevő vitás kérdést egy curiai döntvénynyel egyszer s mindenkorra eldönteni? Mi kellene ehhez ? Egy döntvény hozatala, s mi éretnék el vele? Az, hogy azon megszámlálhatlan eset, melyben az 1. és esetleg 11. bíróság hol megállapította, hol leszállította az illetékességet, elesnék s nem foglalkoztatna annyi birót és annyi munkaidőn át. Mindennaposak az ügyvédi munkadíj és költség iránti perek. Majdnem minden esetben az illetékességi kérdés körül folyik a vita s tölti el a bíróság azon időt, mely alatt más ügyet érdemileg elintézhetett volna. Miért nem mondja ki a Curia egy döntvényben, hogy melyik a competens biró az 50 frton aluli peres és peren kívüli, megállapított és meg nem állapított, polgári és illetve büntető ügyből folyólag felmerült ügyvédi munkadíj és kiadást tárgyazó ügyekben ? Különösen miután maga más-más bíróságot mondott illetékesnek ugyanazon nemű ügyekben. így : 1878, évi május 27-iki 9,676. V. sz. curiai, 1879. szept. 17-iki 12,654. V. sz. semmitőszéki ítéletek szerint a megállapított 50 frton aluli ügyvédi munkadíjak u. n. bagatell úton érvényesitendők; hasonlóképen a peren kívüli, 50 frton aluli, meg nem állapított ügyvédi díjak és költségek iránti keresetek (Curia 885. okt. 13. 15,231. sz.; 886. márc. 19. 5,885. sz. ; 88ö. aug. 16. 4,061. sz.; 886. dec. 15. 7,442. sz.; 887. jan. 21. 7,060/86 sz.). Ellenkező Syukorlat: 3,311/890.; 3,996, 86.; 428/87.; 3,408/891.; 2,590/89. sz. curiai 8,751/88. és 4,130/88. sz. budapesti kir. itélő táblai határozatok. Legújabban (1893. máj. 10. 263. sz.) azt mondta ki a Curia, hogy a megállapított ügyvédi munkadíjak iránti keresetek az esetben sem tartoznak az 1877: XXII. t.-c. által szabályozott eljárás alá, ha a kereseti összeg az 50 forintot meg nem haladja. Ne szükmarkúskodjék tehát a Curia e tekintetben s hozzon döntvényeket a mindennapos ügyekben. Belföld. Utó Iliin gok a szegedi iitryvcdgyülésliez. Dr. Strasser Lajos, kubini ügyvéd ur, vonatkozással az épen lefolyt szegedi ügyvédgyülésre, a következő pótlás közlésére kér fel: A »J o g«-nak 38-ik száma az ügyvédgyülés második tárgyáról (előadó : S t a s s i k Ferenc) hozván közleményét, ebben ép ugy, mint a politikai napilapok, csakis a 8. pontig terjed ki és igy azon következtetést engedi, mintha a többi négy pont változatlanul elfogadtatott volna. Pedig mit szólnának az ügyvédek, ha a 9. pont még vita tárgyát sem képezte volna ? a 9. pont, mely szórói-szóra következőkép hangzik: »A telekkönyvi és egyéb törvényszéki perenkivüli beadványok csak ügyvédi, közjegyzői vagy községi jegyzői ellenjegyzéssel legyenek elfogadhatók ?« Az igazsághoz híven azonban fel kell említenem, hogy — miután Barabás Béla kartárs a községi jegyzők mellett lándzsát tört — épen az én indítványomra a javas!atból ezen szavak: »vagy községi jegyzőié, töröltettek, mely törlés folytán lényegesen módosul az eredeti szöveg.