A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 23. szám - Az egyletek engedélyezése- és ellenőrzésére vonatkozó körrendeletek

A JOG. 91 tétben nem bir befolyással. Végül elvetendő volt alperesnek az az ellenvetése is, hogy a zsákokat visszaadni és azok utáni kölesöndíjat fizetni azért sem tartozik, mivel a zsákokat viszonkövetelése fejében megtartási jogánál fogva mindaddig nem köteles kia.lni, mig felperes alperesnek a kérdéses bizományi vételből felmerült követelését, melyet e perben érvényesíteni kíván, meg nem fizeti. Alperes ugyan viszonkövetelését a felperes megbízásából vásárolt, de felperes által ilyennek el nem ismert rozs vétele, szállítása, beraktározása és eladása körül felmerült költségek iránt támasztotta. Ezzel a viszonkeresettel azonban alperest el kellett utasítani, mert habár alperesuek azt a jogosultságot, hogy a 2-/. alatti sürgöny vétele után felperes részére és rovására 5 frt 20 krjával rozsot és pedig korlátlan mennyiségben vásárolhasson, a kir. itélö tábla is megállapíthatónak találja, mert felperes nem vonta kétségbe, hogy alperes a 2-/. a. sürgönyt annak jelenlegi tartalmával kapta meg és mert ez a sürgöny határozott utasítást tartalmaz a további vásárlásra, habár továbbá a per adataiból az is kiviláglik, hogy alperes 800 mmázsa rozsot csakugyan vásárolt, azt pedig, hogy ezen rozsvétel az azt eltiltó felperesi levél vétele után történt volna, felperes nem bizonyította, habár ezek szerint kétségtelen az, hogy alperes, a mennyiben a keresk. törvény szabványai értelmében járt el, az emiitett vétel, illetve eladás körül felmetült költségeinek megtérítését jogosan kövelelhetné; tekintve azonban, hogy alperes viszonkeresetét a kérdéses 100 métermázsa és még azon felül állítólag egy korábbi vételből fenmaradt, de felperes által kifogásolt 100 métermázsa rozsnak Budapestre szállításából ugyanitt beraktározásából és Budapesten fizetett kövezetvám, fuvardíj és kamatból származtatja, holott felperes tagadásával szemben nem sikerült azt bizonyítania, hogy a rozsot Budapestre szállítani és itt beraktározni jogosult volt volna, mert ez a joga a 37"/. alatt különben is csak az ellenvégiratban tehát elkésve csatolt felperesi levélből, mely szerint egy korábbi alkalommal vett rozsot felperes Budapestre küldetni kivánt, meg nem állapitható, mert az eladó, kinek tekintete alá ez esetben alperes felperessel szemben esik, azt a jogát, hogy a kifogásolt árút a vevő rovására közraktárba vagy magánszemélynél elhelyezheti és eladhatja, rendszerint csak a teljesítés helyén gyakorolhatja és mert alperes oly kikötést, mely szerint teljesítés helyéül Budapest volna tekinthető, nem bizonyítván, a rozs átadása helyéül alperesnek lakhelye Halas volt, a keresk. törv. 322. §-ának 2. bekezdése értelmében elfogadandó, mert ily körülmények között sem a rozsnak Budapestre szállítása és beraktározása, sem annak ugyanitt eszközölt eladása felperes rovására történtnek nem lévén tekinthető, az ezekből származott viszonkereset alapja önként megdől, és elesik a megtartási jog gyakorolhatására vonatkozó érvelés is. Eltekintve tehát attól, hogy alperes viszonkövetelését nem a 2*/. alatti sürgöny vétele után vásárolt 1. 