A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 2. szám - A néprögtönbiráskodás törvénye Észak- Amerikában. A Linch törvénye 2. r - Észrevételek a biróságok büntető ügyvitelének új szabályzatához

A JOG. li különbözik, a másik azzal azonos. Külöubözik pétiig a büntető ügyvitel a polgáritól abban, hogy a büntető ügyek sikeres vitelében az ügyfeleken kivül a nagyközönség, t. i. az állam is érdekelve van, a mi szemmelláthatólag nyilvánul a polgárság összességének a büntető jogszolgáltatás iránt tanúsított élénk érdeklődésében. A inig tehát a polgári ügyek siettetését, helyes vitelének ellenőrzését bizvást az ügyfelek jogkörébe utalhatjuk, addig a büntető ügyek vitelét hivatalos ellenőrzés alá kell helyeznünk s a bíróság vezetőjére kell legelső sorban bizuunk, hogy tájékozva legyen íniüden egyes ügy felöl, hogy annak menetét kezdettől végig szemmel kisérje, haladásának akadályait ideje korán elhárítsa, befejezését siettesse. A helyes ügyvitelnek — a polgári ügyekkel közös — másik föelve az, hogy a nemzetközi statistikai congressuson megállapított évi rovaios kimutatások betöltésére szükséges adatok a birói ügyviteli szabályok által előirt kezelési lajstromokból könnyen egybeállíthatok legyenek és pedig oly módon, hogy ne az egyes bírák nem hiteles, sőt sok tekintetben hiányos és megbizhatlan följegyzései vétessenek alapul, hanem e kimutatások magukból a kezelési könyvekből legyenek bármely időpontban s a mi a fődolog, a birák közreműködése nélkül, pontosan és hitelesen egybeállíthatok. És épen ezen sarkalatos megkivánhatóságnak nem felelnek meg az új ügyviteli szabályok. Ezek szoros alkalmazása mellett ugyan ki lesz mutatható, hogy hány beadvány érkezett a bírósághoz, hogy ez kinek osztatott ki s mikor intéztetett el s az ügydarab hova adatott ki ? Azt is ki fogják mutatni az előirt kezelési könyvek, hogy hány vizsgálat és hány folyó ügy tétetett folyamatba és nyert befejezést ? Azonban ezzel sem a kellő ellenőrzés, sem a statistikai kimutatásokra elegendő alap nincs nyújtva. — Tudjuk, hogy az igtatószám elintézése, mily alárendelt jelentőséggel bir a büntető ügyvitelben. Valamely vizsgálóbíró elintézheti az összes beadványokat a nélkül, hogy az egyes ügyekben csak egy lépést is tett volna előre. És kérdem, mi van nyerve azzal, ha a vizsgálatok a vizsgálóbíró által lajstromoztatnak ? Valami, de vajmi kevés. Mert az oly följelentések, melyek vizsgálat nélkül félretétettek, vagy más bírósághoz áttétettek, sehol sem lajstromoztatnak. Sehol sincsenek összeírva azon vizsgálatok, melyek a járásbíróságokhoz küldettek ki ; sehol nincs följegyzés arról, vájjon hány befejezett vizsgálattal van tartozásban az ügyészség ; sehol sem jegyeztetnek fel a befejezett vizsgálatok, melyek megszüntetési, áttételi, közvetlen idézési vagy vádinditváuy kíséretében a törvényszékhez kerültek vissza, tehát a külön kezelés alá kerülő bűnügyi szakaszba átléptek. Pedig épen itt kell különös gondot fordítani az egyes ügyekre, mert azoknak ezen stádiumban sajáikép gazdájuk nincs. Majd az előadónál, majd a vád kérdésében a felső biróságnál, majd a nyilvántartást vezetőnél, majd ismét a tárgyaló elnöknél, jegyzőnél, az Ítélet feltételével megbízott szavazó bírónál vannak. Sok bába között a gyerek libertés« cím alatt alaptörvénybe foglaltattak, melyben bölcs szabályok s óvintézkedésekkel a lakosok élete, szabadsága, vagyona s becsülete biztosíttatott s a minek a vádlottakra is ki kell terjeszkednie. Hasonlóan 1787-ben is, midőn mint fentebb emiitettük, az északnyugoti terület szerveztetett, az e felett kiállított Chartában határozottan s világosan biztosíttattak a polgári s politikai jogok : az egyéni szabadság