4. (F) 800, hanem 900 mmázsa rozs után számítja fel, valamint eltekintve attól is, hogy a 11—19 a. feladó vevényekből és 24-25 a. számlákból meg nem állapitható, vájjon a felszámított költségekből mennyi esik az említett 800 métermázsa rozsra, végre eltekintve attól is, hogy alperes felperes kifogásával szemben a zsákkölcsöndíj címén felszámított, de tüzetesen nem részletezett követelése valódiságát és mennyiségét perrendszerüen nem igazolta: őt viszonkeresetével elutasítani és az A. a. egyenlegének, u. m. 395 frt 56 krnak és a számla lezárásától követelhető kamatainak, továbbá 328 db. zsák után 56 hétre 3/i krjával számított, összesen 157 frt 76 kr. kölcsöndíjnak, összesen tehát 533 frt 32 kr. tőke és jár. fizetésére, nemkülönben a felperes tulajdonát képező visszatartott 328 db. jó zsáknak természetben kiadására, esetleg azoknak 30 krjával számított, összesen 98 frt 40 krt tevő értéke és jár. megtérítésére kötelezni kellett. A magy. kir. Curia (1893. március 27-én, 381. sz.j: A másodbiróság ítéletének nem felebbezett az a része, mely szerint felperes a zsákok egyenértéke címén felszámított 114 frt 8<J krból 16 frt 40 krra nézve elutasittatott, érintetlenül, felebbezett egyéb része pedig helybenhagyatik : Indokok: A másodbiróság Ítéletének a kereseti követelésnek felperes javára megítélt részére vonatkozó indokainál fogva annak alperesi viszonkereseti követelésére vonatkozó része pedig főleg azért hagyatott helyben : mert mindkét félnek e tekintetben megegyező előadása szerint a felek között fennálló jogviszony bizományi viszony volt, az alperes által ezen bizományi viszonyból származtatott viszonkereseti követelés elbírálása körül tehát a keresk. törv. 11. r. 3. címének rendelkezései mérvadók; és mert a per adatai szerint alperes viszonkereseti követelését alapjából abból származtatván, hogy megbízó felperes az utasítása folytán az ő részére alperes, mint bizománvos által beszerzett kérdésben forgó árúról való rendelkezést megtagadta, a keresk. törv. 372. §. második bekezdése értelmében alperesnek, mint bizományosnak jogában állott volna ugyan az árút a megbízó felperes érdekében a keresk. törv. 347. §-ában meghatározott módon, sőt jogában állott volna azt saját érdekében is, de a keresk. törv. 380., 305. § ban meghatározott módon eladatni. Tekintve azonban, hogy a 4-/. alatti s illetve J. alatti szerint alperes már 1888. szeptember 2 án fenyegette felperest azzal, hogy az akkor még a beszerzés helyén létezett bizományi árút felperes rovására eladatni fogja s ennélfogva felperes a reá nézve legrosszabb esetben csak arra lehetett elkészülve, hogy a mondott helyen és időtájban az alperes által eszközlendö eladás által felmerülendő különbözetet kellend viselnie, ezen állapoton egyoldalúlag változtatni alperes többé jogosítva nem volt s így nem az árúnak későbben Budapestre fuvaroztatása, sem annak az F. szerint még csak 1889. január hó végén, tehát a 4'/. alatti fenyegetés után majdnem teljes 5 hónap múlva Budapesten, tehát nem a beszerzés helyén a keresk. törvény 380., 205. §§, rendeleteinek mellőzésével, eladatása felperes rovására eszközlöttnek nem tekinthető ; s mert ezek szerint azon kérdés, hogy alperes az 18S8. évi szeptember 3-án következőleg a 4-/. alattinak keltét követő napon kelt D. alatti levélben tett azon kijelentésének, hogy az árúval másként rendelkezett, mily értelem legyen tulajdonitható és tulajdonítandó, továbbá hogy az árú a 2'/. alattiban kikötött minőségnek »ukéner utame« (?) megfelelt-e, valamint a felek között e tekintetben vitás egyéb kérdések érdemleges méltatást nem igényelnek. Bűnügyekben. A büntetőtörvény 33S. §-ának azon rendelkezése, hogy a lopás, tekintet nélkül az ellopott dolog értékére, büntettet képez, ha a tettes lopás büntette vagy vétsége miatt már két izben volt büntetve, nem alkalmazható azon esetben, ha a szóban forgó bűncselekményt közvetlenül mearelözö büntetés és az ezt megelőző büntetés között tiz év már letelt. A budapesti kir. törvényszék (1891. július 9-én 23,863) : W. S. József vádlottat a M. Jánosné kárára elkövetett, s a btk. 333. §-ába ütköző és a 338. §. szerint minősülő lopás bűntettében bűnösnek