sérthetlensége, az esküdtszék általi Ítélkezés minden bűnügyi esetekben, a vádlottak szabadságolása biztosíték mellett és annak tilalmazása, hogy a birák szokatlan s kegyetlen büntetéseket használhassanak. Mindezen s a többi törvényhozási biztosítékok azonban sikertelenek voltak ; végre r.em hajtattak vagy végre nem hajtathattak. Bíróságok, rendőrség, hatóságok nem szerveztelek, melyek a jogbiztosságot és jogrendet fentarthatták volna. És a melyek szerveztettek is, az előhaladottabb szövetségés államban, oly távol estek a telepitvények legnagyobb részétől, hogy a lakosoknak gyors jogszolgáltatást nem nyújthattak. Ily helyzetben a lakosok kénytelenek voltak önmagukról gondoskodni. Míg alakultak — írja J. 13 r i c e »American C o m m o n w e a 1 t h« című munkájában — észak-nyugoton községek, azon fontos feladat állt előttük, hogy érdekeik s jogaik védelmét saját kezeikbe vegyék az állami segély hiányában. — És ezen helyzet kényszerűsége volt forrása a Lynchage keletkezésének s elterjedésének. Az önsegélyezés ezen intézménye keresztülvonul DélKszakamerika községi életének történetén. Szomorú tény, hogy azzal ujabb időben is találkozunk. Ennek kifogásául szolgáló Lynchage előmozdittatott különösen a négerek személyt s vagyont egyaránt veszélyeztető vad kicsapongásai, bűntettei és azon a népben megszilárdult meggyőződés által, hogy ezen feketék meg nem félemlithetők, ha csak nem a legszigorúbb büntetések azonnali, rögtöni végrehajtása által nem. »La perspectíve evidente et palpable d'une mort promte, terrible, sans phrases, peut seule conjurer le péril«. Egyedül a gyors s rettenetes halálnak kézzelfogható látványa győzi le a veszélyt — irja Desjardins — idézett munkájában. Es azon kegyetlen, a büntető igazságszolgáltatás minden jogi kellékeit nélkülöző bánásmódra a feketék nagyon rászolgálnak, különösen a fehér nők elleni vad merényleteik s a legsúlyosabb lopások által. (Folyt, köv.) is elvész, pedig ez ordit s kenyeret kér, hát aztán, hogy ne kerülne egy csendes ügycsomó a nagy közös temetőbe, az elévülések melegágyába: az irattárba akkor, midőn az ügynek voltaképen gazdája nincs és sehol sincs nyilvántartva, felőle más, mint egy seramit sem jelentő, gyakran már el is intézett igtatószám, nem tanúskodik. Már most kérdjük, hogy ily hiányos kezelés mellett képzelhető-e kellő ellenőrzés ? Az elnök az ügyeket még igazságosan ki sem oszthatja az előadók között, mert nem tudja, hogy kinél mi és hány ügy van. A vizsgálóbirák és járásbíróságok ellenőrző megvizsgálásánál is csak azt fogja látni, a mit neki mutatnak, a mit meg nem mutatnak, azt nem fogja megláthatni, mert mielőtt bekopogtatna a vizsgálóbíróhoz vagy járásbírósághoz, nincs kezében semmi oly instrumentum, mely megmutatná, hogy minek kell abban az irodában lenni s nincs kimutatás kezében arról, hogy mit kelljeu neki azon irodában keresni, az ottani bírótól követelni? Az ügyviteli szabályok 16E §-a e tekintetben nem nyújt megnyugtatást, mert az igtató könyvből kiirt vizsgálatok soha sem fogják hü képét nyújtani az állapotnak. Mert eltekintve attól, hogy különösen az év vége felé az igtatókönyvekből a feljelentések kiírása igen terhes és időtrabló nagy munka, mely már csak ezért sem lesz teljesen megbízható, arra, hogy az elnök feleletre von hasson egy vizsgálóbírót, nem elég a folyó év igtatókönyveit átnézetni, de a megelőzött 5—6 év igtatókönyveit is kivonatoltatni kell. Az ily kivonatolás pedig csak arra fog vezetni, hogy az elnök oly ügyeket is fog keresni a vizsgálóbírón, mik rég a kir. curia által is Ítélettel befejeztettek: tehát blamálva lesz a vizsgálóbíró előtt, kénytelen levén bevallani, hogy keres nála esetleg oly ügyet, miben talán épen ő vezette a végtárgyalást ezelőtt' egy évvel. Ezen megszégyenítő tudat aztán le fogja hangolni az elnököt s meg fog elégedni azzal, a mit a vizsgálóbíró épen jónak lát vele közölni. Szóval nem lesz, nem lehet kellő ellenőrzés és az elnök nem fog vezetni, hanem vezettetni és pedig nem egyszer az orránál fogva. Itt van tehát az a nagy lyuk az ügyviteli szabályokban, melyen nemcsak egy elnök, de az egész törvényszék keresztülbukhatik s a mely lyukat nem lehet betömni a megtörtént hibák megtorlásául indítandó fegyelmi vizsgálatokkal, mert ezzel újabb hibák és újabb fegyelmi ügyeknek elejét nem vehetjük, annál kevésbé sem fogjuk a megtörtént pótolhatatlan jogsérelmeket helyreállitni vagy a bíróságok iránt való bizalom megrendülését ellensúlyozhatni. Egy gyakorlatilag berendezett főlajstrom tehát az. a mit, bárha előírva nincs is, minden törvényszéknél vezetni kell s a melynek feladatául nem annyira az tűzendő ki, hogy az egyes ügyek miként történt elintézését kivonatban adja -- mert ha az egyes ügyről alapos tájékozást szerezni óhajtunk, ugy is "magát az ügycsomót kérjük elő — hanem főképen azt kell feltüntetnie, hogy az egyes ügyek mely időben kinél vannak .J Elég, ha a főlajstrom feltünteti a vizsgálóbírót, az ügyészszel való közlés idejét ; visszaérkezéskor pedig vájjon pótlás végett a vizsgálóbírónak adatott-e s hi nem, melyik előadóra signáltatott és végre mikor s mily tartalommal hozatott meg az érdemleges elsőbirói határozat (t. i. ítélet, megszüntető, félretétel vagy áttételi végzés)? Magától értetődő dolog, hogy a főlajstrom mellett, ha több a vizsgálóbíró vagy több bűnügyi előadó van, külön vezetendő minden vizsgálóbíró és előadó számára jegyzék a reá bizott ügyekről, mely e-etben a főlajstromban a vizsgálóbíró vágy előadó birói jegyzék tételszáma is a név mellett beírandó. Hasonló külön jegyzék vezetendő az ügyészség és az egyes kir. járásbiró ságok részére is. Ha tehát az ügy a vizsgálóbírótól az ügyészséghez tétetik át, mint befejezőit vizsgálat: akkor törlendő a vizsgálóbíróról és az ügyész terhére Írandó. Hasonlókép fogunk eljárni, ha a vizsgálattal megterhelt járásbíróság az ügyet a kir. ügyészséghez bemutatta. Viszont az ügy a kir ügyésztől visszaérkezvén, ha pótvizsgálati indítvány tétetett: a vizsgálóbíró vagy pótvizsgálattételre utasított járásbíróság terhelendő meg ; ha pedig érdemleges indítvány, vagy vádinditvány vagy közvetlen idézés iránti indítvány téletett s az ügy előadóra signáltatott: az előadó jegyzékébe is bevezetendő az ügy, mindkét esetben az ügyész száraára berendezett jegyzékből törlendő. Ily módon nyerünk egy főlajstromot, mely az egész bíróság terhét feltünteti és egyes jegyzékeket, melyek arról adnak felvilágosítást, hogy mely időpontban, ki mely ügyekről köteles számolni. Az ellenőrzés ily módon lehet csak sikeres, másként el sem képzelhető. Ne mondja senki, hogy e könyvek vezetése fárasztó munka. Ez nem áll. De ha az volna is, bőven kárpótolva vagyunk az által, hogy alkalmunk lehet valamely ügynek tévedésből a levéltárba kerültét csakhamar észrevenni; az egyes birák tevékenységét lépten-nyomon ellenőrizni, köztük a munkát igazságosan felosztani és az év végén úgyszólván egy tollvonással megcsinálni a tevékenységi kimutatást a nélkül, hogy ezzel a birák terheltetnének és a mi a fő, oly módon, hogy annak helyessége felől teljeseu meg lehetünk győződve s nyugodtan kezdhetünk az új évhez, bizton levén abban, hogy a mult évi hátralék valóban át is vezettetett s nincs hátralékos ügy egy is, mely idő előtt a levéltárba becsapatott volna. Messze vinne, ha a főlajstrom miként való célszerű vezetésének részleteibe bocsátkoznánk, ettől annyival inkább tartóz-