mondja ki, s ezért a 340. és 341. §-ok alapján a 92. §. alkalmazása mellett 6 havi börtönre ítéli, mig a S. Sámuel kárára elkövetett lopás bűntettének vádja alól felmenti. Indokok: Vádlott beismerése és M. Jánosné, B. István és M. Sándor tanuk ezzel egybehangzó hit alatt tett vallomásával megállapított tény, hogy 1891. május 24-én délután 5 óra tájban vádlott M. Jánosné zsebéből, midőn ez a városligetben a Barokaldi cirkus pénztáránál a jegyet megváltani akarta, — a tolongásban ennek 65 kr értékű 22 krt tartalmazó pénztárcáját kivette, azonban tetten éretvén, a tárcát a földre dobta, káros fél kárt nem szenvedett, mert tárcáját tartalmával együtt visszakapta. Vádlott védelmére azt adja elő, hogy gyilkosság miatt 12 évet töltvén a fegyházban, midőn 1890. évben onnét kiszabadult és családjához visszatért, családja őt megvetette, s ez annyira elkeserítette őt, hogy nehogy családja ellen merényletet kövessen el, elhatározta, hogy magát becsukatja, s csak azért követte el a zsebtolvajlást és pedig az általa felismert detectiv szeme láttára. Eltekintve attól, hogy vádlott eme védekezése nincs igazolva, vádlott saját védekezése szerint is a tárcát eltulajdonitási szándékkal vette ki M. Sándorné zsebéből, miért is cselekménye a btk. 333. §-ba ütköző -- s arra való tekintettel, hogy vádlott lopások miatt többször c3 pedig legutóbb 1873-ban egy és fél évi börtönnel és 1890-ben három heti fogházzal volt már megbüntetve s legutolsó büntetésének kiállása óta még tiz év el nem mult, — a btk. 338. §. szerint minősülő lopás bűntettét képezi, miért is őt ebben bűnösnek kimondani, s a rendelkező részben hivatkozott §-ok alapján az ott meghatározott büntetéssel megbüntetni kellett. Súlyosító körülmény vádlott terhére fenn nem forog, ellenben enyhítő körülmény gyanánt vétetett a lopott dolog csekély értéke, hogy kár fenn nem forog s ama meg nem cáfolt körülmény, hogy vádlottat csaiádi viszonyai elkeserítették, miért is a 92. §. alkalmazása indokoltnak mutatkozott, mert ezen enyhitő körülmények figyelembe vétele mellett a rovott előélet súlyosabb szabadságvesztés-büntetés kiszabását nem indokolja. Megállapittatott továbbá részint vádlott beismerésével, részint S. Miksa és P. Jenő vallomásával, hogy vádlott 1891. ápril 18-án délben a Fazekas-téren a csavargőzös állomásnál a hajóra várakozó S. Miksa 10 éves fiút onnét jutalomigérés mellett elhivta s őt a Corvin-tér 11. számú házba egy ismeretlen nő keresése végett felküldte, s tőle a 6 frt értékű cipőt amaz ürügy alatt, hogy azzal nem illik a nő keresésére menni, elvitte, azután a cipővel eltávozott a szalag-utca 17. számú házba, ?. hol őt a fiu P. Jenő útbaigazítása után megtalálván, a cipőt vádlottól visszavette, vádlott menekülése közben azután elfogatott. Eme tényállás szerint vádlott ravasz fondorlattal, ajándék igérése mellett jutott az eltulajdonított cipő birtokába, miért is cselekménye a btk. 379. §-ba ütköző csalást képezi, mert ama körülmény, hogy az a személy, a ki ellen a ravasz fondorlatot használta, csak tiz éves gyermek, a cselekmény minőségét meg nem változtatja, annál kevésbé, mert a tiz éves gyermek akaratnyilvánításának képessége a jelen esetben igazolva van. Tekintettel arra, hogy a btk. 389. §. értelmében csalás miatt csak a sértett fél indítványára van az eljárásnak helye, tekintettel arra, hogy a btk. 113. §. szerint indítványra jogosult sértett fél S. Sámuel vádlott megbüntetését nem kívánja, vádlotc S. Sámuel kárára elkövetett s lopás bűntette miatt emelt vád és következményeinek terhe alól felmentendő volt. A budapesti kir. Ítélőtábla (1892. január 20-án 24.670): az elsőbiróság Ítéletének részbeni megváltoztatásával